Rád vártam...

2. fejezet

Hihetetlenül gyorsan eltelt a csapat főhadiszállásán töltött egy hét. Napközben a szimulátorban versenyeztünk Sebastiannal – és többször le is tudtam győzni őt -, edzettünk, vagy épp a csapatmegbeszéléseken vettünk részt. Megismerkedtem a csapat sajtósával, aki elmondta, milyen szponzor eseményekre kell számítanom az év során, és felkészített a jerezi bemutatkozásomra, a várható kérdésekre. Katie elég belevaló nő volt, a harmincas évei közepén járt, és néha kíméletlenül őszinte volt. Csináltunk néhány próbainterjút, amikor ő alakította a riportereket, az első egy-két alkalommal kis híján elérte, hogy sírva fakadjak. A hét végére azonban ilyen szempontból is megerősödtem, kezdtem elhinni, hogy már egy újságíró sem tud majd zavarba hozni.

Esténként pedig már hagyománnyá vált az erkélyen való beszélgetés Sebastiannal, aminek köszönhetően egyre jobban összecsiszolódtunk. Korábban nem találkoztam vele személyesen, de az interjúk alapján is szimpatikus srácnak tűnt. Kicsit féltem, hogy beképzelt lesz a három világbajnoki címe miatt, de pozitívan kellett csalódnom, olyan volt, mintha egy teljesen hétköznapi sráccal beszélgetnénk. Persze kitárgyaltuk az emlékezetesebb versenyeket is, de néha csak filmekről, zenéről, vagy a suliról dumáltunk.

- Azért elég vicces lesz, hogy majd valamelyik futamról szaladsz haza érettségizni – mondta az utolsó esténken a főhadiszálláson.

- Hát ja, elég durva lesz. De a versenynaptár szerint nem lesz gáz, a spanyol nagydíj után lesz egy hetem készülni az első vizsgákra.

- Azért ha matekból korrepetálásra szorulsz, ne hozzám fordulj, nekem bőven elég annyi, hogy a pontjaimat tudom számolgatni – mondta vidáman, majd váratlanul ugrálni kezdett. – Nem hiszem el, hogy te nem fagysz meg!

- Tényleg kicsit hűvös van – válaszoltam, miközben lesöpörtem egy kis havat a kabátomról. – Mi lenne, ha inkább benn folytatnánk? – mutattam a szobám felé.

- Benne vagyok – És azzal a lendülettel át is ugrott a korláton.

- Mondjuk az ajtón keresztül is jöhettél volna…

- Az olyan uncsi – felelte, és közben besétált a szobámba.

Mire utolértem, már kényelmesen el is helyezkedett az ágyamon, és kíváncsian nézett körbe, majd megragadta a párnám mellett fekvő nyuszimat.

- De cuki – vigyorodott el, és sétáltatni kezdte az ágyamon.

- Ha elmondod valakinek, kinyírlak – válaszoltam elvörösödve. Nem akartam, hogy dedósnak tartsanak, de muszáj volt valamit magammal hoznom, ami az otthonomra emlékeztet. Ezt a plüssnyuszit ráadásul kiskoromban kaptam, és azóta is vele aludtam.

- Nyugi, a sírig őrzöm a titkot. És amúgy is, sokkal több rózsaszín, szőrös izére számítottam. Te, ezt a sok kólát egyedül ittad meg? – kérdezte a sarokban álló szemetes kosárra mutatva. Jó, az igaz, hogy púpozva álltak benne a fémdobozok, de nem értettem a csodálkozását.

- Már szóltam a konyhán, hogy jobb lenne, ha kétliteres üvegekben készítenék be nekem, azt ígérték, hogy mire legközelebb jövünk, így lesz.

- De hát a kóla nem egészséges… - kezdett bele a már sokaktól hallott előadásba, én azonban közbevágtam.

- Viszont nagyon finom, és ennyi jár nekem! – zártam le a vitát.

- Izgulsz a holnap miatt? – hagyott fel végül a piszkálásommal, de ezzel csak azt érte el, hogy elfehéredjek.

- Szerintem az izgulás szó nem fejezi ki azt, amit érzek. Egyszerre várom és rettegek tőle… Mi lesz, ha leégetem magam az újságírók előtt? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Nyugi, imádni fognak! És nem leszel egyedül, ott ülünk majd mind a huszonegyen.

- Remek, az összes vetélytársam előtt égethetem magam, ha mondok valami hülyeséget – duzzogtam tovább.

- Á, olyan baromságokat úgysem tudsz mondani, mint amilyeneket Kimi szokott, és azokon is mindig jókat röhögünk!

- Hú, őstehetség vagy mások megnyugtatásában – válaszoltam ironikusan, ő azonban nem foglalkozott vele.

- Na, inkább ülj már ide, mert még nézni is fárasztó, ahogy fel-alá mászkálsz, Nyuszi – Nem sokáig vigyoroghatott, mert a párnám azonnal az arcában kötött ki.

Még legalább egy órát beszélgettünk, és addig egészen nyugodtnak éreztem magam, de ahogy elment aludni, újra elkezdtem izgulni az első hivatalos Forma-1-es sajtótájékoztatóm miatt. Holnap délután már Jerezben leszünk, ahol ahelyett, hogy rögtön beülhetnék a kocsimba, a versenytársaimmal együtt válaszolhatok az újságírók kérdéseire.

Persze már korábban is adtam interjúkat, a mostani helyzet azonban teljesen más volt, itt már nagy tv-csatornák és újságok munkatársai faggatnak majd, és a nyilatkozatom nem csak a leglelkesebb rajongókhoz jut el, hanem szinte az egész világhoz. Azt hiszem, nem meglepő, ha ezek után nem volt túl nyugodt éjszakám…

***

A csapatrepülőn az utazás kifejezetten kellemes volt, amikor már nem volt miről beszélgetnünk, Sebastiannal versenyezni kezdtünk, ki tudja többször szájjal elkapni a feldobott szőlőszemeket. Sajnos Chris kevésbé nézte jó szemmel a játékunkat, ezért ránk szabadította Katie-t, hogy még egyszer átbeszélje velünk a sajtótájékoztatóra tervezett válaszainkat.

- Igyekezz minél rövidebben válaszolni azokra a kérdésekre, amik azt firtatják, hogy nőként fel tudod-e venni a többiekkel a versenyt. Felesleges hosszan magyarázkodni, azzal csak gyengének mutatnád magad – magyarázta vagy századszor.

- Jól van, ígérem, nem nyomok le száz fekvőtámaszt, és szkanderozni se fogok a többiekkel. Minden rendben lesz – bár Katie-t próbáltam megnyugtatni, a szívem mélyén tudtam, hogy egyáltalán nem vagyok ilyen magabiztos.

Az érkezés után már csak arra volt időnk, hogy gyorsan elfoglaljuk a szállásunkat egy, a jerezi pálya közelében levő szállodában, és már indultunk is a pálya média központjába. A szerelők és a mérnökök nagy része persze már tegnap megérkezett, így ha messziről is, de láttuk, hogy a többiekéhez hasonlóan a mi embereink is már javában a felkészüléssel foglalkoznak a holnap kezdődő tesztekre, mi azonban szomorúan hátat fordítottunk a boxutcának, és elindultunk az interjú helyszínére.

- Hé, Seb – ordibált valaki a hátunk mögött, és mikor megfordultunk, már láthattam, hogy Rosberg az. Pechemre németül kezdett hadarni, és bár ezt a nyelvet is elsajátítottam az eddigi pályafutásom alatt, sokkal jobban oda kellett figyelnem, hogy megértsem.

- Azt hittem, már jóval korábban megérkeztek! A srácok már egyfolytában rólatok dumálnak, hogy milyen lesz a kiscsaj – ekkor azonban elhallgatott, úgy tűnt, végre észrevette, hogy én is ott vagyok. Ennek ellenére nem igazán jött zavarba, hiába néztem rá mérgesen, a kedvemért csupán annyit tett meg, hogy angolra váltott. – A képeken nagyobbnak tűntél.

- Szia, Liz Toth vagyok – nyújtottam felé a kezem, hogy legalább az egyikünk ne feledkezzen el az illemről, ő azonban csak egy pacsival reagált.

- Annyira örülök, hogy végre lesz egy lány a mezőnyben – mielőtt elkezdhettem volna örülni, sajnos folytatta. – Végre nem engem hívnak majd a boxutca Barbie-jának!

- Köszi, inkább meghagynám neked ezt a becenevet – válaszoltam végül nevetve.

Ezután már végre leszállt a „Jé, Liz egy női versenyző” témáról, és onnantól kezdve egész jól elbeszélgettünk. Az interjú szobához közeledve már több pilótával is összetalálkoztunk, akiknek Sebastian és Nico mind bemutatott. Az első benyomásaim egész pozitívak voltak, a többség kedvesen üdvözölt, vagy legalább semlegesen reagált az érkezésemre, de azért sajnos egy-két lenéző pillantást is elkaptam.

- Szóval ő a kislány, aki a segéded lesz – fordult Sebastianhoz Alonso gúnyosan. – Persze lehet, hogy könnyebben elenged majd, mint Mark, de nem sokra mész vele, ha minket egy pillanatig sem tud majd feltartani.

- Csak vigyázz, nehogy valamilyen kellemetlen meglepetés érjen az első futamon – válaszolt neki végül Seb, és már el is fordult tőle, én pedig hálásan pillantottam rá. Megköszönni azonban már nem volt alkalmam, mert az interjút moderáló nő arra kért minket, hogy foglaljuk el a helyünket.

A sajtótájékoztató elején minden pilótának feltehettek 2-3 kérdést az újságírók, és mivel a kisebb csapatok versenyzőivel kezdték, még bőven volt időm felkészülni. Azzal sajnos nem számoltam, hogy rólam is fogják kérdezni a többieket, de szerencsére általában valamilyen sablonos válasszal reagáltak, volt, aki még azt is megemlítette, hogy a korábbi eredményeim alapján sokat vár tőlem, akikkel pedig korábban egy-egy versenysorozatban már találkoztam, mind pozitívan nyilatkoztak rólam.

- Kimi, mit szólsz ahhoz, hogy idén egy női pilóta is szerepel a mezőnyben?

- Nemtom. Végülis itt nem a parkolás dönt a győzelemről – válaszolta a szokásos monoton hangsúlyával és motyogásával a finn, a válasz persze hatalmas röhögés volt, és bármennyire igyekeztem komoly maradni, én is csatlakoztam a többiekhez. Kimivel még nem volt alkalmunk megismerkedni, mert ő az utolsó pillanatban érkezett az interjúra, de Sebastian már sokat mesélt róla, és biztosított arról, hogy nagyon jóban leszünk.

Miután elhalkult a nevetés, folytatódott tovább az interjú, én pedig egyre nyugodtabban vártam a nekem intézett kérdésemet.

- Fernando, mit gondolsz, a Red Bull új felállása mennyire lesz versenyképes, hogyan hat majd a győzelmi esélyeidre? – kérdezte az egyik újságíró, amikor már a Ferrari került sorra.

- Nem hiszem, hogy a Red Bull jó döntést hozott. Egyetlen versenyképes pilótával nehéz lesz megnyerniük a bajnokságot.

Persze rosszul esett a válasza, de Katie az ilyen helyzetekre is felkészített, így amennyire tudtam, fapofát vágtam, még akkor is, amikor azt ecsetelte, hogy kizárólag marketing célok miatt kerülhettem be a Forma-1-be. Miután befejezte, a moderátor jelezte, hogy én vagyok a következő interjú alany.

- Miss Toth, Ön mit gondol arról, amit Fernando mondott? Képes lesz felvenni a versenyt a férfi pilótákkal?

- Naná – mondtam olyan nyugodtan és lazán, amennyire csak tőlem telt, és megnyugtatott, hogy a szemem sarkából láttam, ahogy Katie elégedetten bólint felém.

- Sokan aggódnak amiatt, hogy nőként nehezebben fogja bírni a versenyzéssel járó terhelést mind fizikailag, mind mentálisan. Ön mit gondol erről?

- Úgy gondolom, hogy az eddigi pályafutásom során is bizonyítottam, hogy nem jelent gondot számomra a versenyzés. Most pedig várom, hogy a Forma-1-ben is megnyugtathassam a kétkedőket.

Ezután végre kaptam néhány normálisabb kérdést is, mikor azonban a moderátor az utolsó riporternőnek adta meg a kérdezés jogát, egy pillanatra teljes sokkhatás alá kerültem, a kérdés ugyanis a következő volt:

- Szerinted ki a legjobb pasi a Forma-1-ben?

Komolyan, hosszú másodpercekig köpni-nyelni nem tudtam. Négy éves korom óta versenyzek, számos izgalmas verseny van a hátam mögött. A Forma 1 idén újabb szabályváltozások előtt áll, itt van az örök gumiprobléma, erre a hozzám intézett utolsó kérdés szerepelhetne egy tinimagazinban is.

- Bernie – nyögtem ki végül egy nagy sóhajtás után. Kimi válasza utánihoz hasonló röhögés tört ki a teremben, a pont előttem ülő finn pedig fapofával hátrafordult. Először nem tudtam, hogy mit akar, de aztán eleresztett egy félmosolyt, és a hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy tetszett neki a válaszom.

Ezután már csak a Sebastiannak szóló kérdések voltak hátra, és végre szabadok lehettünk. Katie persze azonnal lecsapott rám, szerencsére most csak azért, mert nagyon elégedett volt velem, és meg akart dicsérni. Így azonban a többség már elhagyta a helyiséget, mire végeztünk, csak Sebastian várt meg, hogy együtt menjünk vissza a szállodába.

- Este lesz egy szolid kis évnyitó ünnepség a srácokkal, azt mondtam, hogy jössz te is – fordult hozzám, amikor már a csapat kisbuszában ültünk.

- Ki nem hagynám… Illetve kik lesznek ott? – kérdeztem elbizonytalanodva.

- Passz. Mondjuk Fernando jön, de ne foglalkozz vele, a nyilvános eseményeken engem is mindig cikizni szokott, de ha nincsenek ott a kamerák, egész normális szokott lenni. Ha nem hagyod, hogy elbizonytalanítson, békén fog hagyni – próbált megnyugtatni, míg végül rábólintottam, és úgy döntöttem, Alonso nem veheti el a kedvem attól, hogy a többieket megismerjem...