Rád vártam...

12. fejezet

- Hahó, álomszuszék - furakodott be valami zavaró hang a legédesebb álmomba, mire kissé hunyorogva kinyitottam a szemem. - Ahhoz képest, hogy este mennyire nem tudtál elaludni, most elég nehéz volt felébreszteni - vigyorgott rám Seb.
- Ajjajj, mennyi az idő? - kérdeztem ásítozva, és csak akkor kezdtem pánikolni, amikor megkaptam a választ. Körülbelül 10 percem maradt, hogy visszarohanjak a szobába, magamra kapjak valamit, és elinduljak a pályára. - Igazán felébreszthettél volna előbb is! - morogtam Sebastiannak.
- Én mindent megpróbáltam - vonogatta a vállát, és közben gonosz módon ki is röhögött.
Az időhiány miatt nem folytattam a vitát, a bosszúságomat pedig egy kicsit enyhítette, hogy megvárta, amíg elkészültem, így legalább együtt késtünk el a csapat villásreggelijéről. Szerencsénkre Chris jó kedvében volt, így nem tolt le minket, azonban a reggelin szintén részt vevő Vanda szúrós pillantását látva kezdtem sejteni, hogy az éjjeli kimaradásom nem maradt teljesen észrevétlen. A vallatást végül nem sikerült halogatnom, mielőtt elindulhattunk volna a pilótaparádéra, a barátnőmnek még sikerült gyorsan elkapnia.

- Elárulnád, hogy miért töltötted a csapattársadnál az éjszakát alig 24 órával azután, hogy azt mondtad, csak barátok vagytok? - förmedt rám, de a hangjából sütött az aggodalom.
- Félreérted! Én nem akartam ott aludni, csak beszélgetni mentem át, és közben elaludtam... De várj, honnan tudod, hogy hol voltam?
- Mielőtt elindultam volna dolgozni, fel akartalak ébreszteni, hogy legyen időd készülődni, erre az üres ágyad fogadott! Az egyetlen nyom pedig az ágyon hagyott telefonod volt, én pedig aggódni kezdtem, és belenéztem! Belegondoltál abba, hogy mi lesz, ha valaki meglátott? Tele lesz vele a média! - szidott le, mire én dühösen felcsattantam.
- Senki sem látott meg, de ha mégis így lenne, senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinálok. Sebastiannal barátok vagyunk, és semmi okod arra, hogy ebbe beleüsd az orrod! - teremtettem le Vandát, de ahogy kimondtam, már meg is bántam, hiszen csak aggódott értem.
- Rendben, többé nem avatkozom bele a dolgaidba! - felelte sértetten, és már ott is hagyott.

Szívem szerint azonnal utána siettem volna, hogy bocsánatot kérjek, de már nem volt rá lehetőségem, mert Sebastiannal indulnunk kellett a pilótaparádéra. Egy nagy, nyitott platójú kamionon vittek minket körbe a pályán, hogy integessünk a versenyre kilátogató rajongóknak. A sajtó néhány képviselője is jelen volt, leginkább a korábbi világbajnokokat faggatták az új szezonban való esélyeikről, így kicsit elveszettnek éreztem magam, végül Nicóhoz csapódtam.

- Izgulsz? - fordult felém vigyorogva, miközben tovább integetett a nézőknek.
- Á, dehogy - feleltem a szemeimet forgatva, de a jó kedve egy kicsit rám is átragadt.
- Nyugi, a lényeg, hogy engem ne üss ki a rajtnál! - húzott tovább Nico, mire én egy nem túl kedves kifejezéssel válaszoltam, de elfogadtam a baráti ölelését.
- Hát igen, engem is az idegesít, hogy nem figyelhetek teljesen előre így, hogy pont mögülem indul ez a tapasztalatlan kis csitri, még a végén tönkreteszi a versenyem - szólt közbe nagyképűen a kedvenc spanyolom, sajnos korábban nem vettem észre, hogy a közelünkben van.
- Én a helyedben amiatt aggódnék, hogy nehogy már az első versenyén megelőzzön! - vett a védelmébe a második számú kedvenc németem, és már vissza is fordított a rajongók felé.

Igaza volt, bőven elég volt a saját aggodalmaimmal megküzdenem, nem hiányzott, hogy még Alonso is elbizonytalanítson. A parádé után mindenki visszatért a saját boxába, ahol egy könnyű ebéd után megkezdtük a felkészülést a futamra. Innentől kezdve az események igazán felpörögtem, tulajdonképpen már csak akkor maradtam magamra, amikor az utolsó másodpercek választottak el a felvezető körre való elindulástól, és a szerelők elhagyták a pályát. Akkor viszont igazán magamra maradtam, és egy pillanatra talán kétségbe is estem, de elég volt rápillantanom az előttem levő Ferrarira, és máris újra feltüzeltem magam. A felvezető kör végül simán lezajlott, az igazi próbatétel azonban még hátra volt. Minden idegszálammal a rajtra összpontosítottam, de azt hiszem, túlságosan bennem volt a félsz, hogy rajtbalesetet okozok, így túlságosan visszafogtam magam. Szerencsére így sem sikerült rosszul a rajtom, a pozíciómat sikerült megtartanom, de előrébb már nem jutottam.

A futamra végül mindenki a két kiállásos taktikát választotta, így a taktika csupán abban tért el, ki mikor hajtotta végre a cseréit. Sajnos nekünk kevésbé jött be, Kimi csak még jobban elhúzott előlem, Seb pedig még rosszabbul járt, ugyanis Lewis az első csere után tovább tudott kinn maradni nála, így a második után elé került vissza a pályán, és a frissebb gumikkal hamar behozhatatlan előnyt autózott ki. Innentől kezdve már nem volt lehetőségünk beleszólni a pályán történtekre, szinte kívülállóként néztük végi, ahogy Kimi egy ügyes manőverrel megelőzte Alonsót. Sajnos a Ferraris nem lassult le eléggé a gumijai miatt, és az enyémek sem voltak már olyan állapotban, hogy bátran hajszolhassam őt, így már kezdtem beletörődni abba, hogy a hatodik helyen zárom a futamot. Végül a javítást sem magamnak köszönhettem, néhány körrel a vége előtt Nico motorja elfüstölt, így kénytelen volt feladni a versenyt. A leintés után vegyes érzelmekkel hajtottam be a boxba. Örültem annak, hogy semmilyen hibát nem követtem el, de bosszantott, hogy esélyem sem volt arra, hogy egy összecsapásban bizonyítsam a rátermettségemet.

Sebastian sem volt kifejezetten boldog, csak a dobogón láttam őt, ahol udvariasan gratulált Lewis-nak és Kiminek, de látszott rajta, hogy bosszantja, hogy nem a megszokott fölényével indíthatta a szezont. Mivel tudtam, hogy interjúk sora várt még rá, úgy döntöttem, hogy mielőtt kielemezzük a futamot, még meg kell próbálnom egy másik barátommal is beszélgetni. A csapattagok korántsem tűntek olyan csalódottnak, mint mi, a pilóták, pacsikat, öleléseket osztva vágtak bele, hogy elpakoljanak mindent a boxban. Nehéz volt köztök haladni, mert mindannyian gratuláltak, és bár nagyon jól esett a bátorításuk, türelmetlenül vártam, hogy megtaláljam azt, akit kerestem.

Végre nagy nehezen átverekedtem magam a étkezőnkbe, ahol végre az egyik pultnál megpillantottam Vandát. Kicsit félve indultam felé, de ő megelőzött, mosolyogva sietett elém, és a nyakamba ugrott.
- Jajj, Liz, annyira ügyes voltál! - lelkendezett, én pedig csodálkozva pislogtam rá.
- Azt hittem, haragszol rám - értetlenkedtem.
- Hát, egy kicsit tényleg haragudtam, de igazából csak azért, mert aggódok érted. Emlékezz vissza, hogy ki voltál akadva, amikor összeboronáltak Kimivel. Képzeld el mi lenne, ha rólad és Sebről kezdenének cikkezni - mondta kicsit elkomorodva.
- Tudom, de szükségem van rá - vallottam be Vandának azt, amit tulajdonképpen eddig még magamnak sem ismertem be. - Ő tudja a legjobban, hogy min megyek keresztül, és valahogy mindig eléri, hogy megnyugodjak.
- Én is látom, hogy nagyon szoros köztetek a kapcsolat. De vigyázz, hogy ne kezdjenek el bonyolódni a dolgok... Na de nézd csak, emlegetett szamár! - mutatott a hátam mögé, a pillantását követve pedig már én is láttam az érkező csapattársamat.

- Na mi az Törpilla, megvannak az első pontok? - mosolygott rám kicsit fáradtan. Mostanra mindkettőnkben enyhült egy kicsit a csalódottság, és legalább valamennyire tudtunk örülni a megszerzett helyezéseknek.
- Azért jobb lett volna, ha elhúzhatok egy csúnya piros kocsi mellett! - feleltem, de már én is nevettem magunkon.
- Nyugi, egy hét múlva Malajziában újra meglesz rá a lehetőség... - kacsintott rám, és már húzott is maga után, hogy csatlakozzunk a bulizó csapattársainkhoz...