24. fejezet

24. fejezet

A következő napok már nyugodtabban teltek el, Philnek kifejezetten jót tett, hogy nem kellett tovább várnia rám, újra az a figyelmes, romantikus srác volt, akinek megismertem. Napközben élveztük a korai tavaszt, sétálgattunk a városban, közösen edzettünk és a legmenőbb éttermekben kajáltunk. Az éjszakák már kevesebb örömet tartogattak: az első alkalomhoz képest persze érzékeltem némi javulást, és a hét vége felé már nem okozott különösebb fájdalmat az együttlétünk, de sajnos az élvezettől még messze voltam. Az ágyban Phil messze nem volt olyan figyelmes, mint napközben, hiányzott belőle a gyengédség, a mozdulatai kifejezetten durvák és követelődzők voltak. Néha próbáltam lassítani a tempón, de ilyenkor csak rövid ideig alkalmazkodott az én igényeimhez.
Emiatt aztán nem is bántam annyira, hogy közeledett a hazautazásom időpontja, már nagyon rám fért a pihenés. Az utolsó esténken úgy döntöttünk, inkább házhoz rendeljük a vacsoránkat, így a spagettinket a tévé előtt ülve fogyasztottuk el. A nyugodt hangulatot a telefonom zavarta meg, a kijelzőre pillantva ijedten vettem észre, hogy Seb keres, ezért gyorsan kinyomtam, és visszadobtam a mobilt az asztalra.
- Ki volt az? - kérdezte Phil, én pedig magamban imádkoztam, hogy az arcom ne legyen olyan vörös, mint amilyennek éreztem.
- Nem fontos - vágtam rá, de mivel ideges arckifejezéssel nézett továbbra is, folytattam - Csak Seb volt, de nem akarom, hogy megzavarja az esténket... - ahogy ezt kimondtam, a telefon újra csörögni kezdett.
Ingerülten nyomtam ki újra, és éreztem, hogy a különös viselkedésem Philnek is feltűnt.
- Mit akar tőled ez a gyökér? - kérdezte dühösen, és közben a telefonomat bámulta. - Honnan tudja a számod?
- Phil, csapattársak vagyunk, néha szoktunk beszélni - próbáltam csillapítani, de úgy tűnt, ez nem igazán jött be. - Lehet, hogy csak arra kíváncsi, hogy jutok majd el Spanyolországba, néha Kimi gépével együtt szoktunk utazni.
- Elegem van abból, hogy folyton velük lógsz... ki tudja, mit csináltok a hátam mögött. Nem vagyok hülye, észrevettem, hogy Vettel folyton téged bámul, és amikor csak teheti, nyilvánosan ölelget - dühöngött tovább, és a helyzeten az sem segített, hogy a telefonom pittyegni kezdett, mert sms-em érkezett.
Rémülten kaptam utána, de ahogy megnyitottam, Phil ki is vette a kezemből.
"Liz, ne csináld már, beszélnünk kell! S."
Hálát adtam az égnek, amiért semmi félreérthetőt - vagy inkább egyértelműt - nem írt bele, de az örömöm nem tartott sokáig, Phil ugyanis a füléhez emelte a telefont, és nem kellett sokat találgatnom, hogy kit hívhat.
"Végre észhez tértél..." - hallatszott ki a telefonból Seb lelkes hangja, Phil azonban közbevágott.
- Na idefigyelj, te gyökér! Szállj le a csajomról, különben a szart is kiverem belőled! - ordította a telefonba, majd indulatosan a földhöz vágta, és a szeretett készülékem a darabjaira esett.
- Phil, megőrültél? - kiáltottam rá, de az arckifejezését látva megrémültem. - Ne csináld ezt, kérlek, bízz bennem! Sebastiannal csak barátok vagyunk... - mondtam sírva, és amikor láttam, hogy már valamivel nyugodtabb, közelebb léptem hozzá, és félénken átöleltem.
- Én benne nem bízok! - folytatta dühösen, de ő is magához szorított. - Te csak az enyém vagy, ezt jegyezd meg! Mostantól kezdve igenis veled megyek a versenyekre, és ha csak egy ujjal is hozzád ér ez a nyomorék, én eltöröm a karját!
Inkább nem ellenkeztem vele, csak próbáltam megnyugtatni, ezért hagytam, hogy vadul csókolgatni, majd vetkőztetni kezdjen. Az eddigi minimális figyelmességnek most nyoma sem volt, durván tett a magáévá, egy pillanatig sem törődött a fájdalmas nyögéseimmel, kiáltásaimmal. De a szex legalább lecsillapította, és mikor reggel felkeltünk, úgy csinált, mintha semmi nem történt volna.
A zuhany alatt állva rémülten vettem észre, hogy a testem tele van kisebb-nagyobb véraláfutásokkal, és csak az az egy tény vigasztalt, hogy mind olyan helyen volt, amit a ruháimmal el tudtam takarni. Szerencsére a telefonom is megúszta az előző estét, csupán össze kellett rakni, de bekapcsolni csak akkor mertem, amikor már Philtől elbúcsúzva megkezdtem a becsekkolást a repülőtéren. Jól döntöttem, mert több sms is várt, és természetesen mind Sebtől érkezett.
"Liz, jól vagy? Sajnálom, én nem tudtam, hogy hozzányúl a telefonodhoz!"
"Bántott téged? Írd meg, hogy hol vagytok, és azonnal indulok érted!"
"Kérlek, válaszolj, aggódom érted! Csak annyit írj, hogy jól vagy, és ígérem, békén hagylak!"
Nagyot sóhajtva dőltem hátra az ülésben, és végül némi gondolkodás után válaszoltam neki, mert féltem, hogy előbb-utóbb a nagy aggodalmában másokkal is megosztja a történteket.
"Semmi bajom, de kérlek, hagyj békén!"

***

Jó volt újra kettesben lenni apával, szerencsére a történtekből semmit nem vett észre rajtam, igyekeztem mindig jókedvűnek mutatkozni. Phillel többször is beszéltünk telefonon, és nem hozta szóba se az utolsó esténket, se Sebastiant. A csapattársam tiszteletben tartotta a kérésemet, és nem keresett többé, csak Vandától kaptam egy érdekes hívást rögtön az első otthon töltött napomon.
- Veled meg mi a fene történt? - kiabált velem a telefonon keresztül.
- Hogy érted? - kérdeztem csodálkozva, persze a szívem mélyén azért sejtettem, hogy miről lehet szó.
- Az idióta csapattársad tegnap késő este azzal hívott fel, hogy tudom-e, hogy hol vagy? A részletekbe persze nem avatott be, de annyit leszűrtem, hogy valami miatt nagyon aggódott érted. Aztán persze téged hiába hívtalak, egész éjjel ki voltál kapcsolva - hadarta dühösen, én pedig éreztem, hogy ő is aggódott értem.
- Sajnálom, ez egy hosszú sztori, de tényleg nincs semmi baj. Volt egy kis félreértés, de már minden rendben, itthon vagyok apuval.
- Oké - felelte, és ki is nyomta a telefont.
Furcsa volt, hogy ennyivel lezárta az ügyet, de végül nem agyaltam tovább, inkább visszafeküdtem az ágyamra a tankönyveim közé. Körülbelül fél óra telt el, amikor hirtelen kivágódott a szobám ajtaja, és Vanda rontott be rajta.
- Hé, hogy kerülsz ide? - kérdeztem rémülten.
- Azt mondtad, hosszú sztori... Te jó ég, hogy nézel ki? - kiabált újra, és elkapta a karom.
Hát igen, mivel apa soha nem jön be kopogás nélkül, a hirtelen jött tavaszi melegben nem tartottam fontosnak, hogy eltakarjam magam, a sasszemű barátnőm pedig azonnal kiszúrta a véraláfutásokat és kék-zöld foltokat.
- Ezt Phil csinálta veled? Miért nem szóltál, hogy baj van? - faggatott aggodalmaskodva, én pedig nem győztem csitítani, nehogy apa is meghallja.
- Nyugi, nincsen semmi gáz, Phil nem bántott! Egyszerűen érzékenyebb a bőröm, minden azonnal meglátszik rajta, Phil pedig egy kicsit vad az ágyban. De semmi olyan nem történt, amit én ne akartam volna - mentegetőztem gyorsan, de Vanda továbbra is kétkedve nézett rám.
- Az ilyen tapasztalatlan kislányok száz százalék, hogy nem élvezik az ilyen szexet. Ha valami nem jó, nem okoz örömet, azt meg kell mondanod Philnek. Bár ezeket a foltokat látva nehezen tudom elképzelni, hogy ez a barom képes bármilyen gyengédségre - folytatta dühösen, de legalább úgy tűnt, hogy már nem hiszi azt, hogy a barátom bántott engem. - És mi volt ez az egész Sebbel? Miért volt kikapcsolva a telefonod?
- Elkezdett hívogatni, Phil pedig féltékeny lett, ezért jobbnak láttam kikapcsolni a telefont - foglaltam össze röviden, de ez nem volt neki elég.
- Máskor is szoktatok telefonon beszélni, most mi változott?

Sajnos ilyenek a barátnők, nehéz előttük titkolózni, átverni őket. Már azzal, hogy nem feleltem azonnal, beismertem, hogy történt valami. Ezután pedig jobbnak láttam, ha őszinte leszek hozzá. Elmeséltem neki a bahreini csókunkat, Vanda azonban meglepő módon nem akadt ki rajta.
- Nem gondolod, hogy jelent valamit, hogy már másodszor csókolóztatok? - kérdezte nyugodt hangon.
- De, azt, hogy én vagyok a világon a legrémesebb barátnő! - fakadtam ki szomorúan, ő azonban a fejét rázta.
- Nem, én inkább arra gondoltam, hogy több van köztetek, mint barátság - magyarázta, én azonban azonnal tiltakozni kezdtem.
- Nem, nekem ott van Phil!
- És ha nem lenne Phil?
- De van! És ha nem lenne, Sebbel akkor is csapattársak vagyunk, nem lehet köztünk semmi! - vágtam rá, és innentől kezdve lezártnak tekintettem a témát.

***

A rám váró vizsgáknak végül kifejezetten örültem, a tanulás teljesen elterelte a figyelmemet a zűrös magánéletemről és az újabb futam miatti aggódástól. A csapat szerencsére megértő volt, így nem kellett már szerdán, rögtön az érettségi után Spanyolországba repülnöm, csak csütörtökön csatlakoztam hozzájuk. A sors ráadásul kegyes volt hozzám, Philnek a hétvégén részt kellett vennie egy tornán, így csak vasárnap, a futamra és az azt követő szülinapi bulimra tudott utánam repülni.
A buliból igazából már előre elegem lett, Nico egész hétvégén azzal traktált, hogy mennyire szuper lesz, és mennyiféle piával készül az estére. Engem egyelőre jobban lekötött, hogy jól szerepeljek, ez a kívánságom bejött, ugyanis az időmérőn a negyedik helyen zártam, így minden adott volt ahhoz, hogy a másnapi szülinapom tökéletes legyen...


Ez lett volna tehát az idei utolsó rész, de reményeim szerint 2014 első perceiben már jön is a folytatás! :)
Akik bulizni mennek, azoknak jó szórakozást, akik pedig inkább pihenéssel töltik az időt, azoknak pedig nyugis évzárást! :)

"Szilveszteri menetrend"

Sziasztok!

Ahogy ígértem, a következő 24 órában két fejezet is vár Rátok. :) Mindkét rész készen áll és alig várja, hogy elolvassátok őket! :) Ha az ütemezés beállítása jól sikerült, és az oldal működésével sem lesz gond, akkor az elsőt déli 12:01-kor olvashatjátok, míg a második éjfél után 1 perccel válik elérhetővé.
Utóbbi egy elég nagy mérföldkő a történetben - bár nincs meg az egész sztori minden egyes apró részlettel, és változtatások eddig is voltak, de az eredeti koncepció alapján kb. most jutunk el a feléhez. (Azért remélem, hogy ezt nem úgy élitek meg, hogy "Úristen, még ilyen sok hátra van ebből a borzalomból?!" :D)

A két fejezeten kívül még egy extra meglepetést is tartogatok, azzal viszont már megvárom azokat, akiknek sokáig húzódik a szilveszteri bulizás és az azt követő pihenés, így 1-jén, valamikor este 6 óra környékén lesz még érdemes visszakukkantani az oldalra! :)

Mindenkinek jó bulizást/pihenést/tanulást-munkát Szilveszterre - remélem, az utóbbi csak keveseket érint! :)

Orsi

Kedves Olvasóim!

Először is köszönöm a türelmeteket, sajnos a vártnál később tudtam hozni ezt a részt, de ennek az volt a legfőbb oka, hogy szerettem volna, hogy a két ünnep közötti időszakra minél kevesebb tennivalóm maradjon! Ez nagyjából sikerült is, így örömmel jelentem, hogy a folytatás, a következő két fejezet december 31-én, illetve január 1-jén érkezik!
Addig is jó pihenést mindenkinek!

Orsi

23. fejezet

Hiába telt el kevesebb, mint két hét, mégis úgy éreztem, mintha ezer éve nem jártam volna otthon. Phil már a repülőtéren várt - az ő gépe egy kicsit korábban érkezett, így együtt indulhattunk el apához. Úgy tűnt, ő is kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy barátom van, és bár puszipajtások nem lettek, sokkal természetesebben, barátságosabban viselkedett vele. Vagyis minden adott lett volna ahhoz, hogy nyugodtan kipihenhessem magam a szeretteim körében, a Sebbel való csók miatt szörnyű lelkiismeretfurdalásom volt. Azt hiszem, tudat alatt ezt a hibámat próbáltam kompenzálni azzal, hogy igyekeztem a lehető legjobb barátnő lenni. Minden időmet Phillel töltöttem, lelkesen hallgattam a történeteit a korábbi meccseiről, és a tanulásra fordított időt pedig a minimálisra csökkentettem. Persze nem fordíthattam hátat végleg a tankönyveknek, hiszen két hét múlva vártak rám az írásbeli érettségik. Mielőtt eljöttem volna Bahreinből, többen is szerencsét kívántak - akik a legközelebb álltak hozzám, tudták, hogy milyen megpróbáltatások elé nézek közvetlenül a spanyol futam előtt, és a srácok is inkább csak kedvesen viccelődtek miatta.
A versenyzéssel járó életmódnak megvolt az a nagy előnye, hogy angolul már anyanyelvi szinten beszéltem, és a némettel is egész jó boldogultam, így a nyelvvizsgáknak köszönhetően csak a magyar-matek-töri vizsgák vártak rám. Phil is megértő volt, így amíg én magoltam, apával töltötte az időt, leginkább meccseket néztek, de amennyire hallottam, beszélgettek is.
Napközben tehát semmi gond nem volt, az éjszakák azonban már problémásabbak voltak. Apa kissé zavartan vette tudomásul, hogy Phil most már az én szobámba költözött be, de végül nem szólt semmit. Lefekvés után azonban Phil többször is próbálkozott, de szerencsére nagyobb viták nélkül sikerült átvészelnünk a hetet.
- Ne csináld már - sóhajtotta csalódottan, miután arrébb toltam azt a kezét, amivel a bugyimat próbálta lehúzni. - Apád semmit sem fog hallani, már amúgy is rég alszik...
- Tudom, de ha felébredne, és lebuknánk, az olyan kínos lenne - ismételtem el már a héten sokadszor.
- Akkor sem lehetne semmi kifogása ellene... - győzködött tovább, miközben folyamatosan csókolgatott.
- De engem zavarna, és biztosan nem tudnék ellazulni úgy, hogy tudom, hogy itt van a házban - hárítottam tovább. - Kérlek, bírd még ki, ez az utolsó esténk itthon - Persze ahogy, ezt kimondtam, rögtön megbántam.
- Azt mondod, hogy akkor holnap végre bátran próbálkozhatok? - vigyorodott el, és közben újra végigsimított a testemen.
Mielőtt bármit mondhattam volna, eszembe jutott, amit a hétvégén Sebbel tettem. Miközben a barátom otthonról izgult értem, és türelmesen várt rám, én szemét módon egy másik sráccal csókolóztam. Pedig Phil mindig kedves és gyengéd volt velem, és ő legalább egyértelművé tette, hogy engem akar.
- Igen. Holnap végre kettesben leszünk - mosolyodtam el végül kényszeredetten, mire újra megcsókolt.

***

A másnapi készülődés kissé hektikusra sikeredett, egész nap olyan voltam, mintha nem Monacóba, hanem a fogorvoshoz készültem volna. A gyávább énem legszívesebben apuval maradt volna, és a plüssállatai között töltötte volna az éjszakát, de végül összeszedtem magam. A gépünk csak késő délután indult Monacóba, de még így is alig sikerült elérnünk. Az izgatottságtól aludni sem tudtam, és a helyzeten az sem segített, hogy Phil többször is végigsimított a combomon. Miután megérkeztünk, csak gyorsan lepakoltuk a cuccunkat, átöltöztünk, és már indultunk is az egyik közeli étterembe.
Phil már korábban megszervezte ezt az estét, néhány barátjának szeretett volna bemutatni, így velük vacsoráztunk. Eleinte nehezen oldódtam fel a társaságban, elég zajosak voltak, ráadásul rajtam kívül csak egy-két lány volt, és ők is elég ellenségesen méregettek. Phil is eléggé magamra hagyott, nagyon belemélyedt a beszélgetésbe a körülöttünk levő srácokkal, így én leginkább csendben ücsörögve hallgattam őket.
- Lizzie, indulhatunk? - szakította meg végül a bambulásomat, mire én ijedten összerezzentem. Ahogy a jelenlétemmel, úgy a távozásommal sem igazán foglalkozott a társaság, a lányok még a köszönésemet sem viszonozták, de nem igazán törődtem ezzel, jobban lekötött a rám váró éjszaka gondolata.
Nem voltam már szűz, de túlzottan tapasztaltnak sem éreztem magam. Egész eddig egyetlen sráccal voltam csak, és vele is csak néhány alkalommal történt meg a dolog, így eléggé izgultam, milyen lesz majd Phillel. Bíztam benne, hogy az ő szenvedélye majd rám is átragad, és nem okozok majd neki csalódást.

Mikor visszaértünk a lakásába, hirtelen magához húzott, és egy hosszú csókot váltottunk. A keze néhány pillanat múlva már a ruhám alatt volt, de én ismét elhúzódtam tőle.
- Nem baj, ha előbb gyorsan lezuhanyzom? Elég kimerítő volt a repülés, meg az este, jó lenne kicsit felfrissülni - magyarázkodtam zavartan, ő azonban elvigyorodott.
- Oké, tudod merre van a fürdő - felelte végül, de mielőtt otthagytam volna, még utánam szólt. - Szívesen bekéredzkednék melléd a zuhany alá, de tartok tőle, hogy ismét elutasításban lenne részem.
- Így van, de utána már csak a tied vagyok - válaszoltam, és próbáltam lazának tűnni, de irtó gáznak és nyálasnak éreztem, amit mondtam.
A zuhany után szomorúan vettem észre, hogy Phil nem élt a lakás azon előnyével, hogy két fürdőszoba is tartozott hozzá, ő ugyanabban a ruhában, és a társaság miatt kissé cigiszagúan várt rám, kezében két pohár pezsgővel.
Zavartan kortyoltam bele az enyémbe, ő azonban egyszerre megitta az egészet, és türelmetlenül vette ki a kezemből a poharat. Elpirulva álltam előtte, miközben minden porcikámat végigmérte, egy pillanatra még az is eszembe jutott, hogy talán nem tetszem neki. Többek között emiatt is húzódott sokáig az otthoni csomagolás, fogalmam sem volt arról, mit hozhatnék magammal "aludni". Leginkább a laza pólókra, egyszerű pamut nadrágokra szokott esni a választásom, de nem voltam benne biztos, hogy Phil azokat most értékelné. Választhattam volna egy tűzpiros csipkecsodát harisnyakötővel, amivel még a barátnőim leptek meg poénból, de nevetségesnek éreztem volna magam benne, nem pedig szexinek. Végül a kezembe akadt ez az egyszerű, fehér kis hálóing, amit ugyan magamnak vettem, de teljesen el is feledkeztem volna. Nem volt túl kihívó, de a madeira csipkének köszönhetően nőies volt, ráadásul a combom közepéig ért, így se túl kihívónak, se túl öregasszonyosnak nem nevezhettem.
Most azonban mégsem tudtam, hogy jó választás volt-e, mert Phil továbbra is csak bámult, én pedig képtelen voltam kiolvasni a szemeiből, hogy mire gondol.
- Elképesztő vagy - törte meg végül a csendet a barátom, és újra közelebb lépett hozzám. - Még szerencse, hogy eddig nem hoztad ezt a szexi formád, mert akkor biztos nem tudtál volna leállítani - nevetett rám, és az ajkai azonnal az enyémekre tapadtak.
Tiltakozásra már nem volt lehetőség, ettől a pillanattól kezdve ő irányított, én pedig engedelmeskedtem neki. Heves mozdulatokkal kapott fel, és vitt el az ágyig, ahol azonnal rám feküdt. Az előbb és az étteremben elfogyasztott pezsgő miatt eléggé pia szaga volt, és persze az is újfent bebizonyosodott, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban: ahogy az egész testével rám nehezedett, szinte moccanni sem bírtam alatta.
Minden olyan gyorsan történt, én pedig képtelen voltam tartani ezt az iramot. Az egyik pillanatban a mellemet harapdálta, de mire elkezdtem volna élvezni, már azzal foglalatoskodott, hogy a bugyimtól is megszabadítson. Szinte kötelességszerűen túrtam a hajába, és a fájdalmas nyögéseimet igyekeztem szenvedélyesnek álcázni, ő azonban vagy nem vette észre a csalást, vagy nem foglalkozott vele. Mikor belém hatolt, azt hittem, el fogok ájulni a fájdalomtól, és a feszítő érzés csak nagyon lassan kezdett enyhülni. Egyedül az adott erőt, hogy Phil egyértelműen élvezte az együttlétünket, ha észrevette volna a bénázásomat, azt hiszem, elsüllyedtem volna a föld alá. Őt azonban lekötötte a saját szenvedélye, ütemesen mozgott bennem, én meg csak vártam, hogy mikor lesz már vége.
- Hogy állsz? - nyögte két lökés között, én pedig ijedten rezzentem össze.
- Mindjárt... - sóhajtottam, és igyekeztem azt a látszatot kelteni, mintha az orgazmus kapujában lennék. Ennek hatására ő tovább gyorsított a tempón, én pedig tudtam, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy végre véget érjen ez az egész. Bár magamban megállapítottam, hogy pocsék színész lennék, úgy tűnt, ő mégis hitelesnek találta az élvezetemet, mert a nyögdécselésem és a hátam megfeszítése után pár másodperccel ő is elélvezett, majd újra a teljese súlyával rám nehezedett.
- Teljesen kikészítettél - nyögte végül - Ez szuper volt - mondta, majd legördült rólam.
- Igen, szuper - motyogtam, és gyorsan magamra húztam a hálóingemet. - Phil... - szólítottam meg félénken, de nem reagált.
Mikor ránéztem, rögtön láttam, hogy már el is aludt. Őszintén szólva nem is bántam, így legalább magamra maradhattam a gondolataimmal, és a kívül-belül sajgó porcikáimmal. Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön majd ez az este, de abban bíztam, hogy ennél jobban fog sikerülni, hogy én is élvezni fogom. Persze nem gondoltam, hogy minden elsőre klappolni fog, és még most is bíztam benne, idővel jobban össze tudunk csiszolódni, de most elég csalódott voltam. Hirtelen rám tört a magány, és jól esett volna, ha Phil magához ölel, de most csak a takaró maradt nekem, amit ölelve még sokáig nem jött álom a szememre...

22. fejezet

/Sebastian/

Hihetetlenül édes volt, ahogy kissé elpirulva, az ajkát beharapva ácsorgott, és zavartan kerülte a pillantásomat.
- Gyere be, egy pillanat, csak felkapok valamit - segítettem végül ki, bár motoszkált bennem a gondolat, hogy inkább megvárom, mi sül ki ebből.
Mikor pár perc múlva visszatértem a fürdőből, láttam rajta, hogy egy kicsit összeszedte magát, de amikor újra rám nézett, ismét elpirult.
- Mi van, elhagytad az összes felsőd? - próbált viccelődni, hogy enyhítse a zavarát, amiért most is csak egy farmert viseltem.
- Nem számítottam már vendégekre - feleltem végül. - Úgy terveztem, hogy kajálok, aztán korán lefekszem. De hogyhogy itt vagy? Azt hittem, Chris neked is pihenést írt elő.
- Beszélni szerettem volna... - látszott rajta, hogy nem tudja, hogyan vágjon bele, de aztán vett egy nagy levegőt, és rám zúdította, ami nyomasztotta. - Hiányzol... Napok óta kerülsz engem, alig beszélünk, pedig nekem szükségem lenne rád, és nem tudom, mit rontottam el - mondta el végül szomorúan.
- Nem rontottál el semmit - léptem oda hozzá, és a kezeimmel közrefogtam az arcát, így érve el, hogy végre rám nézzen. - Ne csináld, olyan vagy így, mint egy szomorú kis manó.
- Még mindig jobb, mint a Törpilla - nevetgélt kicsit zavartan, az arca még mindig piros volt, de nem húzódott el tőlem.
- Te is hiányoztál nekem... De amikor itt vagy, összekavarodik minden, és... - Nem tudtam, mit mondjak neki, hiszen még én sem voltam biztos abban, mit érzek iránta. Most viszont itt volt néhány centire tőlem, csodálkozva nézett rám a csillogó kék szemeivel, a meglepettségtől az ajkai is elnyíltak kissé, én pedig elveszítettem a maradék józan eszemet is.
A csókom váratlanul érte, és éreztem, ahogy a teste megfeszült, de ahogy átkaroltam, belesimult az ölelésembe, és a csókot is viszonozta. Úgy szorítottam magamhoz, mintha bármelyik pillanatban elveszíthettem volna, és nem emlékeztem rá, hogy valaha is éreztem ilyet, mint ebben a néhány másodperc. Hirtelen azonban újra megfeszült, a következő pillanatban már el is húzódott tőlem, és mérgesen nézett rám.
- Seb, elment az eszed? - szólt rám dühösen. - Nagyon jól tudod, hogy barátom van! És különben is, ez az egész egy őrültség, csapattársak vagyunk!
Meg sem várta a válaszomat, dühösen elviharzott, én pedig tehetetlenül néztem csak utána.

/Liz/

Nehéz volt - na jó, nem is sikerült - lepleznem a zavaromat, és elszakítanom a pillantásomat a testéről. Önkéntelenül is felidéződött bennem az, amikor Malajziában megcsókolt, ahogy akkor magához szorított. Szerencsére mielőtt teljesen hülyének tűntem volna, amiért meg sem szólaltam, ő megtörte a csendet, és legalább néhány percre magamra hagyott, hogy rendezzem a gondolataimat.
Persze a gyorsan felhúzott farmer nem sokat segített, csak még férfiasabb volt tőle, de legalább végre meg tudtam szólalni. Az önkontrollom azonban teljesen elveszett, így egyszer csak azt vettem észre, hogy dől belőlem az, ami bánt. A következő pillanatban pedig már egészen közel álltunk egymáshoz, és be kellett vallanom magamnak, hogy az érintése igazán jól esett. Amikor pedig újra megcsókolt, a pillangók ismét elszabadultak a gyomromban, a szívem annyira dobogott, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Néhány pillanat erejéig teljesen megszűnt számomra a külvilág, ezért is volt igazán fájdalmas, amikor hirtelen kitisztult a fejem, nekem pedig szembe kellett néznem a valósággal. Egyszerre haragudtam rá és magamra is, de egyelőre könnyebb volt rá hárítanom a felelősséget. Tudtam, hogy helytelenül cselekedtem, egy másodpercig sem lett volna szabad engednem, hogy megcsókoljon, hiszen ott van Phil...
- Bárcsak ezt érezném akkor is, amikor ő csókol meg... - motyogtam magamnak, amikor már visszaértem a szobámba, majd ismét egy nyugtató zuhanyzás mellett döntöttem, és bár az éjszakát végig tudtam aludni, az álmaim miatt csak még jobban szégyelltem magam reggel.

- Jó reggelt - morogtam a csapatmegbeszélésen, és a lehető legmesszebb ültem Sebastiantól, ő azonban pofátlanul méregetett engem. Chris persze azonnal kiszúrta, hogy valami nincs velem rendben, így az értekezlet végén félre is hívott engem.
- Liz, jól vagy? - kérdezte, miközben úgy vizslatott, mintha röntgen szemei lennének.
- Persze, minden rendben lesz, csak kicsit izgulok - adtam végül kissé kitérő választ.
- Ne aggódj, az autó szuper, te pedig még inkább az vagy. Csak koncentrálj, és nem lehet semmi baj - próbált megnyugtatni a főnököm, én pedig igyekeztem jó képet vágni a dologhoz, így végre elengedett.
Sajnos nem kerülgethettem tovább Sebastiant, a pilótaparádéra már együtt kellett mennünk, de szerencsére nem maradtunk kettesben, most még Alonso jelenlétének is örültem. Ilyen nagy társaságban nem kellett attól félnem, hogy a csapattársam felhozza az előző nap történteket. Ennek ellenére zavartan ácsorogtam mellette, és bizonytalanul integettem a minket éljenző közönségnek, valaki azonban hirtelen nekem ugrott.
- Hát itt van a kiskorú, akit kerestem - vigyorgott rám Nico. - Azt csiripelte egy Phil nevű kismadár, hogy pont a következő futamon ünnepled a 18. szülinapodat!
- Így van - feleltem zavartan bólintva, mert nekem egyelőre bőven elég volt a mostani futamra koncentrálni, ráadásul Seb azonnal közelebb húzódott hozzánk, és fülelni kezdett.
- Remek, akkor készülj fel egy fergeteges ünneplésre, aminek során senki nem szólhat rád, ha iszol! - folytatta mercedeses versenytársam. - Ne izgulj, Sebbel gondoskodunk arról, hogy felejthetetlen legyen az a nap! - kacsintott, mire a csapattársam helyeslően bólogatott, de a mosolya nem sok jót ígért.

***

A futam végül közepesen sikerült, Seb ezt a győzelmet is behúzta, én pedig ott futottam be, ahonnan indultam: a hatodik helyen. Annak azért örültem, hogy a múltkori égést egy kicsit feledtetni tudtam azzal, hogy ma semmit nem rontottam el, bár nagyon villogni sem tudtam az eredménnyel. Mire az interjúk és a csapat versenyértékeléséről visszaértem a hotelba, már több nem fogadott hívásom is volt Philtől, így kissé aggódva visszahívtam őt. Persze tudtam, hogy csak a lelkiismeret furdalásom miatt félek, hiszen biztosan nem tudhatott a Sebbel történtekről, de azért így is a torkomban dobogott a szívem.
- Szia Kicsim, végre! Nagyon ügyes voltál - lelkendezett kedvesen, de nekem csak még nagyobb lett a bűntudatom. A beszélgetés további részében sem voltam túl bőbeszédű, így ő is kitalálta, hogy valami bajom van.
- Lizzie, valami gáz van? Olyan fura a hangod - faggatott aggódva.
- Dehogy, semmi baj... Csak nagyon fáradt vagyok... és hiányzol - nyögtem ki, miközben legszívesebben felpofoztam volna magam.
- Te is nekem, de holnap már látjuk egymást nálatok! Remélem, most már nem akarsz a vendégszobába száműzni! - nevetett Phil, én pedig igyekeztem vidámnak tettetni magam.
Mikor befejeztük a beszélgetést, fáradtan dőltem hátra, és bármit megadtam volna azért, hogy végre rendeződjenek a gondolatok a fejemben...

21. fejezet

Sziasztok! Örömmel jelentem, hogy túléltem a hetet, méghozzá négy darab ötössel (bocs a dicsekvésért, de most nagyon örülök a fejemnek :D), így végre itt a folytatás. És a hosszú várakozás miatt engedjetek meg egy kis jóvátételt: az új rész már vasárnap érkezik!

/Kimi/

Alig értem fel a rohadt fogadásról, valaki máris ingerülten kopogtatott az ajtómon. Nagy meglepetésemre Seb érkezett, és láthatóan elég feldúlt volt.
- Na mi van, azt hittem, még órákig szórakoztatod a kis védencedet - Bírom Lizt, de az este folyamán az agyamra ment, hogy Seb azonnal szúrós pillantásokkal méregetett, akárhányszor csak egy pillanatra elfeledkeztem az általa előírt testőrködésről.
- Unom a rózsavizet, és ha jól sejtem , nálad most is van pia - vetette oda, és a rá nem jellemző udvariatlansággal invitálás nélkül is berobogott a lakosztályomba, és a nyakkendőjét lerángatva terpeszkedett el a fotelemben.
- Ismersz - mondtam, és már húztam is elő a behűtött vodkát a minibárból - Mivel kéred? - kérdeztem jó házigazdaként.
- Semmivel, jó lesz tisztán - és már ki is kapta a kezemből a poharat.
- Kinyögöd végre, hogy mi húzott így fel? - kezdtem bele a faggatásba, miután a második felesét is ledöntötte.
- Csak felhúztam magam ezen a sok perverz alakon... Egész este Lizt bámulták - próbált kitérni morogva a valódi válaszadás elől.
- Érdekes, amikor elindultatok Liz szobájába, még egész vidám voltál... - jegyeztem meg, mire csak megvonta a vállát.
- Mi a véleményed a pasijáról? - kérdezte végül kis szünet után, így pedig már egyértelmű volt, miért bosszankodott.
- Nemtom, tudod, hogy nem bírom az ilyen sznob teniszezőket - feleltem végül. - De amíg nem nekem kell vele együtt lennem, nem különösebben érdekel.
- Nem szimpatikus nekem ez a gyerek. Sunyi feje van, és állandóan fotóztatja magát a riporterekkel. Szerintem Liz csak arra kell neki, hogy növelje a hírnevét. Ráadásul túl idős hozzá, ilyen fiatalon még nem kéne ilyen kapcsolatban lennie. Kíváncsi vagyok, mit szól ahhoz az apukája, hogy együtt töltik az éjszakákat... - morfondírozott, itt azonban már muszáj volt közbeszólnom, hiába fogadtam meg korábban, hogy kimaradok az ügyeikből.
- Haver, gáz vagy - Ennyi persze nem volt elég neki, úgyhogy folytattam. - Szíved joga, hogy kedveled-e ezt a pasit, de Liz egyelőre őt választotta. Ha ezen változtatni akarsz, nem a legjobb módja, hogy árulkodsz az apjának, azzal csak azt éred el, hogy dacból még jobban fog ragaszkodni a pasijához. De mielőtt bármi mást teszel az ügy érdekében, nem ártana, ha előbb magadban átgondolnád, mit akarsz Liztől...
- Mi? Nem akarok semmit, csak aggódom érte! - tiltakozott nem túl meggyőzően Seb, én azonban már csak egy lesajnáló pillantással reagáltam, majd újratöltöttem a poharát.
Előbb-utóbb úgyis beismeri legalább magának, hogy mi a helyzet, addig pedig én hiába papolok. Mi mást tehetnék, mint hogy legalább piálok vele, ha épp nyavalyog?

***
/Liz/

A következő napok hihetetlen gyorsasággal teltek, így időm sem volt arra, hogy a kínai bénázásomon rágódjak. A pénteki tesztek egész jól sikerültek, szombaton pedig végül a hatodik helyre kvalifikáltam magam. Nem tökéletes eredmény, de legalább nem is túl vészes, a futamon pedig még bármi megtörténhet. Hiába mentek azonban rendben a dolgaim a pályán, a Sebbel történtek nem hagytak nyugodni. A fogadás utáni estétől kezdve került engem, csak akkor beszéltünk, ha nagyon muszáj volt. Zavart ugyan a helyzet, de én magam sem tudtam megfogalmazni, hogy mi a baj velünk. Vandát inkább nem avattam be a történtekbe, így is folyton Seb miatt piszkált, nem hiányzott, hogy újabb okot adjak neki. Viszont akárhányszor egy kicsit nyugodtabb körülmények között maradhattam, mindig eszembe jutott, ahogy a kergetőzés után elkapott, majd szorosan lefogva rajtam feküdt. Önkéntelenül is újra és újra felidéztem az illatát és ahogy végigsimított a karomon. Az emlék egyszerre volt jó és rossz: hiába élveztem a pillanatot, bűntudatom volt miatta. Egyrészt Phil miatt, másrészt azért, mert tudtam, hogy nem szabad ilyesmiken gondolkodnom, hiszen Seb a csapattársam. Mégis nehéz volt megállnom, hogy ne agyaljak azon, mi lett volna, ha a barátom ottfelejtett pólója nem kerül elő azon az estén.
A legrosszabb azonban az volt, hogy Seb barátként is hiányzott, nehéz volt a tanácsai nélkül boldogulni, és a megszokott ökörködéseink is hiányoztak. Az időmérő után próbáltam őt megkeresni, hogy legalább együtt menjünk vissza a hotelbe, de mire a pihenőjéhez értem, már nyoma veszett, csak az egyik szerelőjétől tudtam meg, hogy már hiába keresem, elindult nélkülem.
Egykedvűen ültem hát be a kocsiba, ami visszavitt a hotelbe, és már majdnem a szobámnál voltam, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve, megfordultam, és az ellenkező irányba indultam....

***
/Kimi/

Újabb kopogás, a versenyhétvége során már másodszor. Most meg a másik jómadár állt az ajtómban, szomorúan biggyesztett szájjal.
- Zavarok? - kérdezte bizonytalanul, én pedig a fejemet rázva beengedtem. - Nem beszéltél mostanában Sebbel? - tért a lényegre rögtön.
- Hát az interjún ő is ott volt - feleltem hülyének tettetve magam.
- Nem úgy értem... Valami nem stimmel vele, napok óta kerül engem. Kikészít az, hogy néha minden rendben, barátok vagyunk, vigyáz rám, aztán egyszercsak minden megváltozik, és szinte szóba sem áll velem.
Remek... nem tudom, mikor léptettek elő lelki tanácsadóvá, de ez a szappanopera kezdett kissé unalmas lenni számomra.
- Talán tőle kéne megkérdezned, hogy mi van. Én legfeljebb vodkát tudok adni, tanácsot nem - feleltem végül abban bízva, hogy lezárhatjuk a témát.
- Azt hiszem, nem kedveli Philt - folytatta ennek ellenére, bár úgy tűnt, inkább magában beszél.
- Valóban? - kérdeztem egy gúnyos pillantással, de nem igazán vette a lapot.
- Tudom, hogy egy kicsit fura a stílusa, de nagyon rendes srác. Eleinte nehezen fogadta el, hogy jóban vagyok Sebbel, de megértette, hogy ő a csapattársam, és barátok vagyunk, azóta pedig teljesen normális vele... - mentegette a pasiját, pedig én egy szót sem szóltam.
- Liz, még egy szó bármilyen érzelemről, és kiugrom az ablakon - szakítottam végül félbe. - Ha azt akarod tudni, van-e bármi problémája Sebnek, akkor kérdezd meg őt magát, nyilván jobban el tudja mondani, mint én.
- Igazad van, ne haragudj - mondta lehajtott fejjel, ezzel persze elérte, hogy megsajnáljam.
- Tudod, hogy mindkettőtöket bírlak, ezért szeretnék kimaradni az ügyeitekből. Ha úgy gondolod, hogy van mit megbeszélnetek, keresd meg - feleltem neki engedékenyebben, mire hálásan pillantott rám, és egy gyors elköszönés után már le is lépett.
Azt hiszem, túl öreg vagyok én már ehhez...

***

/Liz/

A határozottságom egészen addig tartott, amíg a szobájához nem értem, ott már néhány másodpercig hezitáltam, és csak azután kopogtam be. A következő pillanatokra azonban nem voltam felkészülve.
- Végre, köszönöm, már majdnem éhen haltam - mondta, miközben kinyitotta az ajtót, valószínűleg a szobaszervizt várta. Ezzel nem lett volna gond, csak éppen zuhanyzás után törtem rá. A nedves haja össze-vissza kócolódott, a sportos felsőtestén még vízcseppek pihentek, és csak egy törölközőt csavart a dereka köré. Lehet, hogy nem volt olyan magas és kigyúrt, mint Phil, de a látvány így is elég nagy hatással volt rám, így ahelyett, hogy képes lettem volna megszólalni, csak egy nagyot nyeltem...

20. fejezet

Naiv voltam, amikor azt hittem, hogy minden "nagy" beszélgetésen túlestem, már másnap reggel jött is a következő, ugyanis Katie még a repülő indulása előtt félrehívott.
- Sajnálom, hogy a tegnapi nap nem úgy sikerült, mint ahogy tervezted, de lesz ez még jobb is - vigasztalt anyáskodva. - Viszont egy fontos dolgot szeretnék kérni...
- Oké, mi lenne az? - kérdeztem kicsit aggódva, mert féltem tőle, hogy valami újabb rémes szponzori eseményre vagy fotózásra akar elcipelni.
- Bizonyára te is tudod, hogy az arab országok között Bahrein kifejezetten nyugatias, modern állam, ennek ellenére Chrisszel úgy döntöttünk, hogy nem lenne szerencsés, ha az ott-tartózkodásunk alatt egyedül mászkálnál. Csinos, fiatal, ráadásul szőke lány vagy, nem szeretnénk, ha bármi atrocitás érne, és kizökkentene a versenyre való felkészülésből. Jó lenne, hogy ha legalább a barátod mindenhova elkísérne.
- Rendben, nem gond - feleltem kicsit megkönnyebbülve, hiszen nem újabb programot szervezett le nekem, ráadásul amúgy sem terveztem nagy kirándulásokat a következő napokban. - Mondjuk Phil csak szerdáig marad, de utána már úgyis kezdődnek a hivatalos programok...
- Ajajj, ennek nem örülök, hiszen pont a hétvégén kell a szálloda és pálya között ingáznod. Na sebaj, Sebastian biztosan szívesen vigyáz rád! - jelentette ki mosolyogva, és esélyt sem adott arra, hogy tiltakozhassak, mert már indult is tovább, vélhetően azért, hogy a bébicsőszködést leszervezze nekem.

Az aggódása persze teljesen felesleges volt, a következő két napban ki sem mozdultam a hotelből, Phillel a legtöbb időnket a szupermodern gépekkel felszerelt edzőteremben töltöttük, hogy a lehető legjobb formába hozzam magam a versenyre. A hétvégi vitánkon szerencsére továbbléptünk, újra olyan türelmes és kedves volt, mint amikor megismertem, szinte a tenyerén hordozott, így mikor szerdán elkezdte összecsomagolni a bőröndjét, kísértést éreztem arra, hogy megkérjem, mégis maradjon. Végül elvetettem az ötletet, mert tudtam, hogy a hét hátralevő részében nem sok szabadidőm lesz, és féltem, hogy ez esetleg újabb vitát eredményezne köztünk.
Sokáig persze nem kellett szenvednem a magánytól, alig egy órával azután, hogy elindult a reptérre, már meg is érkezett hozzám Vanda.
- Na mi újság, könnyes búcsút vettél a lovagodtól? - kérdezte, miközben azonnal elheveredett a kanapémon.
- Ne cikizz már vele folyton! - szóltam rá, ő azonban továbbra is kinevetett.
- Azért remélem, az elmúlt éjszakákon felvidított annyira, hogy ne nyavalyogj a kínai kiesés miatt - kíváncsiskodott, és hogy ne kerülhessem ki a válaszadást, pontosította a kérdését. - Milyen az ágyban?

- Hé - kértem ki magamnak kissé elvörösödve, de beláttam, hogy "legjobb barátnőként" jogában áll ilyen kérdéseket is feltenni. - Hát, mi még nem...
- Ne már! Ne akard nekem bemesélni, hogy a szépfiú még nem próbálkozott!
- Az túlzás... de én még nem érzem késznek magam rá - böktem ki végül, mire végre komolyabb hangnemre váltott.
- Helyes, nem is kell azonnal odaadni magad egy pasinak... De azért elég fura, hogy folyton együtt alszotok, és így sem jött még meg hozzá a kedved. Lehet, hogy lassan át kéne gondolnod, hogy mit érzel iránta - mondta már kicsit óvatosabban, mintha tartott volna a reakciómtól.
- Ne nyúzz már te is ezzel! - kértem tőle egy bosszús sóhaj után. - Miért nem elég annyi, hogy bírom őt, jól érzem magam vele?
- Azért mert az ember a haverjait bírja, és velük érzi jól magát, nem a szerelmével. A szerelmeddel nem csak jól érzed magad, hanem vágysz rá, és ha nincs veled, hiányzik. Szereted Philt? - kérdezte hirtelen, mire én köpni-nyelni sem tudtam.
- Nem...tudom! Nekem ehhez több idő kell, és különben is, most elsősorban a versenyekre kell koncentrálnom! - vágtam rá végül, jelezve, hogy lezártnak tekintem a témát.
- Azért próbáld meg átgondolni, hogy mit akarsz. Tudod, hogy nem igazán szívlelem Philt, de még ő sem érdemli meg azt, hogy hónapokon keresztül hülyítsd, közben meg minden szabad percedben Sebastiant ölelgesd - hiába néztem rá mérgesen, folytatta. - Igen, láttalak titeket a futam után, és nem tartom helyesnek, hogy egy olyan lány, akinek pasija van, ilyen feltűnően és bizalmasan ölelkezzen egy másik sráccal, akivel nemrég még csókolóztak is.
- Ezt ezerszer megbeszéltük már! Egyetlen csók volt, az is csak azért, mert a fejünkbe szállt a pezsgő. De nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk - vágtam rá, de végül úgy döntöttem, hogy nem akarok Vandával vitatkozni. - Muszáj most ezen rágódnunk? Két nap múlva már újra a kocsiban ülök, nem járhatnak most ezek a dolgok az agyamban.
- Hát jó - enyhül meg most már a barátnőm is. - Békén hagylak...egyelőre. Ráadásul alig maradt időnk, hogy valamennyire rendbe szedjünk a fogadás előtt.

A versenyhétvége hivatalos programja ugyanis megkezdődött, estére a hotel dísztermébe voltunk hivatalosak egy kis ünnepségre, amit a bahreini futam szervezői tartottak a tiszteletünkre. Katie a lehető legvisszafogottabb estélyit szerezte be nekem, ami megfelelt a vallási előírásoknak, így nem kellett attól félnem, hogy megsértem a helyieket. Ennek köszönhetően viszont úgy néztem ki, mint egy zsák krumpli, a földig érő, egyenesszabású ruha csak még jobban kihangsúlyozta, hogy nem vagyok túl magas.

Szerencésre Sebastian nem kapott röhögőgörcsöt, amikor meglátott, így legalább nem földig tiport önbizalommal vonultam le vele a vacsorára. Végül egész jól éreztük magunkat, az étkezés után már a többi pilótával is lehetőségünk volt beszélgetni - igyekeztem figyelmen kívül hagyni Maldonado gyilkos pillantásait és Alonso gúnyos vigyorgását, így végre kezdtem ténylegesen túltenni magam az előző verseny kudarcán.
- Mindjárt jövök, csak beszerzek valami üdítőt - szóltam a srácoknak, mert a sok nevetéstől nagyon megszomjaztam.
- Várj, én is jövök - szólt utánam Seb, és már tényleg utol is ért.
- Ha a mosdóba megyek, akkor is a sarkamban leszel - förmedtem rá bosszankodva, de nem hagytam, hogy letagadja azt, ami nyilvánvaló. - Tudom, hogy Katie bízott meg az őrzésemmel, de nem vagyok egy óvodás, aki nem tud magára vigyázni. És továbbra sem tervezem, hogy a kihalt utcákon egyedül fogok csatangolni, úgyhogy nem igazán értem, miért aggódtok.
- Nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy ezek a pasik hogy méregetnek téged, még a legidősebbek is! - csattant fel Seb ingerülten. - Nyilván biztonságban vagy köztük itt a hotelben, de ha nem lennénk körülötted, biztosan bepróbálkozna nálad egykettő, és tudod, hogy ők nem tekintenek téged egyenrangúnak... - próbált rám ijeszteni, de nem igazán hatott meg vele. - Szerinted miért állunk körbe egész este négyen-öten? - biccentett a fejével a srácok felé. - Ugyanazért, amiért Jenson nem hozta magával ide Jessicát, vagy Fernando Dashát.
- De hát nem történt semmi, még csak beszélgetni sem próbáltak velem - mondtam végül kicsit félénkebben.
- Persze, mert nem adtunk rá lehetőséget. Nem akarom, hogy zaklassanak, hogy hozzád érjenek, mert tudom, hogy mire gondolnak közben - sziszegte a fogai között, és közben határozottan nézett a szemembe. - - Szóval amíg haza nem megyünk, igenis a sarkadban leszek. Ha a mosdóba kell menned, az ajtó előtt várlak. És nem érdekel, ha hisztizel emiatt.
- Köszönöm - mondtam elpirulva, mert még soha nem láttam őt ennyire komolynak és férfiasnak. Amikor együtt voltunk, általában ökörködtünk, most viszont még az arca is egészen másnak tűnt, nem volt az a babaarcú srác, amilyennek megismertem őt.
Miután visszamentünk a többiekhez, már nekem is feltűnt, hogy folyton igyekeztek úgy állni, hogy a lehető legjobban takarjanak engem a helyi férfiak elől. Máskor biztosan bosszantott volna az atyáskodásuk, most azonban hálásan mosolyogtam rájuk.

Seb persze ahhoz is ragaszkodott, hogy az est végén egészen a szobámig kísérjen, és ha már odáig eljött, be is invitáltam.
- Most legalább az alkoholproblémáid miatt nem kellett aggódnom, a rózsavíz nem csúszott úgy, mint a pezsgő szokott - kezdett oltogatni, de én csak nevettem egyet.
- Alkohol nélkül is szuper volt az este... Végülis nem sok lány mondhatja el magáról, hogy egyszerre négy világbajnok testőrködött neki - utaltam Kimi, Jenson, Lewis és persze az ő szolgálataira.
- Hiába, alig két hónap alatt mindenkit az ujjaid köré csavartál - mosolygott rám, most már újra a megszokott Babaarc volt.
- Persze, főleg Maldonadót, meg Alonsót - sóhajtottam tettetett szomorúsággal. - Mindenesetre azt se bánnám, ha feleennyien szeretnének, csak végre a média is komolyan venne. Már nagyon unom, hogy a Forma-1 hercegnőjeként, meg "bájos kislányként" emlegetnek.
- Azért ezzel a kék ruhával megint ráerősítettél a Törpilla-vonalra - csúfolódott, pedig már rögtön a megérkezésünk után lecseréltem a szörnyű estélyit egy kényelmes trikó-rövidnadrág párosításra.

- Te se panaszkodhatsz, ebben az öltönyben úgy nézel ki, mint egy pingvin... sőt, a babaarcod miatt inkább kölyökpingvin - vágtam vissza, majd kinyújtottam a nyelvem.
- Na várj csak, ezért számolunk - mondta röhögve, és elkezdett üldözni fel-alá a nappaliban. Oké, ha ezt a szomszéd lakosztályban hallották, biztosan azt gondolták, hogy megőrültünk, mert percekig szaladgáltunk hangosan nevetve.
Jobb híján végül a háló felé menekültem, de nem voltam elég gyors, az ajtót már nem tudtam időben becsukni. A nagy lendülettel érkező Seb elkapott, majd ennek hatására mindketten az ágyra estünk. Sokszorosan megbántam, hogy visszaszóltam neki, mert úgy csiklandozott bosszúból, hogy majdnem bepisiltem, a röhögést pedig képtelen voltam abbahagyni.
- Na fogsz még csúfolódni az erősebbel? - kérdezte, miután mindketten kicsit kifulladtunk, én pedig levegő után kapkodva feküdtem alatta.
- Nem, soha többé nem tennék ilyet egy ilyen hatalmas, félelmetes férfi ellen - feleltem vigyorogva, de kissé zavarba ejtett, hogy az arca csupán néhány centire volt az enyémtől, érezhettem a parfümje illatát, és közben továbbra is szorosan tartott, hogy ne tudjak megszökni.
- Nagyon helyes, ezt teszik a jókislányok - mormolta, és közben végigsimított a karomon.
A szemeimet behunyva élveztem az érintését, azonban ez nem tartott sokáig, mert néhány másodperc múlva elengedett, és már le is kászálódott rólam. Csalódottan ültem fel, de még elkaptam a pillantását - az ágyon levő pólót nézte, ami Phil hagyott itt véletlenül, vagy valami fura, romantikus meglepetésként.
- Nagyon késő van, ideje aludni, holnap hosszú napunk lesz - mondta végül közömbös hangon, majd egy gyors elköszönés után magamra is hagyott.
Nagyon hülyén éreztem magam, egyszerre örültem annak, hogy ez az itt felejtett ruhadarab megakadályozta, hogy valami hülyeséget csináljunk, de ugyanakkor bosszantott is, mert nem tagadhattam le - legalábbis magam előtt nem -, hogy élveztem a helyzetet. Végül csak egy gyors zuhanyzás tudott valamennyire megnyugtatni, de még így is nehezen aludtam el, akaratlanul is Seben és a mai estén járt az agyam.

19. fejezet

Nem tehettem semmit, az ütközés hatására a kocsim megadta magát, engem pedig csak a sóderágy fogott meg.
- Liz, minden rendben? - hallottam a versenymérnököm hangját, ami elég bosszúsan csengett.
- Igen, azt hiszem. Ne haragudj - nyögtem ki végül, és csak most tudatosult bennem, hogy az esetnek nem csak annyi a következménye, hogy már az első körben fel kellett adnom a versenyt. Az autóm szerelői feleslegesen dolgoztak a hétvégén, ráadásul miközben kiszálltam, azt is észrevettem, hogy két versenytársam versenyének is lőttek. Csak abban mertem reménykedni, hogy a baleset nem csak az én hibám volt, de a szívem mélyén tudtam, hogy ha százszázalékosan koncentráltam volna, akkor ez nem történt volna meg.
Az sem könnyítette meg a helyzetem, hogy a boxutcába együtt indultunk vissza. A sauberes Nicóval nem volt semmi gond, még azt is megkérdezte, hogy nem ütöttem-e meg magam, és amikor látta, hogy mennyire el vagyok kenődve, azzal próbált vigasztalni, hogy mindenkivel megesnek ilyen balesetek, ez a sportágunk része.
Vele ellentétben Maldonado már nem volt ilyen megértő, ahogy a közelembe ért, elkezdett ordibálni velem.
- Nem igaz, hogy nem bírsz figyelni, semmi keresnivalód köztünk! Idióta picsa - a végét mondjuk már csak spanyolul tette hozzá, de ennyit még én is megértek.
Mire visszaértem a csapathoz, már teljesen magam alatt voltam, legszívesebben sírtam volna, de tudtam, hogy azzal csak rontanék a megítélésemen, ráadásul a boxutcában levő operatőrök azonnal az arcomba nyomták a kameráikat, alig tudtam elevickélni köztük a biztonságot jelentő boxunkig. Bár először a mérnökömtől és a szerelőimtől szerettem volna elnézést kérni, Phil megelőzte őket, és odasietett hozzám.
- Jajj, Lizzie, ugye nem fáj semmid? Ne szomorkodj, így legalább többet lehetünk kettesben - mondta, és közben úgy ölelgetett, mintha az éjszakai nézeteltérésünk meg sem történt volna.
- Jobban örültem volna, ha a romantikázásra csak úgy másfél óra múlva került volna sor - szólt közbe Chris, aki ekkor már mellettünk állt.
- Chris, annyira sajnálom, fogalmam sincs, mi történt, egyszer csak ott volt mellettem Maldonado, és mire észrevettem, már késő volt - mondtam bűnbánóan, miután elhúzódtam a barátomtól, majd félve vártam a főnököm reakcióját.
- Versenybaleset volt, neki is jobban kellett volna figyelnie, miközben megpróbált előzni. A riportereknek viszont csak a következőket mondd: valamilyen műszaki probléma volt a kocsival, amit még ki kell vizsgálnunk, emiatt nem tudtad megfelelően bevenni a kanyart, és Maldonado is agresszívabb volt a kelleténél! - magyarázta Chris határozottan.
- De ez nem igaz, semmilyen probléma... - próbáltam közbe vágni, de ő a két kezét az arcomra tette, és szigorúan nézett rám.
- Semmi de! Ezt mondod, és kész! Nem hiányzik, hogy az újságírók rád szálljanak és elbizonytalanítsanak, tudjuk, hogy ezerszer jobb vagy ennél. Most menj ki szépen interjút adni, nekünk még Sebastianra kell koncentrálnunk, de a futam után szeretnék veled beszélni... négyszemközt - tette hozzá, miközben Philre nézett.

Ittam pár korty vizet, majd Katie kíséretében kimentem a boxunk előtt várakozó riporterekhez, és tettem a dolgom. Röviden elmondtam, amit Chris kért, majd amint lehetett, visszatértem a boxba, és a beígért beszélgetés miatt idegesen néztem végig a verseny hátralevő részét. Seb sikeresen hozta be az élen a Red Bullt, a dobogóra Lewis és Kimi kerültek még fel, nekem pedig összeszorult a szívem, amikor arra gondoltam, hogy három héttel ezelőtt még én ünnepelhettem úgy, mint ők. Irigykedve néztem, ahogy az interjúk után a csapat győzteshez méltó ünneplésben részesítette Sebastiant, miközben én elég szerencsétlenül ácsorogtam. Phil már a futam vége előtt visszament a hotelbe, hogy ott várja meg, amíg Chris végez velem - és csak reménykedtem benne, hogy nem szó szerint. Seb ugyan fogadta mindenki gratulációját, de aztán gyors léptekkel felém sietett.
- Gratulálok, nagyon jó voltál - mondtam kissé erőltetett mosollyal, ő azonban óvatosan ölelgetett meg.
- Sajnálom, Rocky mondta, hogy elég nagyot ütköztél! Ugye minden rendben, nem fáj semmid? - kérdezte aggodalmaskodva, én azonban csak legyintettem ebben.
- Kutya bajom... De tartok tőle, hogy nem sokáig marad ez így. Chris beígért egy négyszemközti beszélgetést...
- Ugyan már, ez csak egy versenybaleset volt, nem tehettél róla! - próbált vigasztalni a csapattársam, én azonban csalódottan ráztam a fejem.
- Ez nem teljesen igaz, nem koncentráltam eléggé, és ezt Chris is tudja - vallottam be szomorúan. - Le fog szúrni, és igaza lesz, amikor a kocsiban ülök, csak a versenyre kellene összpontosítanom, a magánéletemnek nem lenne szabad bekavarnia.
- Történt valami? Bántott téged? - Seb hirtelen csattant fel, és mivel még mindig magához ölelt, éreztem, hogy az izmai megfeszültek.
- Nem, dehogyis! - tiltakoztam végül, hogy megnyugtassam. - Csak egy kisebb vitánk volt, és ez épp elég volt ahhoz, hogy ne nyújtsam a maximumot.
- Liz, tényleg nem akarok beleszólni, hogy mit csinálsz, nincs is hozzá jogom. De tudnod kell, hogy nem volt véletlen,hogy amíg együtt voltam Hannával, nem nagyon kísért el a versenyekre. Nem csak a viták kavarhatnak be, sőt a srácok közül többekre kifejezetten jól hat, ha a párjuk elkíséri őket, de rám ez nem volt igaz. Talán érdemes lenne megfontolnod, hogy neked mi a jó megoldás - mondta végül Seb, és a szívem mélyén azonnal egyetértettem vele.
- Most sietnem kell, gondolom Chris már türelmetlenül várja, hogy letéphesse a fejem - bújtam kis végül az öleléséből. - Köszi a tanácsot!
- Nincs mit - mosolygott rám biztatóan. - És ne feledd, Chris odavan érted, már most a kiskedvence vagy. Ha most mérges is, elég ha bevetsz némi ártatlan pislogást, esetleg néhány könnycseppet, és máris ő lesz az, aki a legjobban vigasztal téged, még a nózidat is megtörli!
- Hülye - nyújtottam ki rá a nyelvem röhögve, mert egy pillanatra elképzeltem az általa felvázolt helyzetet.

A boxban berendezett iroda felé közeledve egyre inkább elpárolgott a jókedvem, és mivel égett a villany, bebizonyosodott, hogy Chris már várt rám.
- Ne haragudj, csak gratulálni szerettem volna Sebnek - mondtam, miután kissé remegő lábakkal beléptem.
- Semmi baj, nem tartalak fel sokáig, utána csatlakozhatunk az ünnepléshez - mondta kedvesen a főnököm, de én még mindig félve pillantottam rá. - Ülj már le, nem harapok!
- Oké... Chris, én tényleg nagyon sajnálom, ígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni... - kezdtem volna magyarázkodni, ő azonban azonnal közbeszólt.
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani! Mindenkivel előfordul, hogy néha kihagy a figyelme, még a több éves tapasztalattal rendelkező bajnokokkal is. Nem is értem, miért félsz most ennyire tőlem, soha nem mondtam olyat, hogy tökéletességet várok el tőled - magyarázta kedvesen, én azonban még mindig bizonytalan voltam.
- Nem értem, azt hittem, azért hívtál ide, hogy jó alaposan letolj...
- Sok haszna nem lenne, az időt már úgysem lehet visszaforgatni, és bízom benne, hogy tanultál ebből a hibából. Ráadásul már a versenybírók is elemezték a felvételeket, Maldonado legalább annyira hibás volt, mint te, túl agresszív volt - osztotta meg velem a hírt, de sokkal boldogabbá ez sem tett. - Más miatt szerettem volna veled beszélni. Történt veled valami? Malajziában még minden rendben volt, de mióta megérkeztél ide, látom rajtad, hogy valami nem oké, rosszabb a kedved, és Sebastiannal sem látlak annyit, mint korábban. Vagy a barátoddal van valami gond? - faggatott aggodalmaskodva, így még inkább olyan volt, mintha az apám lenne.
- Tényleg nincs semmi baj, nem kell aggódnod! Egy kicsit össze kell kapnom magam, helyrerázni a gondolataimat, de Sebtől már kaptam egy jó tanácsot - valamivel optimistábbnak igyekeztem mutatni magam az valós helyzetnél, de a csapattársammal való beszélgetés tényleg segített.
- Örülök neki, de ne felejtsd el, hogy most nincs sok időnk, holnap indulunk Bahreinbe, és pénteken már újra az autóban kell ülnöd! - zárta le végül a beszélgetést Chris, én pedig mosolyogva bólintottam. - Jössz ünnepelni?
- Nem, köszi, a mai nap után inkább pihennék, Sebnek már úgyis gratuláltam. És még valamit úgyis meg kell beszélnem Phillel...

A terv fejben szuper volt, de ahogy megérkeztem a szállodába, újra elbizonytalanodtam. Semmi kedvem nem volt egy újabb vitához, de sajnos megvolt rá az esély, hogy a barátom nem egészen úgy fog reagálni a mondandómra, ahogyan azt én szerettem volna.

- Végre, már kezdtem aggódni miattad - pattant fel a kanapéról Phil, amikor beléptem a szobába, és egy csókkal fogadott. - Sajnálom az éjszakát, hülye voltam! Nem fogok semmit erőltetni, mindig csak az lesz amit szeretnél...
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy - bújtam bele az ölelésébe, bár kissé zavarba ejtett, hogy nem sokkal ezelőtt még Seb karjai között voltam így, és azt valahogy sokkal természetesebbnek éreztem. - Figyelj, nem szeretném, ha megharagudnál, de azt hiszem, jobb lenne, ha a következő hétvégére nem maradnál velem - a teste megfeszült, ezért sietve folytattam. - Ne érts félre, nagyon jó veled, de egy ilyen hiba után nagyon össze kell szednem magam, nem ismételhetem meg a hibát, és ehhez az kell, hogy kizárólag a versenyre figyeljek. Ráadásul utána újabb háromhetes szünet jön, azalatt sok időt tölthetünk együtt!
- Hát jó, ha valóban ezt szeretnéd... - mondta végül kissé csalódottan, de legalább nem vitatkoztunk.
- Azért pár napig velem maradsz Bahreinben? - kérdeztem újra hozzábújva, hogy kiengeszteljem.
- Persze... - csókolt meg újra, én pedig megkönnyebbülve viszonoztam.
A kínai hétvége elég rosszul sült el, de mindent meg fogok tenni, hogy hamar elfelejtsem én is, és mindenki más is...

18. fejezet

/Sebastian/

Mérgemben fel-alá járkáltam a szobámban, bár a szívem mélyén legszívesebben összetörtem volna valamit. Nem Lizre voltam mérges, hanem saját magamra. Az elmúlt közel három hetem azzal telt, hogy meggyőzzem magam arról, hogy az a csók csak egy botlás volt, hogy csak a rengeteg elfogyasztott pezsgő és a győzelem miatti öröm volt az oka. Egyszerűen nem lett volna szabad elfeledkeznem arról, hogy amellett hogy egy fiatal, ártatlan lány, a csapattársam is, ez pedig tovább bonyolítja a helyzetünket. Ha Chris tudna arról, hogy mi történt köztünk, nem valószínű, hogy megúsznám egy kisebb fejmosással. Mégis, amikor a csók utáni reggelen megláttam, hogy együtt töltötte az éjszakát azzal az izomagyú gyökérrel, legszívesebben ordítottam volna. Még napokkal később is, ha csak eszembe jutott, újra ideges lettem. Tudtam, hogy ki ő, már az előző szezonban is elhozta pár futamra Nico, de eddig nem volt okom arra, hogy foglalkozzam vele, első benyomásnak elég volt annyi, hogy borzasztóan öntelt.

Egyszerűen nem értettem, hogy Liz hogyan volt képes összeállni vele, hiszen annyira különböznek egymástól! Néhány napig persze még gondolhattam azt, hogy csak egy egyéjszakás kaland volt, bár ez sem boldogított túlzottan. Aztán elég volt felnéznem a netre, és pontosan egy héttel a csókunk után azt láthattam, hogy az ifjú szerelmesek épp Monacóban andalogtak. Most pedig még azt is megtudhattam, hogy az a gyökér már a futamon is megtisztel minket a jelenlétével. Próbáltam magam győzködni arról, hogy csak azért háborít fel a dolog, mert aggódom a csapattársamért, de be kellett látnom, hogy nincs értelme áltatnom magam, egyszerűen féltékeny vagyok.

Dühösen dobtam le magam az ágyra, bár ha az ösztöneimre hallgattam volna, visszamentem volna Lizhez, és megismételtem volna a korábbi csókunkat, de tudtam, hogy ez nem lenne helyes. Nem elég, hogy túl fiatal és a csapattársam, most még pasija is van.

***

/Liz/

Az időmérő utáni csapatmegbeszélés elég hosszúra nyúlt. Seb jóslata persze bevált, tényleg bérelt helye volt a pole pozícióban, és ezzel nem is lett volna baj, ha nekem nem csak a hetedik rajthely marad. Magamban fortyogva hallgattam végig a mérnökeinket, és mikor a csapattársammal visszaindultunk a hotelbe, még mindig elég rossz kedvem volt.
- Fejezd már be a duzzogást! Kihoztad a kocsiból, amit lehetett, holnap pedig majd szépen előrébb jössz! - szólt rám végül megunva a dühös sóhajaimat.
- Te is tudod, hogy nem teljesítettem a maximumot! Te az első helyre vitted a kocsit, én hat tizeddel lassabb voltam! - vágtam rá mérgesen, mert egyszerűen frusztrált az, hogy a nyomába sem értem, pedig ugyanazt az autót vezettük.
- Esküszöm, hogy ha a maximalizmusnak szobrot állítanának, rólad mintáznák meg - nevette el magát Seb. - Tudod nagyon jól, hogy még rengeteget kell tanulnod, ez az első éved! Én se világbajnokként kezdtem, mindenkinek szüksége van némi tapasztalatra!
- Lehet, de ha nem nyújtok elég jó teljesítményt, elbúcsúzhatok az ülésemtől! - mondtam ki végül azt, ami igazából aggasztott.
- Megőrültél? Mindenki odavan érted a csapatnál, Chris legszívesebben örökbe fogadna! Ahhoz, hogy ne hosszabbítsák meg a szerződésed, az kellene, hogy elkezdj visszafelé haladni a pályán - próbált nyugtatni nevetve, miközben átkarolt és megölelt, mikor beléptünk a hotel halljába.
Épp hálásan bújtam volna bele az ölelésébe, amikor hirtelen elengedett és távolabb húzódott. Én ösztönösen követtem a pillantását, így rögtön megláthattam, hogy Phil siet elénk.
- Végre hogy itt vagy, ezek a barmok nem akartak felengedni a szobánkba! - mondta háborogva, miután mindenki szeme láttára lesmárolt.
- Ne haragudj, reggel még eszemben volt, hogy szólnom kell a recepción, de aztán sietnem kellett a szabadedzésre, és elfelejtettem - mondtam zavartan, mert Seb még mindig mellettünk állt.
- Szevasz, haver - köszöntötte végre a barátom a csapattársamat is egy gyors kézfogással, én persze elég hülyén éreztem magam a társaságukban. Mikor összejöttünk Phillel, gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e neki, hogy Seb megcsókolt, de végül lebeszéltem magam róla, végülis akkor még nem voltunk együtt. Így viszont elég zavarba ejtó volt velük ácsorogni.
- Helló... haver - felelte kissé kimérten Seb, majd hozzám fordult - Jó szórakozást, holnap találkozunk a pályán! - azzal le is lépett, így Phillel már kettesben indulhattunk a szobám felé.

***

- Hiányoztam? - kérdezte, miután a hátamat a falnak döntve megcsókolt.
- Persze - feleltem, hiszen mégsem mondhattam azt, hogy annyira lekötött a készülés a futamra, hogy igazából eszembe sem jutott semmi, ami a magánéletemhez kapcsolódott. - Hogy sikerült a meccsed?
- Természetesen nyertem - válaszolta kicsit nagyképűen, de a magabiztossága most is imponált. - Kár, hogy a jótékonyság miatt most nem volt díjazás, de majd a következő versenyen bepótolom!

Az utazás eléggé lefárasztotta, így Phil ledőlt egy kicsit aludni, míg én a Vandától kapott jóga dvd-vel próbáltam ráhangolódni a holnapi futamra, bár hamar be kellett látnom, hogy ez a mozgásforma nem igazán az én műfajom. Philnek egy frissítő zuhany után sem volt kedve lemenni a hotel éttermébe, így a vacsoránkat a szobámba hozattuk fel, és míg ettünk, beszámoltam neki a szabadedzések és a kvalifikáció történéseiről. Mikor végeztünk az étellel, gyorsan lezuhanyoztam, hogy időben lefekhessek aludni, de Phil nem egészen így képzelte el az estét. Amikor bebújtam mellé az ágyba, szorosan átkarolt, majd félig rám feküdve szenvedélyesen megcsókolt. Ezzel még nem is lett volna baj, azonban most nem akart itt megállni, a csók közben arra lettem figyelmes, hogy míg az egyik kezével a hajamba túrt, a másikkal a nadrágomat próbálta lehúzni. Próbáltam először finoman jelezni, hogy ez nekem nem tetszik, de nem nagyon vette a lapot, idővel már mindkét kezével azon ügyködött, hogy megszabadítson a ruháimtól. Így viszont már lehetőségem volt arra, hogy határozottabban eltoljam magamtól, és még időben leállítsam, mielőtt túl messzire mennénk.
- Mi a baj, Lizzie? - kérdezte kissé rekedtes hangon, miközben próbált újra közelebb húzódni hozzám.
- Ne haragudj, de ez nekem túl gyors - feleltem bizonytalanul, ő azonban nem vette túl komolyan a tiltakozásom.
- Ne kezdd már megint! Semmi olyat nem csinálunk majd, amit nem szeretnél. Tudom, hogy te is akarod - súgta a fülembe, mikor már újra rajtam feküdt, és próbált megcsókolni.
- Phil, ne! - emeltem fel most már egy kicsit a hangom. - Jól érzem magam veled, de erre még nem vagyok kész! Ráadásul muszáj pihennem, holnap a versenyen jó formában legyek!
- Most komolyan azért rángattál ide a világ másik felére, hogy úgy feküdj itt mellettem, mint egy apáca? - Phil már szinte kiabált, ezért én ösztönösen távolabb húzódtam tőle, ami azt hiszem, észhez térítette. - Ne haragudj, de már nehezen bírok magammal. Meg akarlak kapni, és nem tudom, meddig tudok még várni.
- Sajnálom - feleltem még mindig a sokk hatása alatt. Eddig még egyszer sem láttam ennyire ingerültnek. - Még szükségem van egy kis időre...
- Jó, de ne felejtsd el, hogy nem várok rád a végtelenségig! - felelte kissé sértett hangon, aztán hátat fordított nekem, és nem is szólt már hozzám.
Nem sokkal később a szuszogásából megállapítottam, hogy elaludt, nekem azonban még sokáig nem jött álom a szememre. Talán tényleg igaza van, és én váratom őt túl sokáig. Hiszen amikor megölel vagy megcsókol, rám is átragad a szenvedélye, és kívánom őt, de amikor arra kerül a sor, hogy továbblépjünk, egyszerűen bepánikolok, úgy érzem, hogy le kell őt állítanom.
A fáradtságtól végül én is elaludtam, de az éjszakám nem volt túl nyugodt, amikor délelőtt elindultunk a pályára, úgy éreztem, mintha egy percet sem pihentem volna.

***

- Mi a fene ütött beléd, Liz? - kérdezte ingerülten a mérnököm, amikor ismét nem feleltem időben a kérdéseire. A koncentrációm nem épp a legjobbkor hagyott cserben, hiszen kevesebb mint tíz percünk volt a futam kezdetéig, én pedig már az autóban ültem.
- Ne haragudj, csak izgulok, és már a rajt jár a fejemben - füllentettem végül, pedig az igazság az volt, hogy egyszerűen csak elbambultam. Végül nagy nehezen átismételtük a taktikánk legfontosabb elemeit, de már alig vártam, hogy megkezdődjön a felvezető kör, és végre békén hagyjanak egy kicsit.
A rajtra várva újra úrrá lett rajtam az idegesség, a szívem olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, azonnal elájulok, tulajdonképpen csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy sikerült a többiekkel együtt elindulnom. Sokáig azonban nem jutottam, mire kezdtem volna magamhoz térni, hirtelen egy nagy ütést éreztem jobb oldalról, majd egy tompábbat bal felől, és a következő pillanatban már nem voltam ura a kocsimnak...

Sziasztok!

Képkeresgélésre már sajnos nem maradt energiám, de remélem, így is élvezhető lesz a folytatás! :)

17. fejezet

- Végre, hogy megérkeztél, már aggódtam, hogy valami gond volt a repülővel! - csapott le rám Vanda, és jó szorosan átölelt. Nem mintha az elmúlt három hétben nem találkoztunk volna eleget, amikor mindketten Budapesten voltunk, rengeteg időt töltöttünk együtt. Neki azonban már egy héttel a futam előtt el kellett utaznia a főhadiszállásunkra, és a csapattal együtt jött Kínába, míg én csak ma, szerdán csatlakoztam hozzájuk. - Hol hagytad Rómeót?
- Hülye! - nyújtottam ki rá a nyelvem, mert már nem először keresztelte át Philt, és rosszabbnál rosszabb becenevekkel illette. - Kiderült, hogy pénteken részt kell vennie valami jótékonysági tornán, úgyhogy csak szombaton repül utánam.
- Nem értem miért, de valahogy a hangod nem úgy cseng, mint egy epekedő szerelmesé - húzott tovább, de észrevettem, hogy a különleges alkalmakra tartogatott aggodalmaskodó pillantásával nézett rám.
- Nyugi, nincsen semmi gond, jól megvagyunk. Ha többet beszélgetnél vele, te is megkedvelnéd! - vettem a védelmembe a barátomat, mert ugyan Vanda eddig sem ellenezte a kapcsolatot, de azért szeretett rajta élcelődni. - Egy kicsit szeret felvágni mások előtt, de igazából nagyon figyelmes és vicces!
- Hú, mindjárt elolvadok ettől a lángoló szenvedélytől! - nevetett most már újra a barátnőm.
- Ő legalább nem hagyott ott, miután megcsókolt! - feleltem bosszankodva. Nem tudtam megállni, és amíg otthon voltunk, beszámoltam Vandának a Seb és köztem történtekről is. Persze megeskettem, hogy soha nem mondja el senkinek, és nagy örömömre kivételesen nekem adott igazat, a csapattársamat pedig egyszerűen leidiótázta.

Az persze még jobban meglepte, hogy rögtön a csók után összejöttem Phillel, de valahogy úgy éreztem, inkább örül neki, hogy valamivel lekötöm magam, és nem Seben agyalok. Apunak már egy fokkal nehezebb volt beadni a kapcsolati státuszom megváltozását, és hiába mutattam be neki Philt, azután sem lelkesedett érte túlzottan. A háta mögött "úrifiúként" emlegette, és akkor sem repesett az örömtől, amikor néhány napra elutaztam vele Monacóba, hogy megnézzem egy versenyét. Tulajdonképpen nem értettem, mi baja van vele, mert a jelenlétében még lovagiasabb volt, mint amúgy, nem fogdosott előtte, egy rossz szava nem volt amiatt, amiért nálunk külön szobában aludtunk, és türelmesen válaszolgatott apa kérdéseire, amik leginkább arra irányultak, hogy mennyire megbízható és józan életű.
Monacóban persze egészen más volt a helyzet, Phil igazán szívesen adta a külvilág tudtára, hogy egy pár vagyunk, akárhova mentünk, szorosan magához ölelt, elvitt a legromantikusabb helyekre, és persze állandóan csókolóztunk. Azóta, hogy összejöttünk, itt hozta először szóba, hogy mást is szívesen csinálna velem, de szerencsére egy pillanatig sem erőszakoskodott, elfogadta, hogy nekem több időre van szükségem, hogy kialakuljanak bennem a következő lépéshez számomra nélkülözhetetlen érzések.
A barátnőim és persze Vanda is viszont folyton az érzéseimről faggattak, én azonban nem tudtam mit mondani nekik. Szerintem ennyi idő után korai még szerelemről beszélni, és nekem bőven elég, hogy jól érzem magam Phillel, mellette végre felnőtt nőnek érzem magam. Nem piszkál se a korom, se a magasságom miatt, azt hiszem, talán egy kicsit el is várja, hogy nőként viselkedjek vele, ne pedig vicces haverlányként.

- Na és mi van a német csókkirállyal? - folytatta a faggatózást Vanda, amikor már felértünk a szállodai szobámba.
- Fogalmam sincs - feleltem őszintén, miközben törökülésben elhelyezkedtem a kényelmes fotelben, és belekortyoltam a kólámba, amit a minibárból raboltam. - Egyszer próbáltam felhívni, hogy merre jár, de nem vette fel, aztán csak másnap küldött egy sms-t, hogy a családjával pihen, majd Kínában találkozunk.
- Nem csodálom, hogy kiakadt, a bulvársajtó elég alaposan dokumentálta a kis monacói kiruccanásodat - célzott elég egyértelműen az újságokban megjelenő fotókra, amik miatt már aputól is megkaptam a fejmosást. Pedig semmi botrányos nem szerepelt rajtuk, kézen fogva sétáltunk, fagyiztunk Phillel, és csak az egyik fotósnak sikerült elcsípnie egy gyors csókunkat. - Katie viszont teljesen feldobódott tőle, szerinte egy ilyen "bájos tiniszerelem" jó reklám neked - piszkált tovább a barátnőm, amire én csak egy szemforgatással reagáltam.
- Azért azt el kell ismerned, hogy baromi jól nézünk ki a képeken - vigyorodtam el végül. Az egyik legfőbb bizalmasom előtt felesleges lett volna titkolnom, mennyire elégedetté tesz, hogy egy ilyen jóképű, sportos srác a barátom.
- Ja, mint Barbie és Ken - röhögött Vanda, de láttam rajta, hogy örül, amiért jó kedvem van. - Azért remélem, hogy a futam idejére el tudsz kicsit feledkezni Mr. Kockahasról!
- Naná, a dobogó már megvolt, most jöhet a győzelem! - vágtam rá magabiztosan, és az este hátralevő részében már inkább arról beszélgettünk mi minden vár rám a hétvégén.

***

Vanda végül éjszakára is nálam maradt, és megígérte, hogy addig nem is hagy magamra, amíg Phil meg nem érkezik, csak szombat éjszakára költözik át a csapat szállására. Persze a magány miatt egyáltalán nem kellett aggódnom, Katie gondoskodott róla, hogy egy percig se unatkozzak. A reggeli csapatmegbeszélésen szomorúan vettem tudomásul, hogy Seb még nem érkezett meg. Állítólag lekéste a tegnapi gépet, ezért csak ma délutánra tudta ígérni az érkezését. Szerintem csak szimplán lustálkodni akart, így mehettem egyedül az egyik szponzorunk rendezvényére, ami természetesen halálosan unalmas volt. A pályabejárásra sem futott be, persze neki nem volt rá olyan nagy szüksége, nem először vezetett a pályán, és tavalyhoz képest semmi változás nem volt. A kötelező sajtótájékoztatóra azért elég egykedvűen érkeztem, az előző futamokon megszoktam, hogy ilyenkor már együtt szoktunk ökörködni.

Kicsit meglepett, hogy már ott ült a többiekkel, az pedig főleg, hogy nekem nem is foglalt helyet, csupán az előtte levő sorba ülhettem le Nico mellé. Ő persze roppant büszke volt magára, amiért ő mutatott be minket egymásnak Phillel, és azonnal jelezte is, hogy viszonzásként elvárja, hogy összehozzam valamelyik "dögös barátnőmmel". A sajtótájékoztatót viszonylag gyorsan lezavartuk, én pedig kíváncsian vártam, hogy a csapattársam végre kitüntet-e a figyelmével. Végül Kimivel együtt jöttek oda hozzám, amikor már épp azt terveztem, hogy elindulok vissza a hotelbe.
- Mi van szöszi, kiünnepelted magad a dobogó után? Remélem, apukád előszedte a tiszteletedre azt az ütős pálinkáját! - köszönt a rá ritkán jellemző bőbeszédűséggel a finn, miközben gyorsan megölelt.
- Azt hiszem, pálinka nélkül is jól sikerült az ünneplése - válaszolt helyettem vigyorogva Seb, a hangsúlyából pedig Kimi is rögtön kitalálta, hogy célozgat valamire.
- Miről maradtam le? - kérdezte kíváncsian, miközben hol engem nézett, hol a haverját.
- Látszik, hogy nem olvasol újságokat. Csak hogy a legjellemzőbb címeket idézzem: A Forma 1 kis hercegnője bepasizott - pletykálkodott Seb, miközben én csodálkozva néztem rá. Annyira furán kezelte a helyzetet. Ha mérges lett volna, az legalább egyértelmű helyzet lenne, most viszont viccelődött, vigyorgott, de mégis éreztem rajta valamilyen furcsa távolságtartást.
- Bizony, és mindezt nekem köszönheti! - csapódott hozzánk Nico, méghozzá szó szerint, majdnem feldöntött, amikor hátulról nekem ugrott. - Azt hiszem, rá is íratom a névjegyemre, hogy  szerelmi tanácsadó! Seb, ha csaj kell, szólj, és már intézkedek is! - Mivel Seb szótlanul, kissé bosszankodva nézett rá, Kimi válaszolt helyette.
- És velem mi lesz, nekem nem jár nő? - kérdezte a megszokott, mormogó nevetésével.
- Dehogynem, de te tudsz szerezni magadnak, nem úgy, mint ez a két kis dedós - cukkolt minket tovább, én viszont csak nevettem rajta.

Mivel még mindenkinek volt bőven dolga a saját csapatánál, a kis társaságunk gyorsan feloszlott. Kicsit tartottam attól, hogy kettesben maradjak Sebbel, de amikor elindultunk a Red Bull boxa felé, úgy viselkedett, mintha semmi nem változott volna köztünk. Kifaggatott a pályabejárásról, aztán arról, hogy van apa, és mikor jön már a futamokra, én pedig udvariasan érdeklődtem, hogy sikerült-e kipihennie magát a családjával. Továbbra is furán éreztem magam a társaságában, de végül meggyőztem magam arról, hogy csak azért tűnik különösnek Seb viselkedése, mert valójában én vagyok az, aki feszélyezve érzi magát a történtek miatt. Végül úgy döntöttem, megpróbálok hozzá alkalmazkodni, ha ő képes továbbra is barátként kezelni engem, akkor ez nekem sem jelenthet gondot.

***

Ahogy kezdetét vette a versenyhétvége, már nem is nagyon volt időm arra, hogy a Sebbel való barátságomon agyaljak, igyekeztem minden energiámat a munkára összpontosítani. Tulajdonképpen elégedett is lehettem magammal, a pénteki szabadedzések egész jól sikerültek, minden okom megvolt arra, hogy optimistán várjam az időmérőt és a futamot. Bár eredetileg úgy terveztük, hogy Vanda a péntek estét is velem tölti, a sok munkája miatt, jóval tovább a boxban kellett maradnia, így abban maradtunk, hogy már nem jön utánam a szállodába, inkább a csapat pálya mellett található szállására megy aludni. Sebbel még részt kellett vennünk egy maratoni taktikai megbeszélésen, de utána kettesben indultunk vissza a hotelbe, és most már nyugodt szívvel állapíthattam meg, hogy a barátságunk végre kezdett visszatérni a megszokott, normális állapotába.

- Nagyon jó az egyenesben a végsebességed, ez jól jön majd a futamon, könnyebb lesz előrébb jönnöd, mint a múltkor! - magyarázta lelkesen, miközben kiitta a maradék kóláját. Eredetileg csak a szobámig akart kísérni, de mivel úgy tűnt, még bőven van megbeszélnivalónk, hülyeség lett volna a folyosón ácsorogni, ezért behívtam magamhoz, ami végül jó döntés volt, mert már vagy két órája dumáltunk.
- Hé, miből gondolod, hogy nem a pole-ból indulok? - kérdeztem tettetett sértődöttséggel, hiszen én magam is tisztában voltam vele, hogy az első rajtkocka megszerzéséhez még sokat kell tanulnom.
- Kizárt, nekem oda bérelt helyem van - vágta rá lazán, de aztán elmosolyodott. - Ha egyszer mégis átadom valakinek, akkor az biztosan te leszel.
- Vigyázz, mert még a szavadon foglak - fenyegettem meg nevetve. - Ehh, olyan mérges vagyok, hogy Vandát befogták melózni, pedig filmes estét terveztünk! - bosszankodtam Sebnak, aki erre az órájára nézett.
- Hát, most már késő lenne elkezdeni, de mit szólnál, ha holnap helyettesíteném a szigorú barátnődet? Extra jutalomként pedig még filmet is te választhatsz! - javasolta, mire én azonnal elvörösödtem.
- Tényleg nagyon klassz lenne, de azt hiszem, máskorra kell halasztanunk - motyogtam zavartan, és mivel kérdőn nézett rám, kénytelen voltam folytatni. - Holnap már Phil is ideér...
- Értem - Ennyit mondott csak, a reakciója pedig csupán annyi volt, hogy vigyorgás helyett inkább közömbös arcot vágott. - Most már tényleg nagyon késő van, úgyhogy ellépek aludni - mondta, miközben az asztalra tette a kiürült kólás dobozt, és már indult is az ajtó felé.
- Seb... - szóltam utána, mire megállt, de csak néhány másodperc múlva fordult vissza felém, az arcáról pedig semmit nem lehetett leolvasni. - Megyünk együtt holnap az edzésre? - kérdeztem kicsit bizonytalanul, de szerencsére végre újra elmosolyodott.
- Persze! De ha nem leszel ébren, mire jövök, egy pohár hideg vízzel foglak felébreszteni - fenyegetett meg, mire már én is elnevettem magam, és megnyugodva integettem neki, amikor újra, most már ténylegesen itt hagyott...