10. fejezet

Melbourne egyszerűen varázslatos! A pályafutásom során még egyszer sem jutottam el Ausztráliába, így ha csak rövid időre is, de egy kicsit elfeledkeztem a verseny miatti izgatottságról, élveztem az otthoni hideg március után a tomboló nyarat, a rövidnadrágban mászkáló emberek látványát, a különleges környezetet és persze az óceán szépségét. Az időeltolódás mondjuk teljesen kikészített, hiszen kedden délelőtt 10-kor indultunk Budapestről, és az otthoni idő szerint este 11 körül érkeztünk meg, Melbourne-ben ekkor azonban már szerda reggel 7 volt. Szerencsére hallgattam a fiúkra, és legalább néhány órát aludtam az érkezésünk előtt, de még így is eléggé összezavarodva éreztem magam, amikor a repülőtérről a szállodához taxiztunk. Szerencsére Chris és a csapat többi vezetője nem ragaszkodott hozzá, hogy az érkezésünk után azonnal munkában álljunk, így pihenhettem egy keveset.
A menedzserem intézte a szobafoglalásomat, és maximálisan meg voltam elégedve, egy kisebb lakosztályt kaptam, amiben két hálófülke is volt, amit így megoszthattam Vandával. Sajnos neki azonnal indulnia kellett a paddockba, de az évek során már hozzá szokott az időeltolódás okozta nehézségekhez, így jókedvűen búcsúzott el tőlem.

A pályára végül Sebastiannal együtt mentem ki - Kimi még nálunk is lustább volt, a Lotusosok csak ebéd után számíthattak rá, így mire megérkezett, mi már túl voltunk egy megbeszélésen, sőt Katie már a hivatalos programunkról is tájékoztatott minket. Hamar be kellett látnom, hogy Melbourne látnivalóiból nem sok jut majd nekem, szinte minden pillanatunk be volt táblázva. Délután egy jótékonysági röplabda meccsre látogattunk el, este az Ausztrál Nagydíj szervezői vártak minket egy kisebb fogadáson, ahol nekem minden jó modoromra szükségem volt, hogy ne ásítozzam végig. Az ágyamba végül már félálomban botorkáltam el, de legalább végre igazán kialudtam magam, így ébredéskor a szervezetem már nem tiltakozott az időeltolódás miatt. Megkezdődött a hivatalos program a pályabejárással, a kötelező sajtótájékoztatóval - azt hiszem, Katie-nek tényleg varázsereje van, nem tudom, hogyan, de elintézte, hogy a riporterek egy kérdést se tegyenek fel a Kimivel való állítólagos kalandomról. Persze egy-két hülye kérdést így is el kellett viselnem, a média továbbra is nehezen fogadja el, hogy képes leszek felvenni a versenyt a srácokkal, az egyik újságíró egyenesen törékeny kislánynak nevezett, és nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne küldjem el emiatt a fenébe.

A sok elfoglaltság miatt azonban még Sebbel is alig tudtunk beszélni, nemhogy más csapatok pilótáival, leginkább csak egy köszönés erejéig futottunk össze a boxutcában, meg néhányukkal a hotelben is láttuk egymást, de mivel oda mindenki csak aludni tért vissza, ott sem nagyon kommunikáltunk. Ilyen rohanás után következett el a pénteki nap, én pedig utólag beláttam, hogy a sűrű programnak is megvoltak az előnyei: az aggódásra sem maradt időm. A délelőtti szabadedzésre viszont már régi ismerősként üdvözöltem a pánik tüneteit, de be kellett látnom, hogy már ehhez is kezdtem hozzászokni, egész jól tudtam leplezni az idegességemet.

Mivel életemben először vezettem a pályán - na jó, szimulátorban rengetegszer végigmentem rajta, de az mégsem ugyanaz -, nem vártam sokat magamtól a délelőtti szabadedzésen, így tökéletesen elégedett voltam azzal, hogy a 9. helyen végeztem. Míg ebéd gyanánt gyorsan bekaptunk pár falatot, Sebastian még néhány tanácsot is adott, hogy hol tudnék javítani a hibáimon, így a nap végére még előrébb is kerültem. A szívem mélyén zavart, hogy a társam az élen állt ugyanazzal az autóval, amivel én a hetedik helyet szereztem csak meg, de igyekeztem az eszemre - és a csapat többi tagjára - hallgatni, hiszen nem várhattam, hogy újoncként, egy vadidegen pályán azonnal látványos sikereket fogok elérni.

A nap végére kezdtem megérteni, hogy egy korábbi beszélgetésünkkor miért mondta azt Sebastian, hogy ha elég ideje lenne, bejárná a világot. Hiába voltam már két napja ebben a mesés országban, gyakorlatilag semmit sem láttam belőle, és a versenyhétvége igazán mozgalmas része még csak most kezdődik. Fárasztó volt egész nap hol az újságírók kérdéseire válaszolni, hol a mérnökökkel az adatokat egyeztetni. Persze az alacsonyabb kategóriákban sem a nyaralásról szólt egy-egy versenyhétvége, de az elmúlt években sokkal több szabadidőhöz szoktam, és most szomorúan vettem tudomásul, hogy az életem ebben is megváltozik. Ezért is lepődtem meg, amikor már viszonylag későn, valamikor este 10 körül kopogtattak a szobám ajtaján.

- Jöttem, hogy elraboljalak! - mondta halál komoly fejjel Seb, de az arcomat látva elnevette magát. - Nyugi, csak Mark szervezett az óceánpartra egy nem hivatalos, de annál nyugisabb szezonnyitó összejövetelt.

Körülbelül tíz kérdést akartam neki egyszerre feltenni, ő azonban benyomakodott a szobámba, és becsukta maga mögött az ajtót.

- Öt perced van, hogy magadra kapj... kapjatok valamit - folytatta, amikor meglátta a kanapén pizsamában heverő Vandát. - De sietnünk kell, nem lenne jó, ha Chris vagy valamelyik fejes kiszúrná, hogy a folyosón mászkálunk! - vigyorgott úgy, mint egy tini, aki a tilosban jár.

Miután beavattuk Vandát is, először tiltakozott, nem akarta megzavarni a "pilótabulit", de Seb meggyőzte, hogy a női társaság ellen egyik srác sem tiltakozott még, így végül hármasban indultunk el a partra. A pilóták nagy része már ott várt minket, néhányan hozták a feleségüket, barátnőjüket is, így végre nem lógtunk ki annyira a sorból. Sebastian igazat mondott, amikor "nyugis" programot ígért, csupán egy kis tábortűz, némi kaja és pia várt minket, az utóbbit is inkább csak azok fogyasztották, akiknek másnap nem kellett versenyautóba ülniük - meg persze Kimi. Nagy bánatomra ott volt Alonso is, így aztán fél szemmel mindig azt lestem, ő merre van, hogy biztosan el tudjam kerülni. Nem félek tőle, de nem akartam, hogy az első igazi erőpróba előtt felzaklasson pár beszólással. Mivel leginkább rá koncentráltam, észre sem vettem, hogy véletlenül pont az este szervezője mellé keveredtem.

- Szia! Örülök, hogy végre téged is megismerhetlek! - szólított meg Mark, én pedig kissé zavarba jöttem, mert nem tudtam, hogy viszonyul hozzám, hiszen végülis az ő helyére kerültem be. - Nagyon jól mentél a teszteken és az edzéseken is! - dicsért meg, így végül én is megnyugodtam, hogy ő nem lesz velem undok.
Egész jót beszélgettünk, sokkal lazább volt, mint amilyennek hittem, így csak akkor bizonytalanodtam el újra, amikor Sebastian került szóba, ő azonban kinevetett, amiért azt hittem, nem kedveli őt.

- Nem tagadom, hogy frusztráló volt a fölénye. De nem érdemtelenül van ott, ahol. Persze hihetetlenül tehetséges, de ez nem lenne elég ahhoz, amit már elért, én pedig igazán közelről láthattam, hogy mennyit dolgozik, és mennyire kitartó. Még a nézeteltéréseink ellenére is az egyik legnormálisabb, legrendesebb srácnak tartom ebből a bagázsból, úgyhogy szerencséd van, hogy vele dolgozhatsz.

- Tudom... - válaszoltam, de nem folytathattam, mert mintha csak meghallotta volna, hogy róla beszélünk, rögtön fel is bukkant mellettünk.

- Oké, tudom, pizsiosztás, ideje indulni - fordultam a csapattársamhoz lemondóan, ő azonban kiröhögött.

- Na jó, lassan tényleg nem árt majd aludni mennünk, de nem ezért jöttem. Csak szerettem volna valamit mutatni, ha Mark nem haragszik meg, amiért elrabollak - Az ausztrál csak mosolyogva megrázta a fejét, és már kettesben is hagyott minket.

Sebastian azonban nem szólt semmit, csak elindult egy csendesebb partszakasz felé - a többiek már elég zajosak voltak. Végül csak egy padig sétáltunk, én pedig értetlenül néztem körbe, mert bár az óceán itt is nagyon szép volt, de nem láttam semmi különöset.

- Nem igazán értem, mit kéne látnom - mosolyogtam zavartan, és türelmetlenül vártam, hogy kiderüljön, Seb miért hívott ide.

- Holnap már igazi őrültek háza lesz a boxutcában, így nem tudnánk kettesben maradni, hogy odaadjam, én pedig megígértem, hogy megőrzöm a titkot - mondta sejtelmesen, majd a kezembe nyomott egy kis dobozt. - Ha már az igazit nem viheted magaddal a kocsiba, remélem ez majd szerencsét hoz.

A dobozt kinyitva egy vékony ezüst láncot láttam meg, amin egy kis nyuszi lógott. A meglepetéstől meg sem tudtam szólalni, az örömömet végül azzal fejeztem ki, hogy Seb nyakába ugrottam, amire persze ő újra egy röhögéssel reagált. Így talált ránk Vanda, aki egy kicsit csodálkozva nézett minket, miközben én zavartan távolabb húzódtam Sebtől.

- Nézd, mit kaptam kabalának! - mutattam büszkén az ajándékom, a nyuszim hasonmását látva pedig Vanda is elmosolyodott.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de ideje lenne visszamenni aludni, holnap hosszú napotok lesz, és már a többiek is indulni készülnek - mondta a barátnőm, mi pedig rögtön igazat adtunk neki.

Mielőtt azonban elbúcsúztunk volna a szobánk előtt, még gyorsan Sebhez fordultam.
- Segítesz bekapcsolni a láncot? Talán extra szerencsét hoz, ha a bajnok akasztja a nyakamba - mondtam, és már úgy is fordultam, hogy könnyen hozzáférjen a kis kapocshoz. Mikor végzett egy gyors puszival köszöntünk el egymástól, így jókedvűen indultam az ágyam felé, Vanda azonban az utamba állt.

- Nagyon aranyosak vagytok együtt Sebbel - kezdett bele, de nem hagyta, hogy a szavába vágjak, rögtön folytatta. - De ne felejtsd el a mondást a házinyúlról...
- Ne hülyéskedj már, csak barátok vagyunk! Pont ma mondtam neked, hogy olyan, mintha a bátyám lenne! - tiltakoztam, Vandán azonban látszott, hogy nem akar velem vitatkozni.
- Csak azért szóltam, hogy vigyázz, hogy nehogy ez később bonyodalmakat okozzon. Most a versenyekre kell koncentrálnod!

Ebben végül egyetértettünk, és abban is, hogy ha kialvatlanul jelenek meg a délelőtti edzésen, akkor alapos fejmosás vár rám a csapatvezetéstől, ezért egy gyors zuhany után már be is bújtam az ágyba - a most már két fősre gyarapodott "nyuszicsapatommal" együtt.

9. fejezet

Nehéz lett volna eldönteni, ki volt jobban besózva, apu vagy én. Én mondjuk csak amiatt aggódtam, mire készülnek Kimiék, apu viszont a boldogságtól volt odáig, hogy egyszerre két világbajnokkal is találkozhat. Persze tudom, hogy szeret, és nekem fog majd drukkolni a futamokon, de azért nehéz elfeledkezni arról, hogy 10 évvel ezelőtt együtt lettünk igazi Raikkönen fanok.
Tudom, hogy nem szép dolog, de azért féltem attól, hogy apu beéget majd a fiúk előtt, de valamilyen csoda folytán teljesen laza és természetes volt, amikor végre megérkeztek Sebék. Na jó, egy közös fotót készítenem kellett hármójukról, de nem úgy tűnt, hogy ez különösebben zavarta volna őket, gondolom, már megszokták az ilyen helyzeteket.
- Mit terveztek az estére? - kérdezte apu, és még én is meglepődtem azon, hogy nem az aggódás hallatszott ki a hangjából.
- Remélhetőleg Liz megmutat néhány híres romkocsmát - jelentette ki Kimi, Seb azonban gyorsan közbevágott.
- Természetesen vigyázunk a lányára, és garantálom, hogy nem fogyaszt alkoholt. És persze időben haza is visszük - stréberkedett a német, mire egy erőteljes pofavágással jutalmaztam.
- A lányomat ismerve ezt az ígéretet nehéz lesz teljesíteni - nevette el magát apu. - De bízom benne, hogy ha már ennyiszer hangoztatja, hogy felelősségteljes felnőtt, akkor nem kell őt külön figyelmeztetni a mértékletességre.

Miután két oldalról is megkaptam az oltást, és elviseltem, amiért Kimi mindezért nyíltan kiröhögött, nagyon boldog voltam, amikor végre elköszöntünk aputól.
- Nyugi, nálam mindig jó vagy egy piára, végülis egy nap a nejem leszel - szúrt oda még egyet a finn, amikor beszálltunk a kocsiba.
- Jó lenne, ha végre befejeznétek ezt a hülyeséget - szólt ránk Seb igazságtalanul, hiszen én egy szót sem szóltam, Kimi azonban ezen is csak röhögött egyet.
- Fejezzétek be mindketten. A finn az oltogatást, a német pedig az atyáskodást. Inkább áruljátok már el, hogy mit terveztek.
- Nyugi, tökmag, még összeszedjük két haverunkat, aztán meglátjuk, merre tovább - fordult hátra az anyósülésről Kimi, én pedig ha nehezen, de beletörődtem, hogy a mai egy maximálisan spontán este lesz.

A két haver közül az egyiket futólag már ismertem - szó szerint, hiszen Heikki volt az, Seb fizioterapeutája, és amíg a főhadiszálláson voltunk, néhány napig ott maradt Sebbel, és együtt jártak futni. A másik srác szintén finn volt, Jukka, akiről kiderült, hogy Kimi gyerekkori barátja, aki az egyetemi évek alatt került Magyarországra, és aztán itt ragadt nálunk. Így aztán végül ő volt az, aki a kis csapat vezetőjévé vált, az ő javaslatára egy olyan kocsmába indultunk, amiről korábban nem is hallottam. Olyan szempontból mindenképpen jó választás volt, hogy nem kellett attól tartanunk, bárki is felismer minket, a vendégek nagy része olyan elvont volt, hogy abban sem voltam biztos, valaha is láttak tévét, nem hogy egy Forma-1-es futamot. Az asztalunk elfoglalása után Jukka és Kimi indultak a pulthoz az italainkért, én pedig egy pillanatra bizonytalanul néztem Sebre.
- Jó, befejeztem mára az atyáskodást - sóhajtott a szemeit forgatva. - De ne felejtsd el, hogy öt nap múlva kezdetét veszi a szezon! - tette hozzá gyorsan, mintha én ezzel nem lettem volna tisztában.

Heikki és Seb végül egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt, a csapattársam azért, mert ő volt a sofőrünk, az edzője pedig elárulta, hogy az egészséges életmód híveként soha nem szokott inni. A másik két finn persze kigúnyolta őket, ők gond nélkül itták egymás után a vodkákat, én azonban megelégedtem egy pohár forralt borral, utána már én is az absztinensek táborát erősítettem.

Seb végül elmesélte, hogy Kimi magánrepülőjével érkeztek nem sokkal azelőtt, hogy értem jöttek volna - Heikki azalatt foglalta el a közelben levő hotelben a szállásukat, és azt tervezik, hogy velem együtt repülnek majd tovább Melbourne-be. Mikor elmondtam, hogy én már úgy terveztem, hogy Vandával együtt fogok utazni, felajánlották, hogy ő is velünk tarthat.
Ahogy telt az este, a finnen egyre inkább hajlamosak voltak az anyanyelvükön való viccelődésre, így Sebastiannal egy kicsit kiszorultunk a társalgásból, de úgy tűnt, ő ezt kevésbé bánja.
- Haragszol még a múltkori vita miatt? - kérdezte, és látszott rajta, hogy nem ebben a pillanatban jutott eszébe a téma.
- Nem. Illetve nem tudom. Hálás vagyok, amiért segítesz az új helyzetekben, de idegesít, amikor úgy csinálsz, mintha húsz évvel idősebb lennél, én meg csak egy kölyök, akit le kell szidni - válaszoltam végül őszintén, mert én is éreztem, hogy ideje, hogy tisztázzuk a helyzetet.
- Sajnálom, ha néha túlzásba viszem, de nehéz nem úgy tekinteni rád, mintha a kishúgom lennél - felelte, én pedig egyszerre örültem és voltam csalódott emiatt. Klassz volt, hogy ő is ennyire szorosnak érezte a kapcsolatunkat, de nem akartam, hogy a jövőben se vegyen komolyan.
- Azért ne felejtsd el, hogy olyan sokkal nem vagyok fiatalabb, és a legtöbb helyzetben meg tudom védeni magam. És ha mondok valamit, akkor abban ne kételkedj, egyelőre nem tervezem, hogy bármiben is hazudok a csapatnak vagy neked - zártam le a témát, és úgy tűnt, ő is örült, amiért tisztáztuk a helyzetet.
- Rendben, Törpilla - súgta vigyorogva, a jutalma pedig egy szúrós pillantás lett. - És tényleg ne haragudj, amiért a múltkor a kimis ügyben nem hittem neked.
- Oké, Babaarc - nyújtottam ki a nyelvem. - Hiába próbálsz szakállat növeszteni, ugyanolyan óvodás fejed marad - simogattam meg a borostáját, mire ő bosszúból megcsiklandozott, de nevetés közben már láttam, hogy mindhárom finn minket figyel.
- Úgy látom, a dedósokra ráfér a pizsamaosztás - szólt ránk Kimi, miközben a szája sarkában egy mosoly bujkált.

Mivel megígértem apunak, meghívtam őket a következő estére vacsorára, amit lelkesen el is fogadtak, én pedig kezdhettem aggódni amiatt, hogy milyen ciki gyerekkori sztorijaim fognak szóba kerülni. Szerencsére először engem fuvaroztak haza, így is alig tudtam nyitva tartani a szemem, épp csak arra maradt erőm, hogy bedőljek az ágyba, és már aludtam is.

***

Apu egy kicsit rápörgött a vacsora témára, ragaszkodott hozzá, hogy családi programként együtt készítsük el a kaját, és azt is kiszúrtam, amikor a nappaliban rendezgette a trófeáimat. Meglepetésemre a fiúk végül pontosan érkeztek, bár gyanítottam, hogy ez elsősorban a német precizitásnak volt köszönhető. Bár a meghívás Jukkának és Heikkinek is szólt, ők sajnos lemondták a programot, így végül négyesben vacsoráztunk. A versenytársaimnak nagyon ízlett apu híres pörköltje, ami után Kimi még a pálinkát is elfogadta. Úgy tűnt, apuval nagyon könnyen összehaverkodtak, így nekem már csak Seb szórakoztatásával kellett foglalkoznom - bár önállósította magát, rögtön a vacsora után végignézte a rólam készült fényképeket, amik a polcokon sorakoztak.
- Szóval tényleg nem a mosásban mentél össze, mindig ilyen kicsi voltál - csúfolódott, én pedig hiába tiltakoztam, be kellett látnom, hogy soha nem volt esélyem arra, hogy ne a tornasor végén álljak. - Megmutatod a szobádat? - kérdezte váratlanul, én pedig kicsit zavartan bólintottam.

Meglepő módon nem cikizett a plüssállatok miatt - szerencsére nem volt belőlük túl sok, csak azokat tartottam a padlás helyett a szobámban, amiket tényleg nagyon szerettem -, inkább csak a CD-imet nézegette végig, némelyiknél elégedetten bólogatott, párnál pedig csak vigyorgott egyet.
- Soha nem mesélsz anyukádról - kezdett bele kicsit bizonytalanul, talán attól félt, hogy valami nagyon fájdalmas pontot talált el.
- Nem igazán van mit. Tíz éves voltam, amikor elváltak, de előtte se volt túl szoros a kapcsolatunk. Azt hiszem, elege lett abból, hogy folyton az edzésekre meg a versenyekre jártunk. De aputól mindent megkaptam, amire szükségem volt, úgyhogy nem panaszkodhatok - igyekeztem minél könnyedebben válaszolni, de így is észrevettem a pillantásában a sajnálatot.
- Nagyon cuki rólad ez a kép - oldotta fel végül a feszült hangulatot a asztalomra mutatva. - Te jó ég, az egy majom? - kérdezte nevetve.

- Naná, menő, ugye? - röhögtem el magam én is. - Még a tavalyi nyaralásunkon készítette apu. De ha lesz egy közös képem Alonsóval, azt is mellé teszem.
- Azt hiszem, hivatalosan is kinevezhetjük a halálos ellenségednek, pedig még nem is versenyeztetek élesben. Csodálkoztam is, hogy nincs még egy darts tábla a szobádban a fotójával - mosolygott rám, de én már nem válaszolhattam, mert közben apu és Kimi is megérkeztek a szobámba, mert a finn már vissza akart indulni a hotelbe.
Apával kikísértük őket a kocsihoz, és megbeszéltük, hogy másnap délelőtt értem jönnek, és úgy indulunk a reptérre, ahol majd Vanda is csatlakozik hozzánk.
- Jó éjt! - köszöntem el tőlük. - Ja, és Seb, köszi a dartsos ötletet, ha legközelebb hazajövök, első dolgom lesz beszerezni.
A többiek értetlenül néztek rám, a német azonban a fejét rázva elnevette magát.

Miután elmentek, még segítettem apunak a mosogatásban. Ő ugyan azt mondta, hogy feküdjek le nyugodtan, de tudtam, hogy hosszú ideig nem fogunk találkozni, ezért igyekeztem minél több időt vele tölteni. Egyrészt a munkája miatt nem tudott velem tartani az első versenyekre, másrészt azt hiszem, segíteni akart az önállósodásban azzal, hogy hagyta, hogy egyedül kezdjem meg a szezont. Persze az európai futamoknál már a helyszínen fog szurkolni, remélhetőleg addig pedig okot adok majd arra, hogy itthon, a tévé előtt ünnepeljen.
Izgatottam feküdtem le, mert tudtam, hogy hamarosan már a világ másik felén várom majd, hogy megkezdődjön a szezon, így különösen jól esett még egyszer a megszokott helyemen, a saját ágyamban aludni. Azon persze már meg sem lepődtem, hogy az elmúlt hetekhez hasonlóan a mostani álmomban is a Red Bullomat vezettem...

8. fejezet

Az egész sztori annyira abszurd volt, hogy a sokk hatására csak nevetni tudtam rajta, a sajtósunk és Seb azonban csak még mérgesebben néztek rám, és a csapat többi tagja is kíváncsiskodva kezdte figyelni az eseményeket.

- Basszus, szinte az apád lehetne! - háborgott Seb. - Hogy lehetsz ilyen hülye, hogy a nyilvánosság előtt így viselkedsz?

- Még te beszélsz? Én nem csináltam semmit Veled ellentétben, mégis rólam firkálnak hazugságokat, amiket amilyen nagyokos vagy, el is hiszel! - éreztem, ahogy átjár a harag. Nem elég, hogy tegnap este teljesen egyedül hagyott, még van képe beszólni nekem!

- Liz, jobb ha elmondod az igazat, könnyebb lesz kezelnünk a sajtót, ha tudjuk, mit kell titkolnunk! - próbált csillapítani Katie, de csak azt érte el, hogy még dühösebb lettem.

- Nincsen semmi titkolnivalóm! Nem éreztem jól magam a buliban, Kimi pedig hazakísért, hogy ne kelljen egyedül taxiznom - válaszoltam ingerülten, pedig szívem szerint ott hagytam volna őket a fenébe.

- Engem is megkérhettél volna, hogy vigyelek haza - gúnyolódott tovább Sebastian.

- Gondoltam rá, de épp nagyon elfoglaltnak tűntél... - vágtam vissza, és végre elértem, hogy kicsit elvörösödjön és elhallgasson.

- Liz, természetesen elhiszem, ha azt mondod, hogy nem történt semmit, de értsd meg, hogy nagyon félreérthető a helyzet! - próbálta csillapítani a vitát Katie, majd a cikk egy részletére mutatott. - Nézd meg, még idéznek is tőled!

"A Red Bull új pilótájának érdeklődése korántsem új keletű. Birtokunkba került egy 2003-as nyilatkozata, amelyben egy gokart győzelme után válaszolt arra a kérdésre, hogy mit szeretne elérni: "Egy nap Forma 1-es világbajnok leszek, és Kimi Raikkönen lesz a férjem!""

Hitetlenkedve, a fejemet fogva dőltem hátra a széken, és döbbenten néztem hol Katie-re, hol Sebastianra.

- Hét... Hét éves voltam! Előtte a Pokemon egyik szereplőjébe voltam szerelmes. Utána Zac Efronba! - azt hiszem, a hangom ekkor már kicsit hisztérikusan csengett, de Katie legalább végre elnevette magát, Seb azonban továbbra is mogorván nézett maga elé.
- Hát jó, akkor azt hiszem, munkához látok, és lecsillapítom a sajtót - köszönt el végül Katie, de az ajtóból még visszafordult. - Ne haragudj, amiért úgy leteremtettelek, előbb kérdeznem kellett volna, aztán vitatkozni.
- Semmi gond, felejtsük el! - feleltem végül, mert bár tényleg rosszul esett, hogy először nem hitt nekem, tudtam, hogy csak jó szándékból akadt ki ennyire.
A megbeszélés így végül nyugodtabb hangulatban kezdődhetett meg, Chris összegezte a teszt tapasztalatait, és csak annyira emlegette fel a kicsúszásomat, amennyire muszáj volt. Optimistán várhattuk az ausztráliai szezonnyitót, minket pedig azzal eresztett el, hogy a következő 3 hétben igyekezzünk a lehető legjobb fizikai és mentális állapotba hozni magunkat.

A hotel kisebb konferenciaterméből szinte mind egyszerre indultunk kifelé, így Sebastiannal csak akkor maradtunk kettesben, amikor a lift már a mi emeletünkre tartott.
- Soha nem mondtad, hogy szerelmes voltál Kimibe - törte meg végül a csendet.
- A kedvedért elismétlem még egyszer: hét éves voltam. Nincsen semmi jelentősége. És gondolj bele, ha ezt elmesélem Nektek, halálra cikiztetek volna - válaszoltam végül türelmesen.
- Akkor is fura, hogy ilyen gyorsan összebarátkoztatok, másokkal sokkal távolságtartóbb. És nekem is szólhattál volna, hogy nem érzed jól magad.
- Nem akartalak zavarni, úgy tűnt, te nagyon jól érezted magad - feleltem, és éreztem, hogy megint kicsit gúnyosra sikerült a válaszom.
- Kicsit többet ittam a kelleténél, amúgy nem szoktam így viselkedni. És ha épp három szupermodell lóg rajtam, akkor is elég, ha szólsz, és... - itt azonban elnémult, és a szobám ajtaja felé nézett, mire én is követtem a pillantását.
Kimi a falnak támaszkodva nyomkodta a mobilját, és csak néhány másodperc múlva vett minket észre.
- Végre, már nem tudtam, hová tűnt a jövendőbelim! - nevetgélt a szokásos mormogó hangján.
- Szerinted ez vicces? - csattant fel Sebastian.
- Igen - válaszolta a vállát vonogatva a finn, majd a haverját figyelmen kívül hagyva felém fordult. - Csak meg akartam nézni, mit szólsz az első bulvár kalandodhoz.
- Túléltem, bár a sajtófőnökünk kis híján felnégyelt. De mostanra kezd összeállni a kép. Nagyon érdekes, hogy a smároló világbajnokról és a többi részegen mulatozó pilótáról egy kép sem jelent meg, csak rólam. Tuti, hogy Alonso uszította rám ezt a firkászt!
- Ne csináld, ez már üldözési mánia. Nem vagytok jóban, de ő is ugyanúgy utálja a médiát, mint mindannyian, nem lenne ilyen aljas - vette a védelmébe a spanyolt Seb, és ezzel újra elérte, hogy felhúzzam magam.
- Jól van, akkor menj, és barátkozzál vele, biztos szervez neked még pár ilyen bulit - kiabáltam rá, ő pedig először válaszolni akart, de a dühös pillantásomat látva inkább csak legyintett egyet és elköszönt.

- Szóval még mindig pipa vagy rá? - szólalt meg újra Kimi, és úgy tűnt, ő továbbra is nagyon jól mulat a helyzeten.
- Igen. Ahhoz képest, hogy tegnap este azt is elfelejtette, hogy a világon vagyok, most úgy pattogott velem, mintha bármi köze lenne hozzám! - mérgelődtem tovább, de úgy látszott, finn versenytársam jókedve csillapíthatatlan.
- Erről a duzzogó óvodás fejedről kéne közölni egy képet a lapokban. Utána senki nem gondolná, hogy a szabadidődben pasizol, inkább arra tippelnének, hogy a Barbie babáiddal játszol - nevetett rajtam továbbra is, ami végül rám is átragadt. - Na és hogy is van ez a házasság dolog? Ne reméld, hogy emiatt lemondok a világbajnoki címről! - A csúfolódást végül nem folytathatta, mert jó erősen belebokszoltam a karjába.

***
Az utolsó nagyobb szünet a szezon kezdete előtt nem indult túl eseménydúsan. Persze a menedzseremtől is megkaptam a fejmosást, amiért hagytam, hogy félreérthető fotók készüljenek rólam - nem mintha bármit is tehettem volna ellene egy zsúfolt diszkóban -, és onnantól kezdve Katie-vel együtt már ketten dolgoztak azon, hogy leállítsák a bulvár pletykákat.
Sok időm nem maradt, hogy élvezzem a szabadságot, leginkább az iskolában voltam, azon kívül pedig annyit edzettem, hogy egy fitness világbajnok is megirigyelhette volna a teljesítményem.
Azért igyekeztem a barátaimra is időt szakítani, mert tudtam, hogy a következő hónapokban nem nagyon lesz rá lehetőségem. Épp a kedvenc kávézónkban ültem a barátnőimmel, amikor a telefonom pittyegni kezdett, én pedig unottan húztam elő a táskámból, hogy megnézzem, kitől érkezett az üzenet, csak az ismeretlen számot látva kezdtem kíváncsi lenni.
"Mérges vagy még? S."
Kis gondolkodás után küldtem el neki a válaszomat. "Igen, most éppen azért, mert valaki az engedélyem nélkül megadta neked a számom. L."

A következő üzenetben már egy kép érkezett, amit meglátva kitört belőlem a röhögés. Sebastian szerepelt rajta a már ismert szomorú kiskutya pillantásával, a kezében pedig egy papírt tartott, amin a következő felirat díszelgett: Utáljuk Együtt Alonsót Klub.
Bár a barátnőim eleinte nehezményezték a telefonnyomkodást, miután őket is beavattam az üzenetváltásunkba, már sokkal engedékenyebbek voltak.
Seb smseiből kiderült, hogy épp Kimivel tölti az idejét Svájcban, és azt is elárulta, azt tervezik, hogy Ausztrália előtt ellátogatnak Budapestre Kimi egyik haverjához, de az én idegenvezetésemre is számítanak. A szívem mélyén örültem, hogy végre kommunikáltunk egymással, mert bár a veszekedésünk nem volt valami nagy, látványos balhé, azért jó volt tudni, hogy  a szezont barátokként kezdjük meg.

A srácok érkezéséig gőzerővel dolgoztam azon, hogy letudjam a tennivalóimat, és így szabadon élvezhessem a mini nyaralásunkat - illetve az időjárást elnézve telelésünket. Végül a várt nap is elérkezett, persze eszük ágában sem volt értesíteni arról, mikor számíthatok rájuk, csupán azért hívtak fel, hogy hol tudnak engem összeszedni a bérelt kocsijukkal.
- Oké, már be is ütöttük a GPS-be, 10 perc, és ott vagyunk! - jelentette ki vidáman Seb, én pedig kissé kétségbeesetten néztem először apura, majd a pénztárosra. Igen, épp abban a Tescóban álltam, ahol minden elkezdődött...

7. fejezet

Barcelonában még a jerezinél is enyhébbnek tűnt a tél, minden adott volt ahhoz, hogy kellemes körülmények között folytassuk le a tesztet. Most már végig felváltva vezettünk Sebbel, az első és a harmadik nap az övé, a második és az utolsó pedig az enyém lett. A múltkorihoz hasonlóan nem sok szabadidőnk maradt, ha épp nem vezettünk, akkor vagy egy interjún ültünk, vagy megbeszéléseken vettünk részt, a napok végén pedig örültünk, ha az ágyunkig el tudtunk vánszorogni. Panaszra mégsem lehetett okunk, az autó még jobban működött, Sebastian rögtön az élre is került az eredménylistán.

Csütörtökön, Seb második tesztnapján sor került a pilóták hivatalos fotózására, az itt készült portrékat fogják majd egész évben felhasználni a hivatalos anyagokban, például az aktuális rajtsorrend ábrázolásánál, így igyekeztem a lehető legnormálisabban kinézni, amiben nagy segítségemre volt Vanda, aki most már szinte állandóan mellettem volt, és szerencsére a csapatvezetés is áldását adta arra, hogy egyfajta személyes segítőm legyen a teszteken és a versenyeken. A fotózás utáni estén végre a legutóbb elmaradt, beszélgetős "pizsamapartinkat" is megtartottuk, így az utolsó tesztnapnak tökéletes mentális állapotban vághattam neki.

A reggeli egyeztetés folyamán minden arra utalt, hogy tökéletes napunk lesz, hiszen az időjárás a lehető legkedvezőbb volt, az autót a három nap során sikerült szinte teljesen tökéletesre hangolnunk. Tűkön ülve vártam, hogy végre újra vezethessek, és bár nem mondtam ki hangosan, a célom az első helyezés megszerzése volt. Sebastian már bizonyította, hogy a miénk a legjobb autó, így az jogos elvárás volt, hogy a többieket én is előzzem meg. Én azonban ennél többre vágytam, ki akartam törni a közvélemény által rám ruházott másodpilótai szerepből. A délelőtt folyamán azonban türelmesnek kellett lennem, a versenykörülményeket teszteltük, a gyors körökről így le kellett mondanom. Az ebédnél türelmetlenül tömtem magamba a könnyű salátát, és a délutáni edzés megkezdése előtt már negyed órával a kocsim körül toporogtam.

A bajt végül pont a türelmetlenségem okozta. Úgy hajtottam, mintha az életemért küzdöttem volna, de egyszerűen nem találtam a fogást Sebastianon. Hiába elemeztem ki, hogy a pálya mely szakaszain volt gyorsabb nálam, egyszerűen nem tudtam átültetni az elméletet a gyakorlatba. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Chris a rádión keresztül üzente, hogy Alonso ment egy gyorsabb kört az enyémnél.

A düh teljesen eluralkodott rajtam, és nem hallgatva az utasításra, még egy gyors körnek nekivágtam. Csupán két kanyarig jutottam, és bebizonyosodott, hogy dühből nem lehet jót autózni, egyenesen a gumifalban kötöttem ki. Tulajdonképpen már a kanyar elején éreztem, hogy nem fog összejönni, így végülis lélekben volt időm felkészülni a becsapódásra. Végül nem volt olyan súlyos, mint amilyenre számítottam, a kavicságy egészen lelassított, Chris hangja mégis aggodalmaskodva csengett a rádión keresztül.
- Minden OK, jól vagyok. Sajnálom, az én hibám volt - nyögtem ki végül pár másodperc után, addigra már a pályamunkások is odaértek, és segítettek kikászálódni a kocsiból.

Minden erőmre szükségem volt, hogy higgadtan vonuljak vissza a boxba, ahol még a csapattal is váltanom kellett pár szót. Borzasztóan szégyelltem magam, amiért a hülyeségem miatt kevesebb időt tölthettünk a pályán, mint mások - hiszen esély sem volt rá, hogy rendbe hozzák a kocsit -, a szerelőim és a mérnökök mégis kedvesek voltak, és vigasztalni próbáltak. Egy rövid időre Chrisszel is tudtam négyszemközt beszélgetni, ő sem bántott a hibám miatt, csak annyit mondott, hogy inkább a teszten történjen ilyen, mint éles helyzetben, így legalább az ilyen eseteket is megtanulom kezelni.

A legtöbb vigasztalást lehajtott fejjel hallgattam, csak arra vártam, hogy végre visszatérhessek a hotelbe, és kidühönghessem magam a saját hibám miatt. Végül amikor teljesült a kívánságom, már nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, feszültséglevezetésként a földhöz vagdostam a szobámban levő párnákat, de mivel ez sem segített, tehetetlenségemben sírni kezdtem. Mikor kopogtak az ajtón, biztos voltam benne, hogy Vanda érkezett vigasztalni, de rövid időn belül másodszor is tévedtem. Seb aggódva nézett rám, és azonnal magához ölelt.
- Semmi baj, mindenkivel előfordul néha, ezért nem kell szomorkodni! - mondta kedvesen, de én azonnal kibontakoztam a karjaiból.
- Nem szomorkodom! Dühös vagyok, nem pedig egy sírós kislány, akit pátyolgatni kell! - válaszoltam mérgesen, de mivel továbbra is kedvesen nézett rám, végül letettem arról. hogy rajta vezessem le a feszültséget.
- Csak azért jöttem, hogy szóljak, mikor indulunk Fernando bulijába... - kezdett bele, én azonban újra felcsattantam.
- Semmi kedvem ahhoz a bunkó majomhoz! - dühöngtem tovább, ami láthatóan jól szórakoztatta a csapattársam.
- Ne csináld már, jó buli lesz, nem kell vele beszélgetned. És gondolj bele, ha nem jössz el, akkor a hátad mögött cikizhet a kicsúszás miatt, így legalább megvédheted magad! - érvelt továbbra is a buli mellett, és végül sikerült meggyőznie.
- Utálom, amikor igazad van...

Bármennyire is rühellem a spanyolt az eddigiek alapján, azt el kell ismernem, hogy a bulihelyszínek kiválasztásához nagyon ért. Egy nagyon menő klubba invitált minket, ahol péntek este lévén rengetegen buliztak, mi azonban rögtön elfoglalhattunk egy vip termet, ahonnan csak akkor mentünk ki, ha táncolni akartunk. A buli egész jól indult, és csak kicsit bosszankodtam amiatt, hogy a többiekkel ellentétben én nem fogyaszthatok alkoholt - Alonso ugyanis rögtön jelezte a felszolgálóknak, hogy kiskorú vagyok -, ha csak kis időre is, de el tudtam felejteni a bakimat, míg néhány pilótatársammal táncoltam, vagy beszélgettem. Hamarosan azonban már nehéz volt alkalmazkodni a bepiált társasághoz, nem nagyon maradt senki, aki foglalkozott volna velem, így úgy döntöttem, visszamegyek egy kicsit a nekünk lefoglalt terembe. Ott azonban rögtön meghallhattam, hogy Fernando a bénázásomról sztorizik a meghívott barátainak, így azonnal vissza is fordultam.

Tehetetlenségemben végül a disco szélére sodródtam, és a falnak dőlve figyeltem a szórakozó tömeget, miközben tovább emésztettem magam a kicsúszásom miatt. Reménykedve kezdtem keresni a tömegben Sebet, bízva abban hogy majd ő újra felvidít, azonban erről hamar le kellett mondanom - épp valami helyi cicababával táncolt, majd a nyomulós csaj azt is elérte, hogy smároljanak. Olyan dühös lettem, hogy először észre sem vettem, hogy valaki közvetlenül mellettem megállt.
- Na mi az, nem tetszik a buli? - kérdezte Kimi.
- Nem mindenki tudja úgy kiélvezni, mint egyesek - biccentettem a csapattársam felé, mire Kimi követte a pillantásom, aztán kérdőn nézett rám, úgy tűnt, nagyon gondolkodik valamin.
- Nézd el neki, az elmúlt évtizedben soha nem volt egyedül, itt az ideje, hogy egy kicsit kitombolja magát, mielőtt újra nyálas szerelmes lesz - mondta végül, de ezzel sem tudott igazán megvigasztalni.

Igazából teljesen hülyén éreztem magam, Sebastian ünneplése teljesen jogos volt, és nem várhattam el tőle, hogy örökké engem pesztráljon, de az utóbbi időben túlságosan megszoktam, hogy mindig mellettem volt, és most rosszul esett, hogy nélküle kellett feltalálnom magam.
- Na gyere, megtáncoltatlak erre a förtelemre - szólalt meg végül újra Kimi, majd a DJ-re pofákat vágva megpörgetett párszor.
Aranyos volt tőle, hogy próbált felvidítani, de az első szám végén feladtam a próbálkozást, tudtam, hogy én ma már nem fogok önfeledten bulizni.
- Bocsi, de asszem én mára kipurcantam - kiabáltam Kimi fülébe, hogy a zenétől, és a körülöttünk hangoskodó bulizóktól halljon is valamit.
- Hát jó, úgyse bírom már ezt az iszonyatos eurodisco stílust - nevetett rám a finn. - Gyere, kapjuk össze a cuccunkat, és irány a hotel.

A klubból kiérve azonnal leintett egy taxit, ami végül hazajuttatott minket.
- Köszi, hogy elhoztál, sajnálom, hogy elrontottam a bulizásodat - kértem tőle elnézést, mikor a szobám ajtajánál búcsúzkodtunk.
- Semmi gáz, gondolhatod, hogy nekem sem okozott örömet a diszkópatkányok között szenvedni - mosolygott rám, majd egy kissé esetlen ölelés után elköszöntünk egymástól, én pedig végre befejezettnek tekinthettem ezt a rémes napot.

Az előző napi rosszkedv hatása még reggel is érződött rajtam, fáradtan, ásítozva érkeztem a reggeli megbeszélésre, de legalább az elsők között voltam, így maradt egy kis időm ébredezni. Néhány perccel utánam Seb is befutott, hozzá képest azonban teljesen fitt voltam. A másnaposságtól alig látott, nyöszörögve vetődött le a mellettem levő székre, és a következő pillanatban már az asztalra borulva folytatta az alvást. Nem pihenhetett sokáig, mert hirtelen Katie rontott be a terembe, és rögtön elénk helyezte - nem túl finom mozdulattal - az iPadjét.
- Teljesen elment az eszed? Ez mégis mi a fene volt? - kiabálta mérgesen, én pedig egy pillanatig kárörvendően néztem Sebastianra, azonban amikor ránéztem a kijelzőre, az arcomra fagyott a mosoly.
Amennyire elsőre át tudtam futni a cikket, annyit kihámoztam belőle, hogy a kedves újságíró Kimivel boronált össze, azt állítva, hogy szemtanúja volt, miszerint az egész estét önfeledten, egymás karjaiban töltöttük, majd együtt távoztunk a klubból. És ha ez nem lett volna elég, képeket is mellékelt a cikkhez, amik egy külső szemlélőnek tényleg félreérthetőnek tűnhettek. Fotó készült arról, ahogy a finn fülébe kiabálom, hogy haza szeretnék menni, a képen azonban úgy látszik, mintha egy párocska suttogna egymás fülébe. a másikon pedig az szerepelt, ahogy Kimi segített beszállni a taxiba.

Értetlenkedve pillantottam fel, de csak Seb pillantását kaptam el, amire mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy barátságos volt...

6. fejezet

Azt hiszem, most már tényként kezelhetem, hogy Nico imádja a fényűzést. Amit ő szobának nevezett, az valójában egy lakosztály volt, így aztán kényelmesen elfértünk a tágas nappali helyiségben a két mercedesessel, Jensonnal, Kimivel és Sebbel. És a német ígéretéhez híven tényleg rengeteg pia várt minket, így csapattársam rosszalló pillantását figyelmen kívül hagyva azonnal elfogadtam a kezembe nyomott pezsgős poharat, és akkor sem tiltakoztam, amikor a házigazdánk tele töltötte azt. A srácok persze azonnal megszabadultak a zakójuktól és a nyakkendőktől, a beszélgetés is sokkal oldottabb volt, mint a díszteremben a főnökeink társaságában.
Az első pohár pezsgő után már mindenki a saját kedvencét fogyasztotta, a két német azonnal a sörökre csapott le, Jenson és Lewis mértéktartóan kortyolgatták a borukat, Kimi azonban a tőle szokatlan lelkesedéssel fordult hozzám.
- Végülis mi is rokon nemzet vagyunk, összetarthatnánk a piálásban - Mosolyogva bólintottam, miközben kíváncsian vártam, hogy mit fog ajánlani. - Azt hiszem, ha tiszta vodkával kezdenélek el itatni, a gyámod kitekerné a nyakam - biccentett Seb felé. - Úgyhogy marad a saját specialitásom.
A következő pillanatban pedig már keverte is a koktélunkat. Na jó, koktél alatt ő azt értette, hogy fogott két poharat, mindegyikbe töltött egy nagyobb adag vodkát, amit végül narancslével és szénsavas ásványvízzel higított. Az eredmény végül egy meglepően finom ital lett, nem volt olyan ütős, mintha tisztán ittuk volna a vodkát, de nem is volt olyan üdítőszerű, gejl, mint a sima vodka-narancs.

Az elfogyasztott alkoholmennyiséggel együtt a hangulat is fokozódott, a külvilág előtt kimértnek, hűvösnek mutatkozó pilóták most ugyanúgy viselkedtek, mint más, korukbeli srácok, a riporterektől távol már nem vigyáztak annyira a nyelvükre, így el-elhangzott néhány durvább kifejezés, és én is többet nevetgéltem a megszokottnál. Hirtelen Nico az asztal közepére fektette a már kiürült pezsgősüveget.
- Felelsz vagy mersz? - És már meg is pörgette.
- Mikor mentünk vissza az általános iskolába? - kérdezte a szemeit forgatva Kimi, akire a megálló üveg szája mutatott.
- Ne legyél már ilyen hangulatgyilkos! És mivel nem választottál, én döntök! Húzz le egy felest a szeretett vodkádból! - vigyorgott Nico.
- Hú, most jól kiszúrtál velem! - gúnyolódott a finn, majd miután lehúzta a kitöltött italt, megpördítette az üveget, és egyenesen a játék kiötlőjére mutatott. Miután Nico "merésznek" bizonyult, már egy deci tömény szesszel kellett megbirkóznia, pedig ő kevésbé tűnt gyakorlottnak ebben. Ennek ellenére a lelkesedése nem csökkent, és balszerencsémre most sikerült úgy pörgetnie, hogy én legyek a következő áldozat.
- Felelek! -vágtam rá gyorsan, mert már így is kezdtem érezni, hogy kicsit a fejembe szállt az elfogyasztott alkohol.
- Szűz vagy? - kérdezte olyan természetességgel, mintha csak az időjárásról faggatott volna, én pedig köpni-nyelni nem tudtam.
- Hé! - szólt közbe azonnal Seb, és mérgesen nézett honfitársára, de ő nem igazán foglalkozott ezzel.
- Most miért? Szerintem mindenki erre kíváncsi - vigyorgott rám.
- Nem - válaszoltam végül, és csak reménykedtem benne, hogy nem vörösödtem el túlságosan.
- Ez most a válasz volt, vagy a válaszadás megtagadása? - kíváncsiskodott tovább, de én csak egy szemforgatással válaszoltam, és magamhoz ragadtam a pörgetés jogát, majd miután Seb választott, kérdezhettem tőle.
Valahogy nevetséges volt a helyzet, semmi olyan kérdés nem jutott eszembe, ami érdekelt volna, de a játék nélkül ne kérdezhettem volna meg bármikor.
- Hol tudtál gyorsabb lenni nálam a pálya második szakaszán? - kérdeztem végül, mire Kimi konkrétan röhögőgörcsöt kapott, a két brit csak mosolygott, Nico azonban háborogni kezdett.
- Ez kész, te egy robot vagy! Bármit kérdezhetnél, minden perverz apróságot meg kellene osztania veled, erre ezt hozod össze! - Úgy hisztizett, mint egy gyerek, akitől elvették a játékát.
- Miből gondolod, hogy mi már nem tárgyaltunk ki négyszemközt minden perverz apróságot? - kérdezte Seb sejtelmesen mosolyogva, de a sörébe kortyolva gyorsan rám kacsintott. - Amúgy bátrabban kellett volna rámenned a rázókőre az 5-ös kanyarban, akkor megfogtál volna.

A szakmai kérdésem végül tényleg megakasztotta a játékot, de úgy tűnt, ez Nicón kívül senkit sem zavart. Tovább iszogatva folytattuk a beszélgetést, de amikor Kimi épp újra akarta tölteni a poharam, Seb közbelépett.
- Holnap korán kelünk, szerintem ideje lenne ágyba bújni - nézett rám kedvesen, és kivételesen nem zavart az atyáskodása. Amúgy is úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban lecsukódhat a szemem, és azt is észrevettem magamon, hogy az alkohol hatására elkezdtem össze-vissza locsogni.
- Persze, biztos csak kettesben akartok maradni, hogy "perverz apróságokról" beszélgessetek - gúnyolódott Nico.
- Naná, ma azt fogom neki elmesélni, hogy mit csináltál tavaly Monacóban a jachtodon - vágott vissza Seb, mire a srácok mind röhögni kezdtek, én azonban értetlenül néztem rájuk.
- Miért mit csinált? - kíváncsiskodtam a csapattársamnál.
- Tartok tőle, hogy idén is megismétli a produkciót, addig pedig nem lövöm le a poént... - válaszolta sejtelmesen, én pedig rájuk hagytam.
Végül tényleg elköszöntünk a társaságtól, és a mi emeletünk felé vettük az irányt, ahol Seb egészen az ajtómig kísért.
- Azért remélem Chrisnek nem számolsz be a mai estéről - néztem rá a szempilláimat rebegtetve, mire elmosolyodott.
- Nem. Bár elég ijesztő, hogy még Kimivel is tudtad tartani a lépést. Remélem, Nico nem bántott meg, néha elég tolakodó tud lenni - váltott komolyabb témára.
- Ne aggódj már folyton, ha valami nem tetszik, meg tudom védeni magam. Néha tényleg egy kicsit sok belőle, de azért kedvelem - válaszoltam végül, de mivel még mindig feszültnek tűnt, folytattam. - Nyugi, azért te maradsz az első számú kedvencem - mosolyogtam rá, és végül nyomtam egy puszit az arcára. - De most már hagyj aludni, mert ha Chris holnap észreveszi, hogy másnapos vagyok, tuti, hogy kinyír mindkettőnket.

***
A két teszt közötti két hét hihetetlenül gyorsan eltelt, még alig pihentem ki a friss élményeket, máris újra a repülőtéren találtam magam, és apától gyorsan elbúcsúzva már indultam is, hogy csatlakozzam a csapathoz a központban.
Milton Keynesbe már magabiztosan érkeztem vissza, az első alkalommal átélt izgatottság helyét felváltotta a viszontlátás örömre, boldogan pakoltam le a bőröndömet a múltkor is használt szobámban, és alig öt perce voltam ott, máris kopogtatást hallottam. Nem is lepődtem volna meg, csak éppen nem az ajtó, hanem az erkély irányából jött a hang, de ahogy felnéztem, a csapattársamat pillantottam meg.
- Továbbra is fenntartom, hogy nyugodtan érkezhetsz úgy, mint minden más ember, az ajtón keresztül - mondtam mosolyogva, miközben megölelt.
- Én meg továbbra is fenntartom, hogy az unalmas - felelte, és már le is huppant az ágyamra, egyenesen a már kipakolt ruháimra, köztük a fehérneműimre. - Bocsi - vigyorgott tovább, miközben kihúzott maga alól néhány bugyit, amiket a fejem búbjáig elvörösödve téptem ki a kezéből. - Nahát, itt van Nyuszi Úr is - lelkendezett, amikor megpillantotta a bőröndből kilógó plüss fülét.
- Nem úr! Lány! - válaszoltam tettetett sértettséggel, de valójában nem tudott felbosszantani, örültem, hogy újra láthatom. - Hogy telt a "szüneted"?
- Szuper volt, elmentem pár haverommal síelni, otthon meg élveztem, hogy anyu teletömte a hasam, és hagyta, hogy délig aludjak! Te mit csináltál? Shoppingoltál a barinőiddel? - kérdezte affektálva, én pedig válaszul hozzávágtam a párnámat.
- Klassz lett volna, de leginkább a suliban voltam, a mostani teszt után is megyek. Jó lenne minél több jegyet szerezni, hogy le tudjanak osztályozni, és ne kelljen pótvizsgáznom.
- Jujj, majd akkor lecsekkolom a házidat! -Úgy röhögött, hogy majdnem legurult az ágyról. - Ha elfogadsz egy tippet, a többieknek ne áruld el, hogy amíg mi lazítunk, síelünk vagy épp egy tengerparton süttetjük a hasunkat, te állsz a tábla előtt, és krétával a kezedben matekpéldákat oldasz meg.
- Pedig így van - feleltem durcásan, de az ő szájából tényleg elég viccesen hangzott a dolog.
- Az lehet, de onnantól kezdve Nico emiatt szívná a véred, ragaszkodna hozzá, hogy bemutasd az ellenőrződet, vagy őt ismerve azt követelné, hogy öltözz szexi iskoláslánynak.
- Azt hiszem, igazad van - nevettem el végül én is magam.

A napunk végül jó hosszúra nyúlt, megbeszélések egész sora várt ránk, Adrian pedig bemutatta, milyen módosításokat hajtottak végre az autón, és hogy mire kell odafigyelnünk a következő tesztnapokon. Mire vacsorázni indultunk, már zúgott az agyam a sok adattól, Sebastianon azonban nem látszott, hogy különösebben elfáradt volna, még arra is maradt energiája, hogy programot szervezzen nekem estére.
- Ne már, a sok kólától, amit megittál, úgysem tudnál aludni, és ez a film tutira tetszeni fog! - győzködött egészen addig, amíg végül bele nem egyeztem egy esti dvd-zésbe.
Egy gyors zuhany és egy kényelmes melegítő felvétele után át is mentem hozzá, és nem kellett csalódnom, egy hatalmas adag pattogatott kukoricával és egy üveg kólával várt. A lelkesedésem azonban csökkenni kezdett, amikor megláttam a film borítóját: Hupikék törpikék...
- Seb, miből gondoltad, hogy ez a nekem való dvd? - kérdeztem döbbenten. Még jó, hogy nem az Én pici pónimmal várt.
- Nemtom, szerintem viccesek. És nem korhatáros. Meg végülis ők is kékek, a Red Bull is az, kicsik és a csaj szőke benne, mint te. Basszus, tényleg, ha az overálban lennél, te lennél Törpilla!
- Ha bárki, és különösen Nico előtt ki mered fejteni ezt az elméletedet, neked véged! - ripakodtam rá, de a magyarázata végül engem is megnevettetett.
A film végül tökéletes választásnak bizonyult, jókat röhögtünk, és könnyed volt, nem kellett koncentrálni, ami ilyen fáradtan már biztos nem ment volna. Miután vége lett, még nem voltam annyira álmos, így tudtunk beszélgetni is. A megismerkedésünkkor még kizárólag a versenyzésről dumáltunk, de ahogy mélyült közöttünk a barátság, kialakult a bizalom, és már személyesebb témák is szóba kerültek.
- Seb, kérdezhetek valamit? - kezdtem bele végül bizonytalanul.
- Jajj ne, esküszöm, már minden egyes apró részletet elmondtam a barcelonai pályáról, ismered minden trükkömet! - kiáltotta megjátszott rémülettel. - Na ne kímélj, mire vagy kíváncsi?
- Csak úgy eszembe jutott, hogy a családodról most is egy csomót beszéltél, de valahogy a barátnőd még nem került szóba...
- Nincs barátnőm - mondta komolyabb hangon, de olyan lazán, mintha abszolút nem érdekelné a téma.
- De én azt hittem... Mármint mindig azt lehetett rólad olvasni, hogy a középiskola óta együtt vagytok... - kicsit zavarba jöttem, mert nem akartam, hogy azt higgye, vájkálni akarok a magánéletében.
- Talán pont ez volt a baj. Azt hiszem, már egy ideje csak megszokásból voltunk együtt, aztán még tavaly, a szezonzáró előtt szakítottunk.
- Sajnálom - mondtam végül, mire újra elmosolyodott.
- Viszont ha már így kiöntöttem a lelkemet, most te jössz! Az iskola legmenőbb srácával jársz, vagy a szíved Justin Bieberért dobog? - kérdezte, mire mérgesen oldalba böktem.
- Fúj, dehogy. Nem járok senkivel - feleltem zavartan.
- Ne már, pedig fogadni mertem volna, hogy sorra töröd össze a tinisrácok szívét - cukkolt tovább, én azonban elkomorodtam.
- A suliban a fiúk nem igazán értik az életmódomat, nekik csak a bulizásról szól az élet, elég éretlenek. Tavaly jártam az egyik versenyzőtársammal, de az se alakult túl jól. Nem tudta elviselni, hogy legtöbbször legyőztem, és miután szakítottunk, elég részletes jellemzést adott rólam a többieknek - árultam el végül Sebnek a történteket. - Azóta valahogy nem volt kedvem mással próbálkozni.
- Fel a fejjel, azért nem mindenki ilyen görény - próbált vigasztalni, miközben átölelt. - Pár hét múlva az egész világ körül fog rajongani.
- Az élükön Alonsóval, ugye? - kérdeztem végül mosolyogva, miközben még én is meglepődtem magamon, amiért Sebnek ilyen könnyen sikerült felvidítania.
- Naná, ő lesz az első számú rajongód - nevetett most már a csapattársam is. - Erről jut eszembe, jobb, ha előre figyelmeztetlek. Mivel Barcelona neki hazai terep, az utolsó tesztnap után ő szokott bulit szervezni az összes pilótának. Szóval most nem úszod meg a vele való találkozást.
Remek, Seb ezzel az egy információval elérte, hogy mégse várjam annyira a barcelonai tesztet...

5. fejezet

Éjszaka még sokáig nem jött álom a szememre, de ez jól is jött, mert így alaposan végigtanulmányozhattam a mérnököktől kapott adatokat, a saját eredményeimet és persze Sebastianét, gyakorlatilag centiről centire kielemeztem a pálya minden egyes pontját, hol tudnék még jobban teljesíteni. Csak akkor feküdtem le, amikor már úgy éreztem, maximálisan felkészültem a másnapi, teljes tesztnapomra.

Bár nem aludtam sokat, mégis fitten ébredtem, végre éreztem magamban azt az erőt, amit máskor a versenyeken szoktam, és ha az elszántságom csak egy kicsit is lanyhulni kezdett, felidéztem magamban az összes alkalmat, amikor kislánynak neveztek, gyenge ellenfélnek tartottak. A módszer végül bevált, a délelőtt során úgy mentem, mint egy eszelős. Szerencsére sikerült meggyőznöm Christ, hogy délelőtt az időmérős köröket gyakorolhassam, így mire elérkezett az ebéd, sikerült javítanom Sebastian idején. Nem sokkal, épphogy egy tizeddel, de végre büszkén szállhattam ki a kocsiból. Az elsőséget sajnos így sem sikerült megszereznem, Nico továbbra is vezetett, és ma már Lewis is beelőzött, de minden győzelemmel felért az, hogy Alonsót magam mögött tudhattam.

A kocsiból kiszállva rögtön észrevettem, hogy megváltozott a hangulat a boxban, a mérnökök és a szerelők egyszerre voltak elégedettek és meglepettek. Eddig is mindenki kedves volt velem, de az elmúlt napokban inkább atyáskodóak voltak, most viszont végre úgy tűnt, engem is komolyan fognak venni. A tervem második fele azonban még hátra volt, így rögtön az étkezőnk felé indultam, nem is kellett sokat várnom, az egyik pultnál azonnal megpillantottam azt, akit kerestem.

Vanda

- Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak - szólítottam meg a nálam csak pár évvel idősebb, szőke lányt, aki meglepetten rezzent össze a magyar szavak hallatán.

- Szia! Dehogy zavarsz, annyira örülök, hogy végre találkozhatunk, olyan jó, hogy az egyik pilótánk magyar! - mosolygott rám Vanda, a csapat élelmezési részlegének egyik tagja, és egyben az én honfitársam.

- Nem szeretném, ha pofátlannak tartanál, hogy így ismeretlenül segítséget kérek, de nem tudtam kihez fordulni - kezdtem bele a magyarázkodásba, de ő rögtön leállított.

- Szívesen segítek, bármiről is van szó - Továbbra is mosolygott, én meg végre megnyugodtam, bárhogy is alakul a jövőm, a csapatban van egy fix támogatóm.

- Az a helyzet, hogy holnap részt kell vennem egy fogadáson, de attól tartok, azok a ruhák, amiket magammal hoztam, nem megfelelőek rá. Valami... Nem is tudom, felnőttesebb kéne, viszont a megbeszélések miatt egyszerűen képtelenség, hogy bejussak normális időben vásárolni a városba.

- Ne izgulj, holnap délelőtt szabad vagyok! Csak mondd el, mire gondoltál, és én beszerzem neked!

Az alkatunk szerencsére nagyon hasonló volt, így attól nem kellett félnem, hogy nem fog jól állni rajtam, amit választ, és a rövid beszélgetésünk alatt kiderült, hogy az ízlésünk is hasonló, így optimistán búcsúztam el tőle.

Mire leültem ebédelni, már Chris is megérkezett az étkezőbe, és ahogy meglátott, rögtön csatlakozott hozzám. Hízott a májam, miközben a dicséretét hallgattam, jó volt tudni, hogy végre rászolgáltam a bizalmára, és segíthettem neki igazolni, hogy nem volt hiba nekem adni a versenyzői ülést.

- Még valami, beszéltem Katie-vel a tegnapi fotózásról... - kezdett bele bizonytalanul, én pedig rögtön elpirultam. - Sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe kerültél, a szponzorok sajnos elvárják, hogy felhasználhassanak Titeket a kampányaikban, de ha bármi olyan történik, amit nem akarsz, nyugodtan szólj Katie-nek...

- Nem történt semmi - vágtam közbe végül, mert láttam, hogy Chrisnek is kellemetlen a téma. - Egy kicsit tolakodó volt a fotós, de azért túl lehetett élni, csak Sebastian reagálta túl a helyzetet.

- Örülök neki, hogy minden rendben, és hogy ilyen jól kijöttök. Kicsit aggódtam, hogy hogyan fogsz boldogulni ilyen fiatalon a csapatban, de úgy tűnik, nem okoz gondot a beilleszkedés.

- Mindent megteszek, hogy így legyen, hogy ne csak egy kislányt lássanak bennem - válaszoltam neki elszántan, ő pedig elégedetten bólintott, majd el is köszönt tőlem, hogy a délutáni teszt előtt még váltson pár szót Adrian Newey-val.

A délutáni vezetés már nem tartogatott sok izgalmat, hiszen teletankolt autóval köröztem, de így legalább volt lehetőségem még jobban megismerni a járgányomat, igyekeztem minden egyes apró tapasztalatomat megjegyezni, hogy az információkkal segíthessem a mérnökeimet. Mire végeztünk, már borzasztó álmos voltam, a csapatmegbeszélésen is majdnem elaludtam, ha a főnökeim nem pont velem szemben foglaltak volna helyet, biztosan megpróbálkoztam volna egy kis szundítással. Így azonban kitartottam, de Sebastian meghívását - Nicóékkal készültek vacsorázni, és arra kért, tartsak velük - már elutasítottam, ő is gyorsan belátta, hogy félálomban nem lennék túl jó társaság.

- Hát jó, akkor pihend ki magad, holnap este nagy buli lesz! - búcsúzott végül, én pedig pár perc múlva már az ágyamra dőlve aludtam.

Az utolsó jerezi tesztnapunkon már csak délelőtt vezethettem, délutánra át kellett adnom a kocsit Sebastiannak, de a maradék néhány órát hasznosan töltöttem, különböző beállításokat teszteltünk. Annyi mindenesetre kiderült, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan nem küzdünk komolyabb gondokkal, egyedül az első szárnyon van még mit fejlesztenie a csapatnak, de a következő tesztig hátralevő bő két hétben erre is lesz lehetőségük. Délben végül elégedetten, de kicsit szomorúan búcsúztam el az autótól, ami ezalatt a rövid idő alatt is a szívemhez nőtt. Az étkezőbe érve azért már sikerült felvidulnom, mert Vanda egy elegáns mintázatú papírzacskóval várt, ami minden bizonnyal a ruhámat rejtette.

- Egy kicsit kihívóbb, mint amit megbeszéltünk, de amikor felpróbáltam, rögtön tudtam, hogy erre van szükséged! Fantasztikusan fogsz kinézni! - lelkendezett, én pedig óvatosan meglestem a ruhát, és biztos voltam benne, hogy a lehető legjobb embertől kértem segítséget.

- Annyira köszönöm, az életemet mentetted meg! - kicsit túloztam, de tényleg hálás voltam a lánynak, akit azt hiszem, újdonsült barátnőmnek is nevezhetek. - Ha nem leszel nagyon fáradt, nem jössz fel hozzám a fogadás előtt? Jól jönne egy kis segítség a hajamnál is, és legalább beszélgethetnénk is végre.

Vanda lelkesen fogadta a meghívásom, én pedig végre rájöttem, hogy mi zavart elmúlt időszakban. A csapatban mindenki nagyon kedves volt velem, és Sebastiannal is összehaverkodtunk - még a "kislányozása" ellenére is -, de nem volt senki, aki előtt teljesen önmagam lehettem, akinél nem kellett azon görcsölnöm, hogy komolyan vesz-e. Soha nem voltam az a kifejezetten csajos lány, de azért én is szeretek néha ruhákról, vásárlásról beszélgetni, de ezt az énemet egy olyan férfias közegben, mint amilyen az autóversenyzés világa, mindig el kellett nyomnom. Most viszont találtam valakit, akivel rögtön kialakult köztünk a bizalom, aki ismeri a versenyzői életemmel járó nehézségeket is, de ugyanakkor nem kell amiatt aggódnom, hogy lenéz azért, mert fiatal lány vagyok, hiszen ő is az.

A délután a csapat szempontjából jól alakult, Sebastian végül megszerezte az első helyet az összesítésben, de legalább Alonsónak nem sikerült javítania, így én végül a negyedik helyen zártam. Mivel a hétvégét még a csapat főhadiszállásán, együtt fogjuk tölteni, ma már csak egy rövid tesztértékelést tartottunk, mégis épp csak arra volt időm, hogy lezuhanyozzak, Vanda máris megérkezett hozzám.
- Felpróbáltad már? - kérdezte türelmetlenül.
- Nem, megvártalak vele - válaszoltam nevetve, és a jókedvemet fokozta, hogy a táskájából egy üveg pezsgőt húzott elő.

- Meg kell ünnepelnünk az eredményedet, a srácok nagy részét leverted, a többieket meg majd a versenyeken intézed el!
Mivel a fogadásig még bőven volt időm, nem kellett kapkodnom a készülődéssel, a Red Bull készletéből lenyúlt pezsgőt kortyolgatva beszélgettünk végre hosszabban.
Miközben a családjáról mesélt, nekiállt elkészíteni a hajamat, majd amikor már mindent tökéletesnek talált rajtam, sor kerülhetett a ruhára is, ami... Nos, egyszerűen csodálatos volt.
- Na, ebben tutira nem néznek kislánynak - nevetett a pezsgőtől kicsit becsípve Vanda, miközben a ruhám kivágására mutatott.

Mire indulnom kellett a fogadásra, már bántam, hogy nem mondhatom le, a formális vacsora kissé unalmasnak ígérkezett, szívesebben folytattam volna az estét egy pizsamapartival. Új barátnőm végül azzal vigasztalt, hogy a következő, barcelonai tesztre is a csapattal tart, így legkésőbb két hét múlva bepótolhatjuk az estét. Miután elköszönt tőlem, még egyszer utoljára ellenőriztem magam a tükörben, és már épp indulni készültem, amikor kopogtattak az ajtón. Azt hittem, Vanda felejtett nálam valamit, de a váratlan vendég Seb volt.
- Gondoltam, mehetnénk együtt... Wow, te aztán kicsípted magad - És igen, a tervem sikerrel járt, ha csak egy pillanatra is, de a csapattársam végre nem úgy viselkedett, mintha az óvodás kishúga lennék.
- Te sem panaszkodhatsz, az öltöny öregít rajtad vagy 5 évet, így már nem kell bemutatnod az igazolványodat, ha piát akarsz venni!
- Az én igazolványommal legalább lehet piát venni - nyújtotta ki végül rám a nyelvét, amin mindketten elröhögtünk magunkat. A korábbi sértettségem mostanra elpárolgott, és beláttam, hogy nem volt jogos a haragom. Sebastian hajlamos volt egy kicsit atyáskodni felettem, de amikor igazán fontos volt - például a csapatmegbeszéléseken -, mindig egyenrangú félként kezelt. És annak ellenére, hogy vetélytársak vagyunk, már többször bizonyította, hogy számíthatok rá.

A hotel dísztermében tartott fogadás végül egész jól alakult, a pilótákon kívül a csapatok vezetői és Forma 1 fejesei vettek rajta részt, így természetesen Bernie Ecclestone is.
- Ha addig nem is lesz rá alkalmunk, de remélem, a monacói bálon kapok egy táncot a kisasszonytól, ha már az újságírókon keresztül udvarlásra biztatott - mondta mosolyogva egy kézcsók után, én pedig jó szokásomhoz híven elvörösödtem. Már csak azért is, mert láttam, hogy nem messze tőlünk Seb és Nico minket figyel, miközben a hasukat fogva röhögnek. Amikor pedig elbúcsúztam a legújabb lovagomtól, rögtön le is csaptak rám.
- Már hallom a nászindulót és a templomi harangokat - nevetett rajtam Seb, de aztán szerencsére leszálltak a témáról. - Eldöntöttétek végre, hogy hová megyünk ezután? - fordult a csapattársam Nicóhoz.
- Naná - vigyorodott el a másik német srác. - Mivel az elmúlt években látogatott helyszínekre kis társaságunk legkisebb tagját nem engednék be, így idén néhányan a Club 502-t választjuk - Mikor látta az értetlen pillantásunkat, folytatta. - A szobaszámom! Felhozattam egy csomó piát, úgyhogy páran a srácokkal ott folytatjuk az estét, reményeim szerint a Red Bull csillagaival. Nyugi, Fernando ma nem élvezi a vendégszeretetemet - kacsintott rám végül, így nyugodt szívvel fogadtam el a meghívást...