Rád vártam...

18. fejezet

/Sebastian/

Mérgemben fel-alá járkáltam a szobámban, bár a szívem mélyén legszívesebben összetörtem volna valamit. Nem Lizre voltam mérges, hanem saját magamra. Az elmúlt közel három hetem azzal telt, hogy meggyőzzem magam arról, hogy az a csók csak egy botlás volt, hogy csak a rengeteg elfogyasztott pezsgő és a győzelem miatti öröm volt az oka. Egyszerűen nem lett volna szabad elfeledkeznem arról, hogy amellett hogy egy fiatal, ártatlan lány, a csapattársam is, ez pedig tovább bonyolítja a helyzetünket. Ha Chris tudna arról, hogy mi történt köztünk, nem valószínű, hogy megúsznám egy kisebb fejmosással. Mégis, amikor a csók utáni reggelen megláttam, hogy együtt töltötte az éjszakát azzal az izomagyú gyökérrel, legszívesebben ordítottam volna. Még napokkal később is, ha csak eszembe jutott, újra ideges lettem. Tudtam, hogy ki ő, már az előző szezonban is elhozta pár futamra Nico, de eddig nem volt okom arra, hogy foglalkozzam vele, első benyomásnak elég volt annyi, hogy borzasztóan öntelt.

Egyszerűen nem értettem, hogy Liz hogyan volt képes összeállni vele, hiszen annyira különböznek egymástól! Néhány napig persze még gondolhattam azt, hogy csak egy egyéjszakás kaland volt, bár ez sem boldogított túlzottan. Aztán elég volt felnéznem a netre, és pontosan egy héttel a csókunk után azt láthattam, hogy az ifjú szerelmesek épp Monacóban andalogtak. Most pedig még azt is megtudhattam, hogy az a gyökér már a futamon is megtisztel minket a jelenlétével. Próbáltam magam győzködni arról, hogy csak azért háborít fel a dolog, mert aggódom a csapattársamért, de be kellett látnom, hogy nincs értelme áltatnom magam, egyszerűen féltékeny vagyok.

Dühösen dobtam le magam az ágyra, bár ha az ösztöneimre hallgattam volna, visszamentem volna Lizhez, és megismételtem volna a korábbi csókunkat, de tudtam, hogy ez nem lenne helyes. Nem elég, hogy túl fiatal és a csapattársam, most még pasija is van.

***

/Liz/

Az időmérő utáni csapatmegbeszélés elég hosszúra nyúlt. Seb jóslata persze bevált, tényleg bérelt helye volt a pole pozícióban, és ezzel nem is lett volna baj, ha nekem nem csak a hetedik rajthely marad. Magamban fortyogva hallgattam végig a mérnökeinket, és mikor a csapattársammal visszaindultunk a hotelbe, még mindig elég rossz kedvem volt.
- Fejezd már be a duzzogást! Kihoztad a kocsiból, amit lehetett, holnap pedig majd szépen előrébb jössz! - szólt rám végül megunva a dühös sóhajaimat.
- Te is tudod, hogy nem teljesítettem a maximumot! Te az első helyre vitted a kocsit, én hat tizeddel lassabb voltam! - vágtam rá mérgesen, mert egyszerűen frusztrált az, hogy a nyomába sem értem, pedig ugyanazt az autót vezettük.
- Esküszöm, hogy ha a maximalizmusnak szobrot állítanának, rólad mintáznák meg - nevette el magát Seb. - Tudod nagyon jól, hogy még rengeteget kell tanulnod, ez az első éved! Én se világbajnokként kezdtem, mindenkinek szüksége van némi tapasztalatra!
- Lehet, de ha nem nyújtok elég jó teljesítményt, elbúcsúzhatok az ülésemtől! - mondtam ki végül azt, ami igazából aggasztott.
- Megőrültél? Mindenki odavan érted a csapatnál, Chris legszívesebben örökbe fogadna! Ahhoz, hogy ne hosszabbítsák meg a szerződésed, az kellene, hogy elkezdj visszafelé haladni a pályán - próbált nyugtatni nevetve, miközben átkarolt és megölelt, mikor beléptünk a hotel halljába.
Épp hálásan bújtam volna bele az ölelésébe, amikor hirtelen elengedett és távolabb húzódott. Én ösztönösen követtem a pillantását, így rögtön megláthattam, hogy Phil siet elénk.
- Végre hogy itt vagy, ezek a barmok nem akartak felengedni a szobánkba! - mondta háborogva, miután mindenki szeme láttára lesmárolt.
- Ne haragudj, reggel még eszemben volt, hogy szólnom kell a recepción, de aztán sietnem kellett a szabadedzésre, és elfelejtettem - mondtam zavartan, mert Seb még mindig mellettünk állt.
- Szevasz, haver - köszöntötte végre a barátom a csapattársamat is egy gyors kézfogással, én persze elég hülyén éreztem magam a társaságukban. Mikor összejöttünk Phillel, gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e neki, hogy Seb megcsókolt, de végül lebeszéltem magam róla, végülis akkor még nem voltunk együtt. Így viszont elég zavarba ejtó volt velük ácsorogni.
- Helló... haver - felelte kissé kimérten Seb, majd hozzám fordult - Jó szórakozást, holnap találkozunk a pályán! - azzal le is lépett, így Phillel már kettesben indulhattunk a szobám felé.

***

- Hiányoztam? - kérdezte, miután a hátamat a falnak döntve megcsókolt.
- Persze - feleltem, hiszen mégsem mondhattam azt, hogy annyira lekötött a készülés a futamra, hogy igazából eszembe sem jutott semmi, ami a magánéletemhez kapcsolódott. - Hogy sikerült a meccsed?
- Természetesen nyertem - válaszolta kicsit nagyképűen, de a magabiztossága most is imponált. - Kár, hogy a jótékonyság miatt most nem volt díjazás, de majd a következő versenyen bepótolom!

Az utazás eléggé lefárasztotta, így Phil ledőlt egy kicsit aludni, míg én a Vandától kapott jóga dvd-vel próbáltam ráhangolódni a holnapi futamra, bár hamar be kellett látnom, hogy ez a mozgásforma nem igazán az én műfajom. Philnek egy frissítő zuhany után sem volt kedve lemenni a hotel éttermébe, így a vacsoránkat a szobámba hozattuk fel, és míg ettünk, beszámoltam neki a szabadedzések és a kvalifikáció történéseiről. Mikor végeztünk az étellel, gyorsan lezuhanyoztam, hogy időben lefekhessek aludni, de Phil nem egészen így képzelte el az estét. Amikor bebújtam mellé az ágyba, szorosan átkarolt, majd félig rám feküdve szenvedélyesen megcsókolt. Ezzel még nem is lett volna baj, azonban most nem akart itt megállni, a csók közben arra lettem figyelmes, hogy míg az egyik kezével a hajamba túrt, a másikkal a nadrágomat próbálta lehúzni. Próbáltam először finoman jelezni, hogy ez nekem nem tetszik, de nem nagyon vette a lapot, idővel már mindkét kezével azon ügyködött, hogy megszabadítson a ruháimtól. Így viszont már lehetőségem volt arra, hogy határozottabban eltoljam magamtól, és még időben leállítsam, mielőtt túl messzire mennénk.
- Mi a baj, Lizzie? - kérdezte kissé rekedtes hangon, miközben próbált újra közelebb húzódni hozzám.
- Ne haragudj, de ez nekem túl gyors - feleltem bizonytalanul, ő azonban nem vette túl komolyan a tiltakozásom.
- Ne kezdd már megint! Semmi olyat nem csinálunk majd, amit nem szeretnél. Tudom, hogy te is akarod - súgta a fülembe, mikor már újra rajtam feküdt, és próbált megcsókolni.
- Phil, ne! - emeltem fel most már egy kicsit a hangom. - Jól érzem magam veled, de erre még nem vagyok kész! Ráadásul muszáj pihennem, holnap a versenyen jó formában legyek!
- Most komolyan azért rángattál ide a világ másik felére, hogy úgy feküdj itt mellettem, mint egy apáca? - Phil már szinte kiabált, ezért én ösztönösen távolabb húzódtam tőle, ami azt hiszem, észhez térítette. - Ne haragudj, de már nehezen bírok magammal. Meg akarlak kapni, és nem tudom, meddig tudok még várni.
- Sajnálom - feleltem még mindig a sokk hatása alatt. Eddig még egyszer sem láttam ennyire ingerültnek. - Még szükségem van egy kis időre...
- Jó, de ne felejtsd el, hogy nem várok rád a végtelenségig! - felelte kissé sértett hangon, aztán hátat fordított nekem, és nem is szólt már hozzám.
Nem sokkal később a szuszogásából megállapítottam, hogy elaludt, nekem azonban még sokáig nem jött álom a szememre. Talán tényleg igaza van, és én váratom őt túl sokáig. Hiszen amikor megölel vagy megcsókol, rám is átragad a szenvedélye, és kívánom őt, de amikor arra kerül a sor, hogy továbblépjünk, egyszerűen bepánikolok, úgy érzem, hogy le kell őt állítanom.
A fáradtságtól végül én is elaludtam, de az éjszakám nem volt túl nyugodt, amikor délelőtt elindultunk a pályára, úgy éreztem, mintha egy percet sem pihentem volna.

***

- Mi a fene ütött beléd, Liz? - kérdezte ingerülten a mérnököm, amikor ismét nem feleltem időben a kérdéseire. A koncentrációm nem épp a legjobbkor hagyott cserben, hiszen kevesebb mint tíz percünk volt a futam kezdetéig, én pedig már az autóban ültem.
- Ne haragudj, csak izgulok, és már a rajt jár a fejemben - füllentettem végül, pedig az igazság az volt, hogy egyszerűen csak elbambultam. Végül nagy nehezen átismételtük a taktikánk legfontosabb elemeit, de már alig vártam, hogy megkezdődjön a felvezető kör, és végre békén hagyjanak egy kicsit.
A rajtra várva újra úrrá lett rajtam az idegesség, a szívem olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, azonnal elájulok, tulajdonképpen csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy sikerült a többiekkel együtt elindulnom. Sokáig azonban nem jutottam, mire kezdtem volna magamhoz térni, hirtelen egy nagy ütést éreztem jobb oldalról, majd egy tompábbat bal felől, és a következő pillanatban már nem voltam ura a kocsimnak...