Rád vártam...

Kedves Olvasóim!

Először is köszönöm a türelmeteket, sajnos a vártnál később tudtam hozni ezt a részt, de ennek az volt a legfőbb oka, hogy szerettem volna, hogy a két ünnep közötti időszakra minél kevesebb tennivalóm maradjon! Ez nagyjából sikerült is, így örömmel jelentem, hogy a folytatás, a következő két fejezet december 31-én, illetve január 1-jén érkezik!
Addig is jó pihenést mindenkinek!

Orsi

23. fejezet

Hiába telt el kevesebb, mint két hét, mégis úgy éreztem, mintha ezer éve nem jártam volna otthon. Phil már a repülőtéren várt - az ő gépe egy kicsit korábban érkezett, így együtt indulhattunk el apához. Úgy tűnt, ő is kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy barátom van, és bár puszipajtások nem lettek, sokkal természetesebben, barátságosabban viselkedett vele. Vagyis minden adott lett volna ahhoz, hogy nyugodtan kipihenhessem magam a szeretteim körében, a Sebbel való csók miatt szörnyű lelkiismeretfurdalásom volt. Azt hiszem, tudat alatt ezt a hibámat próbáltam kompenzálni azzal, hogy igyekeztem a lehető legjobb barátnő lenni. Minden időmet Phillel töltöttem, lelkesen hallgattam a történeteit a korábbi meccseiről, és a tanulásra fordított időt pedig a minimálisra csökkentettem. Persze nem fordíthattam hátat végleg a tankönyveknek, hiszen két hét múlva vártak rám az írásbeli érettségik. Mielőtt eljöttem volna Bahreinből, többen is szerencsét kívántak - akik a legközelebb álltak hozzám, tudták, hogy milyen megpróbáltatások elé nézek közvetlenül a spanyol futam előtt, és a srácok is inkább csak kedvesen viccelődtek miatta.
A versenyzéssel járó életmódnak megvolt az a nagy előnye, hogy angolul már anyanyelvi szinten beszéltem, és a némettel is egész jó boldogultam, így a nyelvvizsgáknak köszönhetően csak a magyar-matek-töri vizsgák vártak rám. Phil is megértő volt, így amíg én magoltam, apával töltötte az időt, leginkább meccseket néztek, de amennyire hallottam, beszélgettek is.
Napközben tehát semmi gond nem volt, az éjszakák azonban már problémásabbak voltak. Apa kissé zavartan vette tudomásul, hogy Phil most már az én szobámba költözött be, de végül nem szólt semmit. Lefekvés után azonban Phil többször is próbálkozott, de szerencsére nagyobb viták nélkül sikerült átvészelnünk a hetet.
- Ne csináld már - sóhajtotta csalódottan, miután arrébb toltam azt a kezét, amivel a bugyimat próbálta lehúzni. - Apád semmit sem fog hallani, már amúgy is rég alszik...
- Tudom, de ha felébredne, és lebuknánk, az olyan kínos lenne - ismételtem el már a héten sokadszor.
- Akkor sem lehetne semmi kifogása ellene... - győzködött tovább, miközben folyamatosan csókolgatott.
- De engem zavarna, és biztosan nem tudnék ellazulni úgy, hogy tudom, hogy itt van a házban - hárítottam tovább. - Kérlek, bírd még ki, ez az utolsó esténk itthon - Persze ahogy, ezt kimondtam, rögtön megbántam.
- Azt mondod, hogy akkor holnap végre bátran próbálkozhatok? - vigyorodott el, és közben újra végigsimított a testemen.
Mielőtt bármit mondhattam volna, eszembe jutott, amit a hétvégén Sebbel tettem. Miközben a barátom otthonról izgult értem, és türelmesen várt rám, én szemét módon egy másik sráccal csókolóztam. Pedig Phil mindig kedves és gyengéd volt velem, és ő legalább egyértelművé tette, hogy engem akar.
- Igen. Holnap végre kettesben leszünk - mosolyodtam el végül kényszeredetten, mire újra megcsókolt.

***

A másnapi készülődés kissé hektikusra sikeredett, egész nap olyan voltam, mintha nem Monacóba, hanem a fogorvoshoz készültem volna. A gyávább énem legszívesebben apuval maradt volna, és a plüssállatai között töltötte volna az éjszakát, de végül összeszedtem magam. A gépünk csak késő délután indult Monacóba, de még így is alig sikerült elérnünk. Az izgatottságtól aludni sem tudtam, és a helyzeten az sem segített, hogy Phil többször is végigsimított a combomon. Miután megérkeztünk, csak gyorsan lepakoltuk a cuccunkat, átöltöztünk, és már indultunk is az egyik közeli étterembe.
Phil már korábban megszervezte ezt az estét, néhány barátjának szeretett volna bemutatni, így velük vacsoráztunk. Eleinte nehezen oldódtam fel a társaságban, elég zajosak voltak, ráadásul rajtam kívül csak egy-két lány volt, és ők is elég ellenségesen méregettek. Phil is eléggé magamra hagyott, nagyon belemélyedt a beszélgetésbe a körülöttünk levő srácokkal, így én leginkább csendben ücsörögve hallgattam őket.
- Lizzie, indulhatunk? - szakította meg végül a bambulásomat, mire én ijedten összerezzentem. Ahogy a jelenlétemmel, úgy a távozásommal sem igazán foglalkozott a társaság, a lányok még a köszönésemet sem viszonozták, de nem igazán törődtem ezzel, jobban lekötött a rám váró éjszaka gondolata.
Nem voltam már szűz, de túlzottan tapasztaltnak sem éreztem magam. Egész eddig egyetlen sráccal voltam csak, és vele is csak néhány alkalommal történt meg a dolog, így eléggé izgultam, milyen lesz majd Phillel. Bíztam benne, hogy az ő szenvedélye majd rám is átragad, és nem okozok majd neki csalódást.

Mikor visszaértünk a lakásába, hirtelen magához húzott, és egy hosszú csókot váltottunk. A keze néhány pillanat múlva már a ruhám alatt volt, de én ismét elhúzódtam tőle.
- Nem baj, ha előbb gyorsan lezuhanyzom? Elég kimerítő volt a repülés, meg az este, jó lenne kicsit felfrissülni - magyarázkodtam zavartan, ő azonban elvigyorodott.
- Oké, tudod merre van a fürdő - felelte végül, de mielőtt otthagytam volna, még utánam szólt. - Szívesen bekéredzkednék melléd a zuhany alá, de tartok tőle, hogy ismét elutasításban lenne részem.
- Így van, de utána már csak a tied vagyok - válaszoltam, és próbáltam lazának tűnni, de irtó gáznak és nyálasnak éreztem, amit mondtam.
A zuhany után szomorúan vettem észre, hogy Phil nem élt a lakás azon előnyével, hogy két fürdőszoba is tartozott hozzá, ő ugyanabban a ruhában, és a társaság miatt kissé cigiszagúan várt rám, kezében két pohár pezsgővel.
Zavartan kortyoltam bele az enyémbe, ő azonban egyszerre megitta az egészet, és türelmetlenül vette ki a kezemből a poharat. Elpirulva álltam előtte, miközben minden porcikámat végigmérte, egy pillanatra még az is eszembe jutott, hogy talán nem tetszem neki. Többek között emiatt is húzódott sokáig az otthoni csomagolás, fogalmam sem volt arról, mit hozhatnék magammal "aludni". Leginkább a laza pólókra, egyszerű pamut nadrágokra szokott esni a választásom, de nem voltam benne biztos, hogy Phil azokat most értékelné. Választhattam volna egy tűzpiros csipkecsodát harisnyakötővel, amivel még a barátnőim leptek meg poénból, de nevetségesnek éreztem volna magam benne, nem pedig szexinek. Végül a kezembe akadt ez az egyszerű, fehér kis hálóing, amit ugyan magamnak vettem, de teljesen el is feledkeztem volna. Nem volt túl kihívó, de a madeira csipkének köszönhetően nőies volt, ráadásul a combom közepéig ért, így se túl kihívónak, se túl öregasszonyosnak nem nevezhettem.
Most azonban mégsem tudtam, hogy jó választás volt-e, mert Phil továbbra is csak bámult, én pedig képtelen voltam kiolvasni a szemeiből, hogy mire gondol.
- Elképesztő vagy - törte meg végül a csendet a barátom, és újra közelebb lépett hozzám. - Még szerencse, hogy eddig nem hoztad ezt a szexi formád, mert akkor biztos nem tudtál volna leállítani - nevetett rám, és az ajkai azonnal az enyémekre tapadtak.
Tiltakozásra már nem volt lehetőség, ettől a pillanattól kezdve ő irányított, én pedig engedelmeskedtem neki. Heves mozdulatokkal kapott fel, és vitt el az ágyig, ahol azonnal rám feküdt. Az előbb és az étteremben elfogyasztott pezsgő miatt eléggé pia szaga volt, és persze az is újfent bebizonyosodott, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban: ahogy az egész testével rám nehezedett, szinte moccanni sem bírtam alatta.
Minden olyan gyorsan történt, én pedig képtelen voltam tartani ezt az iramot. Az egyik pillanatban a mellemet harapdálta, de mire elkezdtem volna élvezni, már azzal foglalatoskodott, hogy a bugyimtól is megszabadítson. Szinte kötelességszerűen túrtam a hajába, és a fájdalmas nyögéseimet igyekeztem szenvedélyesnek álcázni, ő azonban vagy nem vette észre a csalást, vagy nem foglalkozott vele. Mikor belém hatolt, azt hittem, el fogok ájulni a fájdalomtól, és a feszítő érzés csak nagyon lassan kezdett enyhülni. Egyedül az adott erőt, hogy Phil egyértelműen élvezte az együttlétünket, ha észrevette volna a bénázásomat, azt hiszem, elsüllyedtem volna a föld alá. Őt azonban lekötötte a saját szenvedélye, ütemesen mozgott bennem, én meg csak vártam, hogy mikor lesz már vége.
- Hogy állsz? - nyögte két lökés között, én pedig ijedten rezzentem össze.
- Mindjárt... - sóhajtottam, és igyekeztem azt a látszatot kelteni, mintha az orgazmus kapujában lennék. Ennek hatására ő tovább gyorsított a tempón, én pedig tudtam, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy végre véget érjen ez az egész. Bár magamban megállapítottam, hogy pocsék színész lennék, úgy tűnt, ő mégis hitelesnek találta az élvezetemet, mert a nyögdécselésem és a hátam megfeszítése után pár másodperccel ő is elélvezett, majd újra a teljese súlyával rám nehezedett.
- Teljesen kikészítettél - nyögte végül - Ez szuper volt - mondta, majd legördült rólam.
- Igen, szuper - motyogtam, és gyorsan magamra húztam a hálóingemet. - Phil... - szólítottam meg félénken, de nem reagált.
Mikor ránéztem, rögtön láttam, hogy már el is aludt. Őszintén szólva nem is bántam, így legalább magamra maradhattam a gondolataimmal, és a kívül-belül sajgó porcikáimmal. Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön majd ez az este, de abban bíztam, hogy ennél jobban fog sikerülni, hogy én is élvezni fogom. Persze nem gondoltam, hogy minden elsőre klappolni fog, és még most is bíztam benne, idővel jobban össze tudunk csiszolódni, de most elég csalódott voltam. Hirtelen rám tört a magány, és jól esett volna, ha Phil magához ölel, de most csak a takaró maradt nekem, amit ölelve még sokáig nem jött álom a szememre...