20. fejezet

Naiv voltam, amikor azt hittem, hogy minden "nagy" beszélgetésen túlestem, már másnap reggel jött is a következő, ugyanis Katie még a repülő indulása előtt félrehívott.
- Sajnálom, hogy a tegnapi nap nem úgy sikerült, mint ahogy tervezted, de lesz ez még jobb is - vigasztalt anyáskodva. - Viszont egy fontos dolgot szeretnék kérni...
- Oké, mi lenne az? - kérdeztem kicsit aggódva, mert féltem tőle, hogy valami újabb rémes szponzori eseményre vagy fotózásra akar elcipelni.
- Bizonyára te is tudod, hogy az arab országok között Bahrein kifejezetten nyugatias, modern állam, ennek ellenére Chrisszel úgy döntöttünk, hogy nem lenne szerencsés, ha az ott-tartózkodásunk alatt egyedül mászkálnál. Csinos, fiatal, ráadásul szőke lány vagy, nem szeretnénk, ha bármi atrocitás érne, és kizökkentene a versenyre való felkészülésből. Jó lenne, hogy ha legalább a barátod mindenhova elkísérne.
- Rendben, nem gond - feleltem kicsit megkönnyebbülve, hiszen nem újabb programot szervezett le nekem, ráadásul amúgy sem terveztem nagy kirándulásokat a következő napokban. - Mondjuk Phil csak szerdáig marad, de utána már úgyis kezdődnek a hivatalos programok...
- Ajajj, ennek nem örülök, hiszen pont a hétvégén kell a szálloda és pálya között ingáznod. Na sebaj, Sebastian biztosan szívesen vigyáz rád! - jelentette ki mosolyogva, és esélyt sem adott arra, hogy tiltakozhassak, mert már indult is tovább, vélhetően azért, hogy a bébicsőszködést leszervezze nekem.

Az aggódása persze teljesen felesleges volt, a következő két napban ki sem mozdultam a hotelből, Phillel a legtöbb időnket a szupermodern gépekkel felszerelt edzőteremben töltöttük, hogy a lehető legjobb formába hozzam magam a versenyre. A hétvégi vitánkon szerencsére továbbléptünk, újra olyan türelmes és kedves volt, mint amikor megismertem, szinte a tenyerén hordozott, így mikor szerdán elkezdte összecsomagolni a bőröndjét, kísértést éreztem arra, hogy megkérjem, mégis maradjon. Végül elvetettem az ötletet, mert tudtam, hogy a hét hátralevő részében nem sok szabadidőm lesz, és féltem, hogy ez esetleg újabb vitát eredményezne köztünk.
Sokáig persze nem kellett szenvednem a magánytól, alig egy órával azután, hogy elindult a reptérre, már meg is érkezett hozzám Vanda.
- Na mi újság, könnyes búcsút vettél a lovagodtól? - kérdezte, miközben azonnal elheveredett a kanapémon.
- Ne cikizz már vele folyton! - szóltam rá, ő azonban továbbra is kinevetett.
- Azért remélem, az elmúlt éjszakákon felvidított annyira, hogy ne nyavalyogj a kínai kiesés miatt - kíváncsiskodott, és hogy ne kerülhessem ki a válaszadást, pontosította a kérdését. - Milyen az ágyban?

- Hé - kértem ki magamnak kissé elvörösödve, de beláttam, hogy "legjobb barátnőként" jogában áll ilyen kérdéseket is feltenni. - Hát, mi még nem...
- Ne már! Ne akard nekem bemesélni, hogy a szépfiú még nem próbálkozott!
- Az túlzás... de én még nem érzem késznek magam rá - böktem ki végül, mire végre komolyabb hangnemre váltott.
- Helyes, nem is kell azonnal odaadni magad egy pasinak... De azért elég fura, hogy folyton együtt alszotok, és így sem jött még meg hozzá a kedved. Lehet, hogy lassan át kéne gondolnod, hogy mit érzel iránta - mondta már kicsit óvatosabban, mintha tartott volna a reakciómtól.
- Ne nyúzz már te is ezzel! - kértem tőle egy bosszús sóhaj után. - Miért nem elég annyi, hogy bírom őt, jól érzem magam vele?
- Azért mert az ember a haverjait bírja, és velük érzi jól magát, nem a szerelmével. A szerelmeddel nem csak jól érzed magad, hanem vágysz rá, és ha nincs veled, hiányzik. Szereted Philt? - kérdezte hirtelen, mire én köpni-nyelni sem tudtam.
- Nem...tudom! Nekem ehhez több idő kell, és különben is, most elsősorban a versenyekre kell koncentrálnom! - vágtam rá végül, jelezve, hogy lezártnak tekintem a témát.
- Azért próbáld meg átgondolni, hogy mit akarsz. Tudod, hogy nem igazán szívlelem Philt, de még ő sem érdemli meg azt, hogy hónapokon keresztül hülyítsd, közben meg minden szabad percedben Sebastiant ölelgesd - hiába néztem rá mérgesen, folytatta. - Igen, láttalak titeket a futam után, és nem tartom helyesnek, hogy egy olyan lány, akinek pasija van, ilyen feltűnően és bizalmasan ölelkezzen egy másik sráccal, akivel nemrég még csókolóztak is.
- Ezt ezerszer megbeszéltük már! Egyetlen csók volt, az is csak azért, mert a fejünkbe szállt a pezsgő. De nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk - vágtam rá, de végül úgy döntöttem, hogy nem akarok Vandával vitatkozni. - Muszáj most ezen rágódnunk? Két nap múlva már újra a kocsiban ülök, nem járhatnak most ezek a dolgok az agyamban.
- Hát jó - enyhül meg most már a barátnőm is. - Békén hagylak...egyelőre. Ráadásul alig maradt időnk, hogy valamennyire rendbe szedjünk a fogadás előtt.

A versenyhétvége hivatalos programja ugyanis megkezdődött, estére a hotel dísztermébe voltunk hivatalosak egy kis ünnepségre, amit a bahreini futam szervezői tartottak a tiszteletünkre. Katie a lehető legvisszafogottabb estélyit szerezte be nekem, ami megfelelt a vallási előírásoknak, így nem kellett attól félnem, hogy megsértem a helyieket. Ennek köszönhetően viszont úgy néztem ki, mint egy zsák krumpli, a földig érő, egyenesszabású ruha csak még jobban kihangsúlyozta, hogy nem vagyok túl magas.

Szerencésre Sebastian nem kapott röhögőgörcsöt, amikor meglátott, így legalább nem földig tiport önbizalommal vonultam le vele a vacsorára. Végül egész jól éreztük magunkat, az étkezés után már a többi pilótával is lehetőségünk volt beszélgetni - igyekeztem figyelmen kívül hagyni Maldonado gyilkos pillantásait és Alonso gúnyos vigyorgását, így végre kezdtem ténylegesen túltenni magam az előző verseny kudarcán.
- Mindjárt jövök, csak beszerzek valami üdítőt - szóltam a srácoknak, mert a sok nevetéstől nagyon megszomjaztam.
- Várj, én is jövök - szólt utánam Seb, és már tényleg utol is ért.
- Ha a mosdóba megyek, akkor is a sarkamban leszel - förmedtem rá bosszankodva, de nem hagytam, hogy letagadja azt, ami nyilvánvaló. - Tudom, hogy Katie bízott meg az őrzésemmel, de nem vagyok egy óvodás, aki nem tud magára vigyázni. És továbbra sem tervezem, hogy a kihalt utcákon egyedül fogok csatangolni, úgyhogy nem igazán értem, miért aggódtok.
- Nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy ezek a pasik hogy méregetnek téged, még a legidősebbek is! - csattant fel Seb ingerülten. - Nyilván biztonságban vagy köztük itt a hotelben, de ha nem lennénk körülötted, biztosan bepróbálkozna nálad egykettő, és tudod, hogy ők nem tekintenek téged egyenrangúnak... - próbált rám ijeszteni, de nem igazán hatott meg vele. - Szerinted miért állunk körbe egész este négyen-öten? - biccentett a fejével a srácok felé. - Ugyanazért, amiért Jenson nem hozta magával ide Jessicát, vagy Fernando Dashát.
- De hát nem történt semmi, még csak beszélgetni sem próbáltak velem - mondtam végül kicsit félénkebben.
- Persze, mert nem adtunk rá lehetőséget. Nem akarom, hogy zaklassanak, hogy hozzád érjenek, mert tudom, hogy mire gondolnak közben - sziszegte a fogai között, és közben határozottan nézett a szemembe. - - Szóval amíg haza nem megyünk, igenis a sarkadban leszek. Ha a mosdóba kell menned, az ajtó előtt várlak. És nem érdekel, ha hisztizel emiatt.
- Köszönöm - mondtam elpirulva, mert még soha nem láttam őt ennyire komolynak és férfiasnak. Amikor együtt voltunk, általában ökörködtünk, most viszont még az arca is egészen másnak tűnt, nem volt az a babaarcú srác, amilyennek megismertem őt.
Miután visszamentünk a többiekhez, már nekem is feltűnt, hogy folyton igyekeztek úgy állni, hogy a lehető legjobban takarjanak engem a helyi férfiak elől. Máskor biztosan bosszantott volna az atyáskodásuk, most azonban hálásan mosolyogtam rájuk.

Seb persze ahhoz is ragaszkodott, hogy az est végén egészen a szobámig kísérjen, és ha már odáig eljött, be is invitáltam.
- Most legalább az alkoholproblémáid miatt nem kellett aggódnom, a rózsavíz nem csúszott úgy, mint a pezsgő szokott - kezdett oltogatni, de én csak nevettem egyet.
- Alkohol nélkül is szuper volt az este... Végülis nem sok lány mondhatja el magáról, hogy egyszerre négy világbajnok testőrködött neki - utaltam Kimi, Jenson, Lewis és persze az ő szolgálataira.
- Hiába, alig két hónap alatt mindenkit az ujjaid köré csavartál - mosolygott rám, most már újra a megszokott Babaarc volt.
- Persze, főleg Maldonadót, meg Alonsót - sóhajtottam tettetett szomorúsággal. - Mindenesetre azt se bánnám, ha feleennyien szeretnének, csak végre a média is komolyan venne. Már nagyon unom, hogy a Forma-1 hercegnőjeként, meg "bájos kislányként" emlegetnek.
- Azért ezzel a kék ruhával megint ráerősítettél a Törpilla-vonalra - csúfolódott, pedig már rögtön a megérkezésünk után lecseréltem a szörnyű estélyit egy kényelmes trikó-rövidnadrág párosításra.

- Te se panaszkodhatsz, ebben az öltönyben úgy nézel ki, mint egy pingvin... sőt, a babaarcod miatt inkább kölyökpingvin - vágtam vissza, majd kinyújtottam a nyelvem.
- Na várj csak, ezért számolunk - mondta röhögve, és elkezdett üldözni fel-alá a nappaliban. Oké, ha ezt a szomszéd lakosztályban hallották, biztosan azt gondolták, hogy megőrültünk, mert percekig szaladgáltunk hangosan nevetve.
Jobb híján végül a háló felé menekültem, de nem voltam elég gyors, az ajtót már nem tudtam időben becsukni. A nagy lendülettel érkező Seb elkapott, majd ennek hatására mindketten az ágyra estünk. Sokszorosan megbántam, hogy visszaszóltam neki, mert úgy csiklandozott bosszúból, hogy majdnem bepisiltem, a röhögést pedig képtelen voltam abbahagyni.
- Na fogsz még csúfolódni az erősebbel? - kérdezte, miután mindketten kicsit kifulladtunk, én pedig levegő után kapkodva feküdtem alatta.
- Nem, soha többé nem tennék ilyet egy ilyen hatalmas, félelmetes férfi ellen - feleltem vigyorogva, de kissé zavarba ejtett, hogy az arca csupán néhány centire volt az enyémtől, érezhettem a parfümje illatát, és közben továbbra is szorosan tartott, hogy ne tudjak megszökni.
- Nagyon helyes, ezt teszik a jókislányok - mormolta, és közben végigsimított a karomon.
A szemeimet behunyva élveztem az érintését, azonban ez nem tartott sokáig, mert néhány másodperc múlva elengedett, és már le is kászálódott rólam. Csalódottan ültem fel, de még elkaptam a pillantását - az ágyon levő pólót nézte, ami Phil hagyott itt véletlenül, vagy valami fura, romantikus meglepetésként.
- Nagyon késő van, ideje aludni, holnap hosszú napunk lesz - mondta végül közömbös hangon, majd egy gyors elköszönés után magamra is hagyott.
Nagyon hülyén éreztem magam, egyszerre örültem annak, hogy ez az itt felejtett ruhadarab megakadályozta, hogy valami hülyeséget csináljunk, de ugyanakkor bosszantott is, mert nem tagadhattam le - legalábbis magam előtt nem -, hogy élveztem a helyzetet. Végül csak egy gyors zuhanyzás tudott valamennyire megnyugtatni, de még így is nehezen aludtam el, akaratlanul is Seben és a mai estén járt az agyam.

19. fejezet

Nem tehettem semmit, az ütközés hatására a kocsim megadta magát, engem pedig csak a sóderágy fogott meg.
- Liz, minden rendben? - hallottam a versenymérnököm hangját, ami elég bosszúsan csengett.
- Igen, azt hiszem. Ne haragudj - nyögtem ki végül, és csak most tudatosult bennem, hogy az esetnek nem csak annyi a következménye, hogy már az első körben fel kellett adnom a versenyt. Az autóm szerelői feleslegesen dolgoztak a hétvégén, ráadásul miközben kiszálltam, azt is észrevettem, hogy két versenytársam versenyének is lőttek. Csak abban mertem reménykedni, hogy a baleset nem csak az én hibám volt, de a szívem mélyén tudtam, hogy ha százszázalékosan koncentráltam volna, akkor ez nem történt volna meg.
Az sem könnyítette meg a helyzetem, hogy a boxutcába együtt indultunk vissza. A sauberes Nicóval nem volt semmi gond, még azt is megkérdezte, hogy nem ütöttem-e meg magam, és amikor látta, hogy mennyire el vagyok kenődve, azzal próbált vigasztalni, hogy mindenkivel megesnek ilyen balesetek, ez a sportágunk része.
Vele ellentétben Maldonado már nem volt ilyen megértő, ahogy a közelembe ért, elkezdett ordibálni velem.
- Nem igaz, hogy nem bírsz figyelni, semmi keresnivalód köztünk! Idióta picsa - a végét mondjuk már csak spanyolul tette hozzá, de ennyit még én is megértek.
Mire visszaértem a csapathoz, már teljesen magam alatt voltam, legszívesebben sírtam volna, de tudtam, hogy azzal csak rontanék a megítélésemen, ráadásul a boxutcában levő operatőrök azonnal az arcomba nyomták a kameráikat, alig tudtam elevickélni köztük a biztonságot jelentő boxunkig. Bár először a mérnökömtől és a szerelőimtől szerettem volna elnézést kérni, Phil megelőzte őket, és odasietett hozzám.
- Jajj, Lizzie, ugye nem fáj semmid? Ne szomorkodj, így legalább többet lehetünk kettesben - mondta, és közben úgy ölelgetett, mintha az éjszakai nézeteltérésünk meg sem történt volna.
- Jobban örültem volna, ha a romantikázásra csak úgy másfél óra múlva került volna sor - szólt közbe Chris, aki ekkor már mellettünk állt.
- Chris, annyira sajnálom, fogalmam sincs, mi történt, egyszer csak ott volt mellettem Maldonado, és mire észrevettem, már késő volt - mondtam bűnbánóan, miután elhúzódtam a barátomtól, majd félve vártam a főnököm reakcióját.
- Versenybaleset volt, neki is jobban kellett volna figyelnie, miközben megpróbált előzni. A riportereknek viszont csak a következőket mondd: valamilyen műszaki probléma volt a kocsival, amit még ki kell vizsgálnunk, emiatt nem tudtad megfelelően bevenni a kanyart, és Maldonado is agresszívabb volt a kelleténél! - magyarázta Chris határozottan.
- De ez nem igaz, semmilyen probléma... - próbáltam közbe vágni, de ő a két kezét az arcomra tette, és szigorúan nézett rám.
- Semmi de! Ezt mondod, és kész! Nem hiányzik, hogy az újságírók rád szálljanak és elbizonytalanítsanak, tudjuk, hogy ezerszer jobb vagy ennél. Most menj ki szépen interjút adni, nekünk még Sebastianra kell koncentrálnunk, de a futam után szeretnék veled beszélni... négyszemközt - tette hozzá, miközben Philre nézett.

Ittam pár korty vizet, majd Katie kíséretében kimentem a boxunk előtt várakozó riporterekhez, és tettem a dolgom. Röviden elmondtam, amit Chris kért, majd amint lehetett, visszatértem a boxba, és a beígért beszélgetés miatt idegesen néztem végig a verseny hátralevő részét. Seb sikeresen hozta be az élen a Red Bullt, a dobogóra Lewis és Kimi kerültek még fel, nekem pedig összeszorult a szívem, amikor arra gondoltam, hogy három héttel ezelőtt még én ünnepelhettem úgy, mint ők. Irigykedve néztem, ahogy az interjúk után a csapat győzteshez méltó ünneplésben részesítette Sebastiant, miközben én elég szerencsétlenül ácsorogtam. Phil már a futam vége előtt visszament a hotelbe, hogy ott várja meg, amíg Chris végez velem - és csak reménykedtem benne, hogy nem szó szerint. Seb ugyan fogadta mindenki gratulációját, de aztán gyors léptekkel felém sietett.
- Gratulálok, nagyon jó voltál - mondtam kissé erőltetett mosollyal, ő azonban óvatosan ölelgetett meg.
- Sajnálom, Rocky mondta, hogy elég nagyot ütköztél! Ugye minden rendben, nem fáj semmid? - kérdezte aggodalmaskodva, én azonban csak legyintettem ebben.
- Kutya bajom... De tartok tőle, hogy nem sokáig marad ez így. Chris beígért egy négyszemközti beszélgetést...
- Ugyan már, ez csak egy versenybaleset volt, nem tehettél róla! - próbált vigasztalni a csapattársam, én azonban csalódottan ráztam a fejem.
- Ez nem teljesen igaz, nem koncentráltam eléggé, és ezt Chris is tudja - vallottam be szomorúan. - Le fog szúrni, és igaza lesz, amikor a kocsiban ülök, csak a versenyre kellene összpontosítanom, a magánéletemnek nem lenne szabad bekavarnia.
- Történt valami? Bántott téged? - Seb hirtelen csattant fel, és mivel még mindig magához ölelt, éreztem, hogy az izmai megfeszültek.
- Nem, dehogyis! - tiltakoztam végül, hogy megnyugtassam. - Csak egy kisebb vitánk volt, és ez épp elég volt ahhoz, hogy ne nyújtsam a maximumot.
- Liz, tényleg nem akarok beleszólni, hogy mit csinálsz, nincs is hozzá jogom. De tudnod kell, hogy nem volt véletlen,hogy amíg együtt voltam Hannával, nem nagyon kísért el a versenyekre. Nem csak a viták kavarhatnak be, sőt a srácok közül többekre kifejezetten jól hat, ha a párjuk elkíséri őket, de rám ez nem volt igaz. Talán érdemes lenne megfontolnod, hogy neked mi a jó megoldás - mondta végül Seb, és a szívem mélyén azonnal egyetértettem vele.
- Most sietnem kell, gondolom Chris már türelmetlenül várja, hogy letéphesse a fejem - bújtam kis végül az öleléséből. - Köszi a tanácsot!
- Nincs mit - mosolygott rám biztatóan. - És ne feledd, Chris odavan érted, már most a kiskedvence vagy. Ha most mérges is, elég ha bevetsz némi ártatlan pislogást, esetleg néhány könnycseppet, és máris ő lesz az, aki a legjobban vigasztal téged, még a nózidat is megtörli!
- Hülye - nyújtottam ki rá a nyelvem röhögve, mert egy pillanatra elképzeltem az általa felvázolt helyzetet.

A boxban berendezett iroda felé közeledve egyre inkább elpárolgott a jókedvem, és mivel égett a villany, bebizonyosodott, hogy Chris már várt rám.
- Ne haragudj, csak gratulálni szerettem volna Sebnek - mondtam, miután kissé remegő lábakkal beléptem.
- Semmi baj, nem tartalak fel sokáig, utána csatlakozhatunk az ünnepléshez - mondta kedvesen a főnököm, de én még mindig félve pillantottam rá. - Ülj már le, nem harapok!
- Oké... Chris, én tényleg nagyon sajnálom, ígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni... - kezdtem volna magyarázkodni, ő azonban azonnal közbeszólt.
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani! Mindenkivel előfordul, hogy néha kihagy a figyelme, még a több éves tapasztalattal rendelkező bajnokokkal is. Nem is értem, miért félsz most ennyire tőlem, soha nem mondtam olyat, hogy tökéletességet várok el tőled - magyarázta kedvesen, én azonban még mindig bizonytalan voltam.
- Nem értem, azt hittem, azért hívtál ide, hogy jó alaposan letolj...
- Sok haszna nem lenne, az időt már úgysem lehet visszaforgatni, és bízom benne, hogy tanultál ebből a hibából. Ráadásul már a versenybírók is elemezték a felvételeket, Maldonado legalább annyira hibás volt, mint te, túl agresszív volt - osztotta meg velem a hírt, de sokkal boldogabbá ez sem tett. - Más miatt szerettem volna veled beszélni. Történt veled valami? Malajziában még minden rendben volt, de mióta megérkeztél ide, látom rajtad, hogy valami nem oké, rosszabb a kedved, és Sebastiannal sem látlak annyit, mint korábban. Vagy a barátoddal van valami gond? - faggatott aggodalmaskodva, így még inkább olyan volt, mintha az apám lenne.
- Tényleg nincs semmi baj, nem kell aggódnod! Egy kicsit össze kell kapnom magam, helyrerázni a gondolataimat, de Sebtől már kaptam egy jó tanácsot - valamivel optimistábbnak igyekeztem mutatni magam az valós helyzetnél, de a csapattársammal való beszélgetés tényleg segített.
- Örülök neki, de ne felejtsd el, hogy most nincs sok időnk, holnap indulunk Bahreinbe, és pénteken már újra az autóban kell ülnöd! - zárta le végül a beszélgetést Chris, én pedig mosolyogva bólintottam. - Jössz ünnepelni?
- Nem, köszi, a mai nap után inkább pihennék, Sebnek már úgyis gratuláltam. És még valamit úgyis meg kell beszélnem Phillel...

A terv fejben szuper volt, de ahogy megérkeztem a szállodába, újra elbizonytalanodtam. Semmi kedvem nem volt egy újabb vitához, de sajnos megvolt rá az esély, hogy a barátom nem egészen úgy fog reagálni a mondandómra, ahogyan azt én szerettem volna.

- Végre, már kezdtem aggódni miattad - pattant fel a kanapéról Phil, amikor beléptem a szobába, és egy csókkal fogadott. - Sajnálom az éjszakát, hülye voltam! Nem fogok semmit erőltetni, mindig csak az lesz amit szeretnél...
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy - bújtam bele az ölelésébe, bár kissé zavarba ejtett, hogy nem sokkal ezelőtt még Seb karjai között voltam így, és azt valahogy sokkal természetesebbnek éreztem. - Figyelj, nem szeretném, ha megharagudnál, de azt hiszem, jobb lenne, ha a következő hétvégére nem maradnál velem - a teste megfeszült, ezért sietve folytattam. - Ne érts félre, nagyon jó veled, de egy ilyen hiba után nagyon össze kell szednem magam, nem ismételhetem meg a hibát, és ehhez az kell, hogy kizárólag a versenyre figyeljek. Ráadásul utána újabb háromhetes szünet jön, azalatt sok időt tölthetünk együtt!
- Hát jó, ha valóban ezt szeretnéd... - mondta végül kissé csalódottan, de legalább nem vitatkoztunk.
- Azért pár napig velem maradsz Bahreinben? - kérdeztem újra hozzábújva, hogy kiengeszteljem.
- Persze... - csókolt meg újra, én pedig megkönnyebbülve viszonoztam.
A kínai hétvége elég rosszul sült el, de mindent meg fogok tenni, hogy hamar elfelejtsem én is, és mindenki más is...

18. fejezet

/Sebastian/

Mérgemben fel-alá járkáltam a szobámban, bár a szívem mélyén legszívesebben összetörtem volna valamit. Nem Lizre voltam mérges, hanem saját magamra. Az elmúlt közel három hetem azzal telt, hogy meggyőzzem magam arról, hogy az a csók csak egy botlás volt, hogy csak a rengeteg elfogyasztott pezsgő és a győzelem miatti öröm volt az oka. Egyszerűen nem lett volna szabad elfeledkeznem arról, hogy amellett hogy egy fiatal, ártatlan lány, a csapattársam is, ez pedig tovább bonyolítja a helyzetünket. Ha Chris tudna arról, hogy mi történt köztünk, nem valószínű, hogy megúsznám egy kisebb fejmosással. Mégis, amikor a csók utáni reggelen megláttam, hogy együtt töltötte az éjszakát azzal az izomagyú gyökérrel, legszívesebben ordítottam volna. Még napokkal később is, ha csak eszembe jutott, újra ideges lettem. Tudtam, hogy ki ő, már az előző szezonban is elhozta pár futamra Nico, de eddig nem volt okom arra, hogy foglalkozzam vele, első benyomásnak elég volt annyi, hogy borzasztóan öntelt.

Egyszerűen nem értettem, hogy Liz hogyan volt képes összeállni vele, hiszen annyira különböznek egymástól! Néhány napig persze még gondolhattam azt, hogy csak egy egyéjszakás kaland volt, bár ez sem boldogított túlzottan. Aztán elég volt felnéznem a netre, és pontosan egy héttel a csókunk után azt láthattam, hogy az ifjú szerelmesek épp Monacóban andalogtak. Most pedig még azt is megtudhattam, hogy az a gyökér már a futamon is megtisztel minket a jelenlétével. Próbáltam magam győzködni arról, hogy csak azért háborít fel a dolog, mert aggódom a csapattársamért, de be kellett látnom, hogy nincs értelme áltatnom magam, egyszerűen féltékeny vagyok.

Dühösen dobtam le magam az ágyra, bár ha az ösztöneimre hallgattam volna, visszamentem volna Lizhez, és megismételtem volna a korábbi csókunkat, de tudtam, hogy ez nem lenne helyes. Nem elég, hogy túl fiatal és a csapattársam, most még pasija is van.

***

/Liz/

Az időmérő utáni csapatmegbeszélés elég hosszúra nyúlt. Seb jóslata persze bevált, tényleg bérelt helye volt a pole pozícióban, és ezzel nem is lett volna baj, ha nekem nem csak a hetedik rajthely marad. Magamban fortyogva hallgattam végig a mérnökeinket, és mikor a csapattársammal visszaindultunk a hotelbe, még mindig elég rossz kedvem volt.
- Fejezd már be a duzzogást! Kihoztad a kocsiból, amit lehetett, holnap pedig majd szépen előrébb jössz! - szólt rám végül megunva a dühös sóhajaimat.
- Te is tudod, hogy nem teljesítettem a maximumot! Te az első helyre vitted a kocsit, én hat tizeddel lassabb voltam! - vágtam rá mérgesen, mert egyszerűen frusztrált az, hogy a nyomába sem értem, pedig ugyanazt az autót vezettük.
- Esküszöm, hogy ha a maximalizmusnak szobrot állítanának, rólad mintáznák meg - nevette el magát Seb. - Tudod nagyon jól, hogy még rengeteget kell tanulnod, ez az első éved! Én se világbajnokként kezdtem, mindenkinek szüksége van némi tapasztalatra!
- Lehet, de ha nem nyújtok elég jó teljesítményt, elbúcsúzhatok az ülésemtől! - mondtam ki végül azt, ami igazából aggasztott.
- Megőrültél? Mindenki odavan érted a csapatnál, Chris legszívesebben örökbe fogadna! Ahhoz, hogy ne hosszabbítsák meg a szerződésed, az kellene, hogy elkezdj visszafelé haladni a pályán - próbált nyugtatni nevetve, miközben átkarolt és megölelt, mikor beléptünk a hotel halljába.
Épp hálásan bújtam volna bele az ölelésébe, amikor hirtelen elengedett és távolabb húzódott. Én ösztönösen követtem a pillantását, így rögtön megláthattam, hogy Phil siet elénk.
- Végre hogy itt vagy, ezek a barmok nem akartak felengedni a szobánkba! - mondta háborogva, miután mindenki szeme láttára lesmárolt.
- Ne haragudj, reggel még eszemben volt, hogy szólnom kell a recepción, de aztán sietnem kellett a szabadedzésre, és elfelejtettem - mondtam zavartan, mert Seb még mindig mellettünk állt.
- Szevasz, haver - köszöntötte végre a barátom a csapattársamat is egy gyors kézfogással, én persze elég hülyén éreztem magam a társaságukban. Mikor összejöttünk Phillel, gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e neki, hogy Seb megcsókolt, de végül lebeszéltem magam róla, végülis akkor még nem voltunk együtt. Így viszont elég zavarba ejtó volt velük ácsorogni.
- Helló... haver - felelte kissé kimérten Seb, majd hozzám fordult - Jó szórakozást, holnap találkozunk a pályán! - azzal le is lépett, így Phillel már kettesben indulhattunk a szobám felé.

***

- Hiányoztam? - kérdezte, miután a hátamat a falnak döntve megcsókolt.
- Persze - feleltem, hiszen mégsem mondhattam azt, hogy annyira lekötött a készülés a futamra, hogy igazából eszembe sem jutott semmi, ami a magánéletemhez kapcsolódott. - Hogy sikerült a meccsed?
- Természetesen nyertem - válaszolta kicsit nagyképűen, de a magabiztossága most is imponált. - Kár, hogy a jótékonyság miatt most nem volt díjazás, de majd a következő versenyen bepótolom!

Az utazás eléggé lefárasztotta, így Phil ledőlt egy kicsit aludni, míg én a Vandától kapott jóga dvd-vel próbáltam ráhangolódni a holnapi futamra, bár hamar be kellett látnom, hogy ez a mozgásforma nem igazán az én műfajom. Philnek egy frissítő zuhany után sem volt kedve lemenni a hotel éttermébe, így a vacsoránkat a szobámba hozattuk fel, és míg ettünk, beszámoltam neki a szabadedzések és a kvalifikáció történéseiről. Mikor végeztünk az étellel, gyorsan lezuhanyoztam, hogy időben lefekhessek aludni, de Phil nem egészen így képzelte el az estét. Amikor bebújtam mellé az ágyba, szorosan átkarolt, majd félig rám feküdve szenvedélyesen megcsókolt. Ezzel még nem is lett volna baj, azonban most nem akart itt megállni, a csók közben arra lettem figyelmes, hogy míg az egyik kezével a hajamba túrt, a másikkal a nadrágomat próbálta lehúzni. Próbáltam először finoman jelezni, hogy ez nekem nem tetszik, de nem nagyon vette a lapot, idővel már mindkét kezével azon ügyködött, hogy megszabadítson a ruháimtól. Így viszont már lehetőségem volt arra, hogy határozottabban eltoljam magamtól, és még időben leállítsam, mielőtt túl messzire mennénk.
- Mi a baj, Lizzie? - kérdezte kissé rekedtes hangon, miközben próbált újra közelebb húzódni hozzám.
- Ne haragudj, de ez nekem túl gyors - feleltem bizonytalanul, ő azonban nem vette túl komolyan a tiltakozásom.
- Ne kezdd már megint! Semmi olyat nem csinálunk majd, amit nem szeretnél. Tudom, hogy te is akarod - súgta a fülembe, mikor már újra rajtam feküdt, és próbált megcsókolni.
- Phil, ne! - emeltem fel most már egy kicsit a hangom. - Jól érzem magam veled, de erre még nem vagyok kész! Ráadásul muszáj pihennem, holnap a versenyen jó formában legyek!
- Most komolyan azért rángattál ide a világ másik felére, hogy úgy feküdj itt mellettem, mint egy apáca? - Phil már szinte kiabált, ezért én ösztönösen távolabb húzódtam tőle, ami azt hiszem, észhez térítette. - Ne haragudj, de már nehezen bírok magammal. Meg akarlak kapni, és nem tudom, meddig tudok még várni.
- Sajnálom - feleltem még mindig a sokk hatása alatt. Eddig még egyszer sem láttam ennyire ingerültnek. - Még szükségem van egy kis időre...
- Jó, de ne felejtsd el, hogy nem várok rád a végtelenségig! - felelte kissé sértett hangon, aztán hátat fordított nekem, és nem is szólt már hozzám.
Nem sokkal később a szuszogásából megállapítottam, hogy elaludt, nekem azonban még sokáig nem jött álom a szememre. Talán tényleg igaza van, és én váratom őt túl sokáig. Hiszen amikor megölel vagy megcsókol, rám is átragad a szenvedélye, és kívánom őt, de amikor arra kerül a sor, hogy továbblépjünk, egyszerűen bepánikolok, úgy érzem, hogy le kell őt állítanom.
A fáradtságtól végül én is elaludtam, de az éjszakám nem volt túl nyugodt, amikor délelőtt elindultunk a pályára, úgy éreztem, mintha egy percet sem pihentem volna.

***

- Mi a fene ütött beléd, Liz? - kérdezte ingerülten a mérnököm, amikor ismét nem feleltem időben a kérdéseire. A koncentrációm nem épp a legjobbkor hagyott cserben, hiszen kevesebb mint tíz percünk volt a futam kezdetéig, én pedig már az autóban ültem.
- Ne haragudj, csak izgulok, és már a rajt jár a fejemben - füllentettem végül, pedig az igazság az volt, hogy egyszerűen csak elbambultam. Végül nagy nehezen átismételtük a taktikánk legfontosabb elemeit, de már alig vártam, hogy megkezdődjön a felvezető kör, és végre békén hagyjanak egy kicsit.
A rajtra várva újra úrrá lett rajtam az idegesség, a szívem olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, azonnal elájulok, tulajdonképpen csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy sikerült a többiekkel együtt elindulnom. Sokáig azonban nem jutottam, mire kezdtem volna magamhoz térni, hirtelen egy nagy ütést éreztem jobb oldalról, majd egy tompábbat bal felől, és a következő pillanatban már nem voltam ura a kocsimnak...

Sziasztok!

Képkeresgélésre már sajnos nem maradt energiám, de remélem, így is élvezhető lesz a folytatás! :)

17. fejezet

- Végre, hogy megérkeztél, már aggódtam, hogy valami gond volt a repülővel! - csapott le rám Vanda, és jó szorosan átölelt. Nem mintha az elmúlt három hétben nem találkoztunk volna eleget, amikor mindketten Budapesten voltunk, rengeteg időt töltöttünk együtt. Neki azonban már egy héttel a futam előtt el kellett utaznia a főhadiszállásunkra, és a csapattal együtt jött Kínába, míg én csak ma, szerdán csatlakoztam hozzájuk. - Hol hagytad Rómeót?
- Hülye! - nyújtottam ki rá a nyelvem, mert már nem először keresztelte át Philt, és rosszabbnál rosszabb becenevekkel illette. - Kiderült, hogy pénteken részt kell vennie valami jótékonysági tornán, úgyhogy csak szombaton repül utánam.
- Nem értem miért, de valahogy a hangod nem úgy cseng, mint egy epekedő szerelmesé - húzott tovább, de észrevettem, hogy a különleges alkalmakra tartogatott aggodalmaskodó pillantásával nézett rám.
- Nyugi, nincsen semmi gond, jól megvagyunk. Ha többet beszélgetnél vele, te is megkedvelnéd! - vettem a védelmembe a barátomat, mert ugyan Vanda eddig sem ellenezte a kapcsolatot, de azért szeretett rajta élcelődni. - Egy kicsit szeret felvágni mások előtt, de igazából nagyon figyelmes és vicces!
- Hú, mindjárt elolvadok ettől a lángoló szenvedélytől! - nevetett most már újra a barátnőm.
- Ő legalább nem hagyott ott, miután megcsókolt! - feleltem bosszankodva. Nem tudtam megállni, és amíg otthon voltunk, beszámoltam Vandának a Seb és köztem történtekről is. Persze megeskettem, hogy soha nem mondja el senkinek, és nagy örömömre kivételesen nekem adott igazat, a csapattársamat pedig egyszerűen leidiótázta.

Az persze még jobban meglepte, hogy rögtön a csók után összejöttem Phillel, de valahogy úgy éreztem, inkább örül neki, hogy valamivel lekötöm magam, és nem Seben agyalok. Apunak már egy fokkal nehezebb volt beadni a kapcsolati státuszom megváltozását, és hiába mutattam be neki Philt, azután sem lelkesedett érte túlzottan. A háta mögött "úrifiúként" emlegette, és akkor sem repesett az örömtől, amikor néhány napra elutaztam vele Monacóba, hogy megnézzem egy versenyét. Tulajdonképpen nem értettem, mi baja van vele, mert a jelenlétében még lovagiasabb volt, mint amúgy, nem fogdosott előtte, egy rossz szava nem volt amiatt, amiért nálunk külön szobában aludtunk, és türelmesen válaszolgatott apa kérdéseire, amik leginkább arra irányultak, hogy mennyire megbízható és józan életű.
Monacóban persze egészen más volt a helyzet, Phil igazán szívesen adta a külvilág tudtára, hogy egy pár vagyunk, akárhova mentünk, szorosan magához ölelt, elvitt a legromantikusabb helyekre, és persze állandóan csókolóztunk. Azóta, hogy összejöttünk, itt hozta először szóba, hogy mást is szívesen csinálna velem, de szerencsére egy pillanatig sem erőszakoskodott, elfogadta, hogy nekem több időre van szükségem, hogy kialakuljanak bennem a következő lépéshez számomra nélkülözhetetlen érzések.
A barátnőim és persze Vanda is viszont folyton az érzéseimről faggattak, én azonban nem tudtam mit mondani nekik. Szerintem ennyi idő után korai még szerelemről beszélni, és nekem bőven elég, hogy jól érzem magam Phillel, mellette végre felnőtt nőnek érzem magam. Nem piszkál se a korom, se a magasságom miatt, azt hiszem, talán egy kicsit el is várja, hogy nőként viselkedjek vele, ne pedig vicces haverlányként.

- Na és mi van a német csókkirállyal? - folytatta a faggatózást Vanda, amikor már felértünk a szállodai szobámba.
- Fogalmam sincs - feleltem őszintén, miközben törökülésben elhelyezkedtem a kényelmes fotelben, és belekortyoltam a kólámba, amit a minibárból raboltam. - Egyszer próbáltam felhívni, hogy merre jár, de nem vette fel, aztán csak másnap küldött egy sms-t, hogy a családjával pihen, majd Kínában találkozunk.
- Nem csodálom, hogy kiakadt, a bulvársajtó elég alaposan dokumentálta a kis monacói kiruccanásodat - célzott elég egyértelműen az újságokban megjelenő fotókra, amik miatt már aputól is megkaptam a fejmosást. Pedig semmi botrányos nem szerepelt rajtuk, kézen fogva sétáltunk, fagyiztunk Phillel, és csak az egyik fotósnak sikerült elcsípnie egy gyors csókunkat. - Katie viszont teljesen feldobódott tőle, szerinte egy ilyen "bájos tiniszerelem" jó reklám neked - piszkált tovább a barátnőm, amire én csak egy szemforgatással reagáltam.
- Azért azt el kell ismerned, hogy baromi jól nézünk ki a képeken - vigyorodtam el végül. Az egyik legfőbb bizalmasom előtt felesleges lett volna titkolnom, mennyire elégedetté tesz, hogy egy ilyen jóképű, sportos srác a barátom.
- Ja, mint Barbie és Ken - röhögött Vanda, de láttam rajta, hogy örül, amiért jó kedvem van. - Azért remélem, hogy a futam idejére el tudsz kicsit feledkezni Mr. Kockahasról!
- Naná, a dobogó már megvolt, most jöhet a győzelem! - vágtam rá magabiztosan, és az este hátralevő részében már inkább arról beszélgettünk mi minden vár rám a hétvégén.

***

Vanda végül éjszakára is nálam maradt, és megígérte, hogy addig nem is hagy magamra, amíg Phil meg nem érkezik, csak szombat éjszakára költözik át a csapat szállására. Persze a magány miatt egyáltalán nem kellett aggódnom, Katie gondoskodott róla, hogy egy percig se unatkozzak. A reggeli csapatmegbeszélésen szomorúan vettem tudomásul, hogy Seb még nem érkezett meg. Állítólag lekéste a tegnapi gépet, ezért csak ma délutánra tudta ígérni az érkezését. Szerintem csak szimplán lustálkodni akart, így mehettem egyedül az egyik szponzorunk rendezvényére, ami természetesen halálosan unalmas volt. A pályabejárásra sem futott be, persze neki nem volt rá olyan nagy szüksége, nem először vezetett a pályán, és tavalyhoz képest semmi változás nem volt. A kötelező sajtótájékoztatóra azért elég egykedvűen érkeztem, az előző futamokon megszoktam, hogy ilyenkor már együtt szoktunk ökörködni.

Kicsit meglepett, hogy már ott ült a többiekkel, az pedig főleg, hogy nekem nem is foglalt helyet, csupán az előtte levő sorba ülhettem le Nico mellé. Ő persze roppant büszke volt magára, amiért ő mutatott be minket egymásnak Phillel, és azonnal jelezte is, hogy viszonzásként elvárja, hogy összehozzam valamelyik "dögös barátnőmmel". A sajtótájékoztatót viszonylag gyorsan lezavartuk, én pedig kíváncsian vártam, hogy a csapattársam végre kitüntet-e a figyelmével. Végül Kimivel együtt jöttek oda hozzám, amikor már épp azt terveztem, hogy elindulok vissza a hotelbe.
- Mi van szöszi, kiünnepelted magad a dobogó után? Remélem, apukád előszedte a tiszteletedre azt az ütős pálinkáját! - köszönt a rá ritkán jellemző bőbeszédűséggel a finn, miközben gyorsan megölelt.
- Azt hiszem, pálinka nélkül is jól sikerült az ünneplése - válaszolt helyettem vigyorogva Seb, a hangsúlyából pedig Kimi is rögtön kitalálta, hogy célozgat valamire.
- Miről maradtam le? - kérdezte kíváncsian, miközben hol engem nézett, hol a haverját.
- Látszik, hogy nem olvasol újságokat. Csak hogy a legjellemzőbb címeket idézzem: A Forma 1 kis hercegnője bepasizott - pletykálkodott Seb, miközben én csodálkozva néztem rá. Annyira furán kezelte a helyzetet. Ha mérges lett volna, az legalább egyértelmű helyzet lenne, most viszont viccelődött, vigyorgott, de mégis éreztem rajta valamilyen furcsa távolságtartást.
- Bizony, és mindezt nekem köszönheti! - csapódott hozzánk Nico, méghozzá szó szerint, majdnem feldöntött, amikor hátulról nekem ugrott. - Azt hiszem, rá is íratom a névjegyemre, hogy  szerelmi tanácsadó! Seb, ha csaj kell, szólj, és már intézkedek is! - Mivel Seb szótlanul, kissé bosszankodva nézett rá, Kimi válaszolt helyette.
- És velem mi lesz, nekem nem jár nő? - kérdezte a megszokott, mormogó nevetésével.
- Dehogynem, de te tudsz szerezni magadnak, nem úgy, mint ez a két kis dedós - cukkolt minket tovább, én viszont csak nevettem rajta.

Mivel még mindenkinek volt bőven dolga a saját csapatánál, a kis társaságunk gyorsan feloszlott. Kicsit tartottam attól, hogy kettesben maradjak Sebbel, de amikor elindultunk a Red Bull boxa felé, úgy viselkedett, mintha semmi nem változott volna köztünk. Kifaggatott a pályabejárásról, aztán arról, hogy van apa, és mikor jön már a futamokra, én pedig udvariasan érdeklődtem, hogy sikerült-e kipihennie magát a családjával. Továbbra is furán éreztem magam a társaságában, de végül meggyőztem magam arról, hogy csak azért tűnik különösnek Seb viselkedése, mert valójában én vagyok az, aki feszélyezve érzi magát a történtek miatt. Végül úgy döntöttem, megpróbálok hozzá alkalmazkodni, ha ő képes továbbra is barátként kezelni engem, akkor ez nekem sem jelenthet gondot.

***

Ahogy kezdetét vette a versenyhétvége, már nem is nagyon volt időm arra, hogy a Sebbel való barátságomon agyaljak, igyekeztem minden energiámat a munkára összpontosítani. Tulajdonképpen elégedett is lehettem magammal, a pénteki szabadedzések egész jól sikerültek, minden okom megvolt arra, hogy optimistán várjam az időmérőt és a futamot. Bár eredetileg úgy terveztük, hogy Vanda a péntek estét is velem tölti, a sok munkája miatt, jóval tovább a boxban kellett maradnia, így abban maradtunk, hogy már nem jön utánam a szállodába, inkább a csapat pálya mellett található szállására megy aludni. Sebbel még részt kellett vennünk egy maratoni taktikai megbeszélésen, de utána kettesben indultunk vissza a hotelbe, és most már nyugodt szívvel állapíthattam meg, hogy a barátságunk végre kezdett visszatérni a megszokott, normális állapotába.

- Nagyon jó az egyenesben a végsebességed, ez jól jön majd a futamon, könnyebb lesz előrébb jönnöd, mint a múltkor! - magyarázta lelkesen, miközben kiitta a maradék kóláját. Eredetileg csak a szobámig akart kísérni, de mivel úgy tűnt, még bőven van megbeszélnivalónk, hülyeség lett volna a folyosón ácsorogni, ezért behívtam magamhoz, ami végül jó döntés volt, mert már vagy két órája dumáltunk.
- Hé, miből gondolod, hogy nem a pole-ból indulok? - kérdeztem tettetett sértődöttséggel, hiszen én magam is tisztában voltam vele, hogy az első rajtkocka megszerzéséhez még sokat kell tanulnom.
- Kizárt, nekem oda bérelt helyem van - vágta rá lazán, de aztán elmosolyodott. - Ha egyszer mégis átadom valakinek, akkor az biztosan te leszel.
- Vigyázz, mert még a szavadon foglak - fenyegettem meg nevetve. - Ehh, olyan mérges vagyok, hogy Vandát befogták melózni, pedig filmes estét terveztünk! - bosszankodtam Sebnak, aki erre az órájára nézett.
- Hát, most már késő lenne elkezdeni, de mit szólnál, ha holnap helyettesíteném a szigorú barátnődet? Extra jutalomként pedig még filmet is te választhatsz! - javasolta, mire én azonnal elvörösödtem.
- Tényleg nagyon klassz lenne, de azt hiszem, máskorra kell halasztanunk - motyogtam zavartan, és mivel kérdőn nézett rám, kénytelen voltam folytatni. - Holnap már Phil is ideér...
- Értem - Ennyit mondott csak, a reakciója pedig csupán annyi volt, hogy vigyorgás helyett inkább közömbös arcot vágott. - Most már tényleg nagyon késő van, úgyhogy ellépek aludni - mondta, miközben az asztalra tette a kiürült kólás dobozt, és már indult is az ajtó felé.
- Seb... - szóltam utána, mire megállt, de csak néhány másodperc múlva fordult vissza felém, az arcáról pedig semmit nem lehetett leolvasni. - Megyünk együtt holnap az edzésre? - kérdeztem kicsit bizonytalanul, de szerencsére végre újra elmosolyodott.
- Persze! De ha nem leszel ébren, mire jövök, egy pohár hideg vízzel foglak felébreszteni - fenyegetett meg, mire már én is elnevettem magam, és megnyugodva integettem neki, amikor újra, most már ténylegesen itt hagyott...

Sziasztok!

Ha jól emlékszem, eddig nem zaklattam a kedves Olvasóimat ilyesmivel, ezért remélem, most nem bánjátok majd, hogy kivételesen mégis megteszem.
A történet most jutott el egy nagyobb fordulóponthoz, ezért sokat segítene, ha legalább pár szóban megosztanátok velem a véleményeteket. Mit gondoltok a történetről, mi a véleményetek Lizről? Mi az, ami jó, és mi az, amin javítani kéne? Ha esetleg kérdések merülnének fel Bennetek, arra is szívesen válaszolnék. :)

A történet menete persze legalább nagyvonalakban megvan a fejemben, tudom, hogy merrefelé haladok, de sokat segítene a fejezetek finomításában, formálásában, ha megismerhetném a véleményeteket.
Természetesen nem fogom megjegyzés-mennyiségtől függővé tenni a folytatás időpontját, az eddigiekhez hasonlóan az most is elsősorban szabadidő, másodsorban ihlet kérdése (ha nem úszom el nagyon más feladataimmal, akkor valamikor a hétvégén szeretném hozni az új fejezetet). :)

Előre is köszönöm a segítségeteket, remélem, hogy a történet folytatásával viszonozni tudom majd!:)

Sok puszi!

Orsi

16. fejezet

/Sebastian/

A hét második felében volt valami különös, nehezen megmagyarázható távolságtartás köztem és Liz között. Valamennyire engem is megzavart, hogy Kimi piszkált miatta, arról azonban fogalmam sem volt, a csapattársam miért vált feszélyezettebbé. Ha találkoztunk egy-egy közös programon, természetesen beszélgettünk, de végig olyan érzésem volt, mintha egy láthatatlan fal lett volna közöttünk.
Az időmérő edzés után úgy tűnt, kezd oldódni ez a fura érzés bennünk, az elért jó eredmények után Liz vidáman ugrott a nyakamba, de ezután újra eltűnt a közelemből. Estére már kénytelen voltam magamnak is bevallani, hogy hiányzik. Az elmúlt években Markkal egyre rosszabb lett a viszonyom, a többi pilótával pedig inkább formális volt a kapcsolatom. Néhányukkal szívesen buliztam együtt, de a tény, hogy vetélytársak vagyunk, mindig ott motoszkált a fejemben. Kimi volt az egyetlen, akivel tényleg baráti viszonyt alakíthattam ki, kezdetben egyfajta mentorként tekintettem rá, és a ralis évei alatt is folyamatosan kapcsolatban maradtunk. Amióta visszatért közénk, újra több időt töltünk egymás társaságában, de ő még barátként is elég zárkózott személyiség. Jókat bulizunk együtt, elemezgetjük a futamokat, kitárgyaljuk a világ dolgait, de tőle távol áll minden érzelgősség.
Persze én sem azt várom el egy barátomtól, hogy egymás vállára borulva zokogjunk, de azért szükségem van arra, hogy néha komolyabb, lelki dolgokról is beszélgethessek valakivel. Itt van nekem a legjobb barátom, Heikki, de ő is inkább csak meghallgat, honfitársához hasonlóan ő is elég hallgatag típus. Liz felbukkanása azonban egy újfajta barátságot hozott el nekem, egyszerre kapok tőle támogatást, és közben ő is elfogadja a segítségem. Vele tudok igazán a versenyek alatti érzéseimről beszélni, a jelenlétében teljesen feloldódok, és valahogy ösztönösen tudja, mikor mire van szükségem.

Most viszont napok óta nem voltunk kettesben, és amikor összefutottunk, akkor is csak pár szót váltottunk. Gondolkodás nélkül nyúltam a telefonom után, és küldtem el neki az sms-t.
"Nem tudom, mi van velem, de most egész nyugodt vagyok. Lehet, hogy Vanda benyugtatózott? L."
Bár örültem neki, hogy most nem stresszel annyira a futam miatt, de a szívem mélyén jobban esett volna egy olyan válasz, ami azt sugallja, beszélgetni szeretne. Azért egy próbát tettem, ha nem is hívtam át konkrétan, igyekeztem jelezni, hogy nem bánnám, ha a múltkorihoz hasonlóan most is átjönne hozzám. Liz azonban nem kért a társaságomból, még néhány üzenetet váltottunk, de ezek inkább csak átlagos, haverok közötti poénkodások voltak.
"Na jó, most már tényleg aludnom kell, különben holnap nem tudom majd nyitva tartani a szemem, és véletlenül kiütlek a rajtnál. L." - rázott le végül, de legalább annak örülhettem, hogy ha csak írásban is, de újra normálisan kommunikáltunk.

A futam előtt már nem volt lehetőségünk kettesben maradni, egy gyors öleléssel kívántunk egymásnak szerencsét, és onnantól kezdve már végig a saját versenyünkre koncentráltunk. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert amikor a mérnököm elárulta, hogy Liz feljött a harmadik helyre, ráadásul pont úgy, hogy az általa legkevésbé kedvelt személyt előzte meg, szinte jobban örültem, mint a saját győzelmemnek. Jó érzés volt, hogy nem kellett sokat várnia az első dobogós eredményre, így talán a következő futamokon még magabiztosabb lesz, és nem fogják elkedvetleníteni a rosszindulatú beszólások.

Mire behajtott a parc fermé-be, én már rég kiszálltam a kocsimból, és alig vártam, hogy alaposan megölelgessem. Nevetve tűrte, hogy szinte kirángattam őt a járgányából, és most végre ő is feloldódva, az eddig megszokott stílusban örült velem együtt. Persze ezután el kellett tűrnünk Nico beszólásait, aki infantilisnek nevezett minket, de ettől egy cseppet sem csökkent a jókedvem. A himnuszok után jó alaposan meglocsoltam a csapattársamat, ő pedig, miután kinyújtotta rám a nyelvét, jó nagyokat kortyolt a behűtött pezsgőből, nem foglalkozva azzal, hogy emiatt néhányan biztosan kritizálják majd őt, a csapatot és a futam szervezőit. Miután végre túlestünk a kötelező interjúkon, már indulhattunk is a csapat boxába, ahol persze a srácok már jó ideje ünnepelték a szinte tökéletes eredményt. Számolatlanul döntötték belénk az újabb pohár pezsgőket, újonc csapattársam öröme pedig bennem is felidézte az első sikereknél érzett lelkesedést.

Végül ő volt az, aki emlékeztetett arra, hogy mára még elígérkeztünk a hivatalos pilóta buliba is, így hamar el is indultunk az öltözőink felé. A fejem kóválygott a boldogságtól - és persze a rengeteg piától -, nem is emlékeztem, mikor éreztem magam utoljára ennyire könnyednek, ennyire felszabadultnak. Semmi kedvem nem volt társaságba menni, azzal akartam kettesben ünnepelni, aki ugyanazt a boldogságot érezte jelenleg, mint én. Azt hiszem, az agyamban valamiféle áramszünet következett be, mert a következő pillanatban a maradék józanságom már csak külső megfigyelőként nézte végig, ahogy váratlanul magamhoz húztam Lizt, majd az értetlenkedő pillantását figyelmen kívül hagyva, gondolkodás nélkül megcsókoltam.

Nem érdekelt, hogy mindketten ragadtunk a pezsgőtől, csak élveztem, hogy a törékeny teste egészen hozzám simult, az ajkai finomak és lágyak voltak, a csókommal pedig egy szenvedélyes kis nyögést is kihoztam belőle. Az áramszünet a fejemben azonban véget ért, mintha egy pillanat alatt kijózanodtam volna. Most már nem két fiatal, szabad embernek láttam magunkat, hanem itt voltam én, a felnőtt férfi és Liz, a tapasztalatlan kislány, a csapattársam, akinek a barátságát kockáztattam az átmeneti hülyeségemmel.
A tettem következményeitől megrémülve húzódtam hátra, Liz pedig kissé kábultan, csodálkozva nézett rám.
- Ne haragudj, fogalmam sincs, mi ütött belém. A pia teljesen meghülyített, különben soha nem tettem volna ilyet - hadartam gyorsan, mielőtt megszólalhatott volna, és sietős léptekkel magára is hagytam.
Ha maradt volna elég energiám, biztos az öltözőm falába vertem volna a fejem, de így csak leültem a földbe, és a saját hülyeségemen merengve elaludtam. Heikki volt az, aki rám talált, és visszafuvarozott a hotelba, ahol aztán az éjszaka maradék részét igencsak nyugtalanul töltöttem.

***
/Liz/

Először a csókkal sokkolt le teljesen, aztán azzal, hogy egy gyorsan odavetett mondat után faképnél hagyott. Nem tudom, hogy másodpercek vagy hosszú percek teltek el, mire sikerült magamhoz térnem, de a csók közben érzett öröm teljesen eltűnt belőlem, és a helyét átvette a bosszúság. "Különben soha nem tettem volna ilyet..." Szóval én nem vagyok elég jó ahhoz, hogy józanul megcsókoljon. Elegem van abból, hogy hiába élem évek óta a felnőttek életét, hiába vagyok már néhány hét híján nagykorú, még Seb is folyton azzal jön, hogy én csak egy kislány vagyok. Dühösen rángattam le magamról az overált, a telefonom azonban csörögni kezdett. Egy pillanatig reménykedtem benne, hogy a csapattársam hív, hogy megbeszéljük a történteket, a kijelzőre pillantva azonban rögtön kiderült, hogy csak Nico keres.
- Merre vagy már? Elhiszem, hogy a csapat is meg akart ünnepelni, de minket sem kéne hanyagolnod - kiabált a telefonba a másik német barátom. Végül kiderült, hogy még ők sem indultak el a korábban kiválasztott szórakozóhelyre, így lovagiasan megvártak, és együtt tértünk vissza a nyüzsgő Kuala Lumpurba.


Minden maradék energiámmal arra összpontosítottam, hogy ne látszódjon meg rajtam a zavartság és a rossz kedv, amit Seb okozott, végül sikerült egészen feloldódnom a társaságban. Nico korábban megismert haverja, Phil egy pillanatra sem tágított mellőlem, én pedig élveztem, hogy minden figyelme rám irányult, minden szavából és mozdulatából sugárzott, hogy ő nem csak egy kislányt lát bennem. Némi hezitálás után pedig megadtam magam, hagytam, hogy az éjszaka hátralevő részében ő vegye át az irányítást.

***

Ébredéskor borzalmasan fájt a fejem - kevesebb mint egy hét alatt már másodszor. Azt hiszem, itt az ideje, hogy tényleg hallgassak Vandára, és jobban ügyeljek a mértékletességre. Kissé aggódva pillantottam a mellettem alvó srácra, de szerencsére nem ébresztette fel a mozgolódásom, így maradt még egy kis időm, hogy átgondoljam a történteket. A buliban végül remekül éreztem magam Phillel, kedves volt, vicces és csábító egyszerre, és miután megcsókolt, esze ágában sem volt otthagyni engem. Mikor elfáradtam, hazahozott a szállodába, ahol egy újabb csókcsata hevében szeretett volna továbblépni, de azonnal elfogadta azt, hogy én ezt nem szeretném. Az ellen végül nem volt kifogásom, hogy velem aludjon, még jól is esett a közelsége. Teljesen kijózanodva azonban már kissé zavart a jelenléte, hirtelen nem tudtam, mihez is kezdhetnék vele.

A gondolataimat végül hangos kopogás zavarta meg, én pedig a köntösömet magamra rángatva siettem ajtót nyitni, közben pedig reménykedtem abban, hogy a váratlan látogató nem akar majd bejönni.
- Szia - köszönt a küszöbön álló Seb elég kómás fejjel, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. - Tudom, hogy állati hülyén viselkedtem tegnap, nem lett volna szabad csak így letámadnom téged, de... - itt azonban elhallgatott, ugyanis Phil ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy felébredjen, és nagyokat nyújtózva elősétáljon a hálóból.
- Jó reggelt, már reggelit is hozattál, Lizzie? - kérdezte ásítozva, amikor pedig észrevette, hogy ki áll az ajtóban, elröhögte magát. - Bocs, haver, abban reménykedtem, hogy a szobapincér az!

Seb arckifejezése azonnal megváltozott, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy mire gondol. Én persze fülig vörösödve ácsorogtam, és zavartan gyűrögettem a köntösöm ujját.
- Bocs, nem akartam zavarni. Csak arra voltam kíváncsi, hogy jól vagy-e, és barátok vagyunk-e még - mondta halkan, és bár hozzám beszélt, a szemét egy pillanatra sem vette le a nappaliban továbbra is nyújtógyakorlatokat végző Philről, aztán gyorsan el is köszönt tőlem.

Most azonban nem hagytam, hogy tényleg lelépjen, gyorsan utánasiettem.
- Seb, várj... - kezdtem bele, de közben fogalmam sem volt, mit mondhatnék, ő pedig türelmetlenül várta, hogy folytassam. - Persze, hogy barátok vagyunk, felejtsük el ezt az egészet! - nyögtem ki végül, ő pedig végre mosolyogva bólintott, majd egy gyors intés után tényleg távozott.
A szobába visszatérve nagyot sóhajtva dőltem neki az ajtónak. Mit mondhattam volna neki? Elég hülyén jött volna ki, ha elkezdek magyarázkodni, hogy nem történt köztem és Phil között semmi komolyabb dolog. A tegnapi csókot sem tárgyalhattuk ki a hotel folyosóján, így végül arra jutottam, hogy még a lehető legértelmesebben zártam le a beszélgetést. Sok időm nem maradt a töprengésre, mert Phil továbbra is egy szál boxerben állt előttem.
- Most már tényleg ehetnénk valamit, mert éhen fogok halni - panaszkodta, de közben még közelebb húzódott hozzám. - Azért előételnek ezzel is beérem - a következő pillanatban pedig az ajkai már a számhoz tapadtak, én pedig megadóan hagytam, hogy megcsókoljon.
Szóval úgy tűnik, hogy kevesebb mint 24 óra alatt megcsókolt a csapattársam, most pedig van egy pasim, akit tulajdonképpen alig ismerek... Remek, azt hiszem, pont jókor jön a kínai futam előtti háromhetes szünet.

15. fejezet

A Kimivel való beszélgetés után végre nyugodtabban mentem vissza a szobámba, hogy végre kipihenjem az előző éjszaka fáradalmait. Délután Vanda is befutott a mobilommal, amit a taxisofőr juttatott el hozzá, és szerencsére már ő is megenyhült, újabb letolás helyett kíváncsian hallgatta meg a Kimivel való beszélgetésem történetét. Nem akartam belemenni egy újabb vitába a Seb és köztem levő barátságról, így inkább csak a rövidített verziót meséltem el neki.

A következő néhány napom a megszokottnál sokkal nyugodtabban telt, vagy a futamra készültem, vagy valamilyen szponzori eseményen vettünk részt, de Sebbel nem igazán maradtunk kettesben. A pénteki nap egyetlen váratlan eseménye az volt, hogy az első szabadedzés végén Nico bukkant fel a boxunknál - a szerelők nem fogadták túl barátságosan, azonnal a kocsit kezdték el takargatni előle -, a mercedeses srác azonban nem kémkedni jött, csak engem hívott meg ebédelni. Csodálkozva fogadtam el a meghívását, de a csapata étkezőjében kiderült, hogy a közös ebéd oka egy elvesztett fogadás: az egyik haverja ellen veszített, és a srác azt kérte tőle, hogy mutassa be őt nekem. Végül egész kellemesen telt a közös ebéd, Philippről kiderült, hogy profi teniszjátékos, és Monacóban ismerkedtek meg Nicóval. Már a beszélgetés elején egy kicsit nagyképűnek tűnt, de ezt jól ellensúlyozta a humorával és a határozottságával. Mikor elköszöntem tőlük, kiderült, hogy a búcsú nem szól túl hosszú időre, Phil a futam utáni bulira is hivatalos volt.

A délutáni, második szabadedzés kifejezetten jól sikerült, a negyedik helyre tornáztam fel magam, így bizakodva vártam a szombati időmérőt. Bár a szívem mélyén reménykedtem benne, hogy a rajtrácson sikerül még előrébb lépnem, a többiek rutinjával nehezen vehettem csak fel a versenyt, ráadásul a Mercedes tempója nagyon jó volt, így ugyan Sebastian megszerezte a pole pozíciót, de kettőnk közé beékelődött Lewis és Nico is. Szomorkodásra azonban semmi okom nem volt, hiszen végre valahára megelőztem Alonsót, aki az 5. pozícióból indulhatott. Jókedvűen fogadtam a szerelők és a mérnökök gratulációit, és jó érzés volt látni Chris büszke pillantását - bár a csontropogtató ölelgetést azért kihagytam volna. Jutalmul, amiért ilyen jól szerepeltünk, a csapatmegbeszélést sem húzták sokáig, így a nap hátralevő részét már pihenéssel tölthettem. Néha persze eluralkodott rajtam az aggódás a másnapi futam miatt, de olyankor Vanda igyekezett elterelni a figyelmem. Miután ketten betoltunk egy doboz fagyit, korán ágyba parancsolt, és már épp kezdtem is félálomba merülni, amikor megrezzent a mobilom.
"Na, megy már a parázás? S."
Mosolyogva olvastam az üzenetét, és megnyugtattam, hogy most kivételesen stabil lelkiállapotban vagyok.
"Király, pedig már vártam, hogy mikor toppansz be pizsiben" - jött azonnal a válasz, engem pedig egy pillanatra elfogott a kísértés, hogy most is átvonuljak hozzá, de aztán eszembe jutott a Kimivel való beszélgetés, így elvetettem az ötletet. Még váltottunk néhány sms-t, de végig figyeltem arra, hogy tartsam a haverok között elvárt távolságot.

Bár nem aludtam olyan mélyen és nyugodtan, mint az Ausztrál Nagydíj előtt, az ébredésem pillanatától kezdve optimistán vártam a futamot, Vanda pedig örömmel figyelte a jó hangulatomat. A pilótaparádén is sokkal nyugodtabb voltam, mint legutóbb, jókedvűen beszélgettem a versenytársaimmal, hiszen a hét eleji bulin volt alkalmam őket jobban is megismerni, a többségük már egyenrangú pilótaként tekintett rám. Persze ahogy közeledett a futam, én is egyre izgatottabb lettem, de ettől egyáltalán nem váltam görcsössé. A rajtrácsra felállva már minden energiámat a versenyzésre összpontosítottam, az eseménytelen felvezető kör után ismét szinte transzba esve vártam a futam indítását.

A rajt végül nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Az előttem levő három srác szinte teljesen egymás mellett fordult be a kanyarba, így hirtelen azt sem tudtam, merre induljak. A néhány tizedmásodpercig tartó tanácstalanságom pedig épp elég volt Alonsónak ahhoz, hogy megelőzzön. Beletelt néhány körbe, mire hajlandó voltam befejezni emiatt a hisztit - utólag persze sajnáltam a versenymérnököm, amiért végig kellett hallgatnia a kifakadásomat -, de miután sikerült lehiggadnom, újra a versenyre tudtam koncentrálni. Az élen Seb stabilan vezetett, őt Nico követte, néhány kör után azonban Alonso Lewist is megelőzte, így nekem a Mercedest kellett üldözőbe vennem. A csapatom pedig ismét bebizonyította, hogy nincs náluk jobb a boxutcában, egy gyors taktikai módosítást követően egy jobban időzített kerékcserével sikerült egy hellyel előrébb kerülnöm.

A második boxkiállás után úgy tűnt, az eredmény már nem nagyon fog módosulni, engem azonban feltüzelt, hogy a ferraris csupán öt másodperccel volt előttem, és még tizenöt kör várt ránk. Eleinte csak néhány tizedet sikerült lefaragnom körönként, így már kezdtem feladni a dobogós álmaimat, amikor négy körrel a futam vége előtt Alonso kerekei kezdték felmondani a szolgálatot. Az én gumijaim csupán két körrel voltak fiatalabbak, de úgy tűnt, hogy nekem valahogy sikerült jobban megkímélnem őket, így alig két kör alatt már közvetlenül a legnagyobb vetélytársam mögött haladtam. Mikor néhány kanyarral a leintés előtt végre elé vághattam, szinte extázisban törtem ki, a mérnököm még aggódni is kezdett, hogy az ünneplés közben nehogy a kavicságyban kössek ki. Én azonban teljesítettem a feladatom, bár a levezető körben már nem igazán lehetett velem értelmesen kommunikálni a rádión keresztül. Mikor behajtottam az első három helyezettnek fenntartott parkolóba, láttam, hogy Sebastian a kocsija mellett állva vár rám, és annyira türelmetlen volt, hogy a kiszállásnál is segített, tulajdonképpen ő kapott ki engem a kocsiból.

Valószínűleg úgy néztünk ki, mint két óvodás, egy darabig a levegőben tartott, aztán miután letett, még hosszan ölelgettük egymást. Végül Nico volt az aki összeszedett minket, és beterelt a mérlegelésre. A pódiumra való kimenetel előtt már nem sokat beszéltünk, egyrészt a fáradtságtól, másrészt az örömtől nem igazán jutottunk szóhoz. A dobogón állva, a himnuszokat hallgatva és életem első Forma-1-es trófeáját átvéve nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne fakadjak sírva, de szerencsére megúsztam. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy apa vajon mit csinálhat otthon a tévé előtt, vagy hogy anya vajon megnézte-e a futamot, így végül az arcizmaim megelégedtek a szűnni nem akaró vigyorgással.

Mire elszabadultunk a hivatalos interjúkról, a boxunkban már nagyban zajlott az ünneplés, szinte azonnal a kezünkbe nyomták az első pohár pezsgőt, amit még jó pár pohár követett. Bár a jó eredmény szinte elvárás volt a csapattól, Sebastian első idei sikere és az én dobogós helyezésem bizonyította, hogy idén is mi indulunk a legjobb eséllyel a konstruktőri világbajnoki címért. A csapatvezetés is hagyta, hogy a szerelők előbb ünnepeljenek kicsit, és csak aztán álljanak neki a pakolásnak, így minket is jó sokáig ott tartottak a srácok. Végül ha nehezen is, de elköszöntünk tőlük, és Sebbel az öltözőink felé indultunk, hogy végre lecseréljük az átizzadt, pezsgőtől ragadó overalljainkat. Mielőtt azonban beléptem volna a nekem fenntartott kis szobába, Seb újra magához húzott és átölelt.
- Annyira boldog vagyok! Igazán megérdemelted, hogy te is a dobogón legyél! - mondta, én pedig boldogan mosolyogva néztem a szemébe.

A rengeteg pezsgő és a fáradtság miatt mindketten kicsit bágyadtak voltunk, így az első pillanatban észre sem vettem, mire készül. Csak akkor tértem magamhoz, amikor az ajkai már az enyémekhez tapadtak, miközben szorosan magához ölelt. Talán a versenyen elért siker miatti öröm okozta, de a csók hatására szinte euforikus állapotba kerültem, a gyomromban vagy ezer pillangó repdesett, és úgy éreztem, bármelyik pillanatban én is elrepülhetek velük. Seb azonban hirtelen megszakította a csókot...