Rád vártam...

9. fejezet

Nehéz lett volna eldönteni, ki volt jobban besózva, apu vagy én. Én mondjuk csak amiatt aggódtam, mire készülnek Kimiék, apu viszont a boldogságtól volt odáig, hogy egyszerre két világbajnokkal is találkozhat. Persze tudom, hogy szeret, és nekem fog majd drukkolni a futamokon, de azért nehéz elfeledkezni arról, hogy 10 évvel ezelőtt együtt lettünk igazi Raikkönen fanok.
Tudom, hogy nem szép dolog, de azért féltem attól, hogy apu beéget majd a fiúk előtt, de valamilyen csoda folytán teljesen laza és természetes volt, amikor végre megérkeztek Sebék. Na jó, egy közös fotót készítenem kellett hármójukról, de nem úgy tűnt, hogy ez különösebben zavarta volna őket, gondolom, már megszokták az ilyen helyzeteket.
- Mit terveztek az estére? - kérdezte apu, és még én is meglepődtem azon, hogy nem az aggódás hallatszott ki a hangjából.
- Remélhetőleg Liz megmutat néhány híres romkocsmát - jelentette ki Kimi, Seb azonban gyorsan közbevágott.
- Természetesen vigyázunk a lányára, és garantálom, hogy nem fogyaszt alkoholt. És persze időben haza is visszük - stréberkedett a német, mire egy erőteljes pofavágással jutalmaztam.
- A lányomat ismerve ezt az ígéretet nehéz lesz teljesíteni - nevette el magát apu. - De bízom benne, hogy ha már ennyiszer hangoztatja, hogy felelősségteljes felnőtt, akkor nem kell őt külön figyelmeztetni a mértékletességre.

Miután két oldalról is megkaptam az oltást, és elviseltem, amiért Kimi mindezért nyíltan kiröhögött, nagyon boldog voltam, amikor végre elköszöntünk aputól.
- Nyugi, nálam mindig jó vagy egy piára, végülis egy nap a nejem leszel - szúrt oda még egyet a finn, amikor beszálltunk a kocsiba.
- Jó lenne, ha végre befejeznétek ezt a hülyeséget - szólt ránk Seb igazságtalanul, hiszen én egy szót sem szóltam, Kimi azonban ezen is csak röhögött egyet.
- Fejezzétek be mindketten. A finn az oltogatást, a német pedig az atyáskodást. Inkább áruljátok már el, hogy mit terveztek.
- Nyugi, tökmag, még összeszedjük két haverunkat, aztán meglátjuk, merre tovább - fordult hátra az anyósülésről Kimi, én pedig ha nehezen, de beletörődtem, hogy a mai egy maximálisan spontán este lesz.

A két haver közül az egyiket futólag már ismertem - szó szerint, hiszen Heikki volt az, Seb fizioterapeutája, és amíg a főhadiszálláson voltunk, néhány napig ott maradt Sebbel, és együtt jártak futni. A másik srác szintén finn volt, Jukka, akiről kiderült, hogy Kimi gyerekkori barátja, aki az egyetemi évek alatt került Magyarországra, és aztán itt ragadt nálunk. Így aztán végül ő volt az, aki a kis csapat vezetőjévé vált, az ő javaslatára egy olyan kocsmába indultunk, amiről korábban nem is hallottam. Olyan szempontból mindenképpen jó választás volt, hogy nem kellett attól tartanunk, bárki is felismer minket, a vendégek nagy része olyan elvont volt, hogy abban sem voltam biztos, valaha is láttak tévét, nem hogy egy Forma-1-es futamot. Az asztalunk elfoglalása után Jukka és Kimi indultak a pulthoz az italainkért, én pedig egy pillanatra bizonytalanul néztem Sebre.
- Jó, befejeztem mára az atyáskodást - sóhajtott a szemeit forgatva. - De ne felejtsd el, hogy öt nap múlva kezdetét veszi a szezon! - tette hozzá gyorsan, mintha én ezzel nem lettem volna tisztában.

Heikki és Seb végül egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt, a csapattársam azért, mert ő volt a sofőrünk, az edzője pedig elárulta, hogy az egészséges életmód híveként soha nem szokott inni. A másik két finn persze kigúnyolta őket, ők gond nélkül itták egymás után a vodkákat, én azonban megelégedtem egy pohár forralt borral, utána már én is az absztinensek táborát erősítettem.

Seb végül elmesélte, hogy Kimi magánrepülőjével érkeztek nem sokkal azelőtt, hogy értem jöttek volna - Heikki azalatt foglalta el a közelben levő hotelben a szállásukat, és azt tervezik, hogy velem együtt repülnek majd tovább Melbourne-be. Mikor elmondtam, hogy én már úgy terveztem, hogy Vandával együtt fogok utazni, felajánlották, hogy ő is velünk tarthat.
Ahogy telt az este, a finnen egyre inkább hajlamosak voltak az anyanyelvükön való viccelődésre, így Sebastiannal egy kicsit kiszorultunk a társalgásból, de úgy tűnt, ő ezt kevésbé bánja.
- Haragszol még a múltkori vita miatt? - kérdezte, és látszott rajta, hogy nem ebben a pillanatban jutott eszébe a téma.
- Nem. Illetve nem tudom. Hálás vagyok, amiért segítesz az új helyzetekben, de idegesít, amikor úgy csinálsz, mintha húsz évvel idősebb lennél, én meg csak egy kölyök, akit le kell szidni - válaszoltam végül őszintén, mert én is éreztem, hogy ideje, hogy tisztázzuk a helyzetet.
- Sajnálom, ha néha túlzásba viszem, de nehéz nem úgy tekinteni rád, mintha a kishúgom lennél - felelte, én pedig egyszerre örültem és voltam csalódott emiatt. Klassz volt, hogy ő is ennyire szorosnak érezte a kapcsolatunkat, de nem akartam, hogy a jövőben se vegyen komolyan.
- Azért ne felejtsd el, hogy olyan sokkal nem vagyok fiatalabb, és a legtöbb helyzetben meg tudom védeni magam. És ha mondok valamit, akkor abban ne kételkedj, egyelőre nem tervezem, hogy bármiben is hazudok a csapatnak vagy neked - zártam le a témát, és úgy tűnt, ő is örült, amiért tisztáztuk a helyzetet.
- Rendben, Törpilla - súgta vigyorogva, a jutalma pedig egy szúrós pillantás lett. - És tényleg ne haragudj, amiért a múltkor a kimis ügyben nem hittem neked.
- Oké, Babaarc - nyújtottam ki a nyelvem. - Hiába próbálsz szakállat növeszteni, ugyanolyan óvodás fejed marad - simogattam meg a borostáját, mire ő bosszúból megcsiklandozott, de nevetés közben már láttam, hogy mindhárom finn minket figyel.
- Úgy látom, a dedósokra ráfér a pizsamaosztás - szólt ránk Kimi, miközben a szája sarkában egy mosoly bujkált.

Mivel megígértem apunak, meghívtam őket a következő estére vacsorára, amit lelkesen el is fogadtak, én pedig kezdhettem aggódni amiatt, hogy milyen ciki gyerekkori sztorijaim fognak szóba kerülni. Szerencsére először engem fuvaroztak haza, így is alig tudtam nyitva tartani a szemem, épp csak arra maradt erőm, hogy bedőljek az ágyba, és már aludtam is.

***

Apu egy kicsit rápörgött a vacsora témára, ragaszkodott hozzá, hogy családi programként együtt készítsük el a kaját, és azt is kiszúrtam, amikor a nappaliban rendezgette a trófeáimat. Meglepetésemre a fiúk végül pontosan érkeztek, bár gyanítottam, hogy ez elsősorban a német precizitásnak volt köszönhető. Bár a meghívás Jukkának és Heikkinek is szólt, ők sajnos lemondták a programot, így végül négyesben vacsoráztunk. A versenytársaimnak nagyon ízlett apu híres pörköltje, ami után Kimi még a pálinkát is elfogadta. Úgy tűnt, apuval nagyon könnyen összehaverkodtak, így nekem már csak Seb szórakoztatásával kellett foglalkoznom - bár önállósította magát, rögtön a vacsora után végignézte a rólam készült fényképeket, amik a polcokon sorakoztak.
- Szóval tényleg nem a mosásban mentél össze, mindig ilyen kicsi voltál - csúfolódott, én pedig hiába tiltakoztam, be kellett látnom, hogy soha nem volt esélyem arra, hogy ne a tornasor végén álljak. - Megmutatod a szobádat? - kérdezte váratlanul, én pedig kicsit zavartan bólintottam.

Meglepő módon nem cikizett a plüssállatok miatt - szerencsére nem volt belőlük túl sok, csak azokat tartottam a padlás helyett a szobámban, amiket tényleg nagyon szerettem -, inkább csak a CD-imet nézegette végig, némelyiknél elégedetten bólogatott, párnál pedig csak vigyorgott egyet.
- Soha nem mesélsz anyukádról - kezdett bele kicsit bizonytalanul, talán attól félt, hogy valami nagyon fájdalmas pontot talált el.
- Nem igazán van mit. Tíz éves voltam, amikor elváltak, de előtte se volt túl szoros a kapcsolatunk. Azt hiszem, elege lett abból, hogy folyton az edzésekre meg a versenyekre jártunk. De aputól mindent megkaptam, amire szükségem volt, úgyhogy nem panaszkodhatok - igyekeztem minél könnyedebben válaszolni, de így is észrevettem a pillantásában a sajnálatot.
- Nagyon cuki rólad ez a kép - oldotta fel végül a feszült hangulatot a asztalomra mutatva. - Te jó ég, az egy majom? - kérdezte nevetve.

- Naná, menő, ugye? - röhögtem el magam én is. - Még a tavalyi nyaralásunkon készítette apu. De ha lesz egy közös képem Alonsóval, azt is mellé teszem.
- Azt hiszem, hivatalosan is kinevezhetjük a halálos ellenségednek, pedig még nem is versenyeztetek élesben. Csodálkoztam is, hogy nincs még egy darts tábla a szobádban a fotójával - mosolygott rám, de én már nem válaszolhattam, mert közben apu és Kimi is megérkeztek a szobámba, mert a finn már vissza akart indulni a hotelbe.
Apával kikísértük őket a kocsihoz, és megbeszéltük, hogy másnap délelőtt értem jönnek, és úgy indulunk a reptérre, ahol majd Vanda is csatlakozik hozzánk.
- Jó éjt! - köszöntem el tőlük. - Ja, és Seb, köszi a dartsos ötletet, ha legközelebb hazajövök, első dolgom lesz beszerezni.
A többiek értetlenül néztek rám, a német azonban a fejét rázva elnevette magát.

Miután elmentek, még segítettem apunak a mosogatásban. Ő ugyan azt mondta, hogy feküdjek le nyugodtan, de tudtam, hogy hosszú ideig nem fogunk találkozni, ezért igyekeztem minél több időt vele tölteni. Egyrészt a munkája miatt nem tudott velem tartani az első versenyekre, másrészt azt hiszem, segíteni akart az önállósodásban azzal, hogy hagyta, hogy egyedül kezdjem meg a szezont. Persze az európai futamoknál már a helyszínen fog szurkolni, remélhetőleg addig pedig okot adok majd arra, hogy itthon, a tévé előtt ünnepeljen.
Izgatottam feküdtem le, mert tudtam, hogy hamarosan már a világ másik felén várom majd, hogy megkezdődjön a szezon, így különösen jól esett még egyszer a megszokott helyemen, a saját ágyamban aludni. Azon persze már meg sem lepődtem, hogy az elmúlt hetekhez hasonlóan a mostani álmomban is a Red Bullomat vezettem...