Rád vártam...

5. fejezet

Éjszaka még sokáig nem jött álom a szememre, de ez jól is jött, mert így alaposan végigtanulmányozhattam a mérnököktől kapott adatokat, a saját eredményeimet és persze Sebastianét, gyakorlatilag centiről centire kielemeztem a pálya minden egyes pontját, hol tudnék még jobban teljesíteni. Csak akkor feküdtem le, amikor már úgy éreztem, maximálisan felkészültem a másnapi, teljes tesztnapomra.

Bár nem aludtam sokat, mégis fitten ébredtem, végre éreztem magamban azt az erőt, amit máskor a versenyeken szoktam, és ha az elszántságom csak egy kicsit is lanyhulni kezdett, felidéztem magamban az összes alkalmat, amikor kislánynak neveztek, gyenge ellenfélnek tartottak. A módszer végül bevált, a délelőtt során úgy mentem, mint egy eszelős. Szerencsére sikerült meggyőznöm Christ, hogy délelőtt az időmérős köröket gyakorolhassam, így mire elérkezett az ebéd, sikerült javítanom Sebastian idején. Nem sokkal, épphogy egy tizeddel, de végre büszkén szállhattam ki a kocsiból. Az elsőséget sajnos így sem sikerült megszereznem, Nico továbbra is vezetett, és ma már Lewis is beelőzött, de minden győzelemmel felért az, hogy Alonsót magam mögött tudhattam.

A kocsiból kiszállva rögtön észrevettem, hogy megváltozott a hangulat a boxban, a mérnökök és a szerelők egyszerre voltak elégedettek és meglepettek. Eddig is mindenki kedves volt velem, de az elmúlt napokban inkább atyáskodóak voltak, most viszont végre úgy tűnt, engem is komolyan fognak venni. A tervem második fele azonban még hátra volt, így rögtön az étkezőnk felé indultam, nem is kellett sokat várnom, az egyik pultnál azonnal megpillantottam azt, akit kerestem.

Vanda

- Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak - szólítottam meg a nálam csak pár évvel idősebb, szőke lányt, aki meglepetten rezzent össze a magyar szavak hallatán.

- Szia! Dehogy zavarsz, annyira örülök, hogy végre találkozhatunk, olyan jó, hogy az egyik pilótánk magyar! - mosolygott rám Vanda, a csapat élelmezési részlegének egyik tagja, és egyben az én honfitársam.

- Nem szeretném, ha pofátlannak tartanál, hogy így ismeretlenül segítséget kérek, de nem tudtam kihez fordulni - kezdtem bele a magyarázkodásba, de ő rögtön leállított.

- Szívesen segítek, bármiről is van szó - Továbbra is mosolygott, én meg végre megnyugodtam, bárhogy is alakul a jövőm, a csapatban van egy fix támogatóm.

- Az a helyzet, hogy holnap részt kell vennem egy fogadáson, de attól tartok, azok a ruhák, amiket magammal hoztam, nem megfelelőek rá. Valami... Nem is tudom, felnőttesebb kéne, viszont a megbeszélések miatt egyszerűen képtelenség, hogy bejussak normális időben vásárolni a városba.

- Ne izgulj, holnap délelőtt szabad vagyok! Csak mondd el, mire gondoltál, és én beszerzem neked!

Az alkatunk szerencsére nagyon hasonló volt, így attól nem kellett félnem, hogy nem fog jól állni rajtam, amit választ, és a rövid beszélgetésünk alatt kiderült, hogy az ízlésünk is hasonló, így optimistán búcsúztam el tőle.

Mire leültem ebédelni, már Chris is megérkezett az étkezőbe, és ahogy meglátott, rögtön csatlakozott hozzám. Hízott a májam, miközben a dicséretét hallgattam, jó volt tudni, hogy végre rászolgáltam a bizalmára, és segíthettem neki igazolni, hogy nem volt hiba nekem adni a versenyzői ülést.

- Még valami, beszéltem Katie-vel a tegnapi fotózásról... - kezdett bele bizonytalanul, én pedig rögtön elpirultam. - Sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe kerültél, a szponzorok sajnos elvárják, hogy felhasználhassanak Titeket a kampányaikban, de ha bármi olyan történik, amit nem akarsz, nyugodtan szólj Katie-nek...

- Nem történt semmi - vágtam közbe végül, mert láttam, hogy Chrisnek is kellemetlen a téma. - Egy kicsit tolakodó volt a fotós, de azért túl lehetett élni, csak Sebastian reagálta túl a helyzetet.

- Örülök neki, hogy minden rendben, és hogy ilyen jól kijöttök. Kicsit aggódtam, hogy hogyan fogsz boldogulni ilyen fiatalon a csapatban, de úgy tűnik, nem okoz gondot a beilleszkedés.

- Mindent megteszek, hogy így legyen, hogy ne csak egy kislányt lássanak bennem - válaszoltam neki elszántan, ő pedig elégedetten bólintott, majd el is köszönt tőlem, hogy a délutáni teszt előtt még váltson pár szót Adrian Newey-val.

A délutáni vezetés már nem tartogatott sok izgalmat, hiszen teletankolt autóval köröztem, de így legalább volt lehetőségem még jobban megismerni a járgányomat, igyekeztem minden egyes apró tapasztalatomat megjegyezni, hogy az információkkal segíthessem a mérnökeimet. Mire végeztünk, már borzasztó álmos voltam, a csapatmegbeszélésen is majdnem elaludtam, ha a főnökeim nem pont velem szemben foglaltak volna helyet, biztosan megpróbálkoztam volna egy kis szundítással. Így azonban kitartottam, de Sebastian meghívását - Nicóékkal készültek vacsorázni, és arra kért, tartsak velük - már elutasítottam, ő is gyorsan belátta, hogy félálomban nem lennék túl jó társaság.

- Hát jó, akkor pihend ki magad, holnap este nagy buli lesz! - búcsúzott végül, én pedig pár perc múlva már az ágyamra dőlve aludtam.

Az utolsó jerezi tesztnapunkon már csak délelőtt vezethettem, délutánra át kellett adnom a kocsit Sebastiannak, de a maradék néhány órát hasznosan töltöttem, különböző beállításokat teszteltünk. Annyi mindenesetre kiderült, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan nem küzdünk komolyabb gondokkal, egyedül az első szárnyon van még mit fejlesztenie a csapatnak, de a következő tesztig hátralevő bő két hétben erre is lesz lehetőségük. Délben végül elégedetten, de kicsit szomorúan búcsúztam el az autótól, ami ezalatt a rövid idő alatt is a szívemhez nőtt. Az étkezőbe érve azért már sikerült felvidulnom, mert Vanda egy elegáns mintázatú papírzacskóval várt, ami minden bizonnyal a ruhámat rejtette.

- Egy kicsit kihívóbb, mint amit megbeszéltünk, de amikor felpróbáltam, rögtön tudtam, hogy erre van szükséged! Fantasztikusan fogsz kinézni! - lelkendezett, én pedig óvatosan meglestem a ruhát, és biztos voltam benne, hogy a lehető legjobb embertől kértem segítséget.

- Annyira köszönöm, az életemet mentetted meg! - kicsit túloztam, de tényleg hálás voltam a lánynak, akit azt hiszem, újdonsült barátnőmnek is nevezhetek. - Ha nem leszel nagyon fáradt, nem jössz fel hozzám a fogadás előtt? Jól jönne egy kis segítség a hajamnál is, és legalább beszélgethetnénk is végre.

Vanda lelkesen fogadta a meghívásom, én pedig végre rájöttem, hogy mi zavart elmúlt időszakban. A csapatban mindenki nagyon kedves volt velem, és Sebastiannal is összehaverkodtunk - még a "kislányozása" ellenére is -, de nem volt senki, aki előtt teljesen önmagam lehettem, akinél nem kellett azon görcsölnöm, hogy komolyan vesz-e. Soha nem voltam az a kifejezetten csajos lány, de azért én is szeretek néha ruhákról, vásárlásról beszélgetni, de ezt az énemet egy olyan férfias közegben, mint amilyen az autóversenyzés világa, mindig el kellett nyomnom. Most viszont találtam valakit, akivel rögtön kialakult köztünk a bizalom, aki ismeri a versenyzői életemmel járó nehézségeket is, de ugyanakkor nem kell amiatt aggódnom, hogy lenéz azért, mert fiatal lány vagyok, hiszen ő is az.

A délután a csapat szempontjából jól alakult, Sebastian végül megszerezte az első helyet az összesítésben, de legalább Alonsónak nem sikerült javítania, így én végül a negyedik helyen zártam. Mivel a hétvégét még a csapat főhadiszállásán, együtt fogjuk tölteni, ma már csak egy rövid tesztértékelést tartottunk, mégis épp csak arra volt időm, hogy lezuhanyozzak, Vanda máris megérkezett hozzám.
- Felpróbáltad már? - kérdezte türelmetlenül.
- Nem, megvártalak vele - válaszoltam nevetve, és a jókedvemet fokozta, hogy a táskájából egy üveg pezsgőt húzott elő.

- Meg kell ünnepelnünk az eredményedet, a srácok nagy részét leverted, a többieket meg majd a versenyeken intézed el!
Mivel a fogadásig még bőven volt időm, nem kellett kapkodnom a készülődéssel, a Red Bull készletéből lenyúlt pezsgőt kortyolgatva beszélgettünk végre hosszabban.
Miközben a családjáról mesélt, nekiállt elkészíteni a hajamat, majd amikor már mindent tökéletesnek talált rajtam, sor kerülhetett a ruhára is, ami... Nos, egyszerűen csodálatos volt.
- Na, ebben tutira nem néznek kislánynak - nevetett a pezsgőtől kicsit becsípve Vanda, miközben a ruhám kivágására mutatott.

Mire indulnom kellett a fogadásra, már bántam, hogy nem mondhatom le, a formális vacsora kissé unalmasnak ígérkezett, szívesebben folytattam volna az estét egy pizsamapartival. Új barátnőm végül azzal vigasztalt, hogy a következő, barcelonai tesztre is a csapattal tart, így legkésőbb két hét múlva bepótolhatjuk az estét. Miután elköszönt tőlem, még egyszer utoljára ellenőriztem magam a tükörben, és már épp indulni készültem, amikor kopogtattak az ajtón. Azt hittem, Vanda felejtett nálam valamit, de a váratlan vendég Seb volt.
- Gondoltam, mehetnénk együtt... Wow, te aztán kicsípted magad - És igen, a tervem sikerrel járt, ha csak egy pillanatra is, de a csapattársam végre nem úgy viselkedett, mintha az óvodás kishúga lennék.
- Te sem panaszkodhatsz, az öltöny öregít rajtad vagy 5 évet, így már nem kell bemutatnod az igazolványodat, ha piát akarsz venni!
- Az én igazolványommal legalább lehet piát venni - nyújtotta ki végül rám a nyelvét, amin mindketten elröhögtünk magunkat. A korábbi sértettségem mostanra elpárolgott, és beláttam, hogy nem volt jogos a haragom. Sebastian hajlamos volt egy kicsit atyáskodni felettem, de amikor igazán fontos volt - például a csapatmegbeszéléseken -, mindig egyenrangú félként kezelt. És annak ellenére, hogy vetélytársak vagyunk, már többször bizonyította, hogy számíthatok rá.

A hotel dísztermében tartott fogadás végül egész jól alakult, a pilótákon kívül a csapatok vezetői és Forma 1 fejesei vettek rajta részt, így természetesen Bernie Ecclestone is.
- Ha addig nem is lesz rá alkalmunk, de remélem, a monacói bálon kapok egy táncot a kisasszonytól, ha már az újságírókon keresztül udvarlásra biztatott - mondta mosolyogva egy kézcsók után, én pedig jó szokásomhoz híven elvörösödtem. Már csak azért is, mert láttam, hogy nem messze tőlünk Seb és Nico minket figyel, miközben a hasukat fogva röhögnek. Amikor pedig elbúcsúztam a legújabb lovagomtól, rögtön le is csaptak rám.
- Már hallom a nászindulót és a templomi harangokat - nevetett rajtam Seb, de aztán szerencsére leszálltak a témáról. - Eldöntöttétek végre, hogy hová megyünk ezután? - fordult a csapattársam Nicóhoz.
- Naná - vigyorodott el a másik német srác. - Mivel az elmúlt években látogatott helyszínekre kis társaságunk legkisebb tagját nem engednék be, így idén néhányan a Club 502-t választjuk - Mikor látta az értetlen pillantásunkat, folytatta. - A szobaszámom! Felhozattam egy csomó piát, úgyhogy páran a srácokkal ott folytatjuk az estét, reményeim szerint a Red Bull csillagaival. Nyugi, Fernando ma nem élvezi a vendégszeretetemet - kacsintott rám végül, így nyugodt szívvel fogadtam el a meghívást...