Rád vártam...

19. fejezet

Nem tehettem semmit, az ütközés hatására a kocsim megadta magát, engem pedig csak a sóderágy fogott meg.
- Liz, minden rendben? - hallottam a versenymérnököm hangját, ami elég bosszúsan csengett.
- Igen, azt hiszem. Ne haragudj - nyögtem ki végül, és csak most tudatosult bennem, hogy az esetnek nem csak annyi a következménye, hogy már az első körben fel kellett adnom a versenyt. Az autóm szerelői feleslegesen dolgoztak a hétvégén, ráadásul miközben kiszálltam, azt is észrevettem, hogy két versenytársam versenyének is lőttek. Csak abban mertem reménykedni, hogy a baleset nem csak az én hibám volt, de a szívem mélyén tudtam, hogy ha százszázalékosan koncentráltam volna, akkor ez nem történt volna meg.
Az sem könnyítette meg a helyzetem, hogy a boxutcába együtt indultunk vissza. A sauberes Nicóval nem volt semmi gond, még azt is megkérdezte, hogy nem ütöttem-e meg magam, és amikor látta, hogy mennyire el vagyok kenődve, azzal próbált vigasztalni, hogy mindenkivel megesnek ilyen balesetek, ez a sportágunk része.
Vele ellentétben Maldonado már nem volt ilyen megértő, ahogy a közelembe ért, elkezdett ordibálni velem.
- Nem igaz, hogy nem bírsz figyelni, semmi keresnivalód köztünk! Idióta picsa - a végét mondjuk már csak spanyolul tette hozzá, de ennyit még én is megértek.
Mire visszaértem a csapathoz, már teljesen magam alatt voltam, legszívesebben sírtam volna, de tudtam, hogy azzal csak rontanék a megítélésemen, ráadásul a boxutcában levő operatőrök azonnal az arcomba nyomták a kameráikat, alig tudtam elevickélni köztük a biztonságot jelentő boxunkig. Bár először a mérnökömtől és a szerelőimtől szerettem volna elnézést kérni, Phil megelőzte őket, és odasietett hozzám.
- Jajj, Lizzie, ugye nem fáj semmid? Ne szomorkodj, így legalább többet lehetünk kettesben - mondta, és közben úgy ölelgetett, mintha az éjszakai nézeteltérésünk meg sem történt volna.
- Jobban örültem volna, ha a romantikázásra csak úgy másfél óra múlva került volna sor - szólt közbe Chris, aki ekkor már mellettünk állt.
- Chris, annyira sajnálom, fogalmam sincs, mi történt, egyszer csak ott volt mellettem Maldonado, és mire észrevettem, már késő volt - mondtam bűnbánóan, miután elhúzódtam a barátomtól, majd félve vártam a főnököm reakcióját.
- Versenybaleset volt, neki is jobban kellett volna figyelnie, miközben megpróbált előzni. A riportereknek viszont csak a következőket mondd: valamilyen műszaki probléma volt a kocsival, amit még ki kell vizsgálnunk, emiatt nem tudtad megfelelően bevenni a kanyart, és Maldonado is agresszívabb volt a kelleténél! - magyarázta Chris határozottan.
- De ez nem igaz, semmilyen probléma... - próbáltam közbe vágni, de ő a két kezét az arcomra tette, és szigorúan nézett rám.
- Semmi de! Ezt mondod, és kész! Nem hiányzik, hogy az újságírók rád szálljanak és elbizonytalanítsanak, tudjuk, hogy ezerszer jobb vagy ennél. Most menj ki szépen interjút adni, nekünk még Sebastianra kell koncentrálnunk, de a futam után szeretnék veled beszélni... négyszemközt - tette hozzá, miközben Philre nézett.

Ittam pár korty vizet, majd Katie kíséretében kimentem a boxunk előtt várakozó riporterekhez, és tettem a dolgom. Röviden elmondtam, amit Chris kért, majd amint lehetett, visszatértem a boxba, és a beígért beszélgetés miatt idegesen néztem végig a verseny hátralevő részét. Seb sikeresen hozta be az élen a Red Bullt, a dobogóra Lewis és Kimi kerültek még fel, nekem pedig összeszorult a szívem, amikor arra gondoltam, hogy három héttel ezelőtt még én ünnepelhettem úgy, mint ők. Irigykedve néztem, ahogy az interjúk után a csapat győzteshez méltó ünneplésben részesítette Sebastiant, miközben én elég szerencsétlenül ácsorogtam. Phil már a futam vége előtt visszament a hotelbe, hogy ott várja meg, amíg Chris végez velem - és csak reménykedtem benne, hogy nem szó szerint. Seb ugyan fogadta mindenki gratulációját, de aztán gyors léptekkel felém sietett.
- Gratulálok, nagyon jó voltál - mondtam kissé erőltetett mosollyal, ő azonban óvatosan ölelgetett meg.
- Sajnálom, Rocky mondta, hogy elég nagyot ütköztél! Ugye minden rendben, nem fáj semmid? - kérdezte aggodalmaskodva, én azonban csak legyintettem ebben.
- Kutya bajom... De tartok tőle, hogy nem sokáig marad ez így. Chris beígért egy négyszemközti beszélgetést...
- Ugyan már, ez csak egy versenybaleset volt, nem tehettél róla! - próbált vigasztalni a csapattársam, én azonban csalódottan ráztam a fejem.
- Ez nem teljesen igaz, nem koncentráltam eléggé, és ezt Chris is tudja - vallottam be szomorúan. - Le fog szúrni, és igaza lesz, amikor a kocsiban ülök, csak a versenyre kellene összpontosítanom, a magánéletemnek nem lenne szabad bekavarnia.
- Történt valami? Bántott téged? - Seb hirtelen csattant fel, és mivel még mindig magához ölelt, éreztem, hogy az izmai megfeszültek.
- Nem, dehogyis! - tiltakoztam végül, hogy megnyugtassam. - Csak egy kisebb vitánk volt, és ez épp elég volt ahhoz, hogy ne nyújtsam a maximumot.
- Liz, tényleg nem akarok beleszólni, hogy mit csinálsz, nincs is hozzá jogom. De tudnod kell, hogy nem volt véletlen,hogy amíg együtt voltam Hannával, nem nagyon kísért el a versenyekre. Nem csak a viták kavarhatnak be, sőt a srácok közül többekre kifejezetten jól hat, ha a párjuk elkíséri őket, de rám ez nem volt igaz. Talán érdemes lenne megfontolnod, hogy neked mi a jó megoldás - mondta végül Seb, és a szívem mélyén azonnal egyetértettem vele.
- Most sietnem kell, gondolom Chris már türelmetlenül várja, hogy letéphesse a fejem - bújtam kis végül az öleléséből. - Köszi a tanácsot!
- Nincs mit - mosolygott rám biztatóan. - És ne feledd, Chris odavan érted, már most a kiskedvence vagy. Ha most mérges is, elég ha bevetsz némi ártatlan pislogást, esetleg néhány könnycseppet, és máris ő lesz az, aki a legjobban vigasztal téged, még a nózidat is megtörli!
- Hülye - nyújtottam ki rá a nyelvem röhögve, mert egy pillanatra elképzeltem az általa felvázolt helyzetet.

A boxban berendezett iroda felé közeledve egyre inkább elpárolgott a jókedvem, és mivel égett a villany, bebizonyosodott, hogy Chris már várt rám.
- Ne haragudj, csak gratulálni szerettem volna Sebnek - mondtam, miután kissé remegő lábakkal beléptem.
- Semmi baj, nem tartalak fel sokáig, utána csatlakozhatunk az ünnepléshez - mondta kedvesen a főnököm, de én még mindig félve pillantottam rá. - Ülj már le, nem harapok!
- Oké... Chris, én tényleg nagyon sajnálom, ígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni... - kezdtem volna magyarázkodni, ő azonban azonnal közbeszólt.
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani! Mindenkivel előfordul, hogy néha kihagy a figyelme, még a több éves tapasztalattal rendelkező bajnokokkal is. Nem is értem, miért félsz most ennyire tőlem, soha nem mondtam olyat, hogy tökéletességet várok el tőled - magyarázta kedvesen, én azonban még mindig bizonytalan voltam.
- Nem értem, azt hittem, azért hívtál ide, hogy jó alaposan letolj...
- Sok haszna nem lenne, az időt már úgysem lehet visszaforgatni, és bízom benne, hogy tanultál ebből a hibából. Ráadásul már a versenybírók is elemezték a felvételeket, Maldonado legalább annyira hibás volt, mint te, túl agresszív volt - osztotta meg velem a hírt, de sokkal boldogabbá ez sem tett. - Más miatt szerettem volna veled beszélni. Történt veled valami? Malajziában még minden rendben volt, de mióta megérkeztél ide, látom rajtad, hogy valami nem oké, rosszabb a kedved, és Sebastiannal sem látlak annyit, mint korábban. Vagy a barátoddal van valami gond? - faggatott aggodalmaskodva, így még inkább olyan volt, mintha az apám lenne.
- Tényleg nincs semmi baj, nem kell aggódnod! Egy kicsit össze kell kapnom magam, helyrerázni a gondolataimat, de Sebtől már kaptam egy jó tanácsot - valamivel optimistábbnak igyekeztem mutatni magam az valós helyzetnél, de a csapattársammal való beszélgetés tényleg segített.
- Örülök neki, de ne felejtsd el, hogy most nincs sok időnk, holnap indulunk Bahreinbe, és pénteken már újra az autóban kell ülnöd! - zárta le végül a beszélgetést Chris, én pedig mosolyogva bólintottam. - Jössz ünnepelni?
- Nem, köszi, a mai nap után inkább pihennék, Sebnek már úgyis gratuláltam. És még valamit úgyis meg kell beszélnem Phillel...

A terv fejben szuper volt, de ahogy megérkeztem a szállodába, újra elbizonytalanodtam. Semmi kedvem nem volt egy újabb vitához, de sajnos megvolt rá az esély, hogy a barátom nem egészen úgy fog reagálni a mondandómra, ahogyan azt én szerettem volna.

- Végre, már kezdtem aggódni miattad - pattant fel a kanapéról Phil, amikor beléptem a szobába, és egy csókkal fogadott. - Sajnálom az éjszakát, hülye voltam! Nem fogok semmit erőltetni, mindig csak az lesz amit szeretnél...
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy - bújtam bele az ölelésébe, bár kissé zavarba ejtett, hogy nem sokkal ezelőtt még Seb karjai között voltam így, és azt valahogy sokkal természetesebbnek éreztem. - Figyelj, nem szeretném, ha megharagudnál, de azt hiszem, jobb lenne, ha a következő hétvégére nem maradnál velem - a teste megfeszült, ezért sietve folytattam. - Ne érts félre, nagyon jó veled, de egy ilyen hiba után nagyon össze kell szednem magam, nem ismételhetem meg a hibát, és ehhez az kell, hogy kizárólag a versenyre figyeljek. Ráadásul utána újabb háromhetes szünet jön, azalatt sok időt tölthetünk együtt!
- Hát jó, ha valóban ezt szeretnéd... - mondta végül kissé csalódottan, de legalább nem vitatkoztunk.
- Azért pár napig velem maradsz Bahreinben? - kérdeztem újra hozzábújva, hogy kiengeszteljem.
- Persze... - csókolt meg újra, én pedig megkönnyebbülve viszonoztam.
A kínai hétvége elég rosszul sült el, de mindent meg fogok tenni, hogy hamar elfelejtsem én is, és mindenki más is...