28. fejezet
Sziasztok!
Először is, szeretnék elnézést kérni, hogy így eltűntem, az elmúlt időszakban sajnos nem alakultak túl jól a dolgaim. Nem untatnálak Titeket, gondolom, a többséggel előfordult már ilyen, hogy mikor megoldódni látszik egy probléma, jön helyette három másik. Kellett egy kis idő, hogy összekapjam magam, de inkább nem írtam már ki semmit, mert nem akartalak hitegetni Titeket, úgy voltam vele, hogy ha sikerül végre újra írnom, akkor majd kiteszem. Az elmúlt egy hónapban hiába ültem le szinte naponta, egy sornál többet nem tudtam összehozni, a másik történetem is a korábban "felhalmozott" részeknek köszönhetően frissült.
Túlzás lenne azt mondanom, hogy most már minden szuper, és biztosan nem jön több mélypont, de úgy érzem, hogy az "önsajnálós" fázisból már sikerült kikeverednem, újra vannak ötleteim, és végre újra tudtam írni.
Lényeg, ami lényeg, hogy íme a folytatás - a minőségen valószínűleg érződik, hogy most rázódom vissza az írásba, emiatt elnézést kérek -, bízom benne, hogy sikerül visszatérnem a korábbi tempóhoz, vagyis hetente tudok majd új részt hozni.
/Liz/
Az eltelt 10 nap lehetőséget adott arra, hogy kicsit összeszedjem magam. Apa is látta rajtam, hogy nincs minden teljesen rendben, de rendes volt, és nem faggatózott. Bár a születésnapom nem úgy alakult, ahogy terveztem, de most valahogy mégis jobban éreztem magam. Vandával kibékültünk, be kellett látnom, hogy jót akart nekem, és most megígérte, hogy többé nem fog a hátam mögött intézkedni. Persze gyanítom, hogy utoljára még egyszer megtette, és beszámolt Sebnek arról, hogy mi a helyzet. Viszont emiatt nem volt okom haragudni, hiszen végre a csapattársam is felhagyott azzal, hogy hívogasson. A rövid szünetet így tényleg arra használhattam fel, amire igazán szükségem volt: kikapcsolódtam, és igyekeztem a lehető legjobb formába hozni magam a következő futamra.
Mióta eljöttünk Spanyolországból, egyedül Kimivel beszéltünk néha, a buli többi résztvevőjével így egyelőre nem kellett kommunikálnom. Kicsit tartottam attól, hogy végleg leírtam magam a srácok előtt, és egy hűtlen libának tartanak, de finn barátom továbbra is arról győzködött, hogy felejtsem el a történteket, a többieket sem fogja érdekelni. Kimi igazán rendes volt velem, nem zaklatott azzal, hogy beszéljek Sebastiannal, inkább arra koncentrált, hogy a hülye poénjai segítségével feledtesse velem a botrányt. Nélküle valószínűleg nehezebb lett volna ez az időszak, hiszen így is minden reggel aggódva ébredtem, meg voltam róla győződve, hogy a történtekről valahogy a média is tudomást szerez majd - ha mástól nem, akkor Philtől. Valamiért a volt barátom mégsem állt rajtam bosszút ilyen módon, pedig biztos voltam benne, hogy nem hagyja ki a lehetőséget, hogy az egész világ előtt lejárasson.
Ez végül mégsem történt meg, így legalább egy fokkal nyugodtabban indulhattam Monacóba. Már szerda estére meg kellett érkeznem, a versenyhétvégék itt ugyanis kicsit máshogy zajlottak: az első szabadedzéseket csütörtökre ütemezték, így a péntekünk vált szabaddá. Ennek persze megvolt az oka is, a hercegi család minden évben egy bálon fogadta a Forma-1 vezetőit és a pilótákat, ezalól pedig nem lehetett kibújni, így a csomagomba ezúttal egy báli ruha is került.
Eredetileg úgy volt, hogy ide már apa is elkísér majd, de a munkája közbeszólt, így Vandával kettesben szálltunk fel a repülőre. Örültem, hogy este érkeztünk, így nem kellett találkoznom senkivel, csak Chrisszel beszéltünk pár percet, hogy egyeztessük a másnapi programot.
- Minden rendben van veled? - kérdezte aggodalmaskodva, de úgy tűnt, a bólogatásom nem győzte meg eléggé. - Hogyhogy végül a hotelben alszol? A múltkor még azt mondtad, hogy a barátodnál szeretnél lenni ezen a hétvégén...
- Hát, már nem vagyunk együtt - tájékoztattam kicsit elvörösödve a főnökömet, mire ő apáskodva simogatta meg a vállam.
- Sajnálom, de remélem, hogy a pályán félre tudod tenni a problémákat.
- Persze, tényleg nem lesz gond. Már minden rendben van, és mostantól 100, sőt 110%-os leszek! - ígérgettem lelkesen, mire végre ő is megnyugodott, és elengedett pihenni.
Jó volt újra Vandával közös lakosztályban készülni a versenyhétvégére, neki köszönhetően sokkal optimistábban és magabiztosabban indultam csütörtök reggel a pályára. Ez az állapot mondjuk nem tartott nálam sokáig, rögtön a liftben összefutottam Nicóval, nagy meglepetésemre azonban mosolyogva köszöntött. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék neki, de szerencsére észrevette a zavaromat, és ő vágott bele a kínos témába.
- Sajnálom, hogy a múltkor olyan rosszul sült el a bulid, azt akartam, hogy felejthetetlen legyen a szülinapod.
- Hát, végülis felejthetetlen lett. Nico, nézd, tudom, hogy Phil a barátod, de remélem, hogy azért nem utáltál meg nagyon - hadartam el, majd félve vártam a reakcióját.
- Liz, ne hülyéskedj már, Phil csak egy haver, semmi közöm ahhoz, hogy együtt vagytok-e. Ráadásul Seb utána elmesélt mindent...
- Mi, hogy mindent? - vágtam közbe rémülten.
- Persze, mondta, hogy egyszer kicsit sokat ittatok, és ő poénból lesmárolt, de más nem történt köztetek. Meg persze azt is tudom, hogy Phil elég hülyén tud viselkedni, csodálkoztam is, hogy összejöttél vele. Jensonék meg egyenesen örültek is, hogy így alakult, nem igazán bírták őt - magyarázta vigyorogva, én pedig végre megkönnyebbülhettem.
A boxba megérkezve következett a keményebb menet, nem is kellett sokáig keresgélnem, Seb épp a mérnökökkel egyeztetett.
- Szia! Beszélhetnénk egy kicsit? - léptem oda hozzá félénken.
- Persze - mondta, miközben kíváncsian méregetett.
- Először is, köszi, hogy kimentettél a srácok előtt, féltem, hogy a történtek után majd rosszat gondolnak rólam - kezdtem bele, miközben engem is meglepett, milyen jó őt újra látnom. Bármennyire is haragudtam rá korábban, be kellett ismernem, hogy hiányzott.
- Ne hülyéskedj, nincs mit megköszönnöd. Liz, én tényleg nagyon sajnálom, ami történt, egyszerűen elborult az agyam. Amikor Vanda elmondta, hogy viselkedik veled Phil, nagyon kiakadtam. Nagyon fontos vagy nekem, mikor megismertelek, eleinte csak vigyázni akartam rád, de most már tudom, hogy sze...
- Seb, várj, kérlek, hadd mondjam el előbb, amit szeretnék. Vandával igazatok volt abban, hogy Phillel nem illünk össze, most már én is tudom, hogy jobb nekem nélküle. Haragudtam rátok, de tudom, hogy jót akartatok, és ti vagytok a legjobb barátaim, nem akarlak titeket elveszíteni. Te is nagyon fontos vagy nekem, de mostanában elég furán alakultak a dolgaink - láttam, hogy közbe akar szólni, ezért gyorsan folytattam. - Nekem arra kell koncentrálnom, hogy a lehető legjobb legyek a pályán. A Phillel való kapcsolatom teljesen lerontotta a teljesítményemet, és nem hagyhatom, hogy ez még egyszer előforduljon. Csak a versenyekre akarok koncentrálni, de szükségem van rád is, mint barátra.
Néhány pillanatra beállt köztünk a csend, láttam rajta, hogy gondolkodik, mit feleljen. Végül egy nagy sóhajtás után szólalt meg.
- Örülök, hogy már nem haragszol. Én is azt szeretném, hogy újra olyan jóban legyünk, mint Phil előtt.
- Köszönöm! - Nem voltam benne biztos, hogy a történtek után helyre tudjuk hozni a kapcsolatunkat, így most nagyon boldog voltam, hogy mégis helyrerázódtak köztünk a dolgok. Örömömben azonnal a nyakába ugrottam, ő pedig nevetve borzolta össze a hajam. Végre újra olyan volt minden, mint az év elején...
/Sebastian/
- Hallom, végre beszéltetek - dobta le magát a kanapémra Kimi olyan lazán, mintha nem ő lett volna a vendég.
- Ja, de nem sok örömöm volt benne. Meg se hallgatta, hogy én mit akarok, csak jött ezzel a hülye dumával, hogy legyünk újra barátok - mérgelődtem most, hogy végre őszintén kiadhattam magamból azt, amit érzek.
- Az esetleg nem jutott még eszedbe, hogy most tényleg a barátságodra van szüksége? - kérdezte lenéző pillantással a haverom, ennyivel azonban még nem tudott megnyugtatni.
- Azt hittem, neki is jelentett valamit, ami elindult köztünk, erre most lepattintott!
- Ne legyél már olyan, mint egy óvodás. Eljön még a te időd, de most hagyni kell, hogy kicsit helyrerázódjon. Örülj neki, hogy azt elértük nála, hogy rád ne haragudjon, most már csak ki kell várni, hogy kiheverje a történteket. És ha túl lesz ezen, akkor kinek a karjaiba fog omlani? - röhögött ki, és bár nem győzött meg teljesen, de végül beláttam, hogy van igazság abban, amit mond. Liz már most szemmel láthatóan jobb formában volt, mint amikor utoljára találkoztunk, talán kell még neki egy-két hét, és akkor majd újra próbálkozhatok. Valószínűleg Kimi is észrevette, hogy jobb kedvre derültem, mert azonnal rám szólt.
- Jó lenne, ha te meg arra használnád ezt az időszakot, hogy eldöntsd, mit akarsz pontosan. Liz többet ér annál, hogy csak szórakozzanak vele, ne lehetetlenítsd el azzal a helyzeteteket, hogy kikezdesz vele anélkül, hogy komolyan gondolnád a dolgot.
- Hé, nem én szoktam kiscsajokat szédíteni! - vágtam rá, de ez nem nagyon hatotta meg Kimit.
- Lehet, de én nem a csapattársammal szoktam kikezdeni.
- Kár, pedig jól mutatnátok Romainnel! - röhögtem ki, mire egy bizonyos nemzetközi jelzéssel fejezte ki a véleményét...
