14. fejezet

Átmeneti, autómentes rész, a terv szerint Seb szemszög lett volna a második fele, de menet közben átalakult Kimivé. :) Azért a jövőben biztosan lesz olyan is, hogy ténylegesen kedvenc németünk fejébe láthatunk bele. :)

A néhány óra alvás csupán pillanatoknak tűnt, mikor nagy nehezen ébredezni kezdtem. A fejem lüktetett, a gyomrom pedig még mindig háborgott, vagyis elég szerencsétlenül éreztem magam, és Vanda első megszólalásából kiderült, hogy ez kívülről is látszik rajtam.
- Na látod, ezért nem lenne szabad innod! - vágott bele azonnal a fejmosásba. - Már csak a versenyzés miatt is törekedned kéne az egészséges életmódra, de ráadásul a te esetedben még törvénytelen is az alkoholfogyasztás!

- Ehh, azt hittem, legalább a lecseszést megúszom, éjjel még olyan aranyos voltál! - panaszkodtam, de nem igazán sikerült meghatnom.
- Nem voltál olyan állapotban, hogy megérte volna hosszabban papolni! Most viszont beláthatod, hogy mennyire felelőtlen voltál. Ráadásul fél óra múlva a csapatmegbeszélésen kell lenned, és úgy nézel ki, mint egy felmosórongy! - Azzal már terelgetett is a fürdőszoba felé.
Egy gyors zuhany után azonban tanácstalanul mentem vissza a szobába, és zavartan igazgattam a magam köré tekert törölközőt.
- Azt hiszem, a tegnapi szerelésem nem a legjobb választás egy megbeszélésre - kezdtem bele az újabb letolástól való félelem miatt kissé megszeppenve.
- Szerintem tegnapra sem volt a legjobb választás! - jegyezte meg szúrósan Vanda, de a kétségbeesésemet látva megenyhült. - Mindjárt keresünk valamit a cuccaim között, hogy legalább ne az első pillanatban derüljön ki, hogyan is töltötted az éjszakát.

A kis szekrényből végül egy hétköznapi farmer sortot húzott elő, és egy lazább szürke trikót, a cipőkkel azonban már bajban voltunk.
- Hogy lehet ilyen törpe méretű lábad? - háborgott a barátnőm, amikor a harmadik 41-es méretű cipője esett le a lábamról az első lépésnél.
- Hé, a 36-os nem törpe méret, egy csomó nőnek ekkora a lába! - tiltakoztam, de aztán mindketten elnevettük magunkat.
Nem volt mit tenni, két választásom maradt, vagy mezítláb, vagy a tegnap esti ezüst színű tűsarkúmban indulhattam a megbeszélésre. Végül az utóbbi mellett döntöttem, de azért hálát adtam az égnek, hogy a pályabejárást csak csütörtökre tervezte a csapat. Azért néhány furcsa pillantást így is kaptam, amikor zombi fejjel, hangosan kopogó léptekkel vonszoltam be magam a boxutcában berendezett kis tárgyalószobánkba. Nem voltunk sokan, csupán Chris, Adrian, a versenymérnökeink és Seb vett részt rajtam kívül a megbeszélésen. A vezetőség előtt futottam be, így gyorsan levágtam magam a csapattársam mellé, aki azonnal sutyorogni kezdett.
- Hol a fenében voltál? - faggatott idegesen. - Éjjel mindenhol kerestelek, végül Ricciardo mondta, hogy látta, hogy haza indultál. Reggel egy csomó ideig dörömböltem az ajtódon, aztán a telefonodat valami helyi pasi vette fel, és azt mondta, hogy nála hagytad a mobilod, de majd leadja a szálló portáján.
- De jó, pedig úgy féltem, hogy örökre elveszett, egy csomó fotó van benne, amiket még nem mentettem el! - lelkendeztem, de Seb nem osztozott az örömömben.
- Kit érdekel a hülye telefon? Ki volt az a pasi? És hogy a fenébe gondoltad, hogy az éjszaka közepén lelépsz egyedül? - háborgott tovább.
- Semmi közöd hozzá. Te ismét nagyon elfoglalt voltál... - vágtam hozzá mérgesen, de amikor közbe akart szólni, folytattam. - A pasi a taxisofőr volt, aki Vandához vitt el, így biztos lehettem abban, hogy reggel nem fogok elaludni, és nem kések el a megbeszélésről.

Látszott a csapattársamon, hogy még nem tekinti befejezettnek a beszélgetést, de közben Chrisék is megérkeztek, így egy időre lezárhattam a témát. Bármennyire is küzdöttem, hogy ne vegyék észre rajtam a másnaposságot, sajnos végig ásítoztam a megbeszélést.
- Miért van az az érzésem, hogy végigbuliztátok az éjszakát? - zárta végül Chris, félig apukásan számonkérően, félig vidáman.
- Nem is tudom, talán mert kilométerekről kiszúrni, hogy alig tudják nyitva tartani a szemüket, Sebas nyaka ki van szívva, Liz pedig egy diszkókirálynő cipellőjében vánszorgott be közénk? - röhögött Guillaume, mire mindketten elég csúnyán néztünk rá. Aztán az én szemem tovább vándorolt Seb nyakára, így még egy okom volt a bosszankodásra.
- Hát jó, végülis tegnap még szabadnapotok volt, de elvárom, hogy holnap a pályabejáráson fitten és üdén jelenjetek meg! - mondta végül a főnökünk elnézően, de azért érezni lehetett a hangján, hogy a futam leintéséig nem fogad el több "rosszalkodást".

Kuala Lumpurba végül együtt mentünk vissza Chrissel, akire várt még egy tárgyalás az egyik szponzorral, így a jelenlétében nem kellett attól tartanom, hogy Sebastian folytathatja a faggatózást. A kocsiból kiszállva pedig azonnal megpillantottam azt, akivel minél előbb beszélnem kellett, így gyorsan faképnél is hagytam a csapattársamat.

***

- Kimi, várj, beszélnünk kell... - nyögtem ki kapkodva a levegőt, mert csak egy sprinteléssel tudtam utolérni őt még a hallban.
- Valóban? - kérdezte az egyik szemöldökét felhúzva, miközben kíváncsian méregetett.
- Igen, de... Nem lehetne, hogy együnk valamit, mindjárt kilyukad a gyomrom? - bár az ébredéskor még gondolni sem tudtam a kajálásra, most úgy éreztem, hogy egy fél disznót meg tudnék enni egyszerre.
A finn végül unszolás nélkül beleegyezett a villásreggelibe, én pedig végre belekezdhettem a mondandómba.

- Az éjjel nagyon hülye voltam, és nagyon megbántam... - hadartam, ő azonban közbeszólt.
- Tudom - mivel elég értetlen arcot vághattam, folytatta. - Liz, tíz éven keresztül a világ egyik legmanipulatívabb nőjével éltem együtt, és a válásunk se volt semmi. Nekem már nő nem okozhat meglepetést. Részeg voltál és hisztiztél, és éppen én voltam kéznél. Bíztam benne, hogy mostanra belátod, hogy nem volt túl okos dolog a részedről.
- Akkor nem haragszol? - kérdeztem csodálkozva, és még az előttem levő szendvicsekről is elfeledkeztem.
- Nem - felelte, mire én megkönnyebbülten felsóhajtottam. - De, ahogy azt olyan sokszor hangoztatod, nem vagy már kislány. Tudnod kéne, hogy nem minden pasi kezeli olyan könnyen a viselkedésed, mint én. Az egyik pillanatban úgy viselkedsz, mint egy aranyos hugica, aztán magadra húzol egy szinte semmit sem takaró ruhát. A következő pillanatban megint te vagy a poénkodó haverlány, aztán valahogy mégis Seb ágyában kötsz ki.
- Én, én... Honnan tudod, hogy a múltkor nála aludtam? - kérdeztem döbbenten. Persze nem beszéltük meg Sebastiannal, hogy ez titok, de nem értettem, miért mesélte el Kiminek.
- Képzeld, néha beszélgetni is szoktunk, nem csak inni, de ez most lényegtelen - legyintett most már türelmetlenül. - Mindkettőtök érdekében jobb lenne, ha eldöntenéd, mit akarsz, és aszerint viselkednél, mert nem mindig lesz kéznél egy diszkós cicababa, akin levezetheti a feszültséget.

A finn barátom nem hagyta, hogy megemésszem a hallottakat, mert gyorsan el is köszönt tőlem, mondván, hogy valaki vár rá, így aztán egyedül kellett feldolgoznom a kapott információkat. Egészen mostanáig meg voltam róla győződve, hogy Sebastian az, aki következetlenül viselkedik, de Kimi rávilágított arra, hogy ez azért rólam is elmondható. Sokkal okosabb nem lettem, mert azt végül nem mondta el, pontosan hogyan is kéne viselkednem. Hiszen az egyértelmű, mit akarok. Ők ketten szinte azonnal a legjobb barátaim lettek a mezőnyben, olyan támaszt jelentenek, amiről nem akarok lemondani, ennek érdekében pedig lehet, hogy egy kicsit visszafogottabban kellene viselkednem.

/Kimi/

Míg Lizzel beszéltem, német haverom vagy hússzor csörgetett meg, így aztán nem lepődtem meg, hogy a szobám előtt ácsorogva várt rám, és amint meglátott, máris rám zúdította a kérdéseit.
- Elárulnád, hogy mi a fene történt, miért vonultatok el? Te tudsz valamit arról, mit csinált Liz éjjel? Miért nem vigyáztál rá?
- Relax - mivel láttam, hogy ez az egy szó nem segített, folytattam, miután bementünk a szobába. - Miért kellett volna rá vigyáznom, nem vagyok a dajkája! Azt a szerepet meghagyom neked.
- Még csak egy kislány, mégis folyton piát veszel neki, aztán meg hagyod, hogy egy idegen helyen az éjszaka közepén egy vadidegen taxissal utazzon egyedül! - háborgott tovább, én pedig egyre jobban untam, hogy bevonnak a drámázásukba.
- Hm, ahogy az este folyamán bámultad, nem úgy tűnt, hogy csak egy kislánynak tartod... - Ezzel végre elértem, hogy ne a haragtól vörösödjön a feje. - Mellesleg semmi érdekes nem történt. Behisztizett a piától, aztán olyan gyorsan lelépett, hogy mire utolértem, már csak azt láttam, hogy beszáll a taxiba. De nem értem, mit problémázol, neked nagyon jól alakult az estéd - vigyorodtam el végül, mert végre nem én voltam az, akin számon lehetett kérni a nőügyeit.
- Jajj, ne is mondd, az a csaj teljesen rám akaszkodott. Amúgy ne csinálj úgy, mintha te nem néznéd meg Lizt, amikor ilyen... csajos - jött ismét zavarba, amitől még jobban hasonlított egy óvodásra.
- Naná, van szemem, de én megállok itt. Nem gondolok rá emiatt máshogy, nem ölelgetem, és nem invitálom az ágyamba - feleltem gúnyolódva, de nagyon úgy tűnt, hogy egyelőre még nem hagyja abba a tagadást, én pedig nem terveztem, hogy ennél is jobban belefolyok az ügyeikbe. Előbb-utóbb csak el tudják dönteni maguktól is, hogy merre tovább.

- Az csak egy egyszeri eset volt, mert nagyon izgult. Ráadásul neked könnyű, minden héten más nővel kavarsz, én meg Hanna óta nem voltam senkivel, biztosan emiatt hat rám jobban Liz!
- Aha, biztos... De nem mondod komolyan, hogy a tegnapi csaj se volt meg! - hitetlenkedtem, hiszen a babaarcú világbajnokért mindenhol odavannak a nők, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy lehet ennyire béna!
- Mondtam már, egy idő után elég nyomasztó volt. Aztán eszembe jutott, hogy Lizt is haza kéne juttatni, és akkor inkább elkezdtem őt keresni - magyarázta úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy csókcsata közepén az ember egyszer csak azon kezd gondolkodni, merre lehet a részeg csapattársa.

Ez volt az a pont, aminél úgy döntöttem, én tényleg kiszállok az ügyükből. Tartok tőle, hogy így is jut majd nekem is a sírás-rívásból, de így jár az, aki öreg fejjel visszatér a kamaszok közé...

13. fejezet

Mivel a következő hétvégén már Malajziában versenyeztünk, nem utaztunk vissza Európába, némi alvás után már repültünk is - ezúttal is Kimi gépén - Kuala Lumpurba. Sepang alig ötven kilométerre van a fővárostól, így a többi pilótához hasonlóan helyi hotelekbe költöztünk be. Ezúttal azonban módosítanunk kellett a szállásfoglalásunkon, ugyanis Vanda sajnos összeszedett valami betegséget Melbourne-ben, így a biztonság kedvéért külön akart maradni tőlem, nehogy megfertőzzön a futam előtt, inkább a csapattagok részére biztosított helyre költözött be a pálya közelében. A magány miatt azonban nem kellett aggódnom, Seb és Kimi gondoskodott arról,hogy igazán jól érezzem magam. Mivel korán érkeztünk meg az országba, egy kis kikapcsolódásra is volt lehetőségünk, kedden napközben a városban sétáltunk, estére pedig egy vip party-ra voltunk hivatalosak több más pilótával együtt. Kicsit elszomorodtam, amikor Vanda erre a programra is nemet mondott, de még a hangján is hallani lehetett, hogy tényleg nincs túl jól, így beletörődtem, hogy megint csak a srácok maradnak nekem társaságnak.


Azért hamar felvidultam, amikor megtudtam, hogy Alonso nem vesz részt a bulin, így már jókedvűen készülődtem az estére. Úgy tűnt, egész jól összekaptam, mert hirtelen Sebéknek sem jutott eszébe semmi törpillás vagy hasonló beszólás, és a helyszínre megérkezve is kaptam pár elismerő pillantást.
- Tanulhatnának egy kis jómodort, nem kéne ilyen pofátlanul bámulni! - morgolódott Seb, én azonban kifejezetten élveztem a helyzetet. Az öltözékem tényleg elég kihívó volt, de jó érzés volt, hogy végre nem úgy néztek rám a körülöttem levők, mint egy cuki kislányra. Sebastiannak ezután sem volt szerencséje, a vip részlegbe érve Kiminek köszönhetően azonnal hozzájutottam egy koktélhoz is, hiába tiltakozott a német őrangyalom, azt hiszem, már előre eldöntöttem, hogy a finn pilóta bőrébe bújt kisördögre fogok ma hallgatni. Végül a csapattársam is beletörődött, hogy ma nem az ő szabályai szerint bulizunk, így aztán ő is hamar utolért minket az alkoholfogyasztásban. Jó érzés volt levezetni az Ausztráliában összegyűlt feszültséget, és egy estét felhőtlenül szórakozva eltölteni, mielőtt újrakezdtem volna az aggódást a közelgő futam miatt.

A következő néhány órát önfeledt táncolással töltöttem, így aztán megtudhattam, hogy a Toro Rossós versenytársaink kiváló táncpartnerek, ráadásul nekik köszönhetően a további koktélokról sem kellett lemondanom. Egy idő után azonban hiányolni kezdtem a legjobb barátaimat, ezért igyekeztem felkutatni Sebet és Kimit. Utólag persze kiderült, hogy ez nagy hiba volt részemről, de az italoktól kissé kótyagos fejemben meg sem fordult, hogy most is megismétlődik a spanyolországi eset. Sebastian most épp egy feltűnően szép ázsiai lányt szorított magához, és a külvilágról teljesen megfeledkezve csókolóztak a vip terem közepén. Talán a koktélok miatt volt, de még a múltkorinál is jobban kiakadtam. Megint én vagyok az, aki csak táncikál a haverjaival, a mindig szenteskedő, jófiú csapattársam pedig egy újabb cicababával összenőve bulizik. Dühösen a pult felé indultam, hogy kikérjem a következő italom, ott azonban Kimibe botlottam.

- Nem lesz ez már sok mára? - kérdezte a szokásos félmosollyal a szája sarkában.

- Nem - feleltem duzzogva, és már le is hajtottam a Cosmopolitanemet, majd haragosan bekaptam a koktélcseresznyét is.

 - Harapós kedvedben vagy - jegyezte meg a finn, és a következő megállapításából az is kiderült, tudja, mi bosszantott fel. - Nagyon a szíveden viseled a csapattársad nőügyeit...

- Fogd be, inkább gyere táncolni - vágtam rá ingerülten, és már húztam is magam után.
A Jégember végül teljesítette a kérésemet, és egy darabig végre csendben maradt, szó nélkül hagyta, hogy hozzásimuljak, és egy kicsit lehiggadjak. Ehhez azonban kicsit sokat ittam, így képtelen voltam hideg fejjel kezelni a helyzetet. Valahol a tudatom mélyén a józan eszem próbált figyelmeztetni, hogy hülyeséget csinálok, de nem foglalkoztam vele, inkább a zene ütemére ringatózva még közelebb bújtam a táncpartneremhez, miközben átkaroltam a nyakát. Ezt azonban a finn csupán néhány másodpercig hagyta, a pillantása elkomorult, majd diszkréten, de határozottan eltolt magától.
- Ne legyél gyerekes, és engem főleg ne keverj bele ilyesmibe - mondta komolyan, én pedig elvörösödve néztem rá.

- Menj a fenébe - nyögtem ki végül, majd vissza se nézve faképnél hagytam, és már indultam is a kijárat felé. Azt hiszem, valamelyik versenyzőtársam is megszólított, de túlságosan lekötött az, hogy visszatartsam a sírást, ráadásul mostanra már igazán kiütött a pia. Botladozva hagytam el a klubot, és azt hiszem, még soha nem éreztem magam ennyire magányosnak. Végül ha nehezen is, de összekaptam magam annyira, hogy a klub előtt várakozó taxik egyikéhez vonszoltam magam, és szerencsére a sofőrt se kellett sokáig győzködnöm amiatt, hogy vállaljon el a szokásosnál egy kicsit hosszabb fuvart. Még arra maradt energiám, hogy küldtem egy rövid sms-t, és már el is aludtam a taxi hátsóülésén.

***

- Liz, jól vagy? - hallottam meg a barátnőm aggódó hangját, én pedig sűrűn pislogva néztem rá. Beletelt néhány másodpercre, mire felfogtam, hogy a taxiba behajolva próbál engem magamhoz téríteni. Bár teljesen még nem józanodtam ki, de annyira összekaptam magam, hogy gyorsan kifizettem a türelmesen várakozó sofőrt - persze ha ennyi borravalót kapnék, én is nagyon türelmes lennék.
Vanda azonnal be akart vinni a szállásukra, én azonban meggyőztem, hogy szükségem van még egy kis friss levegőre.
- Basszus, Liz, mi történt, mennyit ittál? - faggatott rögtön. - Az sms-edben csak annyi volt, hogy "Suuksehem vam rad, fel ora es ot vagxok" Majdnem mostanáig tartott, mire megfejtettem az üzenetet!
- Jó, hát ha iszom, akkor kicsit nehezen megy a pötyögés - nyögtem ki végül fáradtan, miközben igyekeztem jó nagyokat lélegezni, hogy elmúljon a hányingerem.
- Sejtheted, hogy nem a helyesírásodat akartam számon kérni! - legyintett, és türelmetlenül várta, hogy elmondjam, miért indultam el hozzá az éjszaka közepén.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek - kezdtem bele végül bűnbánóan. - Nagyon sokat ittam, aztán felhúztam magam, aztán hülyeséget csináltam, és nem tudtam, hova mehetnék.
- Még szerencse, hogy részegen is tudtad a címet! Kimi és Seb, az a két barom hogy hagyhatta, hogy ennyit igyál, és aztán egyedül kóborolj éjszaka egy ismeretlen helyen? - kérdezte háborogva a barátnőm, mire én újra elvörösödtem.
- Inkább őket most ne emlegessük! - nyögtem ki, de egy kis nyaggatás után végül beszámoltam az este történéseiről.

- Hülye vagy - foglalta össze a helyzetet a barátnőm, de közben olyan szeretettel karolt át, hogy képtelen voltam rá haragudni. - Mondtam én, hogy ne zúgj bele a csapattársadba!
- Mi? - pattantam fel hirtelen, bár a háborgó gyomrom nem örült túlságosan a mozdulatnak. - Szó sincs erről. Egyszerűen csak elegem van abból, hogy a srácoknak arra mindig jó vagyok, hogy poénkodjanak rajtam, meg amikor unatkoznak, akkor elökörködjünk, aztán amikor bulizni vagyunk, akkor Seb magasról tojik a fejemre.
- Ez még nem ok arra, hogy rámássz Kimire - emlékeztetett Vanda.
- Jó, az tényleg hülyeség volt. De tök részeg voltam, és csak az járt a fejemben, hogy mindenki dedósként kezel - panaszkodtam tovább, majd újra hagytam, hogy a barátnőm átkaroljon.
- Hát, nem a legjobb módját választottad, hogy bizonyítsd, felnőtt vagy - mondta ki végül a tényt, amivel én sem tudtam vitatkozni. - És most mi lesz?
- Nemtom, azt hiszem, Kimi eléggé berágott rám - válaszoltam végül szomorúan.
- Nyugi, az eddigiek alapján nem tűnik túlzottan haragtartónak, lehet, hogy holnap már csak röhög az egészen - vigasztalt Vanda.
- Még az hiányzik, hogy emiatt is kiröhögjön - nyafogtam tovább nagyokat ásítva.
- Na gyere most már befelé, talán a rókázást most már megúszod, de ha tovább kinn maradunk, megfagysz ebben a ruhában - terelgetett a bejárat felé mosolyogva, én pedig hagytam magam.
Csak arra maradt energiám, hogy a sminkemet lemossam magamról, és belebújjak a kölcsön kapott pólóba, néhány perc múlva pedig már bele is süllyedtem egy zavaros álomba...

12. fejezet

- Hahó, álomszuszék - furakodott be valami zavaró hang a legédesebb álmomba, mire kissé hunyorogva kinyitottam a szemem. - Ahhoz képest, hogy este mennyire nem tudtál elaludni, most elég nehéz volt felébreszteni - vigyorgott rám Seb.
- Ajjajj, mennyi az idő? - kérdeztem ásítozva, és csak akkor kezdtem pánikolni, amikor megkaptam a választ. Körülbelül 10 percem maradt, hogy visszarohanjak a szobába, magamra kapjak valamit, és elinduljak a pályára. - Igazán felébreszthettél volna előbb is! - morogtam Sebastiannak.
- Én mindent megpróbáltam - vonogatta a vállát, és közben gonosz módon ki is röhögött.
Az időhiány miatt nem folytattam a vitát, a bosszúságomat pedig egy kicsit enyhítette, hogy megvárta, amíg elkészültem, így legalább együtt késtünk el a csapat villásreggelijéről. Szerencsénkre Chris jó kedvében volt, így nem tolt le minket, azonban a reggelin szintén részt vevő Vanda szúrós pillantását látva kezdtem sejteni, hogy az éjjeli kimaradásom nem maradt teljesen észrevétlen. A vallatást végül nem sikerült halogatnom, mielőtt elindulhattunk volna a pilótaparádéra, a barátnőmnek még sikerült gyorsan elkapnia.

- Elárulnád, hogy miért töltötted a csapattársadnál az éjszakát alig 24 órával azután, hogy azt mondtad, csak barátok vagytok? - förmedt rám, de a hangjából sütött az aggodalom.
- Félreérted! Én nem akartam ott aludni, csak beszélgetni mentem át, és közben elaludtam... De várj, honnan tudod, hogy hol voltam?
- Mielőtt elindultam volna dolgozni, fel akartalak ébreszteni, hogy legyen időd készülődni, erre az üres ágyad fogadott! Az egyetlen nyom pedig az ágyon hagyott telefonod volt, én pedig aggódni kezdtem, és belenéztem! Belegondoltál abba, hogy mi lesz, ha valaki meglátott? Tele lesz vele a média! - szidott le, mire én dühösen felcsattantam.
- Senki sem látott meg, de ha mégis így lenne, senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinálok. Sebastiannal barátok vagyunk, és semmi okod arra, hogy ebbe beleüsd az orrod! - teremtettem le Vandát, de ahogy kimondtam, már meg is bántam, hiszen csak aggódott értem.
- Rendben, többé nem avatkozom bele a dolgaidba! - felelte sértetten, és már ott is hagyott.

Szívem szerint azonnal utána siettem volna, hogy bocsánatot kérjek, de már nem volt rá lehetőségem, mert Sebastiannal indulnunk kellett a pilótaparádéra. Egy nagy, nyitott platójú kamionon vittek minket körbe a pályán, hogy integessünk a versenyre kilátogató rajongóknak. A sajtó néhány képviselője is jelen volt, leginkább a korábbi világbajnokokat faggatták az új szezonban való esélyeikről, így kicsit elveszettnek éreztem magam, végül Nicóhoz csapódtam.

- Izgulsz? - fordult felém vigyorogva, miközben tovább integetett a nézőknek.
- Á, dehogy - feleltem a szemeimet forgatva, de a jó kedve egy kicsit rám is átragadt.
- Nyugi, a lényeg, hogy engem ne üss ki a rajtnál! - húzott tovább Nico, mire én egy nem túl kedves kifejezéssel válaszoltam, de elfogadtam a baráti ölelését.
- Hát igen, engem is az idegesít, hogy nem figyelhetek teljesen előre így, hogy pont mögülem indul ez a tapasztalatlan kis csitri, még a végén tönkreteszi a versenyem - szólt közbe nagyképűen a kedvenc spanyolom, sajnos korábban nem vettem észre, hogy a közelünkben van.
- Én a helyedben amiatt aggódnék, hogy nehogy már az első versenyén megelőzzön! - vett a védelmébe a második számú kedvenc németem, és már vissza is fordított a rajongók felé.

Igaza volt, bőven elég volt a saját aggodalmaimmal megküzdenem, nem hiányzott, hogy még Alonso is elbizonytalanítson. A parádé után mindenki visszatért a saját boxába, ahol egy könnyű ebéd után megkezdtük a felkészülést a futamra. Innentől kezdve az események igazán felpörögtem, tulajdonképpen már csak akkor maradtam magamra, amikor az utolsó másodpercek választottak el a felvezető körre való elindulástól, és a szerelők elhagyták a pályát. Akkor viszont igazán magamra maradtam, és egy pillanatra talán kétségbe is estem, de elég volt rápillantanom az előttem levő Ferrarira, és máris újra feltüzeltem magam. A felvezető kör végül simán lezajlott, az igazi próbatétel azonban még hátra volt. Minden idegszálammal a rajtra összpontosítottam, de azt hiszem, túlságosan bennem volt a félsz, hogy rajtbalesetet okozok, így túlságosan visszafogtam magam. Szerencsére így sem sikerült rosszul a rajtom, a pozíciómat sikerült megtartanom, de előrébb már nem jutottam.

A futamra végül mindenki a két kiállásos taktikát választotta, így a taktika csupán abban tért el, ki mikor hajtotta végre a cseréit. Sajnos nekünk kevésbé jött be, Kimi csak még jobban elhúzott előlem, Seb pedig még rosszabbul járt, ugyanis Lewis az első csere után tovább tudott kinn maradni nála, így a második után elé került vissza a pályán, és a frissebb gumikkal hamar behozhatatlan előnyt autózott ki. Innentől kezdve már nem volt lehetőségünk beleszólni a pályán történtekre, szinte kívülállóként néztük végi, ahogy Kimi egy ügyes manőverrel megelőzte Alonsót. Sajnos a Ferraris nem lassult le eléggé a gumijai miatt, és az enyémek sem voltak már olyan állapotban, hogy bátran hajszolhassam őt, így már kezdtem beletörődni abba, hogy a hatodik helyen zárom a futamot. Végül a javítást sem magamnak köszönhettem, néhány körrel a vége előtt Nico motorja elfüstölt, így kénytelen volt feladni a versenyt. A leintés után vegyes érzelmekkel hajtottam be a boxba. Örültem annak, hogy semmilyen hibát nem követtem el, de bosszantott, hogy esélyem sem volt arra, hogy egy összecsapásban bizonyítsam a rátermettségemet.

Sebastian sem volt kifejezetten boldog, csak a dobogón láttam őt, ahol udvariasan gratulált Lewis-nak és Kiminek, de látszott rajta, hogy bosszantja, hogy nem a megszokott fölényével indíthatta a szezont. Mivel tudtam, hogy interjúk sora várt még rá, úgy döntöttem, hogy mielőtt kielemezzük a futamot, még meg kell próbálnom egy másik barátommal is beszélgetni. A csapattagok korántsem tűntek olyan csalódottnak, mint mi, a pilóták, pacsikat, öleléseket osztva vágtak bele, hogy elpakoljanak mindent a boxban. Nehéz volt köztök haladni, mert mindannyian gratuláltak, és bár nagyon jól esett a bátorításuk, türelmetlenül vártam, hogy megtaláljam azt, akit kerestem.

Végre nagy nehezen átverekedtem magam a étkezőnkbe, ahol végre az egyik pultnál megpillantottam Vandát. Kicsit félve indultam felé, de ő megelőzött, mosolyogva sietett elém, és a nyakamba ugrott.
- Jajj, Liz, annyira ügyes voltál! - lelkendezett, én pedig csodálkozva pislogtam rá.
- Azt hittem, haragszol rám - értetlenkedtem.
- Hát, egy kicsit tényleg haragudtam, de igazából csak azért, mert aggódok érted. Emlékezz vissza, hogy ki voltál akadva, amikor összeboronáltak Kimivel. Képzeld el mi lenne, ha rólad és Sebről kezdenének cikkezni - mondta kicsit elkomorodva.
- Tudom, de szükségem van rá - vallottam be Vandának azt, amit tulajdonképpen eddig még magamnak sem ismertem be. - Ő tudja a legjobban, hogy min megyek keresztül, és valahogy mindig eléri, hogy megnyugodjak.
- Én is látom, hogy nagyon szoros köztetek a kapcsolat. De vigyázz, hogy ne kezdjenek el bonyolódni a dolgok... Na de nézd csak, emlegetett szamár! - mutatott a hátam mögé, a pillantását követve pedig már én is láttam az érkező csapattársamat.

- Na mi az Törpilla, megvannak az első pontok? - mosolygott rám kicsit fáradtan. Mostanra mindkettőnkben enyhült egy kicsit a csalódottság, és legalább valamennyire tudtunk örülni a megszerzett helyezéseknek.
- Azért jobb lett volna, ha elhúzhatok egy csúnya piros kocsi mellett! - feleltem, de már én is nevettem magunkon.
- Nyugi, egy hét múlva Malajziában újra meglesz rá a lehetőség... - kacsintott rám, és már húzott is maga után, hogy csatlakozzunk a bulizó csapattársainkhoz...

11. fejezet

Az utolsó, délelőtti edzésre igyekezve akaratlanul is újra és újra eszembe jutott a barcelonai kicsúszásom. Szabályosan rettegtem attól, hogy most is megismétlem majd a produkciót, és ez a félelem sajnos a teljesítményemre is hatással volt. Laikus szemmel nézve persze nem lehetett hibát találni a munkámban, semmilyen látványos bakit nem követtem el, de a csapat tudta, és én is, hogy túlságosan óvatos voltam, nem hoztam ki a kocsiból a 100 %-ot. 

Szerencsére a főnökeim nem nehezteltek emiatt, inkább megnyugtatni és lelkesíteni próbáltak, hogy az időmérőre már sikerüljön összeszednem magam. Végül a versenymérnököm higgadtsága érte el nálam a kívánt hatást, nem pátyolgatott, nem próbált feltüzelni, egyszerűen nyugodtan és határozottan beszélte át velem a stratégiát, és a nyugodtsága legalább részben rám is átragadt.

A terv nagyon egyszerű volt, a Q1-ben és a Q2-ben csupán annyi volt a dolgom, hogy stabil teljesítményt nyújtva továbbjussak, senki nem várta tőlem, hogy már itt megmutassak mindent, amit tudok, nyugodtan tartalékolhattam az energiáimat a Q3-ra. A kocsi remekül működött, semmi panaszom nem lehetett rá, így nem volt kérdés, hogy bármi történhet, az első 10-be be fogok kerülni. Az utolsó etap előtti percekben azonban már a mi boxunkban is felpezsdült az élet. Azt hiszem, még soha életemben nem izgultam annyira, mint az utolsó néhány másodpercben, mielőtt végre elindultam, hogy teljesítsem az első, tétre menő köröket. Az első próbálkozás azonban még csak tapogatózás volt, az új gumikat még fel sem tettük, de olyan szempontból sokat segített, hogy a feszültség egy részét levezethettem közben. A taktikánk az volt, hogy a többieknél valamivel korábban teljesítem az igazi gyorskört, így kerülve el az esetleges nagyobb forgalmat, így aztán amint megkaptam az új gumikat, indultam is vissza a pályára. Chris már csak a felvezető kör elején beszélt hozzám, utána hagyta, hogy teljesen az autóra és az előttem álló kihívásra koncentráljak.

Szerencsére a koncentrációmmal nem volt probléma, a gyors kör alatt sikerült elnyomnom magamban az idegességet, nem gondoltam a múltkori kicsúszásra, és arra sem, hogy ha nem teljesítek jól, milyen kritikákat kell hallgatnom. Egyszerűen csak hagytam, hogy az ösztöneim irányítsanak, hiszen a szabadedzéseken már volt alkalmam kiismerni a pályát, reflexből tudtam, mikor mire kell figyelnem rajta. Ebből a felfokozott állapotból csak a levezető kör végére sikerült kiszakadnom, az izgalmak azonban még nem értek véget, a boxban ácsorogva vártam, hogy leteljenek az utolsó percek, és kiderüljön, mire volt elég a teljesítményem. A végeredmény végülis felemásan hatott rám, nem hoztam szégyent a csapatra, és nagyon örültem Sebastian sikerének, de továbbra is nehezen szoktam meg, hogy az elmúlt évekkel ellentétben nem látom a nevem az elsők között. Az első sorból ugyanis Sebastian mellett Lewis indulhatott, őket követte Nico és Alonso. Így én csak a harmadik sorból várhattam a rajtot, ráadásul alig öt századmásodperccel Kimi is befurakodott elém. Csupán az vigasztalt, hogy az élmezőny igazán szoros volt, Sebastian is alig két tizeddel előzött meg, Alonso pedig kevesebb, mint egy tizedmásodperccel volt gyorsabb nálam.


A boxban persze azonnal megkezdődött az ünneplés, Sebastiannak ugyan interjúra kellett sietnie, de a szerelők velem is beérték, ráadásul Vanda is odafurakodott hozzám, hogy alaposan megölelgessen.
- Az a szemét megelőzött! - morogtam a barátnőmnek, ő pedig azonnal tudta, hogy a spanyol ferrarisra célzok.
- Ne foglalkozz vele, majd a futamon megelőzöd! - próbált lelkesíteni, és a jókedve rám is átragadt.

Végül Sebastiant is visszakapta a csapat, így volt alkalmam gratulálni neki, mielőtt különvonultunk volna a versenymérnökeinkkel a másnapi stratégiáról beszélni. Utána várt még rám egy alapos átgyúrás a csapat masszőrénél, egy, az én ízlésemnek túlságosan egészséges vacsora, és már indultunk is vissza a hotelbe. Szívesen töltöttem volna barátnős beszélgetéssel az estét, Vanda azonban ismét előszedte a szigorúbb énjét, és korán ágyba parancsolt - bár ennek az is lehetett az oka, hogy az egész napos munka után ő is elég fáradt volt.

Próbáltam szófogadó lenni, és én is éreztem, hogy fáradt vagyok, de egyszerűen hiába forgolódtam az ágyban, nem tudtam elaludni. A tévét nem akartam bekapcsolni, mert nem szerettem volna felébreszteni Vandát, így unalmamban a telefonomat kezdtem nyomkodni. A futam miatti idegesség azonban lehetetlenné tette, hogy valamelyik buta játék elterelje a figyelmem, ezért egy hirtelen ötlet hatására egy SMS-t kezdtem pötyögni.
Alszol?
Mielőtt elküldtem volna, egy pillanatig hezitáltam, de úgy voltam vele, hogy ha már lefeküdt aludni, biztos lehalkította a telefonját. Miután egy-két percig nem érkezett válasz, már elkönyveltem magamban, hogy a csapattársam már az igazak álmát alussza, de egyszer csak megrezzent a telefonom.
Nem, épp zuhanyoztam. Be vagy tojva a futam miatt, mi? :P

Elsőre nem értettem, honnan találta ki az egyszavas üzenetemből, hogy mi jár a fejemben, de rájöttem, hogy valószínűleg minden pilóta így érez az első nagy versenye előtt, és Seb még nem olyan öreg, hogy ne emlékezne erre az érzésre.
Egy kicsit... Vanda meg már alszik, így nincs kinek nyafognom.
Soha nem szerettem magam gyengének mutatni, de az elmúlt időszakban rájöttem, hogy a csapattársam pont az az ember, aki előtt nem kell megjátszanom magam, és aki valamilyen csoda folytán ráérez arra, mikor mivel lehet megnyugtatni. Az első futamom előtti estén pedig pont nyugalomra lett volna szükségem.
Gyere át.
Nem akarlak zavarni - válaszoltam végül bizonytalanul, mert nem tudtam eldönteni, hogy komolyan gondolja-e a meghívást, vagy csak viccel.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én utálok pötyögni. Ha pedig én megyek át zajongani, Vanda holnap hashajtót tesz az ebédembe.

Seb érvelése végül megnevettetett és meg is győzött, így úgy, ahogy voltam, lábujjhegyen kiosontam a folyosóra, és hamarosan már a csapattársam szobájának ajtaja előtt álltam, végül óvatosan kopogtattam. Azt hiszem, tényleg várt engem, mert szinte azonnal kinyitotta az ajtót és beengedett.
- Cuki a pizsid - vigyorgott rám, én pedig rövid ideje tartó barátságunk alatt már sokadszor nyújtottam rá ki a nyelvem.
- Nem mindenki akarja állandóan a Red Bullos cuccokat hordani - Na jó, ez nem volt igaz, a szivecskés pizsamám helyett én is szívesebben viseltem volna most egy ilyen menő pólót, mint amiben Seb feszített. Gondolatban már fel is jegyeztem, hogy ezt mindenképpen meg kell említenem Katie-nek, ő biztosan tud nekem is szerezni.

- Szóval még a nyuszik sem hoztak álmot a szemedre? - kérdezte Seb, én pedig szomorúan megráztam a fejem. - Nyugi, mindenki izgul az első futama előtt. De ne felejtsd el, hogy bármi is lesz holnap, még nem jön el a világvége. Ha jól szerepelsz, későbbi futamokon még ugyanúgy lehet gond, ha pedig holnap lesz valami baj, még bőven lesz lehetőséged javítani. Szóval felesleges rágörcsölni erre az "első futam" dologra.

Bár az aggódásom nem múlt el teljesen, a Sebbel való beszélgetés egy kicsit enyhített rajta, és amíg rá figyeltem, nem az járt az agyamban, hogy mennyi hibát elkövethetek holnap, úgyhogy a kanapéján ücsörögve nem is tűnt olyan félelmetesnek a rám váró feladat.
- Meg fogsz fázni - simított végig hirtelen a karomon, én azonban csak ekkor vettem észre, hogy tiszta libabőr vagyok. Hiába volt nyári időszak, estére azért így is lehűlt az idő. Így aztán áthelyeztük a székhelyünket Seb ágyába, és ott folytattuk a beszélgetést.

Azt hiszem, szíve szerint kinyírt volna, de azért türelmesen mesélte a tapasztalatait a melbourne-i pályával kapcsolatban, engem pedig teljesen megnyugtatott az, ahogy a hangjára figyeltem.
- Hé, te nem is figyelsz, már félig alszol! - Félálomban még érzékeltem, hogy Seb látszólag bosszankodik, de közben nevet rajtam, ezután azonban már sikerült mély álomba zuhannom.