Rád vártam...

29. fejezet

/Liz/

Miután beszéltem Sebbel, végre tényleg megkönnyebbültem, olyan volt, mintha mindent tiszta lappal kezdhettem volna. Az autóm is nagyon hiányzott már, még engem is meglepett, hogy mennyire hiányzott belőlem a görcsösség. Végre nem aggódtam a teljesítményem miatt, csak élveztem, hogy azt csinálhattam, amit a világon a legjobban szeretek. Ez végül az eredményeken is meglátszott, újra a legjobbak között szerepelt a nevem, így minden okom megvolt arra, hogy optimistán várjam a hétvégét.

A pénteki programért már egy fokkal kevésbé lelkesedtem, mert ugyan bulizni mindig szerettem, de egy ilyen hercegi bál nem igazán passzolt az eddigi életvitelemhez. Annak legalább örülhettem, hogy Sebbel rendeztük a kapcsolatunkat, így most is számíthattam rá, ő lett a báli kísérőm.
- Biztos, hogy muszáj elmennünk? - tettem egy utolsó kísérletet, amikor már a liftben állva feszengtem a ruhámban.
- Hát, tartok tőle, hogy Chris nem értékelné a lógást - mosolygott rám. - Ráadásul tényleg nem olyan vészes, jobb mint a többi hivatalos program. A kaja mindig jó, lehet táncolni, és akkor se szólnak, ha nem maradsz sokáig, tudják, hogy holnap vezetnünk kell!
- Te könnyen vagy ilyen laza, nem neked kellett habcsóknak öltöznöd - morogtam még egy utolsót, aztán igyekeztem jó képet vágni a programhoz.
Az arisztokrata társaság miatt még a ruhámat is a protokoll szerint választotta ki Katie, én pedig mindig utáltam, ha nem szólhattam bele a velem kapcsolatos döntésekbe. Azért el kellett ismernem, hogy a ruha nagyon szép volt, de az uszálya miatt folyton amiatt kellett aggódnom, hogy mikor fogok hasra esni.
Sebnek végül tényleg igaza lett, a vacsora fantasztikus volt, ráadásul a palotában szolgálták fel, egy ilyen mesebeli környezettől pedig minden lány elolvadt volna, én sem tudtam ellenállni a hangulatnak.
Mikor a zenekar belekezdett az első számba, Seb azonnal hozzám fordult.
- Az enyém lehet az első tánc? - kérdezte, én pedig mosolyogva bólintottam.
Meglepő magabiztossággal vezetett a tánctéren, a köztünk levő szemkontaktust pedig egy pillanatra sem szakította meg. Apró mosollyal a szája szélén figyelt engem, nekem pedig ösztönösen felgyorsult a szívverésem. Úgy éreztem, mintha ezer éve lett volna, hogy utoljára megcsókolt, és ahogy az ajkaira pillantottam, elfogott a vágy, hogy újra megízleljem őket. Teljesen elvesztem az ölelésében, a külvilág megszűnt számomra, és úgy láttam, ő is belefeledkezett a táncunkba. A következő pillanatban azonban megtört a varázs, valaki mellénk lépett, és finoman megérintette a karomat.
- Miss Tóth, itt az ideje, hogy betartsam az ígéretemet. Szabad egy táncra? - Maga Bernie Ecclestone állt előttem, nekem pedig rögtön eszembe jutott a legelső beszélgetésünk. Akkor is nagyon zavarban voltam, hiszen egy riporter hülye kérdésére azt feleltem, ő tetszik nekem a legjobban, ezen pedig ő is jól szórakozott, és jelezte, hogy ezen a bálon megkezdni majd az udvarlást.
A felkérést nem utasíthattam el, valójában hálás is voltam, hogy elvitt Seb közeléből, mielőtt még elveszítettem volna a fejem. Nem is álltunk meg egy táncnál, a sportágunk ura pedig igazán kellemes partnernek bizonyult, ismét bebizonyította, hogy kiváló a humora, így nagyon jól elbeszélgettünk.
Miután elbúcsúztunk egymástól, többen is felkértek, hol a srácok, hol számomra ismeretlen, helyi arisztokraták, így mire visszatértem az asztalunkhoz, már majdnem éjfél volt.
- Na mi az, Hamupipőke, elfáradtál? - kérdezte Seb vidáman.
- Bizony, és tartok tőle, hogy hamarosan visszaváltozom kócos, pizsamás lánnyá, csak az üvegcipellőm marad utánam - feleltem kissé illetlenül ásítozva, de már majdnem leragadtak a szemeim.
- Akkor siessünk, nem ábrándíthatunk ki másokat is egy ilyen átváltozással - állt fel, majd engem is a kijárat felé húzott engem.
- Ha nem lenne itt ennyi ember, most megkérnélek, hogy vigyél a hátadon, de azt hiszem, az nem lenne túl elegáns...
- Ne aggódj, a taxiban már ledobhatod a hercegnői álarcot, onnantól kezdve oda és úgy viszlek, ahova és ahogy csak szeretnéd - tett ígéretet, én pedig hagytam, hogy belém karolva a kocsihoz kísérjen.

/Seb/

Liz lélegzetelállítóan festett a hercegnői estélyiben, onnantól kezdve, hogy kinyitotta a szobája ajtaját, le sem tudtam venni róla a szemem. Talán azért, mert az utóbbi időben nélkülöznöm kellett a társaságát, most még intenzívebben hatott rám, az illata elbódított, a mosolya pedig szebbnek tűnt, mint valaha. Hiába panaszkodott a számára idegen báli öltözet miatt, a ruha úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna.
Egész este úgy éreztem magam, mintha csak álmodnék, úgy tűnt, tényleg rendeződött a kapcsolatunk, ugyanaz a bájos, kicsit bohó lány volt, amilyennek megismertem. Nehéz volt visszafognom magam, és úgy tenni, mintha csak barátként tekintenék rá, de végig a fejemben járt Kimi tanácsa, tudtam, hogy most türelmesnek kell lennem. Viszont ha Bernie nem bukkan fel a legrosszabb, vagy inkább a legjobb pillanatban, biztosan nem tudtam volna neki ellenállni, és egy pillanatra úgy tűnt, Liz sem ellenezné a csókot. Kénytelen voltam átengedni őt az idős "lovagjának", de így legalább volt alkalmam kicsit rendezni a gondolataimat. Abban az egyben biztos voltam, hogy senki mással nem akarok táncolni, így inkább az asztalok felé vettem az irányt. Nem kellett csalódnom, egy itallal a kezében Kimi is ott ücsörgött.
- Mi ez a bamba vigyor már megint? - kezdett azonnal szekálni a haverom.
- Liz annyira szép, nem? - tört ki belőlem az, ami eddig a fejemben járt.
- Te jó ég, mi vagy te, lány? - röhögött ki aljasul. - Az esküvőtöket nem akarod megtervezni, miközben egy doboz fagyit eszegetünk?
- Ne szemétkedj már, nem lehet mindenki olyan jégszívű, mint te. Nem tehetek róla, hogy ma úgy néz ki, mint egy hercegnő, teljesen levett a lábamról - áradoztam tovább.
- Oké, akkor újra. Első lecke: Egy normális férfi nem akkor lelkendezik, ha bármilyen ruhában látja a nőt, hanem akkor, ha leveheti róla - szúrt oda még egyszer, de aztán megenyhült. - Na jó, azt azért el kell ismerni, hogy eléggé beindítja az ember fantáziáját.
- Hé - szóltam rá tettetett haraggal, de végül én is elröhögtem magam.
- Na és most mi lesz? - faggatott a terveimről.
- Nem tudom, várok. Most épp arra, hogy megunja a táncot, és hazavihessem, aztán meg arra, hogy egyszer majd adjon nekem egy esélyt.
- Nyugi, ma este is úgy bámult rád, mintha te lennél a szőke herceg fehér lovon - biztatott Kimi, de igyekeztem nem túlságosan beleélni magam a dologba.

Lizre még várnom kellett egy darabig, de amikor végre visszakaptam, még aranyosabb volt, mint korábban. A tánc kimerítette, a haja kicsit kócosabb volt, és így fáradtan még inkább rám támaszkodott, én pedig élveztem, hogy átkarolhattam. Egészen a szobájáig kísértem, és egy pillanatig reménykedtem benne, hogy most is beinvitál, ahogy régebben is tette, de végül megállt az ajtó előtt.
- Köszönöm, hogy hazahoztál - mosolygott rám. - Holnap találkozunk!
- Így van, de addig aludt ki magad, a pályán már nem csak táncikálnod kell - vigyorogtam rá, ezzel elérve, hogy kinyújtsa rám a nyelvét.
- Lehet, de legalább nem is magassarkúban kell kiállnom ellened - durcáskodott, de aztán újra előtérbe került a kedvesebb énje. - Szép álmokat, Seb!
- Szép álmokat! - feleltem, és egy váratlan lépésre szántam el magam: megpusziltam. Kissé talán meglepődött, de nem húzódott el, ezt pedig jó jelnek vettem. Az arca kicsit kipirult, és a szemeit lesütve köszönt el tőlem.
Miután becsukta maga mögött az ajtót, elégedett sóhaj tört ki belőlem. Végre én is elhittem, hogy minden rendben lesz, és hamarosan tényleg az enyém lesz...