Prológus
Láttatok már a Tescóban, az öblítős polcok előtt tébolyultan
ugrabugráló lányt? Nem? Hát akkor pont elkerültetek engem. Mielőtt
félreértenétek, gyorsan leszögezem, hogy nem vagyok bolond, és az akciós
tisztítószerek sem okoznak különösebb érzelemkitörést nálam. De előfordult már
veletek, hogy épp valamilyen tök hétköznapi tevékenység közben történt valami,
ami megváltoztatta az egész életeteket? Amikor az egyik pillanatban még azon
vacillálsz, hogy a Coccolino vagy a Tomi kerüljön a kosaradba, aztán megcsörren
a mobilod, mit sem sejtve felveszed, és megkapod azt a hírt, amire már hónapok,
vagy az esetemben inkább évek óta vársz? Nos, ez egy ilyen pillanat volt, de
hogy megértsétek, minek is örültem annyira, hogy képes voltam a frászt hozni a
többi vásárlóra, ugorjunk egy kicsit vissza az időben…
A nevem Tóth Annaliza, tizenhét éves vagyok, és Budapesten
élek a családommal. Mondanám, hogy egy átlagos tinilány vagyok, de azt hiszem,
ez nem lenne teljes mértékben igaz. Az egészről igazából apa tehet, aki annak
idején meg volt győződve arról, hogy fia fog születni. És ezen az elképzelésén
az érkezésem sem sokat változtatott, így amíg a többi kislány babázott, vagy
teadélutánt szervezett a barátnőinek, én apával bütyköltem a különböző
járműveket, amikor pedig óvodás lettem, egy gokarttal is meglepett. Onnantól
kezdve pedig egyenes út vezetett a versenypályákra, amelyeken azóta is a
legtöbb időmet töltöm. A kezdeti hobbiból pedig hamar hivatás lett, a családi
támogatás, a lelkesedés mellé pedig úgy tűnik, tehetség is társult, így
évről-évre újabb és újabb kategóriákban próbálhattam ki magam. És ami korábban
csak kisgyerekes ábrándozás volt, az az elmúlt években komoly célkitűzéssé
alakult át, a GP2-ben pedig két évet lehúzva és bajnoki címet szerezve
világossá vált: Az Isten sem ment meg attól, hogy Forma-1-es pilóta legyek. A
kérdés már csak az volt, hogy mikor.
Ez persze így röviden elmondva egyszerűnek tűnik, de az utam
egyáltalán nem volt ennyire sima. Kezdetben persze semmilyen problémát nem
jelentett, hogy lány vagyok, hiszen a gokartosok között rengeteg van. Azonban
minél előrébb léptem a „szamárlétrán” a női versenytársak úgy tünedeztek el,
nekem pedig egyre többször kellett harcolnom azért, hogy kivívjam a
vetélytársak tiszteletét, vagy meggyőzzem a csapatfőnököket arról, hogy engem
válasszanak. Őszintén szólva nem reménykedtem abban, hogy a következő egy-két
évben sikerülhet elérnem a célomat, úgy gondoltam, a Forma-1 még nem érett meg
arra, hogy a több évtizednyi kihagyás után újra női pilótát szerepeltessen a
versenysorozatban. Egy-két szerencsés nőtársamnak sikerült elérnie, legalább
egy-egy teszt lehetőséget, Susie Wolff pedig tesztpilóta is lehetett – bár azt
kell mondanom, ez inkább a jól sikerült házasságának volt köszönhető.
Az én
esetemben azonban az életkorom is „súlyosbító” körülménynek számított, hiszen a
jelenlegi sztárok is legalább 19-20 évesek voltak, mire bekerülhettek a
legjobbak közé. Épp ezért ért váratlanul, amikor még a nyár folyamán az egyik
győzelemmel záruló futamom után a menedzserem megemlítette, hogy úgy tűnik,
néhányan érdeklődnek irántam a Forma-1-es csapatok közül. Persze rögtön
lehűtötte a lelkesedésemet, ő sem akarta, hogy túlzottan beleéljem magam,
ráadásul ekkor még csupán tesztelési lehetőségről volt szó.
Végül úgy alakult,
hogy az augusztusi fiatal pilóták tesztjén valóban a volán mögé ülhettem, de a
várakozásaimmal ellentétben nem egy topcsapatnál, csupán a Toro Rossónál.
Persze rosszabbat is kifoghattam volna, de borzasztóan frusztrált, hogy nem
sikerült a legjobb időt megszereznem. Bár a szerelőktől és mérnököktől nagyon
sok dicséretet kaptam, mégis keserű szájízzel távoztam. Hiába tudtam, hogy
nagyon fontos volt, hogy megmutathattam, mit tudok, úgy éreztem, képtelen
leszek élvezni a GP2-ben való versenyzést azután, hogy egy Forma 1-es autót
vezettem. Azért szerencsére a menedzserem és a családom össze tudott kanalazni
a következő futamomra, amit meg is nyertem.
Aztán véget ért a szezonunk, a Forma-1-ben pedig
megkezdődtek az átigazolások, bár a bajnokságból még több futam is hátravolt. A
menedzseremmel megbeszéltük, hogy igyekszik megkímélni a csalódástól, a
felesleges várakozástól, így én csak annyit tudtam, hogy néhány csapattal
folyamatos egyeztetésben van, de megígérte, hogy nekem csak akkor szól, ha
valamiben döntést kell hoznom, vagy már valamilyen biztos híre van. És igen,
így történt, hogy a Tesco kellős közepén kellett megtudnom, hogy szerződést
kaptam a 2014-es szezonra. Még hozzá nem akárhova, hanem a négyszeres
világbajnok mellé, a Red Bullba…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése