24. fejezet

24. fejezet

A következő napok már nyugodtabban teltek el, Philnek kifejezetten jót tett, hogy nem kellett tovább várnia rám, újra az a figyelmes, romantikus srác volt, akinek megismertem. Napközben élveztük a korai tavaszt, sétálgattunk a városban, közösen edzettünk és a legmenőbb éttermekben kajáltunk. Az éjszakák már kevesebb örömet tartogattak: az első alkalomhoz képest persze érzékeltem némi javulást, és a hét vége felé már nem okozott különösebb fájdalmat az együttlétünk, de sajnos az élvezettől még messze voltam. Az ágyban Phil messze nem volt olyan figyelmes, mint napközben, hiányzott belőle a gyengédség, a mozdulatai kifejezetten durvák és követelődzők voltak. Néha próbáltam lassítani a tempón, de ilyenkor csak rövid ideig alkalmazkodott az én igényeimhez.
Emiatt aztán nem is bántam annyira, hogy közeledett a hazautazásom időpontja, már nagyon rám fért a pihenés. Az utolsó esténken úgy döntöttünk, inkább házhoz rendeljük a vacsoránkat, így a spagettinket a tévé előtt ülve fogyasztottuk el. A nyugodt hangulatot a telefonom zavarta meg, a kijelzőre pillantva ijedten vettem észre, hogy Seb keres, ezért gyorsan kinyomtam, és visszadobtam a mobilt az asztalra.
- Ki volt az? - kérdezte Phil, én pedig magamban imádkoztam, hogy az arcom ne legyen olyan vörös, mint amilyennek éreztem.
- Nem fontos - vágtam rá, de mivel ideges arckifejezéssel nézett továbbra is, folytattam - Csak Seb volt, de nem akarom, hogy megzavarja az esténket... - ahogy ezt kimondtam, a telefon újra csörögni kezdett.
Ingerülten nyomtam ki újra, és éreztem, hogy a különös viselkedésem Philnek is feltűnt.
- Mit akar tőled ez a gyökér? - kérdezte dühösen, és közben a telefonomat bámulta. - Honnan tudja a számod?
- Phil, csapattársak vagyunk, néha szoktunk beszélni - próbáltam csillapítani, de úgy tűnt, ez nem igazán jött be. - Lehet, hogy csak arra kíváncsi, hogy jutok majd el Spanyolországba, néha Kimi gépével együtt szoktunk utazni.
- Elegem van abból, hogy folyton velük lógsz... ki tudja, mit csináltok a hátam mögött. Nem vagyok hülye, észrevettem, hogy Vettel folyton téged bámul, és amikor csak teheti, nyilvánosan ölelget - dühöngött tovább, és a helyzeten az sem segített, hogy a telefonom pittyegni kezdett, mert sms-em érkezett.
Rémülten kaptam utána, de ahogy megnyitottam, Phil ki is vette a kezemből.
"Liz, ne csináld már, beszélnünk kell! S."
Hálát adtam az égnek, amiért semmi félreérthetőt - vagy inkább egyértelműt - nem írt bele, de az örömöm nem tartott sokáig, Phil ugyanis a füléhez emelte a telefont, és nem kellett sokat találgatnom, hogy kit hívhat.
"Végre észhez tértél..." - hallatszott ki a telefonból Seb lelkes hangja, Phil azonban közbevágott.
- Na idefigyelj, te gyökér! Szállj le a csajomról, különben a szart is kiverem belőled! - ordította a telefonba, majd indulatosan a földhöz vágta, és a szeretett készülékem a darabjaira esett.
- Phil, megőrültél? - kiáltottam rá, de az arckifejezését látva megrémültem. - Ne csináld ezt, kérlek, bízz bennem! Sebastiannal csak barátok vagyunk... - mondtam sírva, és amikor láttam, hogy már valamivel nyugodtabb, közelebb léptem hozzá, és félénken átöleltem.
- Én benne nem bízok! - folytatta dühösen, de ő is magához szorított. - Te csak az enyém vagy, ezt jegyezd meg! Mostantól kezdve igenis veled megyek a versenyekre, és ha csak egy ujjal is hozzád ér ez a nyomorék, én eltöröm a karját!
Inkább nem ellenkeztem vele, csak próbáltam megnyugtatni, ezért hagytam, hogy vadul csókolgatni, majd vetkőztetni kezdjen. Az eddigi minimális figyelmességnek most nyoma sem volt, durván tett a magáévá, egy pillanatig sem törődött a fájdalmas nyögéseimmel, kiáltásaimmal. De a szex legalább lecsillapította, és mikor reggel felkeltünk, úgy csinált, mintha semmi nem történt volna.
A zuhany alatt állva rémülten vettem észre, hogy a testem tele van kisebb-nagyobb véraláfutásokkal, és csak az az egy tény vigasztalt, hogy mind olyan helyen volt, amit a ruháimmal el tudtam takarni. Szerencsére a telefonom is megúszta az előző estét, csupán össze kellett rakni, de bekapcsolni csak akkor mertem, amikor már Philtől elbúcsúzva megkezdtem a becsekkolást a repülőtéren. Jól döntöttem, mert több sms is várt, és természetesen mind Sebtől érkezett.
"Liz, jól vagy? Sajnálom, én nem tudtam, hogy hozzányúl a telefonodhoz!"
"Bántott téged? Írd meg, hogy hol vagytok, és azonnal indulok érted!"
"Kérlek, válaszolj, aggódom érted! Csak annyit írj, hogy jól vagy, és ígérem, békén hagylak!"
Nagyot sóhajtva dőltem hátra az ülésben, és végül némi gondolkodás után válaszoltam neki, mert féltem, hogy előbb-utóbb a nagy aggodalmában másokkal is megosztja a történteket.
"Semmi bajom, de kérlek, hagyj békén!"

***

Jó volt újra kettesben lenni apával, szerencsére a történtekből semmit nem vett észre rajtam, igyekeztem mindig jókedvűnek mutatkozni. Phillel többször is beszéltünk telefonon, és nem hozta szóba se az utolsó esténket, se Sebastiant. A csapattársam tiszteletben tartotta a kérésemet, és nem keresett többé, csak Vandától kaptam egy érdekes hívást rögtön az első otthon töltött napomon.
- Veled meg mi a fene történt? - kiabált velem a telefonon keresztül.
- Hogy érted? - kérdeztem csodálkozva, persze a szívem mélyén azért sejtettem, hogy miről lehet szó.
- Az idióta csapattársad tegnap késő este azzal hívott fel, hogy tudom-e, hogy hol vagy? A részletekbe persze nem avatott be, de annyit leszűrtem, hogy valami miatt nagyon aggódott érted. Aztán persze téged hiába hívtalak, egész éjjel ki voltál kapcsolva - hadarta dühösen, én pedig éreztem, hogy ő is aggódott értem.
- Sajnálom, ez egy hosszú sztori, de tényleg nincs semmi baj. Volt egy kis félreértés, de már minden rendben, itthon vagyok apuval.
- Oké - felelte, és ki is nyomta a telefont.
Furcsa volt, hogy ennyivel lezárta az ügyet, de végül nem agyaltam tovább, inkább visszafeküdtem az ágyamra a tankönyveim közé. Körülbelül fél óra telt el, amikor hirtelen kivágódott a szobám ajtaja, és Vanda rontott be rajta.
- Hé, hogy kerülsz ide? - kérdeztem rémülten.
- Azt mondtad, hosszú sztori... Te jó ég, hogy nézel ki? - kiabált újra, és elkapta a karom.
Hát igen, mivel apa soha nem jön be kopogás nélkül, a hirtelen jött tavaszi melegben nem tartottam fontosnak, hogy eltakarjam magam, a sasszemű barátnőm pedig azonnal kiszúrta a véraláfutásokat és kék-zöld foltokat.
- Ezt Phil csinálta veled? Miért nem szóltál, hogy baj van? - faggatott aggodalmaskodva, én pedig nem győztem csitítani, nehogy apa is meghallja.
- Nyugi, nincsen semmi gáz, Phil nem bántott! Egyszerűen érzékenyebb a bőröm, minden azonnal meglátszik rajta, Phil pedig egy kicsit vad az ágyban. De semmi olyan nem történt, amit én ne akartam volna - mentegetőztem gyorsan, de Vanda továbbra is kétkedve nézett rám.
- Az ilyen tapasztalatlan kislányok száz százalék, hogy nem élvezik az ilyen szexet. Ha valami nem jó, nem okoz örömet, azt meg kell mondanod Philnek. Bár ezeket a foltokat látva nehezen tudom elképzelni, hogy ez a barom képes bármilyen gyengédségre - folytatta dühösen, de legalább úgy tűnt, hogy már nem hiszi azt, hogy a barátom bántott engem. - És mi volt ez az egész Sebbel? Miért volt kikapcsolva a telefonod?
- Elkezdett hívogatni, Phil pedig féltékeny lett, ezért jobbnak láttam kikapcsolni a telefont - foglaltam össze röviden, de ez nem volt neki elég.
- Máskor is szoktatok telefonon beszélni, most mi változott?

Sajnos ilyenek a barátnők, nehéz előttük titkolózni, átverni őket. Már azzal, hogy nem feleltem azonnal, beismertem, hogy történt valami. Ezután pedig jobbnak láttam, ha őszinte leszek hozzá. Elmeséltem neki a bahreini csókunkat, Vanda azonban meglepő módon nem akadt ki rajta.
- Nem gondolod, hogy jelent valamit, hogy már másodszor csókolóztatok? - kérdezte nyugodt hangon.
- De, azt, hogy én vagyok a világon a legrémesebb barátnő! - fakadtam ki szomorúan, ő azonban a fejét rázta.
- Nem, én inkább arra gondoltam, hogy több van köztetek, mint barátság - magyarázta, én azonban azonnal tiltakozni kezdtem.
- Nem, nekem ott van Phil!
- És ha nem lenne Phil?
- De van! És ha nem lenne, Sebbel akkor is csapattársak vagyunk, nem lehet köztünk semmi! - vágtam rá, és innentől kezdve lezártnak tekintettem a témát.

***

A rám váró vizsgáknak végül kifejezetten örültem, a tanulás teljesen elterelte a figyelmemet a zűrös magánéletemről és az újabb futam miatti aggódástól. A csapat szerencsére megértő volt, így nem kellett már szerdán, rögtön az érettségi után Spanyolországba repülnöm, csak csütörtökön csatlakoztam hozzájuk. A sors ráadásul kegyes volt hozzám, Philnek a hétvégén részt kellett vennie egy tornán, így csak vasárnap, a futamra és az azt követő szülinapi bulimra tudott utánam repülni.
A buliból igazából már előre elegem lett, Nico egész hétvégén azzal traktált, hogy mennyire szuper lesz, és mennyiféle piával készül az estére. Engem egyelőre jobban lekötött, hogy jól szerepeljek, ez a kívánságom bejött, ugyanis az időmérőn a negyedik helyen zártam, így minden adott volt ahhoz, hogy a másnapi szülinapom tökéletes legyen...


Ez lett volna tehát az idei utolsó rész, de reményeim szerint 2014 első perceiben már jön is a folytatás! :)
Akik bulizni mennek, azoknak jó szórakozást, akik pedig inkább pihenéssel töltik az időt, azoknak pedig nyugis évzárást! :)

"Szilveszteri menetrend"

Sziasztok!

Ahogy ígértem, a következő 24 órában két fejezet is vár Rátok. :) Mindkét rész készen áll és alig várja, hogy elolvassátok őket! :) Ha az ütemezés beállítása jól sikerült, és az oldal működésével sem lesz gond, akkor az elsőt déli 12:01-kor olvashatjátok, míg a második éjfél után 1 perccel válik elérhetővé.
Utóbbi egy elég nagy mérföldkő a történetben - bár nincs meg az egész sztori minden egyes apró részlettel, és változtatások eddig is voltak, de az eredeti koncepció alapján kb. most jutunk el a feléhez. (Azért remélem, hogy ezt nem úgy élitek meg, hogy "Úristen, még ilyen sok hátra van ebből a borzalomból?!" :D)

A két fejezeten kívül még egy extra meglepetést is tartogatok, azzal viszont már megvárom azokat, akiknek sokáig húzódik a szilveszteri bulizás és az azt követő pihenés, így 1-jén, valamikor este 6 óra környékén lesz még érdemes visszakukkantani az oldalra! :)

Mindenkinek jó bulizást/pihenést/tanulást-munkát Szilveszterre - remélem, az utóbbi csak keveseket érint! :)

Orsi

Kedves Olvasóim!

Először is köszönöm a türelmeteket, sajnos a vártnál később tudtam hozni ezt a részt, de ennek az volt a legfőbb oka, hogy szerettem volna, hogy a két ünnep közötti időszakra minél kevesebb tennivalóm maradjon! Ez nagyjából sikerült is, így örömmel jelentem, hogy a folytatás, a következő két fejezet december 31-én, illetve január 1-jén érkezik!
Addig is jó pihenést mindenkinek!

Orsi

23. fejezet

Hiába telt el kevesebb, mint két hét, mégis úgy éreztem, mintha ezer éve nem jártam volna otthon. Phil már a repülőtéren várt - az ő gépe egy kicsit korábban érkezett, így együtt indulhattunk el apához. Úgy tűnt, ő is kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy barátom van, és bár puszipajtások nem lettek, sokkal természetesebben, barátságosabban viselkedett vele. Vagyis minden adott lett volna ahhoz, hogy nyugodtan kipihenhessem magam a szeretteim körében, a Sebbel való csók miatt szörnyű lelkiismeretfurdalásom volt. Azt hiszem, tudat alatt ezt a hibámat próbáltam kompenzálni azzal, hogy igyekeztem a lehető legjobb barátnő lenni. Minden időmet Phillel töltöttem, lelkesen hallgattam a történeteit a korábbi meccseiről, és a tanulásra fordított időt pedig a minimálisra csökkentettem. Persze nem fordíthattam hátat végleg a tankönyveknek, hiszen két hét múlva vártak rám az írásbeli érettségik. Mielőtt eljöttem volna Bahreinből, többen is szerencsét kívántak - akik a legközelebb álltak hozzám, tudták, hogy milyen megpróbáltatások elé nézek közvetlenül a spanyol futam előtt, és a srácok is inkább csak kedvesen viccelődtek miatta.
A versenyzéssel járó életmódnak megvolt az a nagy előnye, hogy angolul már anyanyelvi szinten beszéltem, és a némettel is egész jó boldogultam, így a nyelvvizsgáknak köszönhetően csak a magyar-matek-töri vizsgák vártak rám. Phil is megértő volt, így amíg én magoltam, apával töltötte az időt, leginkább meccseket néztek, de amennyire hallottam, beszélgettek is.
Napközben tehát semmi gond nem volt, az éjszakák azonban már problémásabbak voltak. Apa kissé zavartan vette tudomásul, hogy Phil most már az én szobámba költözött be, de végül nem szólt semmit. Lefekvés után azonban Phil többször is próbálkozott, de szerencsére nagyobb viták nélkül sikerült átvészelnünk a hetet.
- Ne csináld már - sóhajtotta csalódottan, miután arrébb toltam azt a kezét, amivel a bugyimat próbálta lehúzni. - Apád semmit sem fog hallani, már amúgy is rég alszik...
- Tudom, de ha felébredne, és lebuknánk, az olyan kínos lenne - ismételtem el már a héten sokadszor.
- Akkor sem lehetne semmi kifogása ellene... - győzködött tovább, miközben folyamatosan csókolgatott.
- De engem zavarna, és biztosan nem tudnék ellazulni úgy, hogy tudom, hogy itt van a házban - hárítottam tovább. - Kérlek, bírd még ki, ez az utolsó esténk itthon - Persze ahogy, ezt kimondtam, rögtön megbántam.
- Azt mondod, hogy akkor holnap végre bátran próbálkozhatok? - vigyorodott el, és közben újra végigsimított a testemen.
Mielőtt bármit mondhattam volna, eszembe jutott, amit a hétvégén Sebbel tettem. Miközben a barátom otthonról izgult értem, és türelmesen várt rám, én szemét módon egy másik sráccal csókolóztam. Pedig Phil mindig kedves és gyengéd volt velem, és ő legalább egyértelművé tette, hogy engem akar.
- Igen. Holnap végre kettesben leszünk - mosolyodtam el végül kényszeredetten, mire újra megcsókolt.

***

A másnapi készülődés kissé hektikusra sikeredett, egész nap olyan voltam, mintha nem Monacóba, hanem a fogorvoshoz készültem volna. A gyávább énem legszívesebben apuval maradt volna, és a plüssállatai között töltötte volna az éjszakát, de végül összeszedtem magam. A gépünk csak késő délután indult Monacóba, de még így is alig sikerült elérnünk. Az izgatottságtól aludni sem tudtam, és a helyzeten az sem segített, hogy Phil többször is végigsimított a combomon. Miután megérkeztünk, csak gyorsan lepakoltuk a cuccunkat, átöltöztünk, és már indultunk is az egyik közeli étterembe.
Phil már korábban megszervezte ezt az estét, néhány barátjának szeretett volna bemutatni, így velük vacsoráztunk. Eleinte nehezen oldódtam fel a társaságban, elég zajosak voltak, ráadásul rajtam kívül csak egy-két lány volt, és ők is elég ellenségesen méregettek. Phil is eléggé magamra hagyott, nagyon belemélyedt a beszélgetésbe a körülöttünk levő srácokkal, így én leginkább csendben ücsörögve hallgattam őket.
- Lizzie, indulhatunk? - szakította meg végül a bambulásomat, mire én ijedten összerezzentem. Ahogy a jelenlétemmel, úgy a távozásommal sem igazán foglalkozott a társaság, a lányok még a köszönésemet sem viszonozták, de nem igazán törődtem ezzel, jobban lekötött a rám váró éjszaka gondolata.
Nem voltam már szűz, de túlzottan tapasztaltnak sem éreztem magam. Egész eddig egyetlen sráccal voltam csak, és vele is csak néhány alkalommal történt meg a dolog, így eléggé izgultam, milyen lesz majd Phillel. Bíztam benne, hogy az ő szenvedélye majd rám is átragad, és nem okozok majd neki csalódást.

Mikor visszaértünk a lakásába, hirtelen magához húzott, és egy hosszú csókot váltottunk. A keze néhány pillanat múlva már a ruhám alatt volt, de én ismét elhúzódtam tőle.
- Nem baj, ha előbb gyorsan lezuhanyzom? Elég kimerítő volt a repülés, meg az este, jó lenne kicsit felfrissülni - magyarázkodtam zavartan, ő azonban elvigyorodott.
- Oké, tudod merre van a fürdő - felelte végül, de mielőtt otthagytam volna, még utánam szólt. - Szívesen bekéredzkednék melléd a zuhany alá, de tartok tőle, hogy ismét elutasításban lenne részem.
- Így van, de utána már csak a tied vagyok - válaszoltam, és próbáltam lazának tűnni, de irtó gáznak és nyálasnak éreztem, amit mondtam.
A zuhany után szomorúan vettem észre, hogy Phil nem élt a lakás azon előnyével, hogy két fürdőszoba is tartozott hozzá, ő ugyanabban a ruhában, és a társaság miatt kissé cigiszagúan várt rám, kezében két pohár pezsgővel.
Zavartan kortyoltam bele az enyémbe, ő azonban egyszerre megitta az egészet, és türelmetlenül vette ki a kezemből a poharat. Elpirulva álltam előtte, miközben minden porcikámat végigmérte, egy pillanatra még az is eszembe jutott, hogy talán nem tetszem neki. Többek között emiatt is húzódott sokáig az otthoni csomagolás, fogalmam sem volt arról, mit hozhatnék magammal "aludni". Leginkább a laza pólókra, egyszerű pamut nadrágokra szokott esni a választásom, de nem voltam benne biztos, hogy Phil azokat most értékelné. Választhattam volna egy tűzpiros csipkecsodát harisnyakötővel, amivel még a barátnőim leptek meg poénból, de nevetségesnek éreztem volna magam benne, nem pedig szexinek. Végül a kezembe akadt ez az egyszerű, fehér kis hálóing, amit ugyan magamnak vettem, de teljesen el is feledkeztem volna. Nem volt túl kihívó, de a madeira csipkének köszönhetően nőies volt, ráadásul a combom közepéig ért, így se túl kihívónak, se túl öregasszonyosnak nem nevezhettem.
Most azonban mégsem tudtam, hogy jó választás volt-e, mert Phil továbbra is csak bámult, én pedig képtelen voltam kiolvasni a szemeiből, hogy mire gondol.
- Elképesztő vagy - törte meg végül a csendet a barátom, és újra közelebb lépett hozzám. - Még szerencse, hogy eddig nem hoztad ezt a szexi formád, mert akkor biztos nem tudtál volna leállítani - nevetett rám, és az ajkai azonnal az enyémekre tapadtak.
Tiltakozásra már nem volt lehetőség, ettől a pillanattól kezdve ő irányított, én pedig engedelmeskedtem neki. Heves mozdulatokkal kapott fel, és vitt el az ágyig, ahol azonnal rám feküdt. Az előbb és az étteremben elfogyasztott pezsgő miatt eléggé pia szaga volt, és persze az is újfent bebizonyosodott, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban: ahogy az egész testével rám nehezedett, szinte moccanni sem bírtam alatta.
Minden olyan gyorsan történt, én pedig képtelen voltam tartani ezt az iramot. Az egyik pillanatban a mellemet harapdálta, de mire elkezdtem volna élvezni, már azzal foglalatoskodott, hogy a bugyimtól is megszabadítson. Szinte kötelességszerűen túrtam a hajába, és a fájdalmas nyögéseimet igyekeztem szenvedélyesnek álcázni, ő azonban vagy nem vette észre a csalást, vagy nem foglalkozott vele. Mikor belém hatolt, azt hittem, el fogok ájulni a fájdalomtól, és a feszítő érzés csak nagyon lassan kezdett enyhülni. Egyedül az adott erőt, hogy Phil egyértelműen élvezte az együttlétünket, ha észrevette volna a bénázásomat, azt hiszem, elsüllyedtem volna a föld alá. Őt azonban lekötötte a saját szenvedélye, ütemesen mozgott bennem, én meg csak vártam, hogy mikor lesz már vége.
- Hogy állsz? - nyögte két lökés között, én pedig ijedten rezzentem össze.
- Mindjárt... - sóhajtottam, és igyekeztem azt a látszatot kelteni, mintha az orgazmus kapujában lennék. Ennek hatására ő tovább gyorsított a tempón, én pedig tudtam, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy végre véget érjen ez az egész. Bár magamban megállapítottam, hogy pocsék színész lennék, úgy tűnt, ő mégis hitelesnek találta az élvezetemet, mert a nyögdécselésem és a hátam megfeszítése után pár másodperccel ő is elélvezett, majd újra a teljese súlyával rám nehezedett.
- Teljesen kikészítettél - nyögte végül - Ez szuper volt - mondta, majd legördült rólam.
- Igen, szuper - motyogtam, és gyorsan magamra húztam a hálóingemet. - Phil... - szólítottam meg félénken, de nem reagált.
Mikor ránéztem, rögtön láttam, hogy már el is aludt. Őszintén szólva nem is bántam, így legalább magamra maradhattam a gondolataimmal, és a kívül-belül sajgó porcikáimmal. Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön majd ez az este, de abban bíztam, hogy ennél jobban fog sikerülni, hogy én is élvezni fogom. Persze nem gondoltam, hogy minden elsőre klappolni fog, és még most is bíztam benne, idővel jobban össze tudunk csiszolódni, de most elég csalódott voltam. Hirtelen rám tört a magány, és jól esett volna, ha Phil magához ölel, de most csak a takaró maradt nekem, amit ölelve még sokáig nem jött álom a szememre...

22. fejezet

/Sebastian/

Hihetetlenül édes volt, ahogy kissé elpirulva, az ajkát beharapva ácsorgott, és zavartan kerülte a pillantásomat.
- Gyere be, egy pillanat, csak felkapok valamit - segítettem végül ki, bár motoszkált bennem a gondolat, hogy inkább megvárom, mi sül ki ebből.
Mikor pár perc múlva visszatértem a fürdőből, láttam rajta, hogy egy kicsit összeszedte magát, de amikor újra rám nézett, ismét elpirult.
- Mi van, elhagytad az összes felsőd? - próbált viccelődni, hogy enyhítse a zavarát, amiért most is csak egy farmert viseltem.
- Nem számítottam már vendégekre - feleltem végül. - Úgy terveztem, hogy kajálok, aztán korán lefekszem. De hogyhogy itt vagy? Azt hittem, Chris neked is pihenést írt elő.
- Beszélni szerettem volna... - látszott rajta, hogy nem tudja, hogyan vágjon bele, de aztán vett egy nagy levegőt, és rám zúdította, ami nyomasztotta. - Hiányzol... Napok óta kerülsz engem, alig beszélünk, pedig nekem szükségem lenne rád, és nem tudom, mit rontottam el - mondta el végül szomorúan.
- Nem rontottál el semmit - léptem oda hozzá, és a kezeimmel közrefogtam az arcát, így érve el, hogy végre rám nézzen. - Ne csináld, olyan vagy így, mint egy szomorú kis manó.
- Még mindig jobb, mint a Törpilla - nevetgélt kicsit zavartan, az arca még mindig piros volt, de nem húzódott el tőlem.
- Te is hiányoztál nekem... De amikor itt vagy, összekavarodik minden, és... - Nem tudtam, mit mondjak neki, hiszen még én sem voltam biztos abban, mit érzek iránta. Most viszont itt volt néhány centire tőlem, csodálkozva nézett rám a csillogó kék szemeivel, a meglepettségtől az ajkai is elnyíltak kissé, én pedig elveszítettem a maradék józan eszemet is.
A csókom váratlanul érte, és éreztem, ahogy a teste megfeszült, de ahogy átkaroltam, belesimult az ölelésembe, és a csókot is viszonozta. Úgy szorítottam magamhoz, mintha bármelyik pillanatban elveszíthettem volna, és nem emlékeztem rá, hogy valaha is éreztem ilyet, mint ebben a néhány másodperc. Hirtelen azonban újra megfeszült, a következő pillanatban már el is húzódott tőlem, és mérgesen nézett rám.
- Seb, elment az eszed? - szólt rám dühösen. - Nagyon jól tudod, hogy barátom van! És különben is, ez az egész egy őrültség, csapattársak vagyunk!
Meg sem várta a válaszomat, dühösen elviharzott, én pedig tehetetlenül néztem csak utána.

/Liz/

Nehéz volt - na jó, nem is sikerült - lepleznem a zavaromat, és elszakítanom a pillantásomat a testéről. Önkéntelenül is felidéződött bennem az, amikor Malajziában megcsókolt, ahogy akkor magához szorított. Szerencsére mielőtt teljesen hülyének tűntem volna, amiért meg sem szólaltam, ő megtörte a csendet, és legalább néhány percre magamra hagyott, hogy rendezzem a gondolataimat.
Persze a gyorsan felhúzott farmer nem sokat segített, csak még férfiasabb volt tőle, de legalább végre meg tudtam szólalni. Az önkontrollom azonban teljesen elveszett, így egyszer csak azt vettem észre, hogy dől belőlem az, ami bánt. A következő pillanatban pedig már egészen közel álltunk egymáshoz, és be kellett vallanom magamnak, hogy az érintése igazán jól esett. Amikor pedig újra megcsókolt, a pillangók ismét elszabadultak a gyomromban, a szívem annyira dobogott, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Néhány pillanat erejéig teljesen megszűnt számomra a külvilág, ezért is volt igazán fájdalmas, amikor hirtelen kitisztult a fejem, nekem pedig szembe kellett néznem a valósággal. Egyszerre haragudtam rá és magamra is, de egyelőre könnyebb volt rá hárítanom a felelősséget. Tudtam, hogy helytelenül cselekedtem, egy másodpercig sem lett volna szabad engednem, hogy megcsókoljon, hiszen ott van Phil...
- Bárcsak ezt érezném akkor is, amikor ő csókol meg... - motyogtam magamnak, amikor már visszaértem a szobámba, majd ismét egy nyugtató zuhanyzás mellett döntöttem, és bár az éjszakát végig tudtam aludni, az álmaim miatt csak még jobban szégyelltem magam reggel.

- Jó reggelt - morogtam a csapatmegbeszélésen, és a lehető legmesszebb ültem Sebastiantól, ő azonban pofátlanul méregetett engem. Chris persze azonnal kiszúrta, hogy valami nincs velem rendben, így az értekezlet végén félre is hívott engem.
- Liz, jól vagy? - kérdezte, miközben úgy vizslatott, mintha röntgen szemei lennének.
- Persze, minden rendben lesz, csak kicsit izgulok - adtam végül kissé kitérő választ.
- Ne aggódj, az autó szuper, te pedig még inkább az vagy. Csak koncentrálj, és nem lehet semmi baj - próbált megnyugtatni a főnököm, én pedig igyekeztem jó képet vágni a dologhoz, így végre elengedett.
Sajnos nem kerülgethettem tovább Sebastiant, a pilótaparádéra már együtt kellett mennünk, de szerencsére nem maradtunk kettesben, most még Alonso jelenlétének is örültem. Ilyen nagy társaságban nem kellett attól félnem, hogy a csapattársam felhozza az előző nap történteket. Ennek ellenére zavartan ácsorogtam mellette, és bizonytalanul integettem a minket éljenző közönségnek, valaki azonban hirtelen nekem ugrott.
- Hát itt van a kiskorú, akit kerestem - vigyorgott rám Nico. - Azt csiripelte egy Phil nevű kismadár, hogy pont a következő futamon ünnepled a 18. szülinapodat!
- Így van - feleltem zavartan bólintva, mert nekem egyelőre bőven elég volt a mostani futamra koncentrálni, ráadásul Seb azonnal közelebb húzódott hozzánk, és fülelni kezdett.
- Remek, akkor készülj fel egy fergeteges ünneplésre, aminek során senki nem szólhat rád, ha iszol! - folytatta mercedeses versenytársam. - Ne izgulj, Sebbel gondoskodunk arról, hogy felejthetetlen legyen az a nap! - kacsintott, mire a csapattársam helyeslően bólogatott, de a mosolya nem sok jót ígért.

***

A futam végül közepesen sikerült, Seb ezt a győzelmet is behúzta, én pedig ott futottam be, ahonnan indultam: a hatodik helyen. Annak azért örültem, hogy a múltkori égést egy kicsit feledtetni tudtam azzal, hogy ma semmit nem rontottam el, bár nagyon villogni sem tudtam az eredménnyel. Mire az interjúk és a csapat versenyértékeléséről visszaértem a hotelba, már több nem fogadott hívásom is volt Philtől, így kissé aggódva visszahívtam őt. Persze tudtam, hogy csak a lelkiismeret furdalásom miatt félek, hiszen biztosan nem tudhatott a Sebbel történtekről, de azért így is a torkomban dobogott a szívem.
- Szia Kicsim, végre! Nagyon ügyes voltál - lelkendezett kedvesen, de nekem csak még nagyobb lett a bűntudatom. A beszélgetés további részében sem voltam túl bőbeszédű, így ő is kitalálta, hogy valami bajom van.
- Lizzie, valami gáz van? Olyan fura a hangod - faggatott aggódva.
- Dehogy, semmi baj... Csak nagyon fáradt vagyok... és hiányzol - nyögtem ki, miközben legszívesebben felpofoztam volna magam.
- Te is nekem, de holnap már látjuk egymást nálatok! Remélem, most már nem akarsz a vendégszobába száműzni! - nevetett Phil, én pedig igyekeztem vidámnak tettetni magam.
Mikor befejeztük a beszélgetést, fáradtan dőltem hátra, és bármit megadtam volna azért, hogy végre rendeződjenek a gondolatok a fejemben...

21. fejezet

Sziasztok! Örömmel jelentem, hogy túléltem a hetet, méghozzá négy darab ötössel (bocs a dicsekvésért, de most nagyon örülök a fejemnek :D), így végre itt a folytatás. És a hosszú várakozás miatt engedjetek meg egy kis jóvátételt: az új rész már vasárnap érkezik!

/Kimi/

Alig értem fel a rohadt fogadásról, valaki máris ingerülten kopogtatott az ajtómon. Nagy meglepetésemre Seb érkezett, és láthatóan elég feldúlt volt.
- Na mi van, azt hittem, még órákig szórakoztatod a kis védencedet - Bírom Lizt, de az este folyamán az agyamra ment, hogy Seb azonnal szúrós pillantásokkal méregetett, akárhányszor csak egy pillanatra elfeledkeztem az általa előírt testőrködésről.
- Unom a rózsavizet, és ha jól sejtem , nálad most is van pia - vetette oda, és a rá nem jellemző udvariatlansággal invitálás nélkül is berobogott a lakosztályomba, és a nyakkendőjét lerángatva terpeszkedett el a fotelemben.
- Ismersz - mondtam, és már húztam is elő a behűtött vodkát a minibárból - Mivel kéred? - kérdeztem jó házigazdaként.
- Semmivel, jó lesz tisztán - és már ki is kapta a kezemből a poharat.
- Kinyögöd végre, hogy mi húzott így fel? - kezdtem bele a faggatásba, miután a második felesét is ledöntötte.
- Csak felhúztam magam ezen a sok perverz alakon... Egész este Lizt bámulták - próbált kitérni morogva a valódi válaszadás elől.
- Érdekes, amikor elindultatok Liz szobájába, még egész vidám voltál... - jegyeztem meg, mire csak megvonta a vállát.
- Mi a véleményed a pasijáról? - kérdezte végül kis szünet után, így pedig már egyértelmű volt, miért bosszankodott.
- Nemtom, tudod, hogy nem bírom az ilyen sznob teniszezőket - feleltem végül. - De amíg nem nekem kell vele együtt lennem, nem különösebben érdekel.
- Nem szimpatikus nekem ez a gyerek. Sunyi feje van, és állandóan fotóztatja magát a riporterekkel. Szerintem Liz csak arra kell neki, hogy növelje a hírnevét. Ráadásul túl idős hozzá, ilyen fiatalon még nem kéne ilyen kapcsolatban lennie. Kíváncsi vagyok, mit szól ahhoz az apukája, hogy együtt töltik az éjszakákat... - morfondírozott, itt azonban már muszáj volt közbeszólnom, hiába fogadtam meg korábban, hogy kimaradok az ügyeikből.
- Haver, gáz vagy - Ennyi persze nem volt elég neki, úgyhogy folytattam. - Szíved joga, hogy kedveled-e ezt a pasit, de Liz egyelőre őt választotta. Ha ezen változtatni akarsz, nem a legjobb módja, hogy árulkodsz az apjának, azzal csak azt éred el, hogy dacból még jobban fog ragaszkodni a pasijához. De mielőtt bármi mást teszel az ügy érdekében, nem ártana, ha előbb magadban átgondolnád, mit akarsz Liztől...
- Mi? Nem akarok semmit, csak aggódom érte! - tiltakozott nem túl meggyőzően Seb, én azonban már csak egy lesajnáló pillantással reagáltam, majd újratöltöttem a poharát.
Előbb-utóbb úgyis beismeri legalább magának, hogy mi a helyzet, addig pedig én hiába papolok. Mi mást tehetnék, mint hogy legalább piálok vele, ha épp nyavalyog?

***
/Liz/

A következő napok hihetetlen gyorsasággal teltek, így időm sem volt arra, hogy a kínai bénázásomon rágódjak. A pénteki tesztek egész jól sikerültek, szombaton pedig végül a hatodik helyre kvalifikáltam magam. Nem tökéletes eredmény, de legalább nem is túl vészes, a futamon pedig még bármi megtörténhet. Hiába mentek azonban rendben a dolgaim a pályán, a Sebbel történtek nem hagytak nyugodni. A fogadás utáni estétől kezdve került engem, csak akkor beszéltünk, ha nagyon muszáj volt. Zavart ugyan a helyzet, de én magam sem tudtam megfogalmazni, hogy mi a baj velünk. Vandát inkább nem avattam be a történtekbe, így is folyton Seb miatt piszkált, nem hiányzott, hogy újabb okot adjak neki. Viszont akárhányszor egy kicsit nyugodtabb körülmények között maradhattam, mindig eszembe jutott, ahogy a kergetőzés után elkapott, majd szorosan lefogva rajtam feküdt. Önkéntelenül is újra és újra felidéztem az illatát és ahogy végigsimított a karomon. Az emlék egyszerre volt jó és rossz: hiába élveztem a pillanatot, bűntudatom volt miatta. Egyrészt Phil miatt, másrészt azért, mert tudtam, hogy nem szabad ilyesmiken gondolkodnom, hiszen Seb a csapattársam. Mégis nehéz volt megállnom, hogy ne agyaljak azon, mi lett volna, ha a barátom ottfelejtett pólója nem kerül elő azon az estén.
A legrosszabb azonban az volt, hogy Seb barátként is hiányzott, nehéz volt a tanácsai nélkül boldogulni, és a megszokott ökörködéseink is hiányoztak. Az időmérő után próbáltam őt megkeresni, hogy legalább együtt menjünk vissza a hotelbe, de mire a pihenőjéhez értem, már nyoma veszett, csak az egyik szerelőjétől tudtam meg, hogy már hiába keresem, elindult nélkülem.
Egykedvűen ültem hát be a kocsiba, ami visszavitt a hotelbe, és már majdnem a szobámnál voltam, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve, megfordultam, és az ellenkező irányba indultam....

***
/Kimi/

Újabb kopogás, a versenyhétvége során már másodszor. Most meg a másik jómadár állt az ajtómban, szomorúan biggyesztett szájjal.
- Zavarok? - kérdezte bizonytalanul, én pedig a fejemet rázva beengedtem. - Nem beszéltél mostanában Sebbel? - tért a lényegre rögtön.
- Hát az interjún ő is ott volt - feleltem hülyének tettetve magam.
- Nem úgy értem... Valami nem stimmel vele, napok óta kerül engem. Kikészít az, hogy néha minden rendben, barátok vagyunk, vigyáz rám, aztán egyszercsak minden megváltozik, és szinte szóba sem áll velem.
Remek... nem tudom, mikor léptettek elő lelki tanácsadóvá, de ez a szappanopera kezdett kissé unalmas lenni számomra.
- Talán tőle kéne megkérdezned, hogy mi van. Én legfeljebb vodkát tudok adni, tanácsot nem - feleltem végül abban bízva, hogy lezárhatjuk a témát.
- Azt hiszem, nem kedveli Philt - folytatta ennek ellenére, bár úgy tűnt, inkább magában beszél.
- Valóban? - kérdeztem egy gúnyos pillantással, de nem igazán vette a lapot.
- Tudom, hogy egy kicsit fura a stílusa, de nagyon rendes srác. Eleinte nehezen fogadta el, hogy jóban vagyok Sebbel, de megértette, hogy ő a csapattársam, és barátok vagyunk, azóta pedig teljesen normális vele... - mentegette a pasiját, pedig én egy szót sem szóltam.
- Liz, még egy szó bármilyen érzelemről, és kiugrom az ablakon - szakítottam végül félbe. - Ha azt akarod tudni, van-e bármi problémája Sebnek, akkor kérdezd meg őt magát, nyilván jobban el tudja mondani, mint én.
- Igazad van, ne haragudj - mondta lehajtott fejjel, ezzel persze elérte, hogy megsajnáljam.
- Tudod, hogy mindkettőtöket bírlak, ezért szeretnék kimaradni az ügyeitekből. Ha úgy gondolod, hogy van mit megbeszélnetek, keresd meg - feleltem neki engedékenyebben, mire hálásan pillantott rám, és egy gyors elköszönés után már le is lépett.
Azt hiszem, túl öreg vagyok én már ehhez...

***

/Liz/

A határozottságom egészen addig tartott, amíg a szobájához nem értem, ott már néhány másodpercig hezitáltam, és csak azután kopogtam be. A következő pillanatokra azonban nem voltam felkészülve.
- Végre, köszönöm, már majdnem éhen haltam - mondta, miközben kinyitotta az ajtót, valószínűleg a szobaszervizt várta. Ezzel nem lett volna gond, csak éppen zuhanyzás után törtem rá. A nedves haja össze-vissza kócolódott, a sportos felsőtestén még vízcseppek pihentek, és csak egy törölközőt csavart a dereka köré. Lehet, hogy nem volt olyan magas és kigyúrt, mint Phil, de a látvány így is elég nagy hatással volt rám, így ahelyett, hogy képes lettem volna megszólalni, csak egy nagyot nyeltem...