Rád vártam...

3. fejezet

Az utolsó autómentes fejezet, remélem, azért így is tetszeni fog, a következőben már "felbőgnek a motorok". :)

A szállodába menet Sebastiantól még sikerült megtudnom, hogy egy helyi klubba készülünk, ennek ellenére kicsit kétségbeesetten álltam a bőröndöm felett. Az utolsó tesztnapon lesz egy hivatalos fogadás, arra hoztam is magammal egy visszafogott, de elegáns koktélruhát, az azonban most kissé túlzásnak tűnt, a többi nálam levő holmi viszont inkább sportos, laza cucc volt. Végül ha nehezen is, de sikerült összekapni magam, a csizma és legging kombináció eddig mindig bevált, a fölé húzott ruhát pedig a farmerdzsekimmel téliesítettem. Egy kicsit talán hétköznapi összeállítás volt, de úgy voltam vele, hogy talán jobb is, ha nem öltözök ki nagyon, nem szerettem volna lehetőséget adni arra, hogy valaki – mondjuk Alonso – lecicababázzon.

Mivel az indulásig még volt egy órám, nyugodtan készülődhettem, és mikor Sebastian bekopogott a szobámban, már indulhattunk is. A klub egész visszafogott hely volt, inkább hasonlított egy nagyobb pubra, az egyik pincér pedig egy külön helyiségbe kísért minket, ahol már a többiek vártak minket.

- Nahát, végre megérkezett a körünkbe a jövendőbeli Mrs. Ecclestone – röhögött Nico, amikor meglátott minket, és már lökdöste is arrébb a körülötte ülőket, hogy hozzá csatlakozzunk. Azt hittem, szinte mindenki részt fog venni a buliban, de az asztalnál kb 10-12 főnek volt csak hely.

- A többiek nem jönnek? – kérdeztem körbe pillantva.

- Á, vannak páran, akik nem túl partiarcok – magyarázta a mercedeses német, de az asztal másik végén ülő Alonso közbevágott.

- És az újoncokat sem szoktuk meghívni…

- Ne foglalkozz vele, biztos megint összebalhézott a csajával – próbált megnyugtatni Nico, a beszólás után mégis eltartott egy darabig, amíg sikerült feloldódnom a társaságban.

Hamarosan egy felszolgáló is odajött hozzánk, hogy felvegye a rendelésünket, és mivel a vacsorára még várnunk kellett, mindenki kikérte az első italát.

- Mi két korsó sört kérnénk – mutatott a mellette ülő Kimire Nico, majd hozzám fordult – Liz, te mit iszol?

- Nekem is jó lesz a sör – Erre azonban Sebastian felkapta a fejét, és közbeszólt.

- Nem. Egy kólát kér. A sör az enyém lesz – mondta, és már fordult is volna vissza folytatni a beszélgetést Jensonnel, én azonban megrántottam a karját.

- Mit csinálsz? Milyen alapon szólsz bele, hogy mit iszom? – sziszegtem olyan halkan, amennyire csak tudtam, hogy a többiek ne hallják meg.

- Kiskorú vagy.

- Áprilisban betöltöm a tizennyolcat! – vágtam rá mérgesen.

- De most február van. És megígértem Chrisnek, hogy vigyázok rád – mosolygott rám Sebastian, én azonban legszívesebben behúztam volna neki.

- Most komolyan nem hagytad neki, hogy igyon egy sört? – nevette el magát Nico, úgy tűnt, ő a pincér távozása után a mi vitánkat hallgatta. – Na nem baj, majd az enyémből kapsz – kacsintott rám.

- Nem ajánlom – Most már Seb hangja is komolyan csengett. – Nem hiszem, hogy jó lenne úgy kezdeni a szezont, hogy a sajtó azzal foglalkozik, hogy kiskorúként nyilvános helyen alkoholt fogyasztasz – Mikor látta, hogy közbe akarok vágni, fejével Alonso felé intett. – Biztosan lenne olyan, aki elmesélné az újságíróknak…

Bár a szívem mélyén beláttam, hogy igaza van, továbbra is rosszul esett, hogy beégetett a többiek előtt. Az pedig különösen bosszantott, hogy ezek szerint Chris hatalmazta fel, hogy atyáskodjon felettem. Így aztán sértődöttségemben kerültem a vele való kommunikációt, inkább Nicóval és Kimivel folytattuk a beszélgetést. Mivel a saját új autójáról senki sem árult volna el infókat a többieknek, inkább az előző szezonról volt szó, meg persze engem faggattak a korábbi eredményeimről.

- Elég az autós témából, előttünk az egész év, de magadról még semmit nem árultál el – Nico panasza tulajdonképpen jogos volt, akárhányszor valamilyen személyesebb témára terelődött a szó, én mindig visszakanyarodtam a vezetéshez. Nem mintha lenne bármi különösebb titkolni valóm, csupán el akartam kerülni, hogy megint a korom legyen a téma, vagy hogy lány vagyok.

- Hát jó, de nincs túl sok mesélni valóm. Budapesten élek, tizennyolc éves leszek – Itt azért vetettem egy szúrós pillantást Sebastianra, már csak azért is, mert észrevettem, hogy ő is fülelni kezdett -, 3 éves koromban kezdtem gokartozni, aztán…

- Hé, elég a kocsikból! – szólt közbe azonnal Rosberg. – Hogy állsz a pasikkal? Vagy tényleg Bernie jön be?

- Naná, ő a Forma-1 ura – nevettem el magam. – Na és persze ő biztosan nem zaklatna ilyen kérdésekkel – nyújtottam ki végül a nyelvem rá.

- Inkább azt mondd meg, mit innál most velünk, ha önjelölt testőröd nem tartana szemmel – Hálásan néztem Kimire, mert az este folyamán szinte alig szólalt meg, most mégis ő segített elterelni a témát.

- Nos, bármennyire is aggódik a vélt alkoholizmusom miatt Babaarc, legtöbbször csak egy-egy sört iszom meg, ha társaságban vagyok. De ami most a legjobban esne, azt itt úgysem kapom meg – tettem hozzá szomorúan, Kimi azonban felderült.

- Tudtam! Ti magyarok mindig ezzel jöttök, a jó kis „házi pálinkával” – mondta az ital nevét tökéletes magyarsággal, amikor pedig csodálkozva néztem rá, folytatta – Van egy magyar haverom, és egyszer elkövettem azt a baklövést, hogy azt mondtam, többet meg tudok inni az ő piájából, mint ő a tiszta vodkából. Azután az este után bárki megjegyezné a pálinka nevét.

- Most már tényleg elég lesz mára az alkohol témából – vetett véget a nevetésnek Sebastian. – Holnap korán kelünk, úgyhogy ideje haza indulni.

Nicóék még marasztaltak minket, de többen is búcsúzkodni kezdtek, így aztán mégis feloszlott a társaság. A taxiban ülve korántsem volt olyan barátságos a hangulat, mint pár órával azelőtt. Bármennyire is tudtam, hogy Sebastiannak igaza volt, amiért nem hagyott nyilvánosan alkoholt fogyasztani, de rosszul esett, hogy ilyen feltűnően atyáskodott felettem. Ő sem kezdeményezett beszélgetést, így egészen a szobám ajtajáig csendben maradtunk.

- Még mindig duzzogsz? – fordult hozzám hirtelen.

- Nem duzzogok. Mérges vagyok. Attól még, hogy igazad volt, megoldhattad volna finomabban is, hogy figyelmeztess.

- Sajnálom. Nem gondoltam, hogy te is sörözni akarsz, és amikor kimondtad, észrevettem, hogy Fernando felkapta a fejét. Nem akartam, hogy emiatt bajba kerülj, de arra nem volt időm, hogy valami jobb magyarázatot találjak ki – Megismerkedésünk óta először öltötte magára ezt a bűnbánó arckifejezést, ami egy szomorú kiskutyára emlékeztetett, a látvány hatására pedig képtelen voltam tovább haragudni, még egy picit el is mosolyodtam.

- Legalább azt nem kellett volna hozzátenned, hogy Chris bízott meg az őrzésemmel…

- Pedig az legalább igaz volt – amikor látta, hogy kezdem újra felhúzni magam, gyorsan folytatta. – Emiatt kár bosszankodnod, ez természetes. Kezdő vagy, nem készülhetsz fel minden helyzetre magadtól. A csapattársam vagy, természetes, hogy segítek, amiben tudok.

- Azért remélem, nem tervezed, hogy egész évben megakadályozod, hogy szórakozzak – mondtam most már tettetve a duzzogást.

- Amint betöltöd a tizennyolcat, én fogom megvenni az első piád – vigyorodott el.

Miután már szent volt a béke, elbúcsúztunk egymástól, én pedig ismét egyedül maradhattam a gondolataimmal. Bár Fernando undoksága nem esett jól, az első tapasztalataim egész pozitívak voltak. Most már csak arra van szükség, hogy lehetőleg ne égjek le az első tesztnapomon. Délelőtt még Sebastian fogja vezetni az autót, így a tapasztalataival is segíthet majd, délután viszont már én veszem át a helyét, és bebizonyíthatom, hogy igenis van helyem a Forma 1-ben…